歴史 – ハンガリー – おすすめポッドキャスト

  • Hárman vagyunk, egy ember mindig felkészül valamilyen történelmi témával, a másik kettő fogalom nélkül kommenteli, közben jókat röhögünk.

  • Egy podcast, ami mindenki számára érthetően és ideológiamentesen magyarázza el a komplex történelmi folyamatokat. Időutazásra hív, hogy megértsük a jelent és ne féljünk a jövőtől.

  • A Micsoda nők voltak! az Éva Magazin podcast műsora, amelynek minden részében más-más olyan nőről fogunk beszélgetni, akik bár már nem élnek, de érdemes róluk beszélni, megismerni életüket, munkásságukat. Érdekes, szórakoztató köntösben, túl a száraz évszámokon.

  • Amit elhallgattak, meghamisítottak, amit kitöröltek. Horváth Szilárd beszélget a XX. századi magyar történelemről, tabuk nélkül. Itt az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba!

    MTVA Podcast | Kossuth Rádió

  • Az emberiség mítosza a csimpánznál kezdődik és az istenné válásnál lesz vége. Minden ami a kettő között van, pedig történelem. A podcast tematikája 3 szálon fog futni. Az első a világtörténelem lesz, ahol az első civilizáció kialakulásától, háborúkon, királyságokon keresztül haladok majd a XX. század végéig. A második a magyar történelem lesz, ahol az ezer éves Magyarország történetét fogom bemutatni, a Honfoglalás előtti időktől az 1989-es rendszerváltásig. A harmadik pedig a nagyívű történeti áttekintésektől különálló történelmi események, személyek, érdekes témák feldolgozása lesz.

  • Történetek, élethelyzetek, melyekben jelen vagyunk - együtt, veled.

  • Угадайте, где правда:

    • Франкенштейн умер в Архангельске

    • Чуковский спас Бродского от тюрьмы

    • Йоко отправила кровавый тампон Джону

    Привет!

    Меня зовут Михаил Хайми.Изюм без булки — это рассказы про интересных людей и природу событий.Это умное шоу, чтобы за 20 мин вы узнали больше чем за прошлый год.Только если вы не Екатерина Шульман. Тут я бессилен.

    Подпишитесь, чтобы оставаться в курсе интересных историй.

    www.bezbulki.ru

    Ответы на вопросы в выпусках:

    • 11-2; Мэри Шелли — Франкенштейн

    • 6-5; Детская литература; Познер — Бродский

    11-6; Йоко Оно —Дьявол

    Целовашки!

  • Számtalan nő van, aki megérdemli, hogy úgy meséljünk róluk, ahogyan eddig sosem. És számtalan nő van, akiről eddig nem beszéltünk, pedig nagyon is méltó rá. Budai Lotti és Zubor Rozi női sorsokat bemutató podcastjában minden olyan nő helyet kap, aki mert más lenni, és akinek a ma női és a holnap lányai hálásak lehetnek.

  • Podcast a hadihajók és haditengerészeti technológiák fejlődéséről és azok történelemre gyakorolt hatásáról Trafalgartól Jütlandig

  • Occult, History, Conspiracy, Violence.

    Host, Jon Towers pours a giant drink and tackles topics weekly. Sometimes dark, sometimes mysterious but always entertaining. Jon presents the information in a conversational but edgy tone and struggles to add context and often levity to these examinations of dark magic, the mysteries hidden in dusty old books, forgotten myths, unknown stories of our past, politics and pop-culture and plots from secret organizations and elites.

    In realms (occultism and Podcasts) dominated by leftists, statists, boot-lickers, new-agers, and other nonsense The Abracast tries to provide a different point of view to these difficult topics.

  • Kedves Hallgatóink! Önök a XX. Század Intézet Podcast csatornájának fültanúi! A XX. század végén, a szovjet birodalom és a bipoláris világ megszűnésével végérvényesen befejeződött az a korszak, amely az emberiség történetének egyik legsötétebb és egyben legmozgalmasabb időszakát jelentette. Mindezzel együtt, lehetőség nyílt arra, hogy az immár lezárult korszakot a maga teljességében vizsgálja a történelemtudomány. A történetírás új feladattal gazdagodott; új szempontok, új nézőpontok alapján kell átgondolnia mindazokat az eseményeket és összefüggéseket, amelyek az elmúlt évszázadot meghatározták. Szükség volt tehát egy olyan új tudományos intézet megalakítására, amely fiatal kutatók bevonásával tesz kísérletet arra, hogy újragondolja a XX. század történelmét.Az Intézet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Köz-alapítvány munkaszervezeteként működik; fő célja a XX. század történelmének tudományos vizsgálata. Elsődleges feladata a magyar és a közép-kelet-európai történelem, politika és társadalom tényeinek, összefüggéseinek kutatása, feldolgozása és bemutatása.

  • These are the stories of 45 men and women interviewed as part of an oral history archive documenting the development and evolution of public policies to advance sustainable and organic agriculture going back to the 1970s.

    These are among the key leaders and advocates who played significant roles in devising and promoting the laws and government programs that continue to undergird efforts to achieve a sustainable farming and food system in the U.S.

    Episodes of this limited podcast series are also available as video recordings and transcripts at http://www.cfra.org/SustainableAgPodcast.

  • Heti 40 percben izgalmas betekintést nyújtunk az angol királyi család életébe, azon belül is első 5 tematikus adásunkban II. Erzsébet életére, és annak különböző aspektusaira fókuszálunk. A következő részekben bemutatjuk majd csodálatos életének izgalmas részleteit, stílusát, életmód tippjeit, szerelmi és családi életét, uralkodásának legmegosztóbb pillanatait, valamint beszélgetünk majd a hagyatékáról, és a királyi család jövőjéről. A 6. adásban pedig A korona 5. évada lesz a téma.

  • Something entertaining...a little bit educational....something fun and funny....not too vulgar to be offensive, but just vulgar enough....and focusing on our favorite subject.

  • Unprocessed is a podcast series produced by the Blinken OSA Archivum, revolving around the archival holdings. The title refers to the openness of archival work, as processing, research, and publication always add new meanings to records. / A Jelzet nélkül a Blinken OSA Archivum podcastsorozata a levéltári gyűjteményről. A cím utalás a levéltári munka nyitottságára, arra, hogy a feldolgozás, a kutatás és a bemutatás mindig új jelentéseket ad a dokumentumokhoz.

  • A narrative podcast telling the tale of how Romania came to be and exploring Romanian self-identity. The story is divided into four seasons: Beginnings (prehistory to the sixth century), Foundations (sixth century to 1774), Unifications (1774 to 1919), and Identities (1919 to 2007).


    If you'd like to see the maps, bibliography, or learn more about me as your storyteller, head to the website: http://www.ahistoryofromania.com/


    Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.

  • A történelem sok ismert és ismeretlen alakjával, eseményével foglalkozik ez a podcast. Mindenki aki szereti a történelmet talál majd legalább egy (de reméljük több) témát amit érdekesnek talál.

  • 「戦後史開封」は、戦後日本の政治史、外交史、エンタメ・服飾芸能史などの様々な出来事を再取材、現代の観点で再構成するドキュメンタリー番組。埋もれていた逸話、報道されていない事実にも光を当てて戦後日本を振り返ります。

    ■番組のフォロー、評価をお願いします!

    ※下記文中のリンクが機能しない場合は、各エピソードの概要欄をご利用ください。同文・同リンクを掲載しています。

    ■産経Podcast おすすめの歴史番組

    ①『神田蘭の5分で恋する日本史列伝』人気〝講談師〟の神田蘭が語る、日本史に名を残す偉人列伝。教科書が載せてくれない偉業と生い立ち、思わず身の引き締まるお話を、情感豊かにユーモラスに語ります。
    Spotifyで聴く(リンク)
    ApplePodcastで聴く(リンク)
    Amazon Musicで聴く(リンク)

    ②『歴史の真相―本当はこうだった』学校の授業だけでは分からない歴史の暗部。現代を生きる我々の想像を超える出来事が潜んでいました。歴史上の転換点や人物について、史実を掘り起こしていきます。
    Spotifyで聴く(リンク)
    ApplePodcastで聴く(リンク)
    Amazon Musicで聴く(リンク)

    ■番組SNSでは最新情報をお届け
    X(旧Twitter)
     
    ■産経Podcast 公式ウェブサイト
    https://sankeipodcast.com/

    ■産経Podcastとは。
    新聞紙面では伝えきれない情報を、産経新聞社の記者陣が厳選。
    ニュース解説、ドキュメンタリー、歴史、エンタメ、インタビューなどオリジナル音声コンテンツをお楽しみください。

    ■アンケートフォームはこちら(リンク)