Episodi

  • Március az endometriózis hónapja, ezért úgy gondoltuk, elérkezett az ideje annak, hogy az egyik legnehezebb témával foglalkozzunk a műsorban: a reprodukciós egészséggel. Ahhoz azonban, hogy idővel ennek a kérdésnek is a legmélyére járhassunk, le kell fektessük az alapokat, legfrissebb adásunkban pedig pontosan ezt a célt tűztük ki.

    Első körben a meddőség kérdését, annak definícióit és a termékenységre való odafigyelés alapjait foglaljuk össze. A második részben az endometriózisról beszélgetünk: elmagyarázzuk a betegség orvostudományi hátterét, felismerését, kezelését és utógondozását és gyakorlati tanácsokat adunk az egyre inkább népbetegséggé váló tünetek kezelésére. A harmadik részben pedig összefoglaljuk, mi az, amit nemtől és kortól függetlenül tudnia kell a lombikkezelésről Magyarországon. Bánhalmi Kata vendége ezen a héten Dr. Fülöp István, a Tritonlife szülész-nőgyógyász főorvosa volt, aki mindhárom kérdésnek a szakértője.

    Iratkozz fel a Kösz, jól csatornájára!
    • Spotify: http://tiny.cc/KoszJolSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/KoszJolApple

    Hallgasd meg a HVG többi podcastját!
    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple

    Tartalom:
    • 1:08: Mit jelent az, hogy meddő férfi vagy meddő nő? Ez fekete-fehér kérdés, vagy vannak fokozatai?
    • 2:18: Mi az oka annak, ha két embernek egymástól nem lehet gyereke?
    • 3:24: Milyen életmódbeli tényezők befolyásolják a termékenységet?
    • 4:12: Milyen volumenű probléma ma Magyarországon a meddőség?
    • 7:05: Honnan tudhatom már gyerekvállalás előtt, ha meddő vagyok?
    • 8:15: Tudunk a termékenységünkre vigyázni?
    • 10:12: Mit jelent az endometriózis?
    • 11:45: Mikor kell orvoshoz forduljak? Meddig van „rendben” a menstruációs fájdalom?
    • 13:12: Miért nem szabad halogatni a kivizsgálást?
    • 14:19: Mitől alakul ki az endometriózis? Miért egyre gyakoribb?
    • 16:46: Gyógyítható az endometriózis?
    • 19:20: Mi az endometriózis kezelésének protokollja, menetrendje?
    • 22:56: Min múlik egy endometriózis műtét sikere?
    • 24:34: Miért fontos, hogy a nőgyógyászunk több szakirányban is otthon legyen?
    • 27:15: Mi történik az utókezelés során?
    • 28:40: Mikrobiom és endometriózis – mi a kapcsolat?
    • 30:22: Endometriózis kezelése állami kontra magánklinikán – mi a különbség?
    • 33:03: Hogyan tud segíteni a környezete egy endometriózisos betegnek?
    • 36:00: Lombikkezelés – mi a folyamat biológiája, működése?
    • 37:13: Mit jelentenek a különböző fogalmak?
    • 39:25: Ki és mikor vehet részt Magyarországon lombikprogramban
    • 41:13: Mennyien vesznek részt a lombikkezelésben? Mennyi lombikgyerek van Magyarországon?
    • 41:57: Mennyi időt tölt egy nő a lombikprogramban és mi történik a szervezetével ez idő alatt?
    • 44:06: Hány éves korig lehet részt venni a programban?
    • 46:51: Miben kellene változnia a rendszernek, hogy sikeresebb lehessen?
    • 48:24: Mennyire van lehetőség Magyarországon a sikertelen lombikeljárásokat megérteni és annak tapasztalatai alapján tenni a következő kísérletet?
    • 50:51: Petesejtfagyasztás és genetikai vizsgálatok
    • 53:00: Petesejt-adományozás
    • 54:25: Hova mennek a magyar nők, ha itthon elfogytak a lehetőségeik?
    • 56:51: Mennyire elérhető a megfelelő edukáció, hova fordulhatnak emberek első lépésként?
    • 58:12: Embrióadományozás – elérhető?
    • 1:01:10: Egyedülálló nők részt vehetnek a lombikprogramban?
    • 1:01:47: Záró tanácsok

  • Bár Karácsony Gergely sem tudta Budapestre csábítani, Magyarországot sem kerüli el a hype, amely Taylor Swiftet körülveszi. Az amerikai énekesnő a már meglévő sztárstátuszára húzott lapot az elmúlt években régi-új albumaival, az Eras Tourral és még párkapcsolatával is, mára pedig egyértelműen abban a sorban szerepel, ahová korábban Madonnát, Beyoncét vagy Lady Gagát raktuk: a popdívákéban.

    De hogyan lett countryénekesből globális szupersztár? Minek kell megfelelnie egy női popikonnak és mi az, amivel Taylor Swift ezt (túl)teljesíti? Mi az a Taylor's version, kik azok a swiftie-k, és hogyan szemlélteti szerelmi életén keresztül a soft power-t, amivel rendelkezik? Mi az ő karakterének a politikai-gazdasági értelmezése és hogyan tudta leküzdeni a toxikus maszkulinitást a zeneiparban? Közéleti podcastunkban ezekről kérdezte Nagy Iván László Hermann Veronika irodalomtörténész és médiakutatót, az ELTE BTK egyetemi adjunktusát.

    Regisztrálj a HVG Állásbörzére!

    https://hvgallasborze.hu/

    Elkezdődött a SzavazóFülke - kérdezzen!

    https://forms.gle/FWKHZn82bJcweeLJ8

    Iratkozzon fel a Fülke csatornájára!

    • Spotify: http://tiny.cc/FulkeSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/FulkeApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/FulkeGoogle

    Hallgassa meg a HVG többi podcastját:

    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC


    • 02:02: Hogyan tudott az eddig is népszerű Taylor Swift még nagyobb hype-ot generálni?
    • 12:49: Hogyan alakította át a női popsztárok szerepét a zeneipar változása?
    • 17:34: Mit jelent a Taylor’s version, miért kellett újra kiadnia a lemezeit?
    • 18:00: Kanye West és Taylor Swift konfliktusa
    • 24:35: Kik a Swiftiek?
    • 30:08: Az Eras-tour különlegessége
    • 33:57: Miért fontos Travis Kelce személye?
    • 47:11: Belefolyik-e Taylor Swift az amerikai elnökválasztásba?

  • Episodi mancanti?

    Fai clic qui per aggiornare il feed.

  • "Traccsparti" - ez a munkacíme a Mérlegen adások első részének, amelyben Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan összefoglalják az elmúlt hetek legizgalmasabb céges híreit, mielőtt interjúvendégeiket fogadják a stúdióban.

    Amikor a podcast elindult 2022 tavaszán, pont egy ilyen nagy, egész adáson átívelő traccspartival nyitottunk - az e heti műsorban pedig ezzel zárunk, ugyanis ez az utolsó olyan Mérlegen, amelyben Flóra velünk van társ-házigazdaként.

    Ezen a héten tehát visszautazunk és megnézzük, mi történt a pilot epizód főszereplőivel azóta, elmeséljük, hogyan fog folytatódni a műsor a jövőben, de lesz szó fülöp-szigeteki buszsofőrökről, a Boeing-botrányról, a Birkin táskáról és a csokidrágulásról is.

    Iratkozz fel a Mérlegen csatornájára!
    • Spotify: http://tiny.cc/MerlegenSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/MerlegenApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/MerlegenGoogle

    Hallgasd meg a HVG többi podcastját!
    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC

    Tartalom:
    • 0:00: Tartalom
    • 0:47: Múltidézés és rossz hírek
    • 2:44: Mi van most Liz Holmes-szal?
    • 8:21: És mi lett a Tupperváréval?
    • 9:28: Mégsem lesznek fülöp-szigeteki buszsofőrök a BKK járatain
    • 15:10: Végre valahára foglalkozunk a Boeing-botránnyal
    • 23:52: Perlik a Hermést a Birkin táskák exkluzivitása miatt
    • 28:16: Rossz hírrel zárunk a csokikedvelőknek
    • 34:54: Viszlát, Flóra, köszönünk mindent <3

  • Beütött a baj: hirtelen jött egy nagyobb összegű kiadás, és nincs annyi megtakarításom, hogy zsebből megoldjam. Hogyan döntsek felelősen?

    A Kasszakulcs legújabb adásában Gyükeri Mercédesz és Sztojcsev Iván Fülöp Norbertet, a Bankmonitor munkatársát kérdezték arról, milyen lehetőségek vannak, ha gyorsan van szükségünk pénzre, kezdve a folyószámla-hitelektől a személyi kölcsönökön át a gyorshiteleken keresztül a zálogházakig - de az is kiderül, miért (nem) érdemes családtagtól pénzt kérni.

    Regisztrálj a HVG Állásbörzére!

    https://hvgallasborze.hu/

    Iratkozz fel a Kasszakulcs csatornájára!

    • Spotify: http://tiny.cc/KasszakulcsSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/KasszakulcsApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/KasszakulcsGoogle

    Vagy kövesd a HVG Podcastokat és ismerd meg többi műsorunkat!
    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC

    Tartalom:

    • 1:09: Milyen opciónk vannak, ha hirtelen kell pénzt szerezzünk egy kiadásra? Forduljak-e a családomhoz?
    • 2:56: Ha mégis a családomhoz fordulok, mire figyeljek?
    • 4:15: Mire jók a folyószámlahitelek?
    • 5:01: Mi van, ha nem ad eleget a bank? Hogyan jön képbe a személyi kölcsön?
    • 6:19: Mi az az előbírált hitel?
    • 7:18: Mik a buktatói egy ilyen hitelnek?
    • 8:11: Milyen megoldást nyújtanak a zálogházak?
    • 9:16: Milyen összeghez lehet hozzáférni egy zálogházzal?
    • 9:58: Mire kell figyelni a gyorskölcsönöknél?
    • 12:34: Mik az előnyei/hátrányai egy zálog jellegű kölcsönnek egy bankihoz képest?
    • 13:15: Miért „jó”, ha egy pénzintézet nem tud rólunk valamit? Magyarán: mitől nem hitelképes valaki?
    • 14:28: Mi az, amire NE vegyünk fel se hitelt, se zálogot?
    • 15:30: Miért nem érdemes elbújni a bank elől?

  • Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában a jövőbeli NER-Partizán és a múltbéli futballdrámák világába látogatunk.

    Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes

    Az e heti menü:
    1) Ellen-Partizánként a fiatalokra és a bizonytalanokra céloz a Köztér, a NER-kedvenc alkotó új projektje (Lengyel Tibor) – 0:32
    2) Németh Róbert: Világvége a fotelban – Magyarország-Szovjetunió 0-6 a mexikói világbajnokságon – 10:24

    Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!

  • A március 15-i esemény előtt kezdődött, és azok utórengéseivel folytatódik a SzavazóFülke, a HVG választási podcastja, amelyben Nagy Iván László állandó vendége, Ésik Sándor Diétás Magyar Múzsa-főszerkesztő mellett Gergely Márton, a HVG hetilap felelős szerkesztője is segített összefoglalni az elmúlt hét kampányeseményeit és válaszolni a hallgatók kérdéseire.

    Ezen a héten megnéztük, mit üzent Orbán március 15-én és hogyan lehet nyerő helyzetben a Fidesz akkor is, ha most nem ők irányítják a közbeszédet, megvizsgáltuk Magyar Péter zászlóbontását és azt, hogyan lehet júniusra valós, választható politikai játékos, válaszoltunk hallgatóink kérdéseire a HVG-vel és Magyar Péterrel összefüggésben, valamint megvizsgáltuk, milyen verseny alakulhat ki Budapesten most, hogy ismerjük a szereplőit a főpolgármesteri összecsapásnak.

    Küldd be kérdésedet a következő heti adásra!
    https://forms.gle/LHzj6N2XNRPBaQi16

    Iratkozz fel a (Szavazó)Fülke csatornájára!
    Spotify: http://tiny.cc/FulkeSpotify
    Apple Podcasts: http://tiny.cc/FulkeApple
    Google Podcasts: http://tiny.cc/FulkeGoogle

    Hallgasd meg a HVG többi podcastját:

    Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
    Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC

    Kövesd a Múzsát!
    https://hungarianmuse.substack.com/
    https://www.facebook.com/dmagyarmuzsa

    0:46: Milyen volt a Fidesz kampánystartja? Hasonlít-e 2021 őszéhez a helyzet?
    4:59: Hogyan fog a Fideszről szólni a kampány, az ő univerzumához igazodni?
    7:27: Kell-e kapkodniuk Magyar Péter miatt?
    13:31: Magyar Péter – milyen karakter állt a színpadon március 15-én?
    21:41: Hogyan lesz politikai termékből politikai formáció?
    29:59: Mennyire éri el a vidéki nyilvánosságot Magyar Péter?
    30:29: Q&A – A HVG-Magyar Péter sztori megvitatása
    55:12: Q&A – Hol szavazzanak az EP-választáson a külföldi magyarok?
    57:34: Q&A – Lánczi Tamás és akármi, amit mond
    59:39: Elindult Vitézy Dávid – de politikus?
    1:04:20: Beállhat-e a Fidesz Vitézy mögé?
    1:08:02: Képes lehet-e Vitézy alkukat kötni?
    1:09:54: Karácsony reakciója – tévút vagy az egyetlen logikus lépés?
    1:15:45: Szentkirályi Alexandra indtása – a beismerés, hogy Budapest elveszett?

  • Panasztétel Brüsszelben, az Orbán-család ügyködéséről szóló interjú, céges struktúraváltás: úgy fest, a SPAR kirántotta a kardot a magyar kormány felé, miután a nagymártoni kiskereskedelmi vegzálás kritikus pontra jutott.

    De valós veszély-e, hogy kivonuljon a második legnagyobb bolthálózat Magyarországról? Közéleti podcastunkban Gyükeri Mercédesz és Kovács Gábor, a HVG gazdasági újságírói voltak Nagy Iván László vendégei, akik összefoglalták a SPAR és a kormány összefeszülését és elmagyarázták, miért életszerűtlen, amit Nagy Márton szeretne az óriásvállalattól látni.

    Elkezdődött a SzavazóFülke - kérdezzen!

    https://forms.gle/FWKHZn82bJcweeLJ8

    Iratkozzon fel a Fülke csatornájára!

    • Spotify: http://tiny.cc/FulkeSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/FulkeApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/FulkeGoogle

    Hallgassa meg a HVG többi podcastját:

    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC

    • 0:41: Mit panaszolt be az Európai Bizottságnál a SPAR, amivel elindította a kakaskodást a magyar kormánnyal?
    • 1:41: Elevenítsük fel: hogyan vezette be a kormány az „extraprofitadót” a kiskereskedelemre? Mi ennek az adónemnek a magyarországi története?
    • 6:07: Mennyire állja meg a helyét Nagy Márton hivatkozása az Európai Bíróságra?
    • 7:23: Mennyire reális az az állítása az osztrák SPAR-vezérnek, hogy maga Orbán Viktor akarhatta a családjának a lánc magyarországi részét.
    • 10:26: Hogyan reagált a SPAR arra, hogy állítólag rá akart tenyerelni a magyarországi leányvállalatára a kormány?
    • 11:16: Van realitása, hogy a SPAR kivonuljon Magyarországról?
    • 12:23: Hogyan reagált, reagált-e az NGM a SPAR-vezér állításaira?
    • 12:57: Hova futhat ki a történet?
    • 14:13: Hogyan működik a SPAR üzleti modellje, árképzése, áruláncai, amiket Nagy Márton kritizál? Fel tudná-e venni a versenyt a diszkontokkal, ha akarná?

  • Kevés embernek sikerül annyi otthonba elvinni az önellátó, regeneratív gazdaságok hírét, mint Juhász Annának és Goldmann Dávidnak, avagy a Remény Farm tulajdonosainak: bár a közösségi médiás tevékenységük önmagában is segít felhívni a figyelmet a tudatosságra, mezőgazdasági munkájuk szemléletes példája annak, hogyan tudnánk racionalizálni a termelést úgy, hogy a bolygó is gyógyuljon közben.

    Legfrisebb adásunkban tehát arra voltunk kíváncsiak, hogyan működik a regeneratív mezőgazdaság, milyen szerepe van ebben az állatoknak és miben hibázik a legnagyobbat a húsipar, és hogyan lehet belekezdeni bárkinek az önellátásba (spoiler: könnyebben, mint elsőre gondolnánk.) Az interjún kívül pedig megtárgyaltuk a zöld influenszerek szerepét is, Federika e heti házi feladata pedig abban segít, hogy a városban is könnyedén juthassunk friss, hazai, termelői élelmiszerhez.

    A műsort a hazai energiaszektorban elsőként ESG tanúsítványt szerzett ALTEO támogatja.

    A Greta Thunberg-féle Klímakönyv: https://www.lira.hu/hu/konyv/szakkonyv/orvosi/klimakonyv

    Klímaaktivizmusról szóló adásunk az előző évadban: https://hvg.hu/zhvg/20231107_zCast_podcast_klimaaktivizmus_zoldpolitika_pszichologia

    A sokat emlegetett TED talk: https://www.youtube.com/watch?v=vpTHi7O66pI&ab_channel=TED

    Iratkozz fel a zCast csatornájára!
    • Spotify: http://tiny.cc/zCastSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/zCastApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/zCastGoogle

    Hallgasd meg a HVG többi podcastját!
    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC

    Tartalom:
    • 0:00: Tartalom
    • 1:07: Mi a közösségi média szerepe a fenntarthatóság népszerűsítésében?
    • 2:21: Greta Thunberg „zöld influenszernek” számít?
    • 4:11: Itthon ki számít hiteles fenntarthatósági tartalomgyártónak?
    • 5:52: A Remény Farm beillik ebbe a kategóriába?
    • 7:00: A stúdióban Juhász Anna és Goldmann Dávid, a Remény Farm megálmodói: de mi is az a Remény Farm?
    • 12:04: Mi az a regeneratív mezőgazdaság?
    • 15:22: Mi kell ahhoz, hogy valaki regeneratív gazdálkodást vezessen?
    • 17:25: Miért gondolják, hogy vannak területek, amiket „feleslegesen” használunk? Mik a legfőbb bűnei itthon az ipari állattartásnak? Mit tud a marha-, bárány- és libatartás, amit más állatok nem?
    • 24:52: Mennyire elterjedt a regeneratív mezőgazdaság itthon?
    • 26:08: Mennyivel kerül többe így üzemeltetni egy farmot?
    • 29:05: Mennyire skálázható a regeneratív gazdálkodás?
    • 33:15: Lehet-e ezt állatok nélkül csinálni, vagy úgy, hogy ne táplálék legyen belőlük?
    • 38:52: Honnan jött a Remény Farm ötlete? Mi vezetett az életmódváltáshoz?
    • 44:15: Mi volt a legnagyobb kihívás? Mit tanácsolnának másoknak?
    • 57:22: Házi feladat

  • Mitikus pénzügyi szörny vagy hasznos tartalék? Akkor legyen, ha pénz kell, vagy akkor, ha pénzem van?

    A Kasszakulcs legújabb adásában Gyükeri Mercédesz és Sztojcsev Iván Fülöp Norbertet, a Bankmonitor munkatársát kérdezték a hitelkártyával kapcsolatos mítoszokról és tudnivalókról.

    Regisztrálj a HVG Állásbörzére!

    https://hvgallasborze.hu/


    Iratkozz fel a Kasszakulcs csatornájára!

    • Spotify: http://tiny.cc/KasszakulcsSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/KasszakulcsApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/KasszakulcsGoogle

    Vagy kövesd a HVG Podcastokat és ismerd meg többi műsorunkat!
    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC

    Tartalom:


    • 1:09: Hogyan működik egy hitelkártya?
    • 2:36: Mennyire gyakori, hogy valaki belefut egy hitelkártya-bakiba?
    • 3:06: Általában mennyi a türelmi idő?
    • 3:53: Miért lehetnek akár 40-50 százalékosak a kamatok?
    • 5:04: Kell-e félnie a hitelkártyától annak, akinek egyébként rendelkezésére áll az elköltendő összeg?
    • 6:07: Bárki igényelhet hitelkártyát?
    • 7:03: Hogyan lehet egy hitelkártya „tartalék”?
    • 7:47: Mi a különbség hitelkártya és bankkártya között? Mire jó használni, mire nem szabad?
    • 8:46: Miért jó egy hitelkártya autókölcsönzéshez?
    • 9:25: Mik a leggyakoribb hibák a felhasználásban?
    • 10:50: Mi a jó gyakorlat? Miért a jómódúak sportja?
    • 12:08: Hol lehet tájékozódni, hogy kinek és milyen hitelkártya való, ha való egyáltalán?

  • Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában a porcukor helyett fertőtlenítőt felszolgáló ovibotrány és az oroszországi "választás" után kutatunk.

    Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes

    Az e heti menü:
    1) "Hősiesen viselték a gyerekek a gyomortükrözést" – kódolva volt az óvodai mosogatószeres baleset (Gergely Zsófia) – 0:32
    2) A Generalisszimusz árnya (Németh András) – 12:28

    Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!

  • Nézd meg az adást YouTube-on!
    https://youtu.be/eKN91Ubx3r8?si=6xq6Hpc7VQzjJJRi

    Elindult a SzavazóFülke, a HVG választási podcastja, amelyben Nagy Iván László Fülke-házigazdához Ésik Sándor, a Diétás Magyar Múzsa szerkesztője csatlakozik, hogy összefoglalják és elemezzék a kampányidőszak legfrissebb eseményeit és válaszoljanak a hallgatók kérdéseire.

    Az évadnyitóban a főszerep március 15-é és a Kutyapárt-botrányé: kiderül, milyen kampányt tud építeni (ha tud egyáltalán) a Fidesz a kegyelembotrány után és hogyan bekkelheti ki 2024-et a Mi Hazánk, megnézzük, mennyire elégíti ki Magyarország messiásfétisét Magyar Péter és miért nem tud mit kezdeni a kormány Karácsony Gergellyel, a második részben pedig elmagyarázzuk, az MKKP-nak valójában milyen hibáira világított rá a XII. kerületi előválasztás-mizéria.

    Küldd be kérdésedet a következő heti adásra!
    https://forms.gle/LHzj6N2XNRPBaQi16

    Iratkozz fel a (Szavazó)Fülke csatornájára!

    • Spotify: http://tiny.cc/FulkeSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/FulkeApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/FulkeGoogle

    Hallgasd meg a HVG többi podcastját:

    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC

    Kövesd a Múzsát!
    https://www.facebook.com/dmagyarmuzsa

    Törley Katalin a Fülkében:
    https://hvg.hu/itthon/20230418_Torley_Katalin_Fulke_podcast_tanarok_pedagogusok_tanartuntetes_statusztorveny

  • A cím nem túlzás: amikor életveszélyes betegségekről van szó, legtöbbször a daganatos megbetegedésekről és a szív- és érrendszeri problémákról beszélünk, miközben évente több tízezren kapnak stroke-ot, rohamosan nő a parkinsonos betegek száma, a migrén pedig milliókat érint, sőt, sokezer embert tesz munkaképtelenné.

    A Kösz, jólban éppen ezért ezúttal a neurológiai betegségek nyomába eredünk. Bánhalmi Kata vendége Dr. Tóth Adrián, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának neurológus szakorvosa volt, akivel először megismerkednek a neurológiai alapfogalmakkal és a mikrobiom és az agy kapcsolatával, majd részletesen megvizsgálják a három leggyakoribb neurológiai betegséget Magyarországon. Először a stroke kerül a középpontba: kiderül, hogyan tudunk életet menteni, ha gyorsan észleljük a tüneteket, és az is, hogyan működik a betegség maga - és hogyan a rehabilitáció utána. Másodszor a Parkinsoné a főszerep: kiderül, mit értünk pontosan ez alatt, hogyan lehet kezelni és miért kiemelten fontos a család és a beteg kapcsolata az orvossal. Végül pedig a migrén kerül szóba: megismerjük a betegség legfőbb tünetegyüttesét és azt, hogy hogyan lehet a legkínzóbb fejfájást is helyesen kezelni.

    Iratkozz fel a Kösz, jól csatornájára!
    • Spotify: http://tiny.cc/KoszJolSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/KoszJolApple

    Hallgasd meg a HVG többi podcastját!
    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple

    Tartalom:
    • 1:14: Mit jelent a „neurológiai egészség”?
    • 2:39: Mi a kapcsolat a mikrobiom és az idegrendszerünk között? Mi az a „bél-agy tengely”?
    • 5:06: Mennyire jellemzőek és halálosak a neurológiai betegségek Magyarországon? Hogyan viszonyul ez más országokhoz?
    • 7:11: Miért beszélünk neurológiai problémákról ennyire keveset, miközben súlyosan érinti a társadalmat?
    • 9:09: Mit csinál egy neurológus?
    • 10:26: Honnan tudom, hogy egy panaszom neurológiai eredetű? Mikor kell neurológushoz menjek egy tünettel?
    • 11:34: Inkább örökletesek vagy inkább életmóddal vannak összefüggésben a neurológiai betegségek?
    • 12:42: Mennyire függ össze az életkorral a neurológiai betegségek kialakulása?
    • 13:35: Stroke – mit jelent, hogyan alakul ki?
    • 15:17: Agyi infarktus kontra agyvérzés – mi a különbség?
    • 16:21: Mi az a TIA? Valóban előrejelzi a stroke-ot?
    • 18:46: FONTOS: Hogyan állapíthatjuk meg, ha valakinek stroke-ja van? Hogyan intézkedjünk?
    • 23:54: Milyen korosztály a leginkább érintett?
    • 24:44: Stroke-prevenció – mire figyeljünk?
    • 26:29: Ki segít a betegeknek Magyarországon a tudatos életmód elkezdésében, akár megelőző, akár rehabilitációs esetben? Mi a beteg feladata?
    • 28:07: Stroke után – hogyan néz ki a rehabilitáció?
    • 29:34: Mi a család és barátok szerepe egy ilyen folyamatban?
    • 31:20: Parkinson-kór: miért „szívügye”?
    • 32:40: Parkinson-kór, Parkinsonizmus, Parkinson-szindróma – mit jelentenek a különböző kifejezések?
    • 33:54: Mi történik az agyunkban Parkinson-kór esetén?
    • 35:29: Mik azok a tünetek, amelyekkel érdemes már orvoshoz fordulni?
    • 38:50: A Parkinson nem genetikai betegség? Akkor milyen eredetű? Hogy lehet, hogy mindent értünk róla, csak ezt nem? Mi lehet a mikrobiom szerepe?
    • 44:11: Mennyire jellemző betegség Magyarországon a Parkinson? Kik érintettek?
    • 46:30: Mivel kell tisztában lennie egy betegnek, ha Parkinson-diagnózist kap? Hogyan néz ki a terápia?
    • 49:22: Hogyan lehet jó csapatjátékos egy beteg és családja?
    • 50:47: Migrén – mi pontosan a migrén?
    • 54:50: Hogyan alakul ki és miért a nők érintettek leginkább?
    • 55:33: Mi számít migrénnek? Honnan tudom, hogy én migrénes vagyok?
    • 57:36: Ismerjük már a tüneteket – mikor forduljunk neurológushoz és hogy néz ki a terápia?
    • 1:01:28: A migrén gyógyítható, vagy csak tünetmentességet lehet elérni?
    • 1:03:44: Lehet a migrént félrekezelni?
    • 1:04:57: Hogyan lehet együttélni a migrénnel?
    • 1:09:18: Mik a legfontosabb életmódbeli tanácsok egy neurológustól?

  • Vasárnap kezdetét vette a böjt hónapja a muszlim világban, így a gázai övezetben is, ám hiábavaló volt a reménykedés: úgy fest, szó sem lehet az ünnepi időszakra kiterjedő fegyvercsendről. Bár a harcok ettől még alábbhagytak, ameddig tart a háború, a humanitárius katasztrófa napról napra súlyosbodik, a nyugati világ pedig csak tapogatózik a megoldás felé, noha az is elég lenne, ha Joe Biden az asztalra csapna.

    De tényleg ennyire egyszerű lenne a megoldás? Közéleti podcastunkban megnéztük, miért nem sikerült tűzszünetet hirdetni és miért bonyolultabb még ennél is az Egyesült Államok szerepe a történetben, megvizsgáltuk, mennyire kilátástalan a régió stabilizálása katonailag és diplomáciailag, valamint utánajártunk, vajon le tudja-e egyszerűsíteni a Nyugat a segélyek útját a gázai övezetbe. Nagy Iván László vendége Keresztes Imre, a HVG Világ rovatának újságírója volt.

    Kezdődik a SzavazóFülke - kérdezzen!

    https://hvg.hu/itthon/20240312_kezdodik-a-szavazofulke-a-hvg-valasztasi-podcastja-esik-sandorral-es-nagy-ivan-laszloval

    Iratkozzon fel a Fülke csatornájára!

    • Spotify: http://tiny.cc/FulkeSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/FulkeApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/FulkeGoogle

    Hallgassa meg a HVG többi podcastját:

    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC


    • 1:22: Nem sikerült megegyezni a gázai tűzszünetről a Ramadán kezdetére – miért?
    • 2:44: Kinek kellett volna tető alá hoznia a megállapodást?
    • 4:44: Mivel indokolja Netanjahu a háború folytatását?
    • 7:09: Hogy festenek a harcok jelenleg?
    • 10:27: Hogyan jutnak el jelenleg a humanitárius szállítmányok és milyen nyugati kísérletek vannak ennek egyszerűsítésére?
    • 13:44: Mennyire az USA felelőssége a katasztrófa, mennyire Washington bukása, hogy nincs tűzszünet?
    • 16:05: Minek kell történnie, kinek kell nyomást gyakorolnia Washingtonnak, hogy jelezze Netanjahu felé: eddig és ne tovább?
    • 19:10: Van Amerikának rendezési terve a háború utánra?
    • 22:47: Eszkaláció, lelassuló konfliktus, tűzszünet – milyen forgatókönyv a legvalószínűbb a Ramadán idején?

  • Akár a szánkókarácsonyfáról, akár a Sziget Fesztiválról, vagy éppen a WestEnd étteremszárnyáról, a HelloWood neve egyre többször jöhetett szembe velünk az elmúlt években: a művészeti projektből építészeti céggé vált, fával dolgozó startup standjai, építményei és épületei lassan országszerte láthatóvá válnak.

    De mennyire lehet egy monolit iparágat, mint az építőipar megreformálni? Hogyan lehet kreatív nyári projektekből nemzetközileg ismert startup? És jó-e, hogy újabban (ha más nem, a maxi-Dubaj miatt) ilyen sokat beszélünk az építészetről? Ezekről kérdezte Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan Huszár Andrást, a HelloWood társalapító-vezérigazgatóját. De az is kiderül, hogyan támadta le a Temu Magyarországot és mi az a Carrie Bradshaw index.

    Sztojcsev Iván említett cikke: https://hvg.hu/360/20240220_lakber_lakas_berles_lakhatas_alberlet

    A Kasszakulcs legfrissebb adása: https://hvg.hu/ingatlan/20240307_kasszakulcs-podcast-ingatlan-berbeadas-lakber-alberlet-lakasberles

    Iratkozz fel a Mérlegen csatornájára!
    • Spotify: http://tiny.cc/MerlegenSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/MerlegenApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/MerlegenGoogle

    Hallgasd meg a HVG többi podcastját!
    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC

    Tartalom:
    • 0:00: Tartalom
    • 0:33: TEMU – hogyan indíts üzletet Magyarországon 25x akkora reklámköltéssel, mint a vetélytársaid? (Spoiler: könnyen)
    • 5:00: Nem, nem beszélünk a TEMU-ról aggályok nélkül – ezek azok
    • 9:55: A Carrie Bradshaw-index
    • 12:53: Vereséggel felérő győzelem Budapesten
    • 15:47: Miért nem épülnek új lakóingatlanok?
    • 18:59: A stúdióban Huszár András, a HelloWood társalapító-ügyvezetője
    • 19:07: Hogyan indult a HelloWood, hogyan lett egy nyári táborból építész-designcég?
    • 21:17: Miért kellett kft-vé alakulni?
    • 25:04: Adta magát a projekt az építészetből?
    • 29:41: Hogyan lett nonprofitból for profit vállalkozás? Honnan volt ehhez háttér? Milyen kockázatokat kellett ehhez vállalni?
    • 35:49: Milyen út vezet a nagy megrendelésekig?
    • 38:59: „Könnyebb sikeresnek tűnni, mint valóban fenntarthatóan, sikeresen üzemelni” – mondta 2018-ban. Ez mit takar – és még mindig így gondolja?
    • 42:01: Mikor lett full-time a HelloWood? Miért?
    • 47:42: Nem baj, ha kiképzik a konkurenciát?
    • 51:12: „Nem elég építésznek lenni, építészvállalkozóvá kell válni” – ez mit jelent?
    • 54:19: Mi kellett a komoly árbevétel-növekedéshez?
    • 57:07: Külföldön mennyire van helye az építészet ilyen jellegű megközelítésének?
    • 59:56: Mol-torony, Maxi-Dubaj – rengeteget van szó építészetről újabban a közbeszédben. Ez pozitív a szakma szemszögéből?
    • 1:07:09: Egy (vagy hat) tipp vállalkozóknak

  • Mit nézzek meg a lakbéren, rezsin és közös költségen túl? Miért fontos a jó kapcsolat a bérlővel? És fordítva?

    A Kasszakulcs legfrissebb adásában Gyükeri Mercédesz és Sztojcsev Iván Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető elemzőjét kérdezték mindenről, amit bérlőként és bérbeadóként tudnunk kell, ha biztonságban akarunk lenni az ingatlanpiacon.

    Iratkozz fel a Kasszakulcs csatornájára!

    • Spotify: http://tiny.cc/KasszakulcsSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/KasszakulcsApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/KasszakulcsGoogle

    Kövesd a HVG Podcastokat és ismerd meg többi műsorunkat!

    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC

    Tartalom:
    • 0:39: Mikor érdemes bérelni, mintsem lakást vásárolni, lakáshitelt törleszteni havonta?
    • 3:51: Lakást bérelünk! Lakbéren, rezsin, közös költségen túl mire figyeljünk egy hirdetésben?
    • 6:32: Hol keressek, hogy megbízható hirdetést találjak?
    • 8:52: Elmegyünk megnézni egy lakást – mire figyeljünk oda?
    • 11:07: Minden rendben van – hogyan egyezzünk meg? Mit írjunk alá a főbérlővel?
    • 14:07: Mitől véd minket egy jó szerződés?
    • 16:56: Hogyan lehet megállapodni az időszakos áremelésről?
    • 19:51: Tönkremegy valami a lakásban – kinek kell kicserélnie?
    • 22:14: Bérbeadás: Honnan tudom, hogy mennyiért érdemes kiadnom?
    • 25:12: Hogyan adózik, milyen más költségeket hoz magával a lakásbérbeadás?
    • 28:11: Mi az a bérbeadás-menedzsment?
    • 31:04: Rendeltetésszerű használat – mi fér bele?

  • Hétvégi podcastunk, az Elvitelre legfrissebb adásában a jegybanktörvény, az államfő apjának kétes története, és a gázai segélyszállítmányok mögé nézünk.

    Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes

    Az e heti menü:
    1) Ezért akarja látni Varga Mihály a Matolcsy-alapítvány titkait (Kovács Gábor) – 0:32
    2) Hazudik, vagy neki hazudtak (Dobszay János) – 8:15
    3) Konvojtragédia (Keresztes Imre) – 15:17

    Iratkozzon fel a HVG Podcastokra és kapcsolja be az értesítéseket, hogy egyetlen műsorunkról se maradjon le!

  • A TELJES, VÁGATLAN, VIDEÓS ADÁS ELÉRHETŐ A HVG360-ON:
    hvg.hu/360/20240305_Rewind_Animal_Cannibals

    Milyen srácok voltak a lakótelepen? Mit köszönhetnek Zámbó Jimmynek és mit jelent, hogy megharapta őket Ganxsta Zoli? Mennyire van helye Magyarországon a gengszterrapnek, mi áll a pozitív szövegek hátterében? Mit gondolnak Krúbiról és a többi mai rapperről? Mind kiderült Qka MC és Ricsipí portréjából a Rewindban.

    Iratkozz fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes

    Iratkozz fel a Rewind csatornájára:
    • Spotify: http://tiny.cc/RewindSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/RewindApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/RewindGoogle

    Kövesd a HVG többi podcastját is!
    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC

  • Rég volt ennyire lefutott Szuperkedd az Egyesült Államokban: Donald Trump és Joe Biden sikere is borítékolható volt, szerdán pedig Nikki Haley visszalépése után gyakorlatilag lehet is nyomatatni a szavazólapokat a novemberi Trump-Biden visszavágóra.

    De mik az előválasztások legfőbb tanulságai? Valóban biztosra vehetjük-e a két jelöltet, vagy a bírósági ügyek, illetőleg az alkalmasság kérdése felülírhatja a novemberi versenyt? Hogyan nézhet ki Joe Biden 2024-es kampánya és milyen tényezők billenthetik Trump felé a mérleg nyelvét?

    Ezekről kérdezte Nagy Iván László Nagy Gábort, a HVG Világ rovatának vezetőjét és Bábel Vilmost, a hvg.hu újságíróját.

    Iratkozzon fel a Fülke csatornájára!

    • Spotify: http://tiny.cc/FulkeSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/FulkeApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/FulkeGoogle

    Hallgassa meg a HVG többi podcastját:

    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC

    • 0:38: Trump, Haley, DeSantis, Ramaswamy – ők voltak az iowai jelölőgyűlés versenyzői, szuperkedd után viszont már egy sem maradt versenyben. Miért? Hogyan bukott meg az üstökösként felemelkedett DeSantis?
    • 4:00: Nikki Haley – mit kell tudni róla? Miért maradt ilyen sokáig versenyben? Mi lehet a hosszútávú stratégiája?
    • 9:02: Mitől „szuper” a szuperkedd? Miért fontos hagyományosan ez a nap?
    • 13:07: Szuperkedd után – mit árultak el Biden támogatottságáról az előválasztások?
    • 16:43: Bezavarhat-e a gázai háború, vagy a kérdést lerendezi Biden novemberig?
    • 18:27: Miért NEM lehet Trumpot kizárni az államok választólapjairól?
    • 21:10: Mi a helyzet a harmadikutas jelöltekkel?
    • 24:11: Van-e még olyan büntetőügy, ami jogi akadály lehet Trump indulásában?
    • 26:00: Minek nagyobb az esélye? Hogy nem Biden lesz a demokrata, vagy nem Trump lesz a republikánus jelölt?
    • 29:34: A korkérdés – hogyan kommunikál erről Biden és az adminisztrációja?
    • 36:02: Hogy nézhet ki a 2024-es Biden-kampány?

  • 35 fokos hőhullámok? 20 fok februárban, mínuszok és havazás márciusban? Eltűnő tavak, vízkorlátozások?

    A fentiek egyikére sem kapjuk fel igazán a fejünket 2024-ben - többek közt ez is az akadálya annak, hogy közösen tegyünk a bolygó jövőjéért. A zCast legújabb adásában Fait Federika Kis Annát és Vigh Pétert, a Másfélfok szakértőit kérdezte arról, hogyan jelennek meg a klímaváltozás jelei már most Magyarországon és miért nem késő megfordítani a folyamatot, hogyan lehet eredményeket elérni a figyelemfelhívásban és legfőképp miként lehet nyomást gyakorolni a döntéshozókra, hogy saját tenni akarásunk tényleges változáshoz vezethettesen. De kiderül az is, mit jelent valójában a klímaszorongás és hogyan lehet leküzdeni, és természetesen ezen a héten sem marad el a házi feladat.

    A műsort a hazai energiaszektorban elsőként ESG tanúsítványt szerzett ALTEO támogatja.

    A házi feladat:

    • Hannah Ritchie könyve: http://tiny.cc/zCastS04E03HF1
    • Hannah Ritchie podcastja: http://tiny.cc/zCastS04E03HF2
    • Project Drawdown könyv: http://tiny.cc/zCastS04E03HF3
    • Project Drawdown TED talk: http://tiny.cc/zCastS04E03HF4

    Iratkozz fel a zCast csatornájára!
    • Spotify: http://tiny.cc/zCastSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/zCastApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/zCastGoogle

    Vagy hallgasd meg a HVG többi podcastját!
    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC

    Tartalom:
    • 0:00: Tartalom
    • 1:26: Mi az a klímaszorongás?
    • 2:32: Mit él át, aki klímaszorong?
    • 3:03: Mi/ki miatt aggódik, aki klímaszorong?
    • 4:43: Mennyire jellemző itthon?
    • 5:51: Mennyire vezet ez cselekvéshez is?
    • 7:03: Hogyan oldja a szorongást a cselekvés a gyakorlatban?
    • 9:26: Miért pont a Másfélfoktól jönnek a vendégeink?
    • 10:38: A stúdióban Kis Anna és Vígh Péter – Mit takar a „másfél fok”, miért ez a szervezetük neve?
    • 12:20: Miért volt kulcsfontosságú év 2023 a klímaváltozás szempontjából?
    • 13:44: Magyarországon is ennyire súlyos volt a tavalyi év?
    • 14:20: Globális felmelegedés, klímaváltozás – ezekkel a kifejezésekkel ismerkedett meg először a mainstream. Mit hibáztunk el a kezdeti kommunikációban és hogyan üt ez most vissza? Milyen kettős feladat hárul a tudósokra?
    • 19:15: Hogyan tudunk jól kommunikálni a környezetünkről?
    • 20:27: Milyen példák vannak a klímaváltozásra Magyarországon, jelenleg?
    • 29:15: Mi volt a Másfélfok eredeti célja?
    • 32:30: Mennyire változott az elmúlt 5 évben a klímatudatosság Magyarországon?
    • 34:39: Honnan tájékozódjunk, hogy érthető, de mégis inspiráló képet kapjunk?
    • 36:07: Hogyan lehet pozitív hangnemben beszélni a klímaváltozás elleni küzdelemről? Miért csalóka technológiai megoldásoktól várni a csodát?
    • 41:24: Mekkora az egyéni felelősség?
    • 47:48: A házi feladat

  • Elindult a lakásbiztosítási kampány, márciusban ingyen válthatunk. De kell-e? És ha igen, mire figyeljünk oda?

    A Kasszakulcs legfrissebb adásában Gyükeri Mercédesz és Sztojcsev Iván Németh Péterrel, a CLB független biztosítási alkusz értékesítési és kommunikációs igazgatójával vizsgálták meg, mit kell tudni a lakásbiztosításokról és a mostani kampányról.

    Iratkozz fel a Kasszakulcs csatornájára!

    • Spotify: http://tiny.cc/KasszakulcsSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/KasszakulcsApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/KasszakulcsGoogle

    Vagy kövesd a HVG Podcastokat és ismerd meg többi műsorunkat!

    • Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    • Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple
    • Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    • SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC

    Tartalom:

    • 0:42: Miért lehet most megszüntetni és újrakötni a lakásbiztosításokat? És én miért tegyek így?
    • 2:24: Mire figyeljünk a biztosító éves leveleinél, ajánlatainál?
    • 4:59: Mennyire bonyolult egy váltás?
    • 6:30: Mit tartalmazhat, mire terjedhet ki a lakásbiztosításom?
    • 9:30: Hogyan tudom összehasonlítani, megnézni, milyen biztosítás kell nekem, és melyiket kössem meg?
    • 11:30: Minősített fogyasztói biztosítások – mit kell tudni erről?
    • 14:26: Mik jöhetnek egy csomagban egy lakásbiztosítással?
    • 17:13: Mi történik, ha például a szomszéd beáztatja a plafonomat?
    • 20:05: Mire NEM terjedhet ki egy biztosítás? Hogyan zavar be az egyre szélsőségesebb időjárás?
    • 21:48: Ha most váltunk, milyen részletekre figyeljünk oda az újrakötésnél?
    • 22:24: Mennyire érdemes önrésszel biztosítást kötni?
    • 24:01: Megtörténik a baj – mi a folyamat?