Episoder
-
A január teljes gőzzel indult a női kosárlabdában, már kialakult a Magyar Kupa négyes döntőjének mezőnye, lezajlottak az EuroCup nyolcaddöntői, s a hazai Bajnokság is pörög ezerrel.
Ráadásul a válogatott szünet is előttünk áll, s bizony kifejezetten neház feladat(ok) vár a lányokra.
Téma tehát bőven van, az adásból kiderül hogy meglepetés is akad szép számmal. -
Elsősorban a nemzetközi kupacsapatok szerepléséről, de a Karácsonyról is beszélgettünk.
-
Manglende episoder?
-
Hiába bíztunk abban hogy az Euroliga következő körében is lesz még magyar csapat, ez sajnos nem így alakult. Van viszont az EuroCup Women sorozatban 5 magyar csapat és lesz egy magyar párharc is!
A Magyar Bajnokság pedig elérkezett az alapszakasz feléhez, kialakult a Magyar Kupa mezőnye is...
Átigazolások, sajnálatos sérülések - van miről beszélnünk. -
Mindenfelé, mindenféle nehéz napok voltak/vannak/lesznek.
Nem úgy sikerült a válogatott két EB selejtezője, ahogy szerettük volna, nem állnak túl jól csapataink az Euroligában, némiképp ígéretesebb az EuroCup-résztvevők helyzete.
A Magyar Bajnokságban viszont vannak akik vitézkednek, megdicsértük a DKKA és a TFSE csapatát is.
Ez az 56. SB tartalomjegyzéke. -
Bizony, elkezdödőtt. A nemzetközi kupák és a Magyar Bajnokság is zajlik már, de talán még csak a bevezetésnél tartunk. Mik az eddigi tapasztalatok, erről beszélünk főként.
E mellett Gábor kritizál és bírózik - Norbi pedig objektív és diplomatikus...
Abban azonban nem is lehet vita köztünk hogy Juhász Dorka (és csapata) milyen fantasztikus szezont zárt a WNBA-ben.
Hallgassátok! -
A nemzetközi kupák már megkezdődtek a selejtezőkkel, a Magyar Bajnokság pedig hamarosan indul.
Ma erről beszélgettünk. -
Jókora szünet után, de újra itt vagyunk.
A rengeteg esemény ami legutolsó adásunk óta történt a női kosárlabdában (pályán és azon kívül is) közül foglalkozunk a felnbőtt válogatott sikeres VB-előselejtezőjével, az Olimpiával és az utánpótlás csapatok (a megszokottnál sajnos kevésbé sikeres) EB-szerepléseivel is.
Folytatás hamarosan, ezt megígérhetjük! -
Szerintem a címben megfogalmazott kérdésre igen a válasz, de vajon egyetért-e velem Norbi?
Az Euroliga FinalFour után erről és a többi csapatról is beszélünk, mint ahogy megénekeljük a London Lions történelmi EuroCup - sikerét, Hegedűs Péter munkáját a TFSE-nél, illetve a Sopron Basket Magyar Kupa győzelmét is.
Remélem meghallgatjátok ti is... -
Az Olimpiai Selejtező lassan 1 hónapja zárult, azóta elég nehéz napok állnak a csapat és a stáb mögött. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a tervezettnél nagyobb szünet után jelentkezünk.
Beszélünk a soproni selejtezőről, az Euroliga play-offról és a Magyar Bajnokság alapszakaszának közeledő végjátékáról is, és mivel a Killik László Magyar Kupa (Final Four-ja) is közeleg, természetesen ezt sem hagyhattuk ki.
Reméljük ti is úgy gondoljátok majd, hogy érdemes meghallgatni. -
A DVTK bejutott (ráadásul csoportmásodikként) az Euroliga play-offba. Óriási siker, amiről (Norbi igazolt távollétében) a csapat vezetőedzőjével Völgyi Péterrel beszélgettünk. Csapatszerkezet, respect, kedvenc emlék és sok minden egyéb szóba került.
S természetesen Péter elmondta azt is, hogy a válogatott 3 selejtezős ellenfelétől szerinte mire számíthatunk a soproni selejtezőtornán. -
3 héttel a soproni olimpiai selejtező előtt mi más lehetne központi témánk mint a magyar válogatott.
De beszélünk még e mellett Euroliga play-off szereplő DVTK-ról, történelmi Bridget Carleton teljesítményről és sok egyébről is.
Hallgassátok meg! -
Az Euroleague tabellát nézve a kérdés minimum jogos.
Erről beszélgettünk, de szóba került az is mi a helyzet Stúder Ágival és Juhász Dorkával, valamint a válogatott számos más tagjával - másfél hónappal az olimpiai selejtező előtt.
De természetesen szóba kerültek az európai kupasorozatok és a Magyar Bajnokság is.
Karácsony előtt természetesen az ünnepekre való felkészülés is apropót szolgáltat!
-
2 mérkőzés, 2 győzelem. Így kezdett a válogatott.
Bemutatkozott (végre) Juhász Dorka.
A finn koncepció.
Erről beszélünk ezúttal. -
Kicsivel több mint 2 hét alatt rengeteg minden történt.
Van témánk tehát bőven, hazai bajnokság, nemzetközi kupák .... és a válogatott őszi szereplése is már csak napokra van.
Téma tehát van bőven, mint ahogy érdekes hírek, változtások és kiváló eredmények is.
Hallgassátok meg 46. adásunkat! -
2 hét alatt sok minden történt a pályákon és azon kívül is.
2 forduló már le is pörgött a bajnokságban és megkezdődött az Euroliga alaszakasza is.
No és persze Sopronban lezajlott a sorsolás, amin kiderült hogy februárban az olimpiai selejtezőn Spanyolország, Japán és várhatóan Kanada lesz az ellenfél. -
A tervezettnél hosszabb szünet után, de újra itt vagyunk! Székely Norbival van bőven témánk hiszen a válogatott előtt komoly kihívások és egy fantasztikus lehetőség áll, no meg persze indul (a nemzetközi kupák a selejtezőkkel már el is indult) a klubszezon is. Tartsatok velünk idén is!
-
Lezajlott az U18 Európa Bajnokság, melyet az ötödik helyen zárt válogatottunk. Ennek részleteiról beszélünbk az adás első felében, majd előre is tekintünk hiszen az U20-as csapat a jövő héten már litvániában kezd.
Valami készül Amerikában, új liga alakult, erről és az ezzel kapcsolatos európai várakozásokról elmélkedtünk, de a végén a felnőtt olimpiai selejtező is szóba került.
Hallgassátok. -
Négy közé jutott válogatottunk az Európa Bajnokságon, mi másról is beszélhetnénk Székely Norbert szövetségi kapitánnyal..., mondjuk az összefogás erejéről és a családról is :)
Tartsatok velünk! -
A SmallBall csapatának egyik kedvence volt a pályán is Varga Zsófi. Kihasználva Székely Norbi távollétét (igazoltan van távol, hiszen a válogatott felkészülése lassan célegyenesbe fordul), ő a mai vendégünk.
Most már véglegesnek tűnő visszavonulása adta az apropót, erről is és sok minden másról is beszélgettünk Zsófival... -
Mindennek vége.... ez persze nem teljesen igaz, de az biztos hogy a női kosárlabdában lezárult a 2022/23-as klubszezon, a bajnokságban és a nemzetközi kupákban is.
Ami viszont előttünk áll, az a felnőtt női EB és rengeteg korosztályos-válogatott program.
Szóval témánk van most is bőven! - Vis mere