History – Macaristan – Önerilen podcastler
-
Podcast érdekes és hihetetlen történelmi eseményekről
-
Hárman vagyunk, egy ember mindig felkészül valamilyen történelmi témával, a másik kettő fogalom nélkül kommenteli, közben jókat röhögünk.
-
Egy podcast, ami mindenki számára érthetően és ideológiamentesen magyarázza el a komplex történelmi folyamatokat. Időutazásra hív, hogy megértsük a jelent és ne féljünk a jövőtől.
-
Amit elhallgattak, meghamisítottak, amit kitöröltek. Horváth Szilárd beszélget a XX. századi magyar történelemről, tabuk nélkül. Itt az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba!
MTVA Podcast | Kossuth Rádió -
Az emberiség mítosza a csimpánznál kezdődik és az istenné válásnál lesz vége. Minden ami a kettő között van, pedig történelem. A podcast tematikája 3 szálon fog futni. Az első a világtörténelem lesz, ahol az első civilizáció kialakulásától, háborúkon, királyságokon keresztül haladok majd a XX. század végéig. A második a magyar történelem lesz, ahol az ezer éves Magyarország történetét fogom bemutatni, a Honfoglalás előtti időktől az 1989-es rendszerváltásig. A harmadik pedig a nagyívű történeti áttekintésektől különálló történelmi események, személyek, érdekes témák feldolgozása lesz.
-
A Micsoda nők voltak! az Éva Magazin podcast műsora, amelynek minden részében más-más olyan nőről fogunk beszélgetni, akik bár már nem élnek, de érdemes róluk beszélni, megismerni életüket, munkásságukat. Érdekes, szórakoztató köntösben, túl a száraz évszámokon. A műsorvezetők: Budai Lotti történelmi regényíró és Zubor Rozi, újságíró, az ÉvaMagazin.hu főszerkesztője.
-
فرصتی برای شنیدن قصهها
-
Történetek, élethelyzetek, melyekben jelen vagyunk - együtt, veled.
-
Угадайте, где правда:
• Франкенштейн умер в Архангельске
• Чуковский спас Бродского от тюрьмы
• Йоко отправила кровавый тампон Джону
Привет!
Меня зовут Михаил Хайми.Изюм без булки — это рассказы про интересных людей и природу событий.Это умное шоу, чтобы за 20 мин вы узнали больше чем за прошлый год.Только если вы не Екатерина Шульман. Тут я бессилен.
Подпишитесь, чтобы оставаться в курсе интересных историй.
www.bezbulki.ru
Ответы на вопросы в выпусках:
• 11-2; Мэри Шелли — Франкенштейн
• 6-5; Детская литература; Познер — Бродский
11-6; Йоко Оно —Дьявол
Целовашки!
-
Heti 40 percben izgalmas betekintést nyújtunk az angol királyi család életébe, azon belül is első 5 tematikus adásunkban II. Erzsébet életére, és annak különböző aspektusaira fókuszálunk. A következő részekben bemutatjuk majd csodálatos életének izgalmas részleteit, stílusát, életmód tippjeit, szerelmi és családi életét, uralkodásának legmegosztóbb pillanatait, valamint beszélgetünk majd a hagyatékáról, és a királyi család jövőjéről. A 6. adásban pedig A korona 5. évada lesz a téma.
-
A Károli Gáspár Református Egyetem RefCOO Kutatóműhelyének történelmi podcastje.
Vitás történelmi kérdésekről történészekkel. -
Occult, History, Conspiracy, Violence.
Host, Jon Towers pours a giant drink and tackles topics weekly. Sometimes dark, sometimes mysterious but always entertaining. Jon presents the information in a conversational but edgy tone and struggles to add context and often levity to these examinations of dark magic, the mysteries hidden in dusty old books, forgotten myths, unknown stories of our past, politics and pop-culture and plots from secret organizations and elites.
In realms (occultism and Podcasts) dominated by leftists, statists, boot-lickers, new-agers, and other nonsense The Abracast tries to provide a different point of view to these difficult topics. -
Hadtörténelem, Hagyományőrzés, Biztonságpolitika
-
Guerra da Bósnia e suas consequências, a fragmentação da Iugoslávia e outros fatos que são relevantes
-
A történelem sok ismert és ismeretlen alakjával, eseményével foglalkozik ez a podcast. Mindenki aki szereti a történelmet talál majd legalább egy (de reméljük több) témát amit érdekesnek talál.
-
■LISTENで聴く・文字起こしを読む
https://listen.style/p/podcast-17?yjSclYoe■産経Podcast オススメの歴史番組
・『歴史の真相~本当はこうだった』:学校の教科書には決して載っていない、歴史の暗部。歴史上の転換点や人物について、史実を掘り起こしていきます。
・『戦後史開封』:戦後の日本の歴史を織りなす様々な出来事を再取材し、知られざるエピソードを発掘します。
・『宮本雅史が語る 特攻隊と女性たちの戦後』:元特攻隊員や遺族、残された妻への取材を20年以上続けている宮本編集委員が、自らの口で語ります。政治、経済、事件、スポーツ、文化、そして風俗・・・。
戦後の歴史の中から、印象深い出来事を再取材して、知られざるエピソード、報道されていなかった面に新たな光を当て、戦後を振り返ります。【原作】「戦後史開封」(「戦後史開封」取材班 /産経新聞社・刊)
【番組制作】産経新聞社番組のフォローと高評価をお願いします!
Apple Podcastでは皆様のレビューも募集しています。■番組SNSでは最新情報をお届け
・Twitter
・Facebook
■産経Podcast 公式ウェブサイト
・https://sankeipodcast.com/■産経iD 公式ウェブサイト
・https://id.sankei.jp/
※会員登録(無料)することで、会員限定のPodcastコンテンツを聴くことができます。■産経Podcastとは
新聞紙面では伝えきれない情報を、産経新聞社の精鋭記者陣が厳選。
インタビュー、ドキュメンタリー、歴史、エンタメなど、15タイトル以上のオリジナル音声コンテンツをお楽しみください。 -
A books and ideas podcast with Flagg Taylor.
From the unjustly neglected, to the underappreciated, to the oft-cited but seldom read, to the just plain obscure, we aim to give important books and essays of enduring interest a wider audience. Some works will allow us to revisit permanent questions, while others might provide a unique perspective on a very contemporary problem. We hope to educate and entertain and take listeners away from the pressure of the present and the new. -
Ann Shafer talks about favorite prints, drawings, and photographs acquired for the Baltimore Museum of Art, including how she would present it to a museum for acquisition.
-
Beszélgetések történelemről, geek dolgokról, ezek kapcsolatáról és sok minden másról.
-
Jordan and Luci are two feminists who have finished annotating the Bible and are now sharing the lesser known stories of important women from the life of the church. Join them to hear discussions of history, weird facts, and even some advice for today's Christian feminists who are trying to pick up where these awesome church mothers left off.
- Daha fazla göster