Episodes
-
Glenn Gould, a kanadai sztárzongorista a 20. század egyik legismertebb és legkiválóbb zongoraművésze volt. Játékában egyesült az a technikai tudás és zenei érzékenység, amely lehetővé tette, hogy különleges tolmácsa legyen Johann Sebastian Bach összetett zenéjének. Nemzetközi karrierje 1955-ben indult, amikor is lemezre játszotta Bach Goldberg-variációit, ez az album komolyzenei mérföldkővé vált, ennek ellenére 1981-ben Gould újra feljátszotta a darabot. 2007-ben aztán gondoltak egyet és digitális eljárással "leporolták" az 1955-ös felvételt, és elérték, hogy Gould akkor már több mint ötven éve rögzített zongorajátéka úgy szóljon, mintha a zongoraművész akkor és ott újra játszotta volna a darabot. Természetesen a zenei világot akkor erősen megosztotta ez a technika segítségével "felpolírozott" felvétel. Friderikusz Sándor 2007-ben felkérte Kocsis Zoltán zongoraművészt és Jeney Zoltán zeneszerzőt, hogy értékeljék együtt ezt az új felvételt, de mondanunk sem kell, nem csak erről beszélt a két kiváló művész, hanem közreműködésükkel beavatást nyertünk ennek a két embernek az igen magas nívójú zenei gondolkodásába is.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója, érdemes és kiváló művész, a kortárs magyar zene egyik legnagyobb alakja volt, aki hároméves korában kezdett el zongorázni. Nemzetközi ismertséget 18 éves korában szerzett azzal, hogy megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét. Már 21 évesen megkapta a legrangosabb zenei kitüntetést, a Liszt Ferenc-díjat, majd 25 éves korában a magyar állam által adható legmagasabb kitüntetés, a Kossuth-díj is az övé lett. A világ számos vezető zenekarával fellépett, így a Berlini Filharmonikusokkal, a Royal Filharmonikus Zenekarral, a Bécsi Filharmonikusokkal, a Chicagói Szimfonikus Zenekarral, a San Francisco-i Szimfonikus Zenekarral, miközben rendszeres sztárvendége volt a világ számos zenei fesztiváljának. 1983-ban Fischer Ivánnal megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart, 1997 őszétől pedig a Nemzeti Filharmonikus Zenekart vezette. Minden év május 30-án megtartott születésnapi koncertjének bevételét élete végéig a Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlotta fel. 2012 szeptemberében életmentő szívműtéten esett át, 2016. november 6-án hosszú betegség után hunyt el. Ebben a 2006-ban készült interjúban főleg a munkáról esett szó, ami közben Kocsis szüneteket nemigen tartott, de beszélt a koncert-ráadások fölöslegességéről, a zenekar és a karmester hullámzó kapcsolatáról, a színpadi hazugságok természetrajzáról, a kontroll fontosságáról és egynémely korábbi konfliktusáról is.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Missing episodes?
-
Kieselbach Tamás kamaszkorától kezdve szenvedélyesen érdeklődött a festmények, illetve úgy általában a képzőművészet iránt. Még húszéves sem volt, amikor az első festményt megvette, 35 éves korára pedig összerakta a komplett modern magyar képzőművészeti gyűjteményét, ami azóta is az egyik legjelentősebb magángyűjtemény hazánkban. A Kieselbach Galéria és Aukciósház alapítója és tulajdonosa kezdetektől fogva azon dolgozik, hogy a műtárgy-gyűjtés fogalmát mindenki számára hozzáférhetővé tegye, de legalábbis közelebb vigye minden emberhez a képzőművészetet. Kieselbach Tamással a műgyűjtésről, a művészet megközelítéséről, a Kádár-korszakkal összefüggő rossz érzéseiről, a változó hazai műtárgypiacról, szenvedélyes szakmaiságáról és arról beszélgetett 2006-ban Friderikusz Sándor, hogy a gyűjtő és műkereskedő fiatalon miért akart mindenáron jómódú lenni.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Kertész Imre, Nobel- és Kossuth-díjas író, műfordító, akit önéletrajzi ihletésű, a holokausztról szóló, Sorstalanság című könyvéért 2002-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki. Ez a beszélgetés akkor készült az íróval, amikor 2007-ben a Nobel-díja átvételének ötödik évfordulóján felolvasó estet tartott a K. dosszié című művéből. A K. dosszié "önéletrajz két hangra": regényes párbeszéd Kertész Imre életéről - szüleiről, szerelmeiről, pályájáról, a szellemi szabadságért vívott harcról -, és arról, hogyan függ össze a saját élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal. Ebben az interjúban Kertész részletes magyarázatát adja annak, hogy az ember élete nem pusztán eseménytörténet, és kifejti, hogy mi az emberben maga a személyiség, amilyennek az adott ember született - alkatával, képességeivel, tulajdonságaival, és mi az, ami annak a korszaknak a lenyomata benne, amelyben az ember él. Hiszen mindannyian egész életünkben reagálunk a saját viszonyainkra, a reakcióink pedig összefüggenek mindazzal, amilyenek vagyunk. Ezúttal is nagyon fontos gondolatokat hallhatunk Kertész Imrétől, úgy, ahogy általában.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Régi történet ez, megannyi máig érvényes tanulsággal. A lenyűgöző szépségű fiatal ápolónőt, Labancz Annát 1970. április 19-én megölték Miskolcon, a megyei kórház nővérszállóján. A rendőrség jó sokára, húsz évvel a bűntény után, 1990-ban nevezett meg egy lehetséges gyanúsítottat, aki akkoriban egy, a Gellért-hegyen elkövetett emberölésért húszéves fegyházbüntetését töltötte Szegeden, a Csillagban. Vádat azonban nem emeltek ellene. Asperján György író, a Magyar Rádió egykori szerkesztője 1990-ban a Belügyminisztérium engedélyével megszerezte a Labancz Anna-gyilkosság dokumentumait, kihallgatási jegyzőkönyveket, rendőri jelentéseket, feljegyzéseket. A dokumentumok többszöri átolvasása után Asperján meggyőződésévé vált, hogy a gyilkos nem lehet más, mint Labancz Anna egyik reménytelen hódolója, Lázár József. Az írónak ezt a meggyőződését csak erősítette, hogy Lázár József a gyilkosság idején Miskolcról Gyöngyösre költözött, ráadásul az ügyben korábban nyomozó rendőrtisztek közül többen is alátámasztották Asperján feltételezését. Tény, hogy Lázár József ismerte Labancz Annát, annak idején ki is hallgatták gyanúsítottként. A Friderikusz Most című műsor stúdiójába egyszerre meghívtuk az írót és gyanúsítottját, bár a két férfi rendesen elbeszélt egymás mellett. Aztán Asperján György "leleplező" könyvének megjelenése után néhány héttel Lázár József beperelte az írót, egyidejűleg nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért föl is jelentette. A büntetőbíróság jogerősen elmarasztalta a szerzőt, aki nyolc hónap felfüggesztett fogházbüntetést kapott, a személyiségi jogi perben pedig 5 és fél milliós kártérítésre kötelezte.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
A bűncselekmény 1999 márciusában történt Újszentmargitán. Az áldozatra, Gyurcsó Jánosra álmában támadtak rá, és a vád szerint betonvassal olyan brutálisan bántalmazták, hogy a férfi belehalt sérüléseibe. A házáról egy mindössze 3.000 forint értékű tetőantenna tűnt el, semmi más.
A brutális bűncselekmény elkövetésével apát és fiát, Burka Ferencet és ifjabb Burka Ferencet gyanúsították. Az ügyben 2002-ben született meg az elsőfokú ítélet, de egy évvel később a másodfokon döntést hozó Szegedi Ítélőtábla új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot. 2005-ben - bizonyítottság hiányában - a két Burkát felmentette a bíróság. Egy évvel később a Debreceni Ítélőtábla másodfokú végzésében helybenhagyta a felmentő határozatot. Úgy tűnt, ezzel lezárult az eljárás-sorozat. Ezt követően az apa és fia pert indított a magyar állam ellen, kártalanítás címén 50-50 millió forintot kértek. Végül egyezséghez vezetett az alku: az idősebb Burka 20, fia pedig 25 millió forintot kapott a magyar államtól a korábbi jogtalan fogvatartásuk miatt.
A Friderikusz MOST ekkor, tehát 2006-ban két adásban is foglalkozott a témával, minden érintett megszólaltatásával: az első részben Burkáék védőügyvédje, az ügyben eljárt ügyész, az illetékes bíróság egyik vezetője és Hack Péter büntetőjogász is nyilatkozott.
Az ügy pár hónappal későbbi fejleményei nyomán aztán újabb adás született, melyben mindkét Burkát, ügyvédjüket és az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárát is megkérdeztük.
Az újabb fordulat nyolc évvel később következett be, amikor is olyan új bizonyítékok kerültek elő, amelyekre tekintettel a Debreceni Ítélőtábla perújítást rendelt el Burkáék ügyében. A jogerősen egyszer már felmentett és kártalanított apa és fia 2016-ban megint a bíróságon találta magát. Hatályon kívül helyezték a korábbi jogerős ítéletet, és 2018. szeptember 9-én Burka Ferencet jogerősen 9 év, fiát, ifjabb Burka Ferencet pedig 7 év fegyházbüntetésre ítélték. A kártalanítás visszakövetelése ügyében csak 2021 januárjában érkezett fizetési meghagyás az államtól, melyben arra kötelezték Burkáékat, hogy a "jogalap nélküli gazdagodás" miatt fizessék vissza az államnak az évekkel korábban nekik megítélt kártalanítási összeget. Csakhogy addigra a pénzből már semmi sem maradt.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
- Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket:
https://www.donably.com/friderikusz-podcast
- De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
- Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Az tény, hogy a globális felmelegedés óriási baj felé sodorja az emberiséget, de a civilizáció összeomlásáról már megoszlanak a vélemények. Vajon az emberiség a 8 milliárdos létszámával és dominanciájával eljátszotta-e a maga evolúciós lehetőségeit? Például a Covidhoz hasonló nagy világjárványtól, pláne ha több járvány jönne össze egyszerre, a világgazdaság biztosan összeomlana. És ha összeomlana, akkor egycsapásra megszűnne működni a körülöttünk levő világ, ahová pedig visszasüllyednénk, a tudósok szerint valami furcsa keveréke lenne a kőkorszaknak és a középkornak. De a kapitalizmus, amely ugyancsak evolúciós termék, a maga versengésével, a javak felhalmozásával és a növekvő egyenlőtlenségével szintén nagyban belejátszik az összeomlás felé haladásba. Márpedig a társadalmi problémák tovább fokozzák a klímaváltozást, ezért a klímaváltozás egyre gyorsul és még nagyobb társadalmi problémákat okoz, ebből az ördögi körből pedig lehetetlen a kitörés. De ha az önmagát továbbműködtetni képtelen technikai civilizáció összeomlik, az vajon elpusztíthatja-e magát az emberi fajt is? Mostanában sokan pedzegetik, hogy talán a Mesterséges Intelligencia válhatna olyan segédeszközzé, ami a civilizációs összeomlás elkerülésében segítségünkre lehetne, már csak azért is, mert a Mesterséges Intelligencia megalkotásával egy minden korábbi előzmény nélküli fajt hoztunk létre itt a Földön. De vajon ha a Mesterséges Intelligencia evolúciós rendszerré válik, ez elvezethet-e oda, hogy kiszorít bennünket egy csomó helyről, és az ember teljesen érdektelen pozícióba szorul? Megannyi izgalmas kérdés, amelyek megválaszolására felkértük Szathmáry Eörs evolúcióbiológust, aki a legfrissebb hírek szerint tudóstársaival együtt arra vállalkozott, hogy a földi körülmények között rendelkezésre álló nyersanyagokból megkíséreljék megismételni azt a pillanatot, amikor megszületett a földi élet. Szóval, lesz miről beszélgetni vendégünkkel.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Sok hozzáértő elemző állítja, katasztrófával ér fel Donald Trump visszatérése az amerikai és a világpolitika élére. Egészen biztos, hogy a kereskedelmi háborúk réme fenyeget, várhatóan Vlagyimir Putyin felbátorodik, annak számos beláthatatlan következményével, Európa gazdaságilag, stratégiailag és politikailag egyaránt megérzi majd Trump mindenhatóságát, kiszámíthatatlanságát és azt, hogy a világpolitikát egyszerű alkuk tárgyának tekinti. Szinte biztos, hogy kedvére átalakítja a NATO-t és zabolázhatatlan lovat ad az illiberális nacionalisták alá. Mindezekről és ezeken túl is Trump elnökségének megannyi világpolitikai következményéről beszélgetünk több mint másfél órán át ebben a mostani podcastban Buda Péter nemzetbiztonsági elemzővel, volt nemzetbiztonsági főtiszttel. Buda Peter írásai az alábbi két helyen érhetők el: Twitter (X): @peter1buda Substack: idovan.substack.com - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Ismét közzéteszünk egyet a Lukács Béla elméleti fizikussal folytatott egykori beszélgetés-sorozatból, ezúttal a sötét anyagról. A sötét anyag olyan anyagfajta, amely csillagászati műszerekkel közvetlenül nem figyelhető meg, mert semmilyen elektromágneses sugárzást nem bocsát ki és nem nyel el, jelenlétére csak a látható anyagra és a háttérsugárzásra kifejtett gravitációs hatásból következtethetünk. A Világegyetem tömegének csupán 4,6 százalékát alkotja a megfigyelhető anyag, 23 százalék a sötét anyag aránya, és 72 százalék a sötét energia. Lukács Béla erről a témáról is mindent tudott, amit tudni lehet, sőt a sötét anyaggal kapcsolatos dilemmáit is megosztotta a beszélgetés során, de sikeréhez a kikezdhetetlen tudásán kívül nagyban hozzájárult sajátos előadásmódja és rendhagyó személyisége, amelyek akkor is hatottak, ha civilként talán nem sokat lehetett megérteni a minden esetben tudományos igényességű okfejtéseiből.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Két interjút tettünk egymás mellé, amelyek 13 év különbséggel készültek. Mindkettő főszereplője Lékó Péter, aki 7 évesen kezdett el sakkozni és akit a szakemberek minden idők egyik legnagyobb sakktehetségének tartottak. És bár ő ezt tagadta, csodagyerek volt. A szabadkai születésű nagymester 2004-ben, 25 évesen ért pályafutása csúcsára, amikor világbajnoki döntőt játszott az orosz Vlagyimir Kramnyikkal. Lékó az utolsó játszmában drámai körülmények között vesztett, így oda lett a győzelem. És bár az elveszített VB-döntő után Lékónak voltak nagyszerű eredményei, ám az évek múlásával egyre mélyebb gödörbe került, olyannyira, hogy felhagyott a versenyzéssel. Aztán most, öt év után visszatért a versenysporthoz, tagja lett a szeptemberben először Budapesten megrendezett sakkolimpiának. Egy szakmai szempontból kacskaringós sportkarrier két pontján kapcsolódtunk be Lékó Péter életébe: 16 évesen, amikor ifjúsági sakkvilágbajnok lett, majd 2008-ban, amikor Világkupa-győztesként ünnepelték.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
A BÉKÍTŐ SHOW a kilencvenes években a Friderikusz Show speciális adásaként rendszeresen arra vállalkozott, hogy haragban lévő családtagokat, barátokat, egykori szerelmeseket, valaha egy célra szövetkezett munkatársakat, stb. békít össze, helyenként sajátos formában. Ebben a műsorszámban azonban nem ez történt, hanem két, egymástól jó régen eltávolodott testvér találkozásának lehetnek tanúi, akik közül az egyik történetesen a kiváló színművész, Paudits Béla, a másik féltestvére, Paudits Anikó volt.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Zwack Péter - a Zwack család egyik jeles tagjaként - a Zwack Unicum elnök-vezérigazgatója volt 1987 és 2008 között, aki üzleti tevékenysége mellett 1990 és 1991 között Magyarország washingtoni nagykövete is volt, valamint 1994 és 1998 között és 2002-ben országgyűlési képviselőként is tevékenykedett. A nagypolgári Zwack család sarjaként ebben az interjúban is igen hitelesen jellemezte a már akkoriban is mellüket verdeső magyar-tudatúakat, de beszélt az úriember mibenlétéről, a pénz nem mindent meghatározó szerepéről, és így tovább, közben pedig Unicum-próbának is alávetettük ezt a kitűnő humorú, ízig-vérig úriembert.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Esztergályos Cecília Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, aki 1960-ban balettművészként végzett az Állami Balettintézetben, ahonnan a Pécsi Baletthez szerződött, de mert táncosként nem érezte magát komfortosan, 1964 és '68 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát is. Immáron diplomás színésznőként 1968-ban Kazimír Károly szerződtette a Thália Színházhoz, de onnan 1984-ben átigazolt a Nemzeti Színházhoz, ahol 1990-ig - a többi közt - Sík Ferenccel és Vámos Lászlóval dolgozott együtt. 1990–91-ben a Veszprémi Petőfi Színház társulatához tartozott, és aztán 1991-ben lett a Magyar Televízió Família Kft. című sorozatának állandó főszereplője, egészen 1999-ig. Ez idő alatt és később, 2005-ig nem tartozott társulathoz, majd a József Attila Színház szerződtette. Elsősorban komika, aki kifinomult mozgáskultúráját vígjátékokban kamatoztatja. 2014 óta az Újszínház tagja. Több mint ötvenéves pályafutása során közel 200 filmben és színdarabban játszott. Ez a rövid beszélgetés 1992-ben akkor készült Esztergályos Cecíliával, amikor már egy éve futott a Família Kft., amelyben Szépnét alakította Esztergályos. A beszélgetés után bónuszként a kiváló Somló Tamást és Geszti Pétert láthatják egy dal erejéig, 1992-ből.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Ezen a héten csütörtökön újabb speciális podcasttal jelentkezünk, folytatjuk a két budapesti aluljáróban készült sorozatunkat. Friderikusz Sándor és stábja néhány napig járt-kelt az aluljárókban és megszólított embereket, ismeretleneket és ismerősöket egyaránt, ezekből a találkozásokból állt össze a múlt csütörtökön közzétett másfél órás podcast, és mert sok érdekes ember és sztori jött szembe a stábbal, íme, itt a folytatás. Többen megkérdezték, hogy hány ember közül találtunk rá ezekre a kivételes élethelyzetű emberekre, elmondhatjuk, hogy körülbelül kétszer annyi felvételt készítettünk, mint amennyit nyilvánosságra hozunk. Ezúttal is valami nagyon hasonlóra számíthatnak, mint 2022 karácsonya környékén a Reptéri történetek esetében. Ezen az alábbi linken az Emberek, történetek az aluljáróból című podcastunk első részét láthatják, melyben megszólalt egy tankcsapdás hentes, aki szabadidejében plüssjátékokat gyűjt, egy három gyerekét nevelő miskolci egyetemi oktató, egy kukázó férfi, egy fiatalember, aki 34 évesen ment nyugdíjba, egy énekesnő, aki New Yorkban próbál karriert csinálni, egy krízis- és túsztárgyaló, valamint egy kilencéves fiatalember:https://www.youtube.com/watch?v=PZBWdJki22I&t=2373s Ezen az alábbi három linken pedig a 2022 karácsonya környékén készült "Reptéri történetek"-et tekinthetik meg:Reptéri történetek I.:https://www.youtube.com/watch?v=CrtksGaLLqA&t=71sReptéri történetek II.: https://www.youtube.com/watch?v=g3Sw5Eah_4A&t=20sReptéri történetek III.:https://www.youtube.com/watch?v=ZnqPnPmMxqM&t=6s Podcastunk támogatója az OTP Travel, amelynek honlapja az alábbi linken érhető el: https://www.otptravel.hu/elmenyvalasztoHogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Ez a mostani speciális podcast, ugyanis nem a stúdióban készült, hanem két budapesti aluljáróban, az Astoriában és a Keleti Pályaudvar aluljárójában.
Ha azt mondják aluljáró, lelki szemeink előtt egy több kijárattal rendelkező földalatti rendszer jelenik meg, amelyben rutin híján akár el is lehet tévedni. Ma már teljesen természetesnek vesszük, hogy a nagy budapesti terek alatt aluljárók vannak, holott ha jól meggondoljuk, egészen abszurd már a létezésük is: az emberek a föld alatt kénytelenek sétálni, átvágni egyik sarokról a másikra, megvenni a péknél a sós kiflit vagy egy napilapot az újságosnál – szóval mindazt, amit amúgy a felszínen tennének.
Az első igazi budapesti aluljáró az Astoria metrómegállóhoz kapcsolódva készült el, és bár a metrót csak 1970-ben adták át, az aluljárót már 1963-ban birtokba vették az emberek. Az aluljárók alkalmi randevúk, baráti találkozások, kéregetések színterei és hajléktalanok pihenőhelyei, zsúfolt forgószínpadok.
Friderikusz Sándor és stábja néhány napig két aluljáróban szólított meg embereket, ismeretleneket és ismerősöket egyaránt, ezekből a találkozásokból állt össze ez a mostani másfél órás podcast. És mert sok érdekes ember és sztori jött szembe a stábbal, egy hét múlva folytatása is lesz ennek a mostani podcastnak. Valami nagyon hasonlóra számíthatnak, mint 2022 karácsonya környékén a Reptéri történetek esetében.
Ezen az alábbi három linken a 2022 karácsonya környékén készült Reptéri történeteket tekinthetik meg:
- Reptéri történetek I.: https://www.youtube.com/watch?v=CrtksGaLLqA&t=71s
- Reptéri történetek II.: https://www.youtube.com/watch?v=g3Sw5Eah_4A&t=20s
- Reptéri történetek III.: https://www.youtube.com/watch?v=ZnqPnPmMxqM&t=6s
Podcastunk támogatója az OTP Travel, amelynek honlapja az alábbi linken érhető el: https://www.otptravel.hu/elmenyvalaszto
Hogyan támogathatja a munkánkat?
- Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket:
https://www.donably.com/friderikusz-podcast
- De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
- Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Legalább egy éve, hogy a Friderikusz podcastokban nem foglalkoztunk külpolitikával, pedig a világ igen kaotikus hely lett, illetve az volt már 2023-ban is, de a helyzet azóta csak fokozódott. Soha nem volt olyan sok fegyveres konfliktus, mint manapság: a közel három éve tartó orosz-ukrán háborúval még Európába is visszatértek a csatazajok, oda, ahol több évtizedig viszonylagos béke és stabilitás uralkodott. Egy éve aztán ismét felizzott a Közel-keleti konfliktus is, Izraellel, a Hamasszal, a Hezbollah-hal, az Egyesült Államokkal, de elsősorban Iránnal a főszerepben. Mindezen közben az Európai Unió is a válság jeleit mutatja, mert míg korábban az EU az együttműködések, kiegyezések, kompromisszumok technikáját, illetve a nacionalizmusok visszaszorulását garantálta, a belpolitikákban pedig a liberális demokráciák normákkal és garanciákkal biztosított uralmát, mostanában mintha egyre jobban azok a szélsőséges erők kerekednének felül, amelyek temetik a liberális demokráciát és vele együtt az európai együttműködést is. Ezeknek a szélsőjobboldali alakulatoknak közös követelése lett a legális és illegális bevándorlás visszaszorítása, szélesebb értelemben az Európai Unió szétzúzása, de legalábbis jelentős átszabása. Ezen közben persze nem vehetjük le szemünket Kína és Oroszország alkalmi szövetségéről sem, továbbá Kína új-gyarmatosító gazdasági törekvéseiről a világ több térségében is, mint ahogy az egyik, ha nem a legfontosabb kérdés az is, ki lesz novemberben 5-én az Egyesült Államok új elnöke és ő miként határozza meg az új külpolitikai irányvonalat. Számtalan kérdésünkre ebben a podcastban Nagy Gábor, a Heti Világgazdaság című lap vezető szerkesztője, a HVG Világ című rovatának vezetője válaszol. Podcastunk támogatója az OTP Travel, amelynek honlapja az alábbi linken érhető el: https://www.otptravel.hu/elmenyvalasztoHogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Tragikusan rövid ideig élt, mindössze 33 évesen halt meg Matatek Judit, az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány önkéntese és két éven át "arca", aki Sümegen született 1976-ban. Szüleivel és öccsével egy kis községben élt egészen hat esztendős koráig, amikor bekerült Budapestre, a vakok iskolájába. Az egyik szemén másfél, a másikon négy éves korában az ideghártyán kialakult rosszindulatú daganat miatt veszítette el látását. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy az általános iskolai és a gimnáziumi évek alatt minden szépre és jóra fogékony legyen: zongorázni és gitározni tanult, a sport számos válfaját kipróbálta: futott, evezett, lovagolt, kungfuzott, majd a hastáncban lelte meg a mozgás örömét. De közben a sors újabb tragédiát mért rá: tizenévesen árvaságra ítélte. Bár matematika tagozaton érettségizett, tanulmányait a Pázmány Péter Egyetem Jogtudományi Karán folytatta, azonban másfél év után felismerte, hogy nem való jogásznak. Ekkor gyógymasszőri képzettséget szerzett és rövid ideig, fél éven át dolgozott is ebben a szakmában. Országszerte akkor lett ismert, amikor 2001-ben Timár Péter Vak vagányok című filmjében ő játszotta a női főszerepet. Ekkor készült vele, akkori barátjával, Gáborral és öccsével, Attilával Friderikusz Sándor filmje is. Matatek Judit emberfeletti erővel érte el mindazt, amit maga elé kitűzött, és nem ismert lehetetlent, látásának hiánya semmiben nem tudta megakadályozni, de még korlátozni sem nagyon. Azonban a rákkal vívott harcban 2009 nyarán alul maradt.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
A Bírkás Balázs-Bódis Klára páros történetét mutatja be ez a riportfilm, ami szól a kényszer szülte változásról, a váltás bátorságáról és két ember megbonthatatlan kapcsolatáról, összetartozásáról.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Friderikusz Sándor műsorainak többször volt vendége Nádas Péter, a Kossuth-díjas író, drámaíró, esszéista, aki korábban fotóriporterként és újságíróként is dolgozott. Nádas Pétert a modern magyar irodalom meghatározó, világirodalmi rangú alkotójaként tartják számon, akinek a neve többször felmerült már az irodalmi Nobel-díj esélyesei között, és akinek az olvasni szerető közönség olyan monumentális regényeket köszönhet, mint az Emlékiratok könyve, a Párhuzamos történetek, a Világló részletek, illetőleg a Rémtörténetek. A hazai és a nemzetközi irodalomkritika a Párhuzamos történetek című regényét egyenesen mérföldkőnek tartja, tekintettel arra, hogy a testiség, a szexualitás és a hatalom kérdéseiről ennyire szókimondóan, tabudöntögető módon magyar író még sosem írt. Ez az interjú abból az alkalomból készült, hogy 2006-ban a Berlini Művészeti Akadémia tagjává választotta az írót. Azóta 2022-ben, Nádas Péter 80. születésnapja alkalmából itt megnyitották a Nádas Péter-archívumot, ahol az író könyveinek kéziratát, köztük a tizenegy éves korában íródott prózai művet, az ezekhez tartozó vázlatokat, háttéranyagokat, feljegyzéseket, továbbá családi leveleket, személyes tárgyakat, esküvői fényképalbumot helyezték el. Ebben az interjúban az író átütő németországi sikereiről, a fotózás és az írás egymásból következő kapcsolatáról, továbbá a saját halál élményéről beszélgetett Friderikusz Sándorral.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
-
Itt egy újabb Friderikusz Talk Show-t nézhetnek és hallgathatnak végig, ebben 1995-ben olyan házaspárokat szólaltattunk meg, melyeknek tagjai többször mentek hozzá ugyanahhoz a férfihez, illetve nőhöz. Miközben mulattató fejleményeket is megosztottak velünk közismert és kevésbé ismert vendégeink, esetenként ironikusan is beszéltek önmagukról, de tanulságokban sem volt hiány. Igen szórakoztató műsor kerekedett ebből a fele sem tréfa-témából!Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
- Show more