Episodes
-
2024. május 15., szerda, 9-10 óraAz emelkedő tranzakciószám ellenére is nő a forgási idő, vagyis az ingatlanok mindhárom lakástípus esetében a korábbinál hosszabb időt töltenek a piacon, ami a vevők kivárásával magyarázható. Közben meg sokan áremelkedést látnak. Ezt meg így hogy? Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője válaszolt.Eltűnhet az őshonos kőrisfa az erdeinkből. A bűnöst már azonosították, egy gomba, valószínűleg egy idegen, behurcolt gomba, amellyel szemben lényegében nincs mi tenni. Mi lesz a kőris helyett és mennyi idő, míg nyer a gomba? Ugron Ákos Gábor, a Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója mondta el.
-
2024. május 15., szerda, 8-9 óraFrissítette 5 éves stratégiáját az AutoWallis, lényegében mert keményen túlteljesítették azt, amit eddig terveztek. Mitől hasítanak kedvezőtlen piaci körülmények közepette, honnan jöhet majd osztalék 2027-től? Ormosy Gábor, a cég vezérigazgatója volt a vendégünk.HU-rizont program: elindult a 8 milliárd forinti támogatás a hazai egyetemek nemzetközi léptékű kutatásaihoz. A részletekbe Schenk Borbála, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Nemzetközi Főosztályának vezetője avatott be.
-
Missing episodes?
-
2024. május 15., szerda, 6.30-8 óraA műszak közepén bocsátottak el több száz dolgozót pénteken az iváncsai akkumulátorgyárból. Az SK On Hungary iváncsai akkumulátorgyárában ugyan már működnek a gyártósorok, de egyelőre csak tesztüzem zajlik, a termelés még nem indult meg. A pénteken elbocsátott dolgozók munkaerő-kölcsőnző cégeken keresztül voltak foglalkoztatva. A megtorpanó nyugat-európai autópiac miatt visszaesett termelés áll az elbocsátások hátterében. A koreai anyavállalatot időközben bóvliba vágta az S&P Global Rating, pont az akkumulátoripar gyengélkedése miatt, ami rossz előjel a magyar gazdaság számára is. Bajban az akkugyártás? Mi lesz így a nagy magyar sikerágazattal? Szabó Dániel, a Portfolio.hu elemzője adott hátteret.Elnöki ciklusa alatt még javában kripto-szkeptikus volt, mára méretes nyerőben ül az NFT kollekcióján, újabban pedig az ETH-t zsákolja Donald Trump. Komolyan máshogy gondolja, vagy csak a kripósok szavazataira hajt? Vidákovics Attila, blokklánc és kripto szakértő, a Dlabs Kft. alapítója volt a vendégünk.
-
2024. május 14., kedd 9-10 óraMESÉL A MÚLT: Méltatlanul elfeledettek: Chenot ÁdámAdam Chenot (Chenot Ádám), luxemburgi születésű orvos: meghalt 1789. május 12-én. 1755 es 1783 között Erdélyben járvány orvos, ill. Erdély kir. főorvosa. Az ő nevéhez fűződik a keleti országrészek egészségügyi állomásainak megszervezése, 1755-57 között a járvány rendészeti (fertőtlenítés, vesztegzár) szabályok bevezetése. Katona Csaba, történész.TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjeKULTMOGUL: A kőszívű ember fiai: a Vörösmarty Színház vendégjátéka a Nemzeti Színházban Budapesten„A föld ne forogjon, hanem álljon”– mondja halála előtt Baradlay Kazimir a szabadságharc előtti napokban. De a forradalom után a világ megváltozik, és Baradlayné szembe megy férje végrendeletével, hogy fiait a magyar haza védelmének szolgálatába állítsa. Jókai Mór regénye ma is aktuális kérdéseket feszeget, amit a regényből írt új darab továbbgondol. Hazaszeretet vagy önérdek? Te melyiket választanád? Szikora János, a Vörösmarty Színház (Székesfehérvár) igazgató-rendezője.
-
2024. május 14., kedd 8-9 óraKÍNAI LÁTOGATÁS: Értjük, miért jó Kínának, de miért jó nekünk a nagy barátkozás és üzletelés?Múlt csütörtökön az adásban Salát Gergely kifejtette, hogy kényszer, mert nincs más út, mint a kínai kapcsolatok erősítése, a sok kínai befektetés támogatása Magyarországon. Csakhogy míg a kínaiak indítékait értjük (mindenekelőtt rendkívül jól jön az európai eladásaik növeléséhez az uniós országbeli gyártás és ott gyorsan kiépülő logisztikai kapcsolat), nem sok érv hangzott el a mellett, hogy mit nyer a magyar gazdaság. Mit mutatnak az eddigi példák? Vannak-e veszélye annak, ha kiszolgáltatottá válunk Kínának? Mik lehetnének az alternatívák? Dr. Matura Tamás, Kína-kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a Közép- és Kelet-Európai Ázsiai Kutató Központ alapítója.ARANYKÖPÉS "Ki nem állhatom a rendezői munkát. Rendkívül megterhelő, a folyamatos frusztráció és a rengeteg munka, a heti hét nap, napi tizenkét óra robotolás kivesz belőlem minden energiát." (80 éves George Lucas)ÉSZJÁTÉK: Furcsa, de nagyon kihasználatlan a CsalagútMÁGIKUS-E: Hogyan indult a 2024-es éve a magyar e-kereskedőknek?Szabó László, a Growww Digital digitálismarketing-ügynökség ügyvezető partnere.
-
2024. május 14., kedd 6.30-8 óraNÉVNAPOK, ÉVFORDULÓK, HÍRES SZÜLETÉSNAPOSOK.LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosbólMa reggel bringás reggeli, sok helyszínen a városban; Tápió-szennyezés: az illetékes megszólal, de nem derül ki, hogy mi történt, ki a hunyó; Próbálják újraéleszteni a Postást, de leglábbis megmenteni a zuglói sportpályát.ÉBRESZTŐ TÉMA: Ők a hirdetők számára legértékesebb magyar influenszerekKi az influenszer és mitől lesz értékes? A hirdetők simán kattintás alapon adják a pénzt? Kik az állócsillagok és kik a feltörekvő új csillagok? Vaszkó Iván, a Forbes magazin legértékesebb influeszereket összesítő listájának szerkesztője.PULZUS:Pénzt allokálnak az országos vastagbélszűrésre; Érdekes riport egy demenciaellenes foglalkozásról: a szentendrei Skanzen az első olyan magyar múzeum, amely kifejezetten demenciával élő időskorúak számára fejlesztett ki speciális foglalkozást. Május elsején lettek harmadik helyezettek Bécsben, a SozialMarie nevű, kelet-közép-európai szociális innovációkat értékelő díjátadón. A program kialakításakor angliai, norvég, dán és svéd múzeumi mintákat vettek alapul, és bár idősekkel korábban is foglalkoztak a Skanzenben, demenciával élőkkel nem. A program fejlesztésében orvosi egyetemek is részt vettek, majd monitorozták a hatást. „A neurológusok és a pszichiáterek arra jutottak, hogy a program, főleg, ha többször részt vesz rajta valaki, képes lassítani a demencia lefolyását.3R: ESG az Alteónál - hogyan és miért?Egy eleve körforgásos gazdasággal foglalkozó társaságnak mit jelent az ESG-jelentés? Ez a 8. alkalom. Milyen fejlődés, változás látszik ebben az időszakban? Melyek a új kihívások ezen a területen? Milyen területekre fókuszál most az Alteo legfőképpen? Szabó Beatrix, az Alteo Nyrt. Fenntarthatósági és EBK igazgatója.
-
2024. május 13., hétfő 9-10 óraMIHÁLOVITS GAZDA: 31 százalékkal drágult a cukor! Mi áll a háttérben? Márciushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal nőtt. Ezen belül a leginkább a cukor drágult 30,9 százalékkal. Mi állhat a váratlan és meglehetősen nagymértékű drágulás hátterében? Megint fel kell készülnünk a tartósan magas árakra? Mi okozza a mostani drágulást? Kovács Gergely, a Magyar Cukor Zrt. kereskedelmi és marketing igazgatója.Tőzsdenyitás Varga Zoltán senior elemzővel (Equilor Zrt.).HEURÉKA-ÉLMÉNY: 125 éves a magyar csillagászat. Miben vagyunk világelsők? Miért legyen nálunk mindig törölköző? Szabó Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló bemutató csillagásza.
-
2024. május 13., hétfő 8-9 óraADÓVILÁG: A géntechnológia vezető országai - Észtország. Egy hányatott sorsú, de viharosan fejlődő ország történelméről, gazdaságáról, kül- és belpolitikájáról Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő mesél.ARANYKÖPÉS. "Az élet olyan, mint egy úszómedence. Belemerülsz a vízbe, de nem látod, hogy milyen mély." - Dennis Rodman 63 éves.LOW-CODE SZAKI. Mik azok a low-code platformok? Schramm Károly, Mikrum Zrt. Sales and Business Development Manager válaszol.
-
2024. május 13., hétfő 6:30-8 óraFagyosszentek idején sem maradhat el a kötelező reggeli élcelődés, a név- és születésnaposok közsöntése, a lapszemle és a tőszdei összefoglaló.Budapest, te csodás. Fővárosi rovatunkban zuglói fizetős parkolás és holttérkampány.ÉBRESZTŐ TÉMA: Felbolygathatja a piacot az új villanyautó-támogatás? Arról beszélt pénteken a nemzetgazdasági miniszter, hogy új autóvásárlás-támogatási rendszer jöhet, amely a használt elektromos autókra is kiterjedhet. Jelenleg épp a cégek új villanyautóira van támogatás, ez már csökkentette a használtak árait. Mi lesz a benzines és dízeles autók piacán, ha valóban lesz támogatás a használt villanyautókra? Egyáltalán, mi értelme van ennek az egésznek? Várkonyi Gábor, autóipari szakértő.HETI KITEKINTŐ: Áprilisi inflációs és konjunktúraadatok az USÁ-ból, márciusi ipari termelési adatok és GDP az eurózónából. Az euróövezeti GDP gyorsbecslés már korábban közlésre került, így az adat aligha lesz piacmozgató. A márciusi ipari termelési adat is megjelenik, amely viszont nem sok jót tartogat. Van miért aggódni, ha az amerikai inflációról beszélünk, de érkeznek még ezen felül áprilisi konjunktúramutatók is. Ezek azért lesznek fókuszban, mert az amerikai gazdaság továbbra is erősen ugyan, de a vártnál visszafogottabban teljesített az első negyedévben, miközben a fogyasztás és a beruházások is robusztusak maradtak. Kovács Mihály, az OTP Elemzési Központ elemzője.KKV ROVAT. "Kedves kkv-k, lehet a kormányzatra mutogatni, de Románia nemcsak miattuk előzte meg a kanyarban Magyarországot, hanem a magyar GDP gerincét adó kkv-k romló versenyképessége miatt is, aminek szerves része a digitalizáció alacsony szintje." Idézet egy véleménycikkből, amit mi is alaposan megvitatunk.
-
2024. május 9., csütörtök 9-10 óraIT-KALAUZ: A felhőtechnológiát már mindenki ismeri, de még kevés az a nagyvállalat, ahol gyakorlatilag 100%-osan bevezetésre került. Az Allianznál ez megtörtént! Végh Istvánnal, az Allianz Hungária Zrt. Operációért és IT területért felelős vezérigazgató-helyettesével néztük át a projekt folyamatait, eredményeit.TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárddal, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetőjével.NOPQ: Ormós Gabriella sikeres kommunikációs céget vezetett, a nagyvárosi versenyszférában élte mindennapjait. Aztán váltott, és elkezdte megvalósítani régi álmát. Az először barátoknak készített kenyerekből, péksüteményekből egy ma már sikeresen működő pékség lett Budajenőn. Gabriellával Kántor Bandi készített interjút. A délutáni Borravalóban hallható teljes beszélgetésből hallgattunk meg egy részletet.
-
2024. május 9., csütörtök 8-9 óraORVOSI KANNABISZ: Tiltani vagy támogatni? Egyre több ország ismeri fel a kannabisz potenciális jótékony hatását, miközben nálunk még mindig tisztán politikai kérdés. Szelestei Miklós, a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület elnöke beszélt nekünk az orvosi felhasználás lehetőségeiről, esetleges veszélyeiről.FUTÓMŰ: Ők diktálnak? Mi hír a kínai autószalonról? És egyáltalán, hogy áll a kínai elektromosautó gyártók nyomulása az európai piacon. Várkonyi Gábor, autópiaci szakértő volt a vendégünk
-
2024. május 9., csütörtök 6.30-8 óraNÉVNAPOK, ÉVFORDULÓK, SZÜLETÉSNAPOSOKLAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉPBUDAPEST, TE CSODÁSÉBRESZTŐ TÉMA: A kínai elnök Magyarországon - Mit hoz és mit visz? Salát Gergely sinológussal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai tanszékének tanszékvezető docensével beszélgettünk.NULLADIK FAKTOR: Központi Visszaélésszűrő Rendszer nehezíti majd a banki csalók életét. A Giro és a Magyar Telekom közös projektjéről dr. Selmeczi-Kovács Zsoltot, a Giro Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.HETI ALAPOZÓ: Megnéztük, hogy a tőkebeáramlási adatok alapján, mi látszik, hová vándoroltak a nagy év eleji állampapír kifizetésekből felszabadult pénzek.
-
2024. május 8., szerda, 9-10 óraNÉGYZETMÉTER: Jó befektetés-e manapság az ingatlan?Hol áll a lakossági és befektetési ingatlanpiac? Miért nincs bérlakásprogram Magyarországon? Mit kel tudni a LAKE11 projektről? Schőmer Norbert, a Royal Institution of Chartered Surveyors (RICS) elnöke (egyben a Atenor Hungary Kft. ügyvezető igazgatója).TŐZSDENYITÁS: Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzőjeSZUPERZÖLD: Mozifilm az országot körbesétáló lányról"A Föld környezetének védelme és minél átfogóbb megismerése a szakmám és a hobbim egybeforrva. 2021 óta PhD hallgatóként kutatom a bolygóegészség retorikáját, de már 2018 óta rendszeresen beszámolok a bolygón átélt kalandjaimról, különböző kultúrákban eltöltött tapasztalataimról, fenntarthatósági tippekről és természetesen kedvenc utazási formámról, a hosszútávú túrázásról." Till Anilla.
-
2024. május 8., szerda, 8-9 óraHR PERCEK: Ki legyen a főnök?Elismerést, kinevezést vagy előléptetést adni is és kapni is jó dolog. Válasszuk a legjobb szakembert? Vagy inkább a legkedveltebb kollégát? Esetleg akkor járunk legjobban, ha azt, akiről azt gondoljuk, ő rendelkezik a legerősebb menedzsment készségekkel? Néha a választást követő öröm gyorsan elkopik: nem az elképzelések szerint alakulnak a dolgok sem a kinevező, sem a kinevezett életében. Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója.ARANYKÖPÉS: "Senki sem fogja megvédeni azt, ami nem érdekli, és senkit sem fog érdekelni az, amiről soha semmi tapasztalatot nem szerzett." - Sir David Attenborough, brit természettudós (1926)GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Hungarian Startup Report 2023Sokkal kevésbé rossz a helyzet, mint amennyire elsőre látszik. Kevesebb startup, kevesebb pénz, lassabb növekedés, leépítések, letörni látszó optimizmus. Van-e fény az alagút végén? Kiderül a Startup Hungary legfrissebb iparági jelentéséből. Biás Csongor, a Startup Hungary ügyvezető igazgatója.
-
2024. május 8., szerda, 6.30-8 óraNÉVNAPOK, ÉVFORDULÓK, HÍRES SZÜLETÉSNAPOSOK.LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.BUDAPEST TE CSODÁS: Mit láttak a Járókelők?90 ezer közterületi probléma megoldásában segédkezett a Járókelő.hu, vannak új, nagyon gyors megoldások és természetesen újabb bejelentések is. Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora.ÉBRESZTŐ TÉMA: Fékezett a fővárosi albérletpiacAz első negyedév bérletidíj-emelkedése, valamint a 251 ezer forintos lélektani csúcs után 2 százalékkal mérséklődtek az albérletárak Budapesten márciushoz képest. Danóczy Balázs, a rentingo.com alapító-tulajdonosa.NAGYKÉP: Meglepő friss kisker adatokElindult végre valami vagy ez csak megint szemfényvesztés? Ez állhat vajon a jó első negyedév mögött? És akkor innen már csak felfelé vezet az út? Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.KRIPTOPÉDIA: Túl vagyunk a Bitocin felezésen, melyek a várható hatásai?Mik történtek a múltban és mi várható most? Robin Hood: a SEC nekiment a csoportnak, pedig ők mindent megtettek hogy megfeleljenek… Vidákovics Attila, blokklánc és kripto szakértő, a Dlabs Kft. alapítója.
-
2024. május 7., kedd 9-10 óraMESÉL A MÚLT: A szabadságharc rendőre - 160 éve hunyt el Hajnik Pál Károly Félix. A belügyminiszter pedig 1848. szeptember 6-iki rendeletével úgy intézkedett, hogy „a Budapesten belügyminiszterileg felállított országos rendőri osztály igazgatásával Hajnik Pál miniszteri tanácsnok bízatott meg.” Ezt az állását lelkiismeretes pontossággal és mindenkor mérsékelt szigorával kitűnően töltötte be. Katona Csaba, történészEQUILOR TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, üzletkötőKULTMOGUL: Dalszerző expo. Idén hetedik alkalommal szervezi meg az Artisjus a DEX Songwriting Expót. A rendezvényt 2018-ban indította el a szerzői egyesület azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. Május-júniusban újra itt a Dalszerző Expo. dr. Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója, a Dalszerző Expo alapítója
-
2024. május 7., kedd 8-9 óraÁllatkínzók nyomában - Ki s miért szervez kutyaviadalt? Kutyaviadal. Még mindig nem sikerült Magyarországon teljesen felszámolni ezeket az embertelen “eseményeket”. Kik, miért szervezik ezeket? Hogyan bonyolítják le? Milyen kutyák a résztvevők, hogyan “képzik ki” ezeket? Kikből áll a közönség? Mekkora tétek mozognak? Miként lehet fellépni ellenük? Mit lehet tenni a mentett kutyákkal? Index - Belföld - Többmilliós kutyák tépik szét egymást: Magyarországon még nem szűntek meg a viadalok. Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetőjeARANYKÖPÉS: A barátság legszebb aktusa az, midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük. Berzsenyi Dániel költő (1776)MÁGIKUS-E: Külföldi e-kereskedelmi kitekintés - Mennyit keresnek a tech óriások? Szabó László, a Growww Digital digitálismarketing-ügynökség ügyvezető partnereÉSZJÁTÉK: Megéri repteret venni? A Budapest Airport utasforgalma áll gyakran a középpontban, miközben a repülőtér visszavásárlásának kulcsa az áruszállításban rejlő lehetőségek kiaknázása. Budapest Lipcse mintájára lehet a cargo-üzletág európai zászlóshajója, s ebben a folyamatban katalizátorszerepet tölthet be a kínai kapcsolat is. Jó üzlet a reptérüzemeltetés? Megéri ekkora árat fizetni érte, mint amekkorát a magyar állam fizetne? Milyen szakmai szempontok támasztják alá a vásárlást? A cargo vagy a személyszállítás a jobb üzlet? Melyik lehet út a budapesti reptér előtt? Miért kell az üzlethez az állam? egy magáncég nem tudja megugrani a kihívásokat? Hatalmas lehetőség előtt áll Magyarország, a Budapest Airport visszavásárlása a kulcs. llg Péter - logisztikai szakember, a PMI Logistics Solutions Kft ügyvezetője
- Show more