Folgen

  • Ha a horgászatról eddig azt hitted, hogy csak a parton való csendes ücsörgés, akkor mindenképpen hallgasd meg a mai adásunkat, amelyből megtudhatod, hogy a horgászat csak idehaza egy kb. 7,5 milliárd forintos piac, tehát baromi nagy üzlet is egyben. Ezen a piacon pedig van egy kiemelkedő szereplő a Fishinda, amelynek alapítóival Pásztor Viktorral és Kovács Attilával beszélgetünk a mai adásban.

    Ha érdekel a horgászat és a podcastek világa, akkor biztosan találkoztál már a Parti-Arcok adásaival is, azonban hozzájuk tartozik a Fishinda applikáció és marketplace, amely az elmúlt években hatalmas fejlődési utat járt be. Az egész Fishinda sztorit megismerheted a mai epizódból. Azonban a teljes bootstrap (azaz saját tőkéből épült) vállalkozás elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy a még ütemesebb fejlődés érdekében tőkét vonjanak be. Ezt első körben nem kockázati tőkéből tennék, hanem a közösségi finanszírozás eszközéhez nyúltak. Szeretnék, ha a felhasználóik (egy része) tulajdonosként is részt venne a cég életében.

    Ha megtetszett az ügy és/vagy jó befektetési lehetőségnek látod, itt találsz meg minden infot a kampányról: https://app.tokeportal.com/projects/82

    Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet:
    https://impulzushirlevel.hu
    ----------------------------------------------------------------------------------------------
    A Biznisz Boyz stábja:
    Mester Tomi (Data36.com)
    Sándorfy Adrián (Brocasterz.com)
    Virág Attila (NullaEgy)

    Közreműködött a BROCASTERZ csapata:
    Vágó: Hevér Kitti
    Podcast manager: Máté Zsófi
    A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült.
    ----------------------------------------------------------------------------------------------
    Hasznos linkek:

    Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/
    Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/
    Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/
    Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink
    Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/

    Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk.

    Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz

  • A szinte már hagyománynak számító év végi pár napos elvonulásunk, most az apai teendők miatt elmaradt, de mindenképpen szerettük volna ezeknek a hangulatát visszahozni. Így az idei évet egy laza small talk-os, barátkozós, mastermind adással indítjuk. Tomi kérdésekkel is készült, de a kezdő kérdésben, hogy kinek hány vállalkozása lesz 2023-ban, elég jól elmerültünk, és bár nem spoilerezünk, de nagy meglepetésre számíthattok. De kiderül az is, hogy lesz-e új BB-s termék, kinél mi lesz az év szava üzletileg és hogy mire mondunk idén nemet?

    Tarts velünk és oszd meg a saját válaszaidat a zárt facebook csoportunkban.

    Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet:
    https://impulzushirlevel.hu
    ----------------------------------------------------------------------------------------------
    A Biznisz Boyz stábja:
    Mester Tomi (Data36.com)
    Sándorfy Adrián (Brocasterz.com)
    Virág Attila (NullaEgy)

    Közreműködött a BROCASTERZ csapata:
    Vágó: Hevér Kitti
    Podcast manager: Máté Zsófi
    A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült.
    ----------------------------------------------------------------------------------------------
    Hasznos linkek:

    Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/
    Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/
    Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/
    Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink
    Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/

    Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk.

    Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz

  • Virág Attila a Biznisz Boyz extra adások terén felhalmozott elmaradását most egy sorozattal pótolja. Az IT minisorozat keretein belül arra kíváncsi, hogy azonos témaköröket, különböző árbevételű fejlesztő cégek tulajdonosai, vezetői hogyan látnak.

    Az éves árbevételi szintek, amik alapján Attila az interjúkat szervezte:
    - 100 milliós árbevétel alatt
    - 100 milliós árbevétel felett
    - 1 milliárdos árbevétel felett

    A sorozat 2. epizódjában Bártfai Péter és Lőrinc Ádámmal a vendégek, akik még a 100 millió forint alatti volumenben járnak, de tulajdonosi, vezetői csapatukat már az első lépésektől nagyon tudatosan állították össze.

    A 2023 elején rögzített beszélgetés kitér arra, hogy indult el az Enlight Digital Studio, hogyan látják a magyar piacon a helyzetüket, milyen üzleti modellt választottak és miért. Hogyan tudnak érvényesülni 2 éve alapított fejlesztő cégükkel, milyen kihívásokkal, nehézségekkel találkoznak.

    Természetesen szóba kerül a fejlesztői hiány kérdése is, ami a piaci alapon létrejött fejlesztői iskolák felé tereli a beszélgetést.

    Az adás utolsó fázisában pedig a gazdasági helyzetről, KATA törvény változásairól és annak hatásairól esik szó.

    Ha érdekel az IT világa vagy csak szeretnél egy kicsit belelátni, akkor tarts velünk!

    Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt.

    Tudj meg többet:
    impulzushirlevel.hu
    ----------------------------------------------------------------------------------------------
    Vendégek:
    Bártfai Péter (Teamenlight.com)
    Lőrinc Ádám (Teamenlight.com)

    A Biznisz Boyz stábja:
    Virág Attila (NullaEgy)
    Vágó: Hevér Kitti

    A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült: brocasterz.com/

  • Virág Attila a Biznisz Boyz extra adások terén felhalmozott elmaradását most egy sorozattal pótolja. Az IT minisorozat keretein belül arra kíváncsi, hogy azonos témaköröket, különböző árbevételű fejlesztő cégek tulajdonosai, vezetői hogyan látnak.

    Az éves árbevételi szintek, amik alapján Attila az interjúkat szervezte:
    - 100 milliós árbevétel alatt
    - 100 milliós árbevétel felett
    - 1 milliárdos árbevétel felett

    A nyitó epizódban Gregán Krisztián és Gyarmoczki Péter a vendégek, akik éves árbevétele még nem érte el a 100 millió forintot.

    A 2022 nyár végén rögzített interjúban a Devora Lime indulásán túl arról is mesélnek, hogyan látják helyzetüket a magyar piacon, milyen üzleti modellt választottak és miért. Hogyan tudnak érvényesülni kis fejlesztő cégként, milyen kihívásokkal találkoznak növekedésük során.

    Természetesen szóba kerül a fejlesztői hiány kérdése is, ami a piaci alapon létrejött fejlesztői iskolák felé tereli a beszélgetést.

    Az adás utolsó fázisában pedig a gazdasági helyzetről, KATA törvény változásairól és annak hatásairól esik szó.

    Ha érdekel az IT világa vagy csak szeretnél egy kicsit belelátni, akkor tarts velünk!

    Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt.

    Tudj meg többet:
    impulzushirlevel.hu
    ----------------------------------------------------------------------------------------------
    Vendégek:
    Gregán Krisztián (Devoralime.com)
    Gyarmoczki Péter (Devoralime.com)

    A Biznisz Boyz stábja:
    Virág Attila (NullaEgy)
    Vágó: Hevér Kitti

    A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült: brocasterz.com/

  • A mai epizódban ismét Wolf Gábor a vendégünk - ha még nem tetted volna, hallgasd meg az 51-es részt is - de most nem önmagáról, a karrier útjáról és szerepéről a marketing piacon lesz szó, hanem kampányokról beszélgetünk és nagyon up-to-date, időszerű és válságálló tippeket oszt meg velünk.

    Azon a már sokat emlegetett tanácson, hogy válságban ne szorítsuk vissza a marketing költéseket, sőt inkább tegyünk egy lapáttal a marketing budget-re, most Gábortól gyakorlati tippeket is kaphatsz. Ezen felül beszélgetünk arról, hogy milyen változás ment végbe az online térben a covid alatt, hogy még rengeteg emberben él a “jó bornak nem kell cégér” típusú mentalitás, hogy mik voltak a legjobb és legrosszabb kampányai és miket tanult ezekből vagy hogy mi az a kérdés, amit minden cégvezetőnek álmából keltve is tudnia kellene, sokan mégsem tudják.

    Ha szívesen részt vennél ezen a marketing gyorstalpalón, nincs más dolgod, mint tarts velünk!

    Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet:
    https://impulzushirlevel.hu
    ----------------------------------------------------------------------------------------------
    A Biznisz Boyz stábja:
    Mester Tomi (Data36.com)
    Sándorfy Adrián (Brocasterz.com)
    Virág Attila (NullaEgy)

    Közreműködött a BROCASTERZ csapata:
    Vágó: Hevér Kitti, Kuzma Péter
    Podcast manager: Máté Zsófi
    Videó: Gelybó Bence
    Animáció: Kis Dani
    A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült: https://brocasterz.com/
    ----------------------------------------------------------------------------------------------
    Hasznos linkek:

    Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/
    Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/
    Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/
    Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink
    Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/

    Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk.

    Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz

  • A mai adásban számba vesszük, hogy miért is vagyunk hálásak a 2022-es üzleti évből. A COVID után ismét nem egy fellélegzős év jött a vállalkozások szempontjából a rengeteg változással és a gazdasági válság előszelével, amelyre már fel kellett készülni, ugyhogy megpróbálunk kilógni a szokásos évértékelőkből egy kis pozitivitással.

    A biznisz-karácsonyfánkra mindhármunktól felkerül majd egy-egy legfontosabb sikerélmény és velünk lesz egy régi vendégünk, illetve egy kommentelő is, akik szintén hozzáadnak majd egy-egy “díszt” az ünnepléshez. Végül pedig a csúcsdísz is felkerül a fára, egy különleges mérföldkő a BB életében!

    Tarts velünk ebben a kedves, ünnepi adásban és (ha még nem tetted) oszd meg velünk a zárt fb csoportunkban, hogy te mit tennél fel a képzeletbeli biznisz karácsonyfára.

    Írjatok Ti is hálanaplót és ünnepeljétek meg a sikereiteket ne csak az év végén, hanem a mindennapokban is!

    Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet:
    https://impulzushirlevel.hu

    ----------------------------------------------------------------------------------------------
    A Biznisz Boyz stábja:
    Mester Tomi (Data36.com)
    Sándorfy Adrián (Brocasterz.com)
    Virág Attila (NullaEgy)

    Közreműködött a BROCASTERZ csapata:
    Vágó: Hevér Kitti, Kuzma Péter
    Podcast manager: Máté Zsófi
    Videó: Gelybó Bence
    Animáció: Kis Dani
    A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült: https://https://brocasterz.com/
    ----------------------------------------------------------------------------------------------
    Hasznos linkek:

    Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/
    Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/
    Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/
    Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink
    Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/

    Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk.

    Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz

  • Hogyan lehet eladhatóvá tenni egy vállalkozást? Hogyan lehet önműködővé tenni? Hogyan lehet felkészíteni a tervezhetetlen gazdasági körülményekre? Hogyan tud egy tulajdonos hátrébb lépni a cége operatív vezetésétől?

    Ezek a témák nemcsak akkor fontosak, ha ki akarsz szállni a cégedből, hanem meggyőződésünk szerint minden cégvezetőnek, aki szeretne stratégiai szinten dolgozni, szeretne kreatívan alkotni a cégében, tudatosan skálázni azt, illetve felkészülni a nehézségekre.

    Grebenár Klaudia és Csepei Gábor a vendégünk, menedzsment tanácsadók, akik az Emberfejlesztés Kft.-ben pont ilyen kérdésekkel foglalkoznak. Akár eseti jelleggel, akár folyamatos együttműködés formájában adnak tanácsot cégfejlesztéshez, mi pedig megpróbáltuk kiszedni belőlük azokat a tippeket, amikkel a saját vállalkozásainkat fel lehet hozni az önműködő szintre.

    Ez egy nagyon fontos téma számunkra, amivel sokat foglalkozunk mostanában, sokat is fogunk még, és ennek egyik első állomása a Klaudiával és Gáborral készített interjú. Klaudia első sorban szervezetfejlesztési oldalról, Gábor pedig üzleti, gazdálkodási oldalról nézi ezeket a kérdéseket, így mindkét fontos területre komoly rálátásuk van.

    Kidolgoztak egy 300 pontos auditálási rendszert, ami ráhúzható minden vállalkozásra, és ami alapján néhány hét alatt fel tudják mérni, hogy milyen szinten van egy cég és miket kell változtatnia a szintugráshoz. Gondolhatjátok, ha egy ilyen mérési rendszert ki tudtak dolgozni, micsoda tapasztalatuk van, szinte minden iparágból. Nekünk ez óriási lehetőség volt, hogy belelássunk a fejükbe, kicsit megismerjük a menedzsment tanácsadók misztikus világát, amit eddig csak filmeken láttunk, és hogy a saját cégeink fejlesztéséről gondolkodhassunk.

    Garantáljuk, hogy ebben az adásban lesz több olyan tipp is, amit ha megfogadtok, azonnal nekiállhattok fejleszteni a vállalkozásotokat, akár a start mezőn álltok, akár többszáz milliós árbevétellel büszkélkedhettek. Ha nem hiszitek, járjatok utána velünk! :)

    Témák:
    így dolgozik egy menedzsment tanácsadó cég
    hogyan méri fel objektíven egy cég teljesítményét az Emberfejlesztés, mikre figyelnek (TIPP: figyelj itt te is, ebből el lehet lesni, hogy mit érdemes fejlesztened!)
    miért érdemes önműködőre építeni egy céget? Akkor is, ha nem akarsz kiszállni belőle!
    milyen cégmérettől érdemes bevonni külső tanácsadót?
    érdemes-e specializálódni?
    mire érdemes figyelni akár már az indulásnál, ha valakinek később egy önműködő cég a célja?
    hogyan és miért jó egy tapasztalt piaci szakértőnek egy menedzsment tanácsadó céghez csatlakoznia?
    szervezeti oldalról mik jellemzik a jól működő cégeket? Mit néz az emberi oldalból egy tanácsadó?

    Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet:
    >>> https://impulzushirlevel.hu <<<
    ----------------------------------------------------------------------------------------------
    Kövesd a BB-t mindenhol:

    Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/
    Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/
    Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/
    Indítsd podcast-et, segítünk benne: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink

    Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk.

    Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz

  • Ilyen egy született vállalkozó! Jancsa Jani a Bamba Marha étteremhálózat, a Hoppá Bisztró és a Donna Mamma pizzázó tulajdonosa történetén keresztül végre beleláthatunk a profi vendéglátás üzleti világába!
    Eredetileg Jancsa Jani nem igazán akart vállalkozó lenni - sőt a karrierjét vállalati környezetben képzelte el - csak a hobbiblogja elindítása után szerette volna, ha minél többen olvassák. Aztán sikerült egy olyan forró témába belenyúlnia egy bevállalós és kezdetben minden valóságot nélkülöző névvel - ez volt a szerénytelen Burgerpápa név a Burger Blogon -, hogy sikerült elérnie egy váratlanul magas olvasottságot és szakmai elismertséget a burger-univerzumban. Aztán persze Jani egyre jobban beletanult a “mesterségbe”, amelyre még sokáig csak hobbiként tekintett, de a blog és a Street Kitchen által szerzett ismertségnek köszönhető harmadik Bamba Marha étterem megnyitása környékén nem odázhatta tovább a vállalkozóvá válást.

    Valójában működik a “fake it, until you make it” technika? Mi kell egy jó blog írásához? Hogy került a Street Kitchenbe? Hogyan jött az étteremnyitás gondolata? Mennyire fontos a jó csapat? Mikor lépett ki a vállalati karrierből? Hogyan élték túl a COVID-ot és hogyan készülnek a mostani válságra? - ezekre mind válaszd kapsz a mai adásból.

    Tarts velünk, hogy megismerhesd Jancsa Jani, a burgerblog és a Bamba Marha történtét!

    Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet:
    >>> https://impulzushirlevel.hu <<<
    ----------------------------------------------------------------------------------------------

    Kövesd a BB-t mindenhol:

    Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/
    Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/
    Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/
    Indítsd podcast-et, segítünk benne: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink

    Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk.

    Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz

  • "Ez egy nagyon fontos adás számomra. Az egyik legintimebb, legbensőségesebb beszélgetésem a sikerről, a pénzt övező félelmekről, a túlhajszolásról, az egyensúly felborulásáról, és a saját utunk megtalálásáról.
    Török Attila volt az, aki az életem egyik legfontosabb szakaszában, 5 éven át támogatott coach-ként, mentorként, egy olyan szerepben, ami mindig is hiányzott az életemből.
    Török Attila executive coach, vezetőkkel, menedzserekkel, vállalkozókkal dolgozik, de maga is megjárta a cégvezetői és topmenedzseri utat. Mostanra jutott el oda, hogy nincs semmi, amit megváltoztatna az életében, és a szavaiból olyan bölcsesség és tapasztalat árad, ami mindnyájunkkal elhiteti, hogy lehet változtatni azokon a dolgokon, amik most gúzsba kötnek bennünket.
    Tele vagyunk félelmekkel, szerepekkel és álcákkal, irigységgel. Folyton összehasonlítjuk magunkat, sosem elég, sosem elég jó.
    Ez a beszélgetés az ELÉG JÓ-ról szól.
    Attila gondolatait mindenkinek hallania kell, ezért tartottam fontosnak, hogy elhívjam a stúdiónkba azt az embert, aki végignézte a vállalkozóvá válásomat és az utamon engem kísérő összes kihívásomat."
    - Sándorfy Adrián

    Török Attiláról: https://etalon-coaching.hu/coach/torok-attila/
    Az impulzus hírlevélről: https://impulzushirlevel.hu/
    A Brocasterz podcast ügynökségről: http://brocasterz.com/

  • A mai vendégünk, Farkas Dániel, a Star Network tulajdonosa nagyon korán, a YouTube hazai indulásának pillanatánál ott volt és megérezte, hogy ebben komoly üzleti lehetőség rejlik. Szavai alapján rengeteg hasonlóságot véltünk felfedezni a korai YouTube és a korai podcast szcénában.

    Hogy lehet meglátni a korai szakaszban az üzleti lehetőségeket? Hogy és honnan jönnek az első hirdetők? Kik próbálják ki a legkorábban az új marketing lehetőségeket? Milyen a mai influenszer közeg Magyarországon? Mivel és mennyi pénzt kereshet ma Magyarországon egy influenszer? Hogyan jön létre egy szakértői influenszer?

    Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatsz Danitól őszinte válaszokat a mai epizódban. Tarts velünk!

    Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet:
    >>> https://impulzushirlevel.hu <<<
    ----------------------------------------------------------------------------------------------

    Kövesd a BB-t mindenhol:

    Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/
    Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/
    Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/
    Indítsd podcast-et, segítünk benne: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink

    Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk.

    Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz

  • Junior Data Scientist Akadémia részletek: https://data36.com/junior-data-scientist-akademia/

    Ez a rész egy kakukktojás a data science karrierek 2022 mini-sorozatban. Mester Tomi vendége ezúttal Erdőssy Gellért (CVShark) volt. Tomi egy esettanulmányt hoz: az elmúlt 8 hónapban felvételizett 10 céghez senior data scientist pozíciókra. Megosztja az egész tapasztalatot, az összes interjú körrel -- és persze azt is, hogy végül hány ajánlatot kapott. Gellért pedig karrier-szakértőként elmondja Tominak, hogy mit csinált jól, mit csinált rosszul és azt is, hogy végül is mennyire számít jónak a Tomi által elért felvételi-arány.
    Fogadjátok szeretettel.

    Hivatkozások az epizódból:
    >> https://www.cvshark.hu/
    >> https://datajobs.hu/
    >> https://www.hackerrank.com/
    >> https://data36.com/junior-data-scientist-akademia/

  • Junior Data Scientist Akadémia részletek: https://data36.com/junior-data-scientist-akademia/

    A data science karrierek 2022 mini-sorozatnak ebben a részében Mester Tomi vendége Sipos Andrea volt, aki a termékfejlesztés területéről indult (Prezi, Skyscanner, Optimonk, stb.), mára viszont már szabadúszóként/konzulensként dolgozik egyre nagyobb fókusszal az adatokra és az adattudományra. Andi elmeséli, hogy milyen típusú kihívásokkal szembesül egy szabadúszó adatos irányultságú szakember, mire kell figyelni egy-egy projektnél. Abba is nyújt némi betektintést, hogy mi kellett neki ahhoz, hogy el tudjon indulni a szabadúszó irányba. A rész végén Tomi még a "women in tech", "women in data science" témákról kérdezi Andit -- aki első kézből tud beszámolni a nők szerepéről, helyzetéről a mai IT világban. Szóba jön a diverzitás kérdése és az is, hogy miért is vannak kifejezetten "Women in data science meetup" típusú események.
    Fogadjátok szeretettel.

    Hivatkozások az epizódból:
    >> https://siposandrea.hu/
    >> Láthatatlan Nők (Caroline Criado Perez)
    >> https://data36.com/junior-data-scientist-akademia/

  • Junior Data Scientist Akadémia részletek: https://data36.com/junior-data-scientist-akademia/

    A data science karrierek 2022 mini-sorozatnak ebben a részében Mester Tomi vendége Windhager-Pokol Eszter volt, aki senior data scientist-ként a Starschema nevű cég data science csapatát építette fel és vezeti jelenleg is. Eszter elmeséli, hogy milyen projekteken dolgoznak éppen és hogy milyen az élet a Starschema-nal az adatos csapatban. Senior data scientist-ként már rengeteg junior-t interjúztatott, így azt is megosztja velünk, hogy mit várnak egy belépő szintű új adatos kollégától, sőt még abba is ad némi betekintést, hogy hogy épül fel náluk az interjú.
    Fogadjátok szeretettel.

    Hivatkozások az epizódból:
    >> https://www.linkedin.com/in/wpeszter/
    >> https://starschema.com/
    >> https://www.hackerrank.com/
    >> https://data36.com/junior-data-scientist-akademia/

  • Junior Data Scientist Akadémia részletek: https://data36.com/junior-data-scientist-akademia/

    A data science karrierek 2022 mini-sorozatnak ebben a részében Mester Tomi vendége Ujhelyi Tamás volt, aki data scientist-ként dolgozik a Brokerchooser nevű cégnél. Ujhelyi Tamás elmeséli, hogy hogyan képezte magát, hogyan szerezte meg élete első data scientist pozícióját, milyen volt az interjú folyamat. Azt is megosztotta, hogy milyen projekteken dolgozik épp a Brokerchooser-nél, milyen adatos eszközöket használ -- és azt is, hogy úgy általában hogyan néz ki egy data scientist napja/hete/hónapja.
    Fogadjátok szeretettel.

    Hivatkozások az epizódból:
    >> https://brokerchooser.com/
    >> StatQuest kurzus: https://www.youtube.com/watch?v=qBigTkBLU6g&list=PLblh5JKOoLUK0FLuzwntyYI10UQFUhsY9
    >> Khan Academy kurzus: https://www.khanacademy.org/math/statistics-probability/
    >> https://www.glassdoor.com/
    >> https://www.reddit.com/r/datascience/
    >> https://stackoverflow.com/
    >> https://data36.com/junior-data-scientist-akademia/

  • A mai adásban egy izgalmas gondolatkísérletet hozunk nektek, amelyben Tomi hozza az egészen konkrét, ám kitalált szituációkat, Adinak és Attinak pedig 2 perc gondolkozási idő után 3, max 5 perc áll rendelkezésre, hogy prezentálja a válaszát egymástól függetlenül. Így minden felvetett problémára kétféle megoldási javaslat érkezik majd. Izgalmas lesz összevetni, hogy válaszainkból hogyan rajzolódnak ki személyiségeink.

    5 szituációt vázolt fel Tomi, olyan izgalmas témákkal, mint, hogy például örökölsz egy lakást, de csak bizonyos feltételekkel lehet a tiéd - hogyan cselekszel, vagy új és már piacvezető vállalkozóként néhány kényes szituációban milyen stratégiákat választanál, lesz egy hallgatói kérdésünk és végül, de nem utolsó sorban, egy izgalmas és random felkérésre, hogyan készülnél fel?

    Arra invitálunk, hogy a Te is játssz velünk - állítsd le az adást és magad is válaszold meg a kérdéseket akár magadban, akár a zárt fb csoportunkban. Fontos, hogy nincs jó vagy rossz megoldás, ötletek és megoldások vannak. Tarts velünk!

    Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet:
    >>> https://impulzushirlevel.hu <<<
    ----------------------------------------------------------------------------------------------
    Kövesd a BB-t mindenhol:

    Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/
    Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/
    Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/
    Indítsd podcast-et, segítünk benne: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink

    Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk.

    Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz

  • Ismerd meg egy rövid részletből, hogyan gondolkodik Pál Zoli a menedzsment idejének védelméről.

    A teljes epizódot az Impulzus Hírlevél tagjainak okt. 25-én, reggel fogjuk kiküldeni. Ha nem vagy feliratkozva, lemaradsz!

    Részletek: https://impulzushirlevel.hu/

  • Mit tanulhatunk egy multitól? Érdemes-e leírni folyamatokat, és ha igen, mikor használjuk ezeket? Kellenek-e leírt alapértékek, misszió, vízió egy kisvállalkozásnak? Valóban a miérttel kezdjünk, ahogy Simon Sinek mondja?
    Kell-e egy kisvállalkozásnak kontroller, adószakértő? Lehet-e kis cégben automatizálni és érdemes-e? Hogyan lehet jól projektmenedzsment eszközöket használni?

    Ezek a kérdések merültek fel bennünk, amit egy jó kis mastermind beszélgetésben most nektek is megmutatunk. Nem fogtok csalódni, mert ismét különböző nézőpontokat hozunk a témával kapcsolatban és elég sok gyakorlati példát osztunk meg a saját működésünkből. Lesz szó folyamatokról, automatizálásról, alapértékekről és vízióról, és arról, hogy mik azok a kompetenciák, amiket akkor is bevonhatunk a vállalkozásunkba, ha nem vagyunk még milliárdos cég.

    Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet: >>> https://impulzushirlevel.hu <<<
    ----------------------------------------------------------------------------------------------

    Kövesd a BB-t mindenhol:

    Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/
    Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/
    Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/
    Indítsd podcast-et, segítünk benne: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink

    Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk.

    Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz

  • Tomi visszatért a studióban, így újra hárman vagyunk és mivel viszonylag régen jelentkeztünk be a vállalkozásainkkal kapcsolatosan, ezért most jöjjön egy gyors update mindannyiunktól.

    - Hogy áll az Adi holding újraépítése?
    - Mi a helyzet az Atti holding leépítésével?
    - Hogyan született meg a BB első önálló saját terméke?
    - Mi is pontosan az Impulzus Hírlevél?
    - Hogyan ismerte meg Atti jobban önmagát a nyáron és hogy mivel is szeretne hosszú távon foglalkozni?

    Ezekről mind lerántjuk a leplet a mai epizódban. Tarts velünk és gyere a facebook zárt csoportunkba beszélgetni!

    Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu
    ----------------------------------------------------------------------------------------------
    Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk.

    Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz

    Kövesd a BB-t mindenhol:

    Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/
    Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/
    Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/
    Indítsd podcast-et, segítünk benne: https://bizniszboyz.hu/indits-podcast-et-a-cegednek-a-markadnak-segitunk/

    Itt hallgathatsz minket:
    Soundcloud: https://cutt.ly/xKFheqK
    Spotify: https://cutt.ly/hKFhpuk
    Apple Podcast: https://cutt.ly/FKFhd4n
    Google Podcast: https://cutt.ly/4KFhlYh
    Weboldal: https://cutt.ly/8KFhbI1
    YouTube: https://cutt.ly/BKJ9dSx

  • A szeptember mindig egy kicsit az újrakezdésről is szól, de idén rengeteg vállalkozónak kellett a nyár végén a nyaraláson vagy ahelyett a jövőn törnie a fejét. KATA törvénymódosítás, hatalmas infláció, háború Európában… mind-mind döcögéssé teszi most a vállalkozói létet. De hát, aki vállalkozásra adja a fejét, az ezt mind bevállalta és nem lógathatjuk az orrunkat.

    Az apaszabiját töltő, pótolhatatlan Mester Tomi mikrofonját most két feketeöves BB vendég, Matykó Noémi (Chiro Marketing) és Erdőssy Gellért (CV Shark) veszi át, és avat be minket a terveikbe az év hátralévő részére.

    Ezekben az adásokban találkozhattál már velük:
    Noémi: https://soundcloud.com/bizniszboyz/87-egy-100-millios-marketing-ugynokseg-titkai-vendeg-matyko-noemi-chiro
    Gellért: https://soundcloud.com/bizniszboyz/91-manipulacio-autoritas-es-oxitocin-mini-sales-trening-erdossy-gellerttel-cv-shark

    Ahogy Ryan Serhant is mondja, soha nincsenek ideális körülmények ahhoz, hogy vállalkozást alapítsunk, mi azért igyekszünk egy kis útravalóul szolgálni, ha most vágnál bele. Gellért és Noémi egybehangzóan állítják, hogy nagy mozgolódás várható az álláspiacon mindkét oldalról és biztosan felértékelődik a minőség.
    Ebben az epizódban beszélünk például arról, hogyan érdemes válságtervet készíteni, mit javaslunk a marketing budget-re vonatkozóan és hogy szerintünk mik a legválságállóbb szektorok.

    Tarts velük és oszd meg velünk a zárt Facebook csoportunkba, hogy te hogyan készül az év hátralévő részére!