Episodi

  • Megtartottuk 2024 első Irodalmi reggelijét a Játékszínben. Egy mindannyiunkat érintő témával, a célokkal kezdtük az évet, Szabados Ági vendége Erdélyi Boróka üzleti és mérnök coach, időgazdálkodás- és hatékonyság-szakértő volt, akinek ‘Élet, cél, idő – Célorientált időgazdálkodás a mindennapokban’ című könyvét a Libertine Könyvkiadó adta ki, valamint ez a NIOK-közös könyvünk januárban.

    Az, hogy mit szeretnénk elérni az új évben, sok mindentől függ, az azonban, hogy a célt hogyan tűzzük ki, majd milyen lépéseken keresztül jutunk el hozzá, sok hasonlóságot rejt magában. Erdélyi Boróka azt vallja, hogy a célok meghatározásának nincs konkrét időpontja, ám tagadhatatlan, hogy januárban sokan veselkednek neki a jövőtervezésnek. Boróka ehhez nyújt segítséget a könyvében, emberközeli szemlélettel közelíti meg a szakterületét, az elfoglalt üzletembereknek éppúgy tud segíteni, mint az állandó időzavarban lévő kisgyerekes anyukáknak.

    A megfelelő célok megválasztásáról, az önismeret és az időbeosztás összefüggéseiről, a hatékonyság fokozásáról és – mindennek folyományaként – a boldogabb, teljesebb életről is beszélgettek Szabados Ágival az irodalmi reggelin a Játékszín Julius Meinl Színpadán, amit most teljes egészében hallgathattok Szabados Ági podcast csatornáján.

    A könyv megtalálható itt: https://www.libertinekonyvesbolt.hu/Konyvek/NIOK-kozos-konyvek/Elet-cel-ido

  • Hangolódjatok a karácsonyra Forró Bence novellájával, Menczel Andrea színésznő tolmácsolásában!  

    Minden olvasónak boldog, békés karácsonyt kíván a Libertine Könyvesbolt csapata!  Köszönjük Podcast hallgatók, hogy velünk voltatok idén, reméljük, jövőre is hallhattok majd bennünket!

    Forró Bence: Variációk boldogtalanságra című könyve elérhető az alábbi linken: https://www.libertinekonyvesbolt.hu/Libertine-Konyvkiado-konyvei/Variaciok-boldogtalan

  • Episodi mancanti?

    Fai clic qui per aggiornare il feed.

  • Könyves podcastem új epizódjait már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában is megnézhetitek!

    Mai vendégem a József Attila-díjas író, forgatókönyvíró, egykori műsorvezető, Vámos Miklós, aki igazán megválogatja, mikor és kinek ad interjút, így különösen megtisztelő, hogy vendégül láthattam a Libertine Könyvesboltban. A mostani beszélgetés apropóját a Palackposta című kötetének újbóli megjelenése adta, ám gazdag életművének és tapasztalatainak hála sok minden szóba került az asztrológiától kezdve a teniszen át egészen a Szabó Magdáig. A Palackposta a abban a tízkötetesre tervezett sorozatban jelent meg, amely a Karcsú Könyvek nevet kapta. Kiderül, milyen olvasói visszajelzések alapján született ez a sorozatnév, és ha már olvasói visszajelzésekről van szó, nem álltam meg, hogy ne kérdezzek rá a hét olvasói főbűnre is, amelyet Vámos az Igen című könyvében vesz sorra. Nemcsak az került szóba, miket olvas szívesen maga a szerző, vagy éppen min dolgozik most, hanem a 20. századi magyar irodalom nagy alakjai is rendre felbukkantak a beszélgetésünk során Kertész Imrétől kezdve Somlyó Györgyön át Mándy Ivánig.

    Hogyan kapcsolódik a kortárs irodalom nagyjának az életébe és munkásságába az asztrológia, és vajon kitalálja-e az én horoszkópomat? Milyen hatással volt a megítélésére, amikor televíziós műsort vezetett, és ki volt az az író, aki nem ment el a műsorába? Milyen, könyvekkel kapcsolatos adást gyártana ma is szívesen? És vajon van-e jövője szerinte az olvasásnak? Csak néhány érdekes kérdés a Szabados Ági könyves podcastje első évadának utolsó, évadzáró epizódjában, amely szép keretes szerkezettel zárul, hiszen Vámos Miklós a podcast első részében szereplő Rudolf Pétert is megidézi nekünk.

    Hamarosan folytatjuk! Addig is a könyv legyen veletek!

    Kiemelt könyvcímek:

    Vámos Miklós: Palackposta

    VM: Igen

    VM: Apám könyve

    Ági és NIOK Tagok ajánlása:

    Cecilie Enger: Anyám ajándékai

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.libertinekonyvesbolt.hu

  • Helló, olvasó! A mai adás egy rendhagyó, különleges epizód. 14 beszélgetésen túl vagyunk, ezért ideje egy kicsit megállni, lelassítani és felidézni a legjobb pillanatokat!

    Szabados Ági könyves podcastje című műsorommal olyan beszélgetéseket szerettem volna életre hívni, amelyek úgy szólnak az olvasás és a könyvek szeretetéről, hogy közben feltöltenek és energiát is adnak. Beszélgetőpartnereimül pedig természetesen olyan embereket hívtam, akik különleges helyet foglalnak el a közélet és az irodalom területén... na és persze az én szívemben is. Az eddigi 14 adásban különféle témákon keresztül igyekeztem rávilágítani az olvasás fontosságára, de természetesen a vendégeim szokásai, gondolatai, egyéni életútja, könyvekhez való kapcsolata is a középpontba került.

    Ti is voltatok már úgy, hogy úgy megnéznétek vagy meghallgatnátok újra egy-egy interjút, viszont nincs rá időtök? A jó hír, hogy nem kell keresgélnetek, hiszen megállunk egy pillanatra és felidézzük az elmúlt 14 podcastepizód legjobb pillanatait, hogy újra együtt lehessetek a kedvenceitekkel, vagy akár meghozzuk a kedveteket egy-egy teljes interjú visszahallgatásához.

    A jövő héten, mindenszentek ünnepén nem érkezünk új epizóddal, ezért akár aznap reggel újra is hallgathatjátok a kedvenc beszélgetéseiteket. Az azt követő héten viszont jön még egy utolsó, 15. epizód, egy évadzáró, izgalmas beszélgetés.

    Tartsatok velem ma is ebben a BEST OF epizódban!

    Beszélgetések sorrendben:

    Rudolf Péter

    https://www.youtube.com/watch?v=Zxzg465Hsac&t=1367s

    Nyáry Krisztián

    https://www.youtube.com/watch?v=MEl2tqKaYHg&t=1s

    Gáncs Kristóf

    https://www.youtube.com/watch?v=HBp95_Xi_No&t=897s

    Náray Tamás

    https://www.youtube.com/watch?v=CpQqxmtdg_A&t=279s

    Dr. Lukács Liza

    https://www.youtube.com/watch?v=b9ehNy_o57M&t=2943s

    Simon Márton

    https://www.youtube.com/watch?v=bYskzcpE4yo&t=961s

    Péterfy Bori

    https://www.youtube.com/watch?v=5W7zPvdemdM&t=1760s

    Köves Gábor

    https://www.youtube.com/watch?v=iyYOD4-hvPU&t=5s

    Kovács Eszter - Mat on the moon

    https://www.youtube.com/watch?v=_KV8xAZ8eRw

    Gyimesi Emese - Szendrey Júlia

    https://www.youtube.com/watch?v=4LHOL7v6uDQ&t=394s

    Kovács Krisztián - Kis herceg

    https://www.youtube.com/watch?v=uE0dy7sGpRA&t=21s

    Csörögi Lilla, Milovecz Laura - Sally Rooney

    https://www.youtube.com/watch?v=fVKCCjbXBC8&t=2249s

    Gőbel Noémi - Bukkancs

    https://www.youtube.com/watch?v=6txwtyJa0SA&t=1935s

    Peller Mariann

    https://www.youtube.com/watch?v=y4ItoJPMni8&t=172s

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.libertinekonyvesbolt.hu

  • Könyves podcastem új epizódjait már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában is megnézhetitek!

    Ezúttal Peller Mariann a vendégem, aki számomra és a Libertine Könyvesbolt és Könyvkiadó számára is nagyon fontos! Két évvel ezelőtt, a könyvesbolt születésével egyidőben, a könyvkiadóm első köteteként jelent meg a Végtelen kísértéscímű, spiritualitással átitatott szerelmes regény. A könyv hatalmas siker azóta is, és ez nem másnak köszönhető, mint annak a fantasztikus történetnek, amely valójában minket, olvasókat akár a saját életünkre, saját élethelyzeteinkre is emlékeztethet – az eseményeket szinte mindenki magáénak érezheti, a kötet emellett segít jobban megismerkedni a spiritualitással is. Mariann sokszor fogalmaz úgy, hogy tulajdonképpen tollba mondták neki az égiek a történetet, szinte átfolyt rajta az írás. Így nyilatkozik a folytatásról is, hiszen a Libertine Könyvesbolt és Könyvkiadó második születésnapjára érkezik Mariann második regénye.

    Erről a hamarosan megjelenő könyvről árulunk el néhány kulisszatitkot, természetesen spoilerezés nélkül. A beszélgetés során a regény és a Mariann mindennapjaiban is fontos szerepet játszó spiritualitás is szóba kerül, valamint a könyvekben megjelenő különféle technikákról, Mariann saját vezettetéséről is hallhattok izgalmas részleteket.

    A második kötetet november 26-án a Játékszín színpadán mutatjuk majd be különleges vendégek közreműködésével, az interjúból erről a programról is többet megtudhattok, pontos részletekkel pedig hamarosan érkezünk!

    Kiemelt könyvcímek:

    Peller Mariann: Végtelen kísértés

    https://www.libertinekonyvesbolt.hu/libertine-konykiado-konyvei/peller-mariann-vegtelen-kisertes

    Ági és NIOK Tagok ajánlása:

    Sarah Nisha Adams: A könyvlista

    https://www.libertinekonyvesbolt.hu/Konyvek/Libertine-Konyvkiado/A-konyvlista

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.libertinekonyvesbolt.hu

  • Könyves podcastem új epizódjait már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában is megnézhetitek!

    A mai adásban a 31 éves ír szerzőt, Sally Rooneyt látom vendégül – persze csak átvitt értelemben. A Libertine Könyvesbolt két oszlopos tagjával, Csörögi Lillával és Milovecz Laurával beszélgetek az eddig három regényt jegyző szerzőről, akit gyakran J. K. Rowlinghoz hasonlítanak. A hasonlóságot mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Sally Rooney mindhárom regénye nemzetközi bestseller, műveit több mint negyven nyelvre fordították le, első és második kötetéből pedig még BBC-tévésorozat is készült. Ezenfelül 2022-ben a Time magazin beválogatta a globális kultúra 100 legbefolyásosabb személyisége közé, de szinte az összes irodalmi díjat is bezsebelte már. A Baráti beszélgetések, a Normális emberek és a Hová lettél, szép világ? szerzője különleges írói stílusával, a valóság egyszerű, szépítés nélküli ábrázolásával fogja meg az olvasókat.

    A szűkszavú, visszafogott regényekben briliáns pszichológiai érzékkel, olykor kegyetlen, máskor gyengédebb jelenetekben mutatja be Rooney a teljesen hétköznapi szereplők lelki és mentális küzdelmeit, az anyagi különbségek keltette feszültségeket, a családi történeteket és szorongásokat – jelenségeket, amelyek normálisak.

    A mai adásban Lillával és Laurával megkíséreljük megfejteni, mi a titka Rooneynak, mi az, ami miatt olyan sokan szeretik – vagy éppen nem kedvelik, merthogy regényei megosztják az olvasóközönséget. A beszélgetés során egy extra interjúban Dudik Annamária Éva, a Sally Rooney-könyvek fordítója mesél a saját tapasztalatairól, érzéseiről a könyvekkel és a szerzővel kapcsolatban.

    Kiemelt könyvcímek:

    Sally Rooney: Baráti beszélgetések

    SR: Normális emberek

    SR: Hová lettél, szép világ?

    Ági és NIOK Tagok ajánlása:

    Emily Nagoski: Úgy, ahogy vagy

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.libertinekonyvesbolt.hu

  • Könyves podcastem új epizódjait már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában is megnézhetitek!

    A mai adásban Kovács Eszter, vagy ahogy talán többen ismeritek, Mat on the Moon Eszter a vendégem. A YouTube-csatornámon idén januárban már találkozhattatok vele, akkor arról beszélgettünk a Libertine Könyvesbolt aranykanapéján, hogyan segíthet a tudatos olvasásban a mindfulness: https://www.youtube.com/watch?v=8-wIyBsHJy8&t=1105s

    A Mat on the Moon közösség alapítójaként Eszter főként olyan embereket szólít meg, akik időnként kiborulnak apróságokon, néha türelmetlenek a szeretteikkel, máskor pedig megnéznek három rész sorozatot egyhuzamban, amihez felbontanak egy üveg bort. Akik számára sokszor távolinak látszik a jóga és mindfulness világa, pedig éppen nekik lenne nagy szükségük rá. Olyanokat, amilyen – saját bevallása szerint – ő maga is.

    Kovács Eszter a Forbes marketingvezetői pozícióját cserélte le, és kezdett el meditációval, mindfulnesszel és jógával foglalkozni, ezeket oktatja is a különféle tréningjein és workshopjain. A világa határtalan, hiszen nemcsak itthon, de távoli tájakat bejárva is terjeszti és tanítja, hogyan érezhetjük magunkat jobban a testünkben és az elménkben egyaránt. Eszter saját bevallása szerint ő maga is szkeptikus volt a témával kapcsolatban, a beszélgetésünkből azonban kiderül, mi vezette el szépen lassan mégis a tudatos jelenlét folyamatos gyakorlásához. Arról is beszélünk, hogy valójában nem kell sok ahhoz, hogy a mindfulnesst a hétköznapokban is alkalmazzuk, hiszen egy-egy gyakorlatot akár a 4-es, 6-os villamoson is végezhetünk – két-három gyakorlatot részletesen meg is tanít nekem, egyúttal nektek is.

    A podcast központi témája az olvasás, ezért természetesen a mindfulness és a könyvek kapcsolata is szóba kerül, konkrét könyveket is ajánlunk a témában. Elsősorban persze Eszter könyvét, hiszen a Libertine Könyvkiadó gondozásában szeptemberben jelent meg a Köszi, jól című kötet, amelynek alcíme, azt hiszem mindent elárul az írójáról: Jóga, mindfulness, meditáció és extra sült krumpli a jobb napokért.

    Olvassátok és szeressétek Eszter könyvét, kiegészítésképp pedig hallgassátok meg az interjút. Engem feltöltött!

    Mat on the Moon: https://matonthemoon.com

    Kiemelt könyvcímek:

    Kovács Eszter: Köszi, jól - Jóga, mindfullness, meditáció és extra sültkrumpli a jobb napokért

    Szondy Máté: Tudatos ​változás

    Mogyorósy-Révész Zsuzsanna: Érzelemszabályozás ​a gyakorlatban

    James Nestor: Lélegzet

    James Clear: Atomi ​szokások

    Ági és NIOK Tagok ajánlása:

    Daniel Keyes: Az ​ötödik Sally

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.libertinekonyvesbolt.hu

  • Könyves podcastem új epizódjait már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában is megnézhetitek!

    A mai adásban minden idők egyik legfontosabb és legnépszerűbb kötetének nyomába eredünk! Nagyjából 200 millió példányban kelt el a világon, de nem egyszer merül fel vita azzal kapcsolatban, vajon valóban gyerekeknek, vagy inkább felnőtteknek szóló olvasmány-e. Kovács Krisztiánnal, az Ectopolis online magazin főszerkesztőjével beszélgetek az egyik legnagyobb kultkönyvről, A kis hercegről.

    A különleges hangulatú, magába szippantó melankóliával megírt könyv 270 nyelven jelent meg, ezek között egy olyan indián nyelvjárásban is olvasható, amelyre ezen kívül csak a Bibliát fordították le. A jövőre 80 éves kötet világsikerének okait fejtegetjük, de persze felidézzük az író, Antoine de Saint-Exupéry élete és halála körüli legendákat is.

    Amai adás középpontjában tehát egy olyan történet áll, amelyet átjárnak a különféle szimbólumrendszerek, miközben olyan életigazságok kaptak benne helyet, amelyek minden életkorban és évtizedben megállják a helyüket. Az interjú végén természetesen Krisztián regényéről is szó lesz, amely idén jelent meg Hiányzó történetek címmel.

    Kiemelt könyvcímek:

    Antoine de Saint-Exupéry: A
    kis herceg

    Antoine de Saint-Exupéry: Citadella

    Sylvia Plath: Az
    üvegbura

    David Foster Wallace: Végtelen
    tréfa

    Kovács Krisztián: Hiányzó
    történetek

    Ági és NIOK Tagok ajánlása:

    Janet Skeslien Charles: A
    párizsi könyvtár

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.libertinekonyvesbolt.hu 

  • Könyves podcastem új epizódjait már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában is megnézhetitek!

    Szülők, figyelem, ez az interjú főleg nektek szól! A mai beszélgetésünk alapja ugyanis, aminek fontosságát magam sem győzöm eléggé hangsúlyozni: már egészen kicsi korban ismertessük meg a gyerekekkel a könyvek világát!

    Mai vendégem, Gőbel Noémi Svédországból repült haza, hogy a gyerekkönyvek fontosságáról, a kétnyelvű anyaságról és az olvasásra nevelésről beszélgessünk.

    Noémi egyike az úgynevezett mesemamiknak, akik az Instagramon igényes és tartalmas posztokkal buzdítják a szülőket arra, hogy olvassanak gyerekeiknek, valamint részletesen be is mutatják egy-egy könyv előnyét, életkor szerinti fontosságát, mondanivalóját.

    Beszélgetünk arról, hogy milyen magyar anyukaként Svédországban nevelni három gyerkőcét, miben más az ottani gyerekkönyvkultúra a magyarhoz képest, és hogyan viszonyul a svéd oktatási rendszer a gyerekkori olvasás fontosságához. Az olvasás-népszerűsítő anyuka azt is elmondja, saját tapasztalatai szerint melyik életkorban milyen típusú könyveket érdemes a gyerekek kezébe adni, és természetesen a Harry Potter-témakör is szóba kerül.

    Bukkancs az Instagramon: https://www.instagram.com/bukkancs/

    Kiemelt könyvcímek:

    Nagy Diána: Babageometria - sorozat

    Nyulász Péter: A
    baba bab

    Axel Scheffler: Pipp és Polli sorozat

    Schmal Róza: Budapesti
    böngésző

    Julia Donaldson: Zog,
    a sárkány

    Agócs Írisz: Rajzolj
    egy krumplit!

    Agócs Írisz: Kicsi,
    nagy

    Dániel András: Kuflik

    Veszpi Gyula: Főkalóz
    kapitány

    Gáncs Kristóf: Lajos kutya

    Ági és NIOK Tagok ajánlása:

    Elekes Dóra: A
    muter meg a dzsinnek

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.szabadosagnes.hu

  • Könyves podcastem új epizódjait már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában is megnézhetitek!

    „Csak írogat” – mondja az új podcastepizód vendége, aki nemzetközi hírű divattervezőből vált elismert íróvá és képzőművésszé. Náray Tamás írói karriere terápiás céllal kezdődött, és persze több éves munka előzte meg, többek között ennek kulisszatitkairól is beszélgetünk. A tőle megszokott szarkasztikus humorral megfogalmazott, ám útravalónak sem utolsó gondolatok mellett ismerhetjük meg írói szokásait, arról is mesél, hogyan épül fel egy-egy cselekmény és karakter, min dolgozik éppen, és miről szól majd a készülő könyve, valamint Szabó Magdához fűződő szoros kapcsolatáról is beszélgetünk.

    Náray Tamás határokon átívelő divattervezői karrierje Magyarországon kezdődött. Munkáját állandó maximalizmus és profizmus jellemzi, így eredeti szakmájában is hatalmas sikereket ért el. Néhány éve azonban Barcelonában kezdett új életet – régi értékekkel, megújult munkakedvvel. Olvasói közönsége rendkívül kiterjedt és sokszínű, legújabb kötete, az Anyám szerint az eddigi legszemélyesebb a munkái közül. Az interjúból az is kiderül, hogy ez a könyv valójában egészen más történetnek indult, végül mégis az édesanyja gondolatait, személyes történeteket feldolgozó szöveggé alakult.

    A mai epizód – ahogy a vendége is – számos művészeti ágra kikacsint, hiszen Náray Tamás barcelonai élete is és festészete is felvillan egy-egy gondolat erejéig, és szokásomhoz híven kedvenc könyveiről, olvasási szokásairól is faggatom. Megtudhatjuk például, milyen nyelven olvas, milyen hatással van rá egy-egy jó könyv, de persze azt is, melyek a kedvenc kötetei.

    Kiemelt könyvcímek:

    Náray Tamás: Zarah

    Náray Tamás: Anyám szerint

    Szabó Magda: Freskó

    Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának

    Irvin D. Yalom: A Spinoza-probléma

    Alexis de Tocqueville: Az amerikai demokrácia

    Sylvia Plath: Az üvegbura

    Elin Cullhed: Eufória

    Ági és NIOK Tagok ajánlása:

    Szabó Magda: Az őz

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.szabadosagnes.hu

  • Újraindult a könyves podcastem, amelynek új epizódjait most már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában is megnézhetitek!

    A mai adásban új sorozat indul, amelyben olyan nőkkel foglalkozom, akik saját jogukon is érdekes és értékes írók, költők, ám az utókor emlékezetében történelmi, politikai vagy társadalmi okokból csak a nagy férfialakok árnyékában léteznek. Ezt a későbbiekben rendszeresen visszatérő témát nem is indíthatjuk mással, mint Szendrey Júliával, már csak a Petőfi-emlékév apropóján is.

    Vendégem Gyimesi Emese irodalomtörténész, aki 2009 óta kutatja Szendrey Júlia életét és munkásságát. Nemrég megjelent monográfiája, a Szendrey Júlia irodalmi pályafutása – Társadalomtörténeti kontextusok Artisjus Irodalmi Díjat kapott.

    Emesével többek között arról beszélgetek, miért lesz valaki Szendrey Júlia-kutató, és természetesen Petőfi özvegyének elképesztően izgalmas magán- és irodalmi életét is jobban megismerjük.

    Emese a kutatómunkája során a hatalmas mennyiségű, korábban kiadatlan kéziratos anyagot dolgozott fel, ennek köszönhetően mára Szendrey Júliára nem csupán Petőfi feleségeként, hanem tehetséges íróként, költőként is tekinthetünk. Azt is megvitatjuk, mekkora szerelem fűzte őt a legismertebb magyar költőhöz, miért éppen a Petőfivel való utolsó találkozásának dátumán ment férjhez Horváth Árpád történészhez, és hogy miként vélekedtek erről a kortársak. Foglalkozunk a naplóival, amelyekben már ugyancsak tetten érhető a tehetséges költő hangja, és az is kiderül, hogy a fordításai még Andersenhez is eljutottak– ami azért, lássuk be, nem kis dolog!

    A Nők az irodalomban első epizódjában tehát egy igazán különleges, és a saját kora korlátjain túlmutatóan modern felfogású nő lesz a középpontban, akiről sok esetben ma is példát vehetünk!

    Kiemelt könyvcímek:

    Kertész Erzsébet: Szendrey Júlia 

    Szendrey Júlia - Gyimesi Emese: Szendrey Júlia elbeszélései és meséi  

    Gyimesi Emese: Gyerekszemmel Szendrey Júlia családjában 

    Szendrey Júlia: Andersen meséi

    Ági és NIOK Tagok ajánlása:

    Kate Eberlen: Miss You

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.szabadosagnes.hu

  • Újraindult a könyves podcastem, amelynek új epizódjait most már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában is megnézhetitek!

    Az nem úgy van, hogy bármikor rácsörögsz egy bestselleríróra. A világsztárok kétdiktafonos üldözője, Köves Gábor be is avatott a kulisszatitkokba. Ne legyenek illúzióitok: őt is sokszor visszapattintják a nagymenők – vagy inkább az asszisztenseik. Annak ellenére, hogy 10 évig volt a Magyar Narancs újságírója, majd idén az rtl.hu-hoz igazolt.

    Rengeteg ünnepelt művészt kérdezhetett, én pedig végre erről kérdezhettem őt! Mi fér bele a „small talk” kategóriába, ha Margaret Atwood végre beleszól a telefonba? Mikor kerülhet egy új kötetbe a megosztóan őszinte Matthew McConaughey? Hogyan vált ki napokig tartó eufóriát Woody Allen mindössze 10 perc alatt? Milyen regénnyel lehet elviselni a 40 fokot? A legfogósabb kérdés díja persze borítékolható: mi lenne egy világhódító regény első sora? Természetesen ezekre a kérdésekre mind választ kaptam a beszélgetés során.

    Az interjúkötetekkel az újságíró szerint rátapintott egy piaci résre, de nekem más ötletem is támadt, egy percre rá pedig már egy bútoráruházban láttuk a narancssárga kiadást, méghozzá Friderikusz Sándor ajánlásával. Ez talán végszónak sem rossz.

    Kiemelt könyvcímek:

    Köves Gábor: Végszónak sem rossz

    Philip Roth: A ​Portnoy-kór

    Philip Roth: Zuckerman (Zuckerman trilógia 1-3.)

    Ági és NIOK Tagok ajánlása:

    Dragomán György: Máglya

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.szabadosagnes.hu

  • Újraindult a könyves podcastem, amelynek új epizódjait most már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában is megnézhetitek!

    A hatodik adás vendége, Gáncs Kristóf immár két fontos tevékenysége miatt is ismert, a beszélgetés végén pedig még egy eddiginél is színesebb személyiség képe rajzolódik majd ki. Kristóf ugyanis az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója, emellett tavaly óta mesekönyvszerzőnek is mondhatja magát, hiszen 2021-ben jelent meg a gyerekkori élményein alapuló Lajos kutya megérkezik című mesekönyve. És hogy mi mindent érdemes még tudni Kristófról? A gimnázium után két évig Norvégiában élt, majd itthon három szakon és lediplomázott, ezután pedig ismét a nyakába vette a világot. Önkéntesként dolgozott például az északi sarkkörön, ahonnan örök emlékként hozzá magával a fehér éjszakák látványát.

    A segítségnyújtás és az elhivatottság nem is olyan régen mesélőkedvvel párosult: a kislányának, Mirának esti meseként mondott történetekből kelt életre Kristóf gyerekkori kedvence, Lajos kutya, és született meg a Libertine Könyvkiadó gondozásában az első mesekönyv, amelynek napokon belül megjelenik a második része is, a Lajos kutya buszra száll!

    Nem titok, hogy Kristóffal régóta barátok vagyunk, sok közös munkánk van a Segélyszervezet mellett immár a könyvkiadás területén is, így különösen örülök, hogy újabb oldalairól mutathatom be őt. Hogyan egyezteti össze a nagy energiát és teljes koncentráltságot igénylő segélyszervezeti munkáját egy vidéki tacskó kalandjaival? Miért fontos számára, hogy apaként helyt álljon, jelen van-e a mindennapjaiban a skandináv életérzés? Na és persze hogyan készült az új mesekönyv? Mindez kiderül a legfrissebb epizódban.

    Kiemelt könyvcímek:

    Gáncs Kristóf: Lajos kutya megérkezik

    Gáncs Kristóf: Lajos kutya buszra száll

    Ági és NIOK Tagok ajánlása:

    Marie Aubert: Felnőtt emberek

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.szabadosagnes.hu

  • Újraindult a könyves podcastem, amelynek új epizódjait most már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában is megnézhetitek!

    A podcast e heti adásában dr. Lukács Liza krízistanácsadó szakpszichológus a vendégem, akivel a 2015-ben megjelent Az éhes lélek gyógyítása című, illetve a hamarosan megjelenő, az evéssel kapcsolatos családi mintákkal foglalkozó könyve kapcsán beszélgettem szakterületéről, az evészavarokról, az érzelmi evésről és a túlsúly kialakulásáról. Ha azt gondolod, ehhez az adáshoz nem tudsz kapcsolódni, hallgass bele az elejébe: egy áték segítségével ugyanis hamar rájössz majd, hogy ez a beszélgetés neked is szól!

    Olyan alapvető kérdéseket tisztázunk, mint hogy mi is számít pontosan evészavarnak, mivel jár a falászavar, hogyan különítsük el a lelki nehézségeinktől az evési problémákat, mennyit számítanak a családi minták, és szülőként hogyan szoktassuk megfelelő evési szokásokra a gyerekeket. Liza azt is elárulja, mi vezette őt erre a pályára, és hogyan kapcsolódik saját életéhez az evés pszichológiája.

    Kiemelt könyvcímek:

    Lukács Liza: Az ​éhes lélek gyógyítása

    Franz Kafka: Az éhezőművész

    Ági és NIOK Tagok ajánlása:

    Guillaume Musso: Ott ​leszel?

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.szabadosagnes.hu

  • Újraindult a könyves podcastem, amelynek új epizódjait most már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában meg is nézhetitek!

    A podcast eheti adásában Simon Márton, az egyik legismertebb kortárs költő a vendégem.

    Tömegek rajonganak 10 éve berobbant verseskötetéért, a Polaroidokért, amellyel már abban az időben is meghódította a közösségi felületeket, és amelyben már akkor Instára kívánkozó verseket adott közre, amikor még azt sem tudta, mi az Instagram. A kötet megjelenésekor 29 éves volt, egy év múlva pedig már az érettségitételek között szerepelt. Beszélgetünk a Polaroidok példátlan sikeréhez vezető útról, és arról is, hogyan dolgozta fel a hirtelen jött népszerűséget. Marci mesél a japán kultúrához való viszonyáról, arról, hogy milyen volt az élete programszervezőként, és teszünk egy lényeges kitérőt is, amelyből kiderül, milyen tartalmakkal találkozhat az, aki megkeresi őt a Patreonon – támogassátok ti is, megéri!

    https://www.patreon.com/simonmarton

    Kiemelt könyvcímek:

    Simon Márton könyvei:

    Polaroidok

    Rókák ​esküvője

    Dalok ​a magasföldszintről

    Éjszaka ​a konyhában veled akartam beszélgetni

    Gabriel García Márquez: A ​világ legszebb vízihullája

    William Gibson: Neurománc (Neurománc 1.)

    Nádas Péter: Rémtörténetek

    Ági és a NIOK Tagok ajánlása:

    Kemény Gabriella: Más ​világok

    https://szabadosagnes.hu/termek/kemeny-gabriella-mas_vilagok/

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.szabadosagnes.hu

  • Újraindult a könyves podcastem, amelynek új epizódjait most már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában meg is nézhetitek!

    A podcast harmadik adásában eleget teszek annak a bizonyos kérésnek az ikonikus dalban, és mélyen Péterfy Bori szemébe nézek!

    Eközben pedig fellapozzuk a Borikönyvet is, amely nemrég jelent meg a magyar kulturális közeg egyik legsokoldalúbb, legkarizmatikusabb szereplőjéről. A brutálisan őszinte és izgalmas kötet a költézet és a valóság között lebegve nemcsak a 80-as, 90-es évek művészvilágába enged betekintést, hanem a színpadon mindig vadóc és gátlásoktól mentes, a magánéletben azonban sokszor bizonytalan és visszafogott művésznőt is megismerteti velünk. Bori egészen kivételes közegben, a nagybetűs kultúrában cseperedhetett fel, élete egy pontján azonban mégis a lázadást választotta – ami azóta is elkíséri, akár játszik, akár énekel a színpadon. Minderről, a különleges gyerekkorról, a meghatározó románcokról, a családalapításról is beszélgetünk, nem kerülve meg a szorongató mélységeket és a boldog magasságokat. Egymás szemébe nézünk, a Borikönyvet pedig a farzsebbe tesszük, hogy bármikor előkaphassuk!

    Kiemelt könyvcímek:

    Tóth Júlia Éva: Borikönyv – Jelenetek Péterfy Bori életéből 

    Lev Tolsztoj: Anna Karenina

    Vladimir Nabokov: Lolita

    Vlagyimir Szorokin: A ​jég

    Elena Ferrante: Briliáns ​barátnőm

    Karl Ove Knausgård: Halál (Harcom 1.)

    Ági és NIOK Tagok ajánlása:

    Maja Lunde: A ​méhek története

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.szabadosagnes.hu

  • Újraindult a könyves podcastem, amelynek új epizódjait most már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában meg is nézhetitek!

    A podcast vendége ezúttal Nyáry Krisztián.

    Az 50. születésnapját ünneplő kommunikációs szakember, könyvkiadó, író, irodalomtörténész többek között elmeséli, mit jelent számára a kerek évforduló, hogyan szeret ünnepelni, de szóba kerül a múlt, a jelen és a jövőbeli vágyai is. Megismerjük a gyerekkorát, kiderül, mikor tanult meg olvasni, hogy mi akart lenni valójában, és annak is utánajárunk, honnan eredhet a benne lévő viselkedésbeli konzervativizmus, ami mai napig jellemzi. A jeles esemény tehát alkalmat ad arra, hogy Krisztián életén és pályáján végigtekintsünk, nem hallgatva el az örömöket, de az olyan fájdalmakat sem, mint ami felesége elvesztésével járt.

    Ági születésnapi meglepetésként egy olyan vendéget hívott a műsorba, aki nagyon közel áll az ünnepelthez. A YouTube-on azt is láthatjátok, hogy ez bizony könnyet csalt Krisztián szemébe.

    Kiemelt könyvcímek:

    Nyáry Krisztián kötetei:

    Általad nyert szép hazát – A Himnusz és a himnuszok kalandos élete

    Igazi hősök − 33 magyar

    Írjál és szeressél

    Így szerettek ők

    Festői szerelmek

    Életemnél is jobban

    Nem kötelező

    Nyáry Luca: Vigyázat törékeny

    A könyvajánlóban elhangzott könyv:

    Elena Ferrante: Az elveszett lány

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.szabadosagnes.hu

  • Újraindult a könyves podcastem, amelynek új epizódjait most már nemcsak a podcastlejátszóitokon hallgathatjátok, hanem a könyvesboltból, videós formában meg is nézhetitek!

    Az adás első vendége a Vígszínház igazgatója, Rudolf Péter, akivel híres regények színpadi feldolgozásairól, azok érvényességéről és népszerűségük okairól beszélgetünk. Szóba kerül A Pál utcai fiúk és A nagy Gatsby hatalmas vígszínházi sikere és annak okai. Péter mesél kedvenc könyveiről, a hangoskönyvek szerepéről az életében, és még az is kiderül, hogyan ismerkedett meg a norvég íróval, Erlend Loe-val, aminek kapcsán még az Üvegtigris valódi mondanivalójáról is lehull a lepel. Rudolf Péter nemcsak a Vígszínház kulisszái mögé enged betekintést, hanem a jövőbeli terveibe is.

    Kiemelt könyvcímek:

    Bernard Malamud: A segéd

    Franz Kafka: A kastély

    Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak

    F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

    Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

    Szerb Antal: Utas és holdvilág

    Lev Tolsztoj: Anna Karenina

    Lev Tolsztoj: Háború és béke

    Sally Potter: Party

    Rudyard Kipling: A dzsungel könyve

    Spiró György: Fogság

    Darvasi László: Virágzabálók

    Fehér Béla: Kossuthkifli

    Erlend Loe: Doppler

    A podcast megtekinthető videós formában a YouTube-on:

    https://www.youtube.com/channel/UCHEvqtNkkAEED7U5fgsMfpg

    Elérhetőségek:

    Instagram: https://www.instagram.com/szabadosagi/

    E-mail cím: [email protected]

    www.szabadosagnes.hu

  • Helló Olvasó! Húúú de régen mondtam már így ezt! Emlékeztek? Több mint 75 epizódnyi könyvekről szóló podcast beszélgetés után, némi szünet elteltével, úgy döntöttem újra becsekkolok a podcast gyártás világába, és megújultan ismét mikrofon mögé ülök. A Libertine Könyvesbolt nyitás előtt podcast stúdióvá alakul, és hamarosan újra hétről-hétre szenvedélyes olvasókkal, és könyvszeretőket érintő témákkal várlak benneteket! Figyeljétek, hamarosan jön az első epizód. Addig is: a könyv legyen veletek!

    Szabados Ági