Episodes

  • A negyedik évad záró epizódjában az ismert rádiós műsorvezető-sorozatvállalkozó Szabó Gál András, ismertebb nevén Villám Géza karrierútját dolgoztuk fel. A műsorban egyebek mellett szó volt arról, hogyan kezdett Szabó Gál 16 évesen szoftvereket árulni újsághirdetésekben, miért vette fel a Villám Géza nevet, mit gondol a nap őrült telefonjáról, amit a kilencvenes évek közepén a Radio Bridge-re készített, de beszélt az RTL-es Ecopoly-ról, az egy évadot megélt Heti Dörgés Villám Gézával című műsorról, egy környezetvédelemmel kapcsolatos büntetőügyről, és persze a nemrég megjelent, a Budapest-Bamako-raliról szóló Rust to Glory című dokumentumfilmjéről is.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • A negyedik évad második epizódja Kádár Tamás SEON-alapító karrierútjáról szól. Az online csalásmegelőzési szolgáltatásokat nyújtó cég akkor lett szélesebb körben ismert a hazai üzleti nyilvánosságban, amikor 2021-ben 10 millió euró, 2023-ben pedig 94 millió dollár kockázati tőkéhez jutott vezető külföldi befektetőktől. Utóbbi, az amerikai Institutional Venture Partners (IVP) által vezetett kör továbbra is rekord befektetésnek számít a hazai startupok között, a tranzakció idején a bevont tőke értéke a 32 milliárd forintot is meghaladta, a SEON értékelése pedig 500 millió dollárra ugrott, ez mai árfolyamon számolva 176 milliárd forint.

    A műsorban egyebek mellett beszélünk arról, hogy

    milyen problémafelismeréssel indult a SEON, mennyire nyitott könyv az életünk az interneten, milyen tapasztalatokat gyűjtöttek egy befektetési lehetőségnél, ami végül nem jött össze, hogyan változott a befektetőkkel kapcsolatos attitűdjük, hogyan hozták tető alá az első nagyobb üzletüket, szóba került, hogy miért különleges piac az Egyesült Államok, ezen túl pedig kérdeztük még Kádárt arról is, hogy mi volt a ráció amögött a leépítési kör mögött, amit nemrég hajtottak végre, és hogy miért nem örült, amikor 2022-ben felkerült egy listára, ami a leggazdagabb magyarokat mutatta be.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Missing episodes?

    Click here to refresh the feed.

  • A negyedik évad első epizódjában a TÁRKI-alapító és Líra-tulaj Kolosi Tamás karrierútja került a fókuszba. Az adásban szó volt Kolosi tudományos karrierjéről, a TÁRKI alapításának körülményeiről, a Líra csoportról, a Libri MCC által felvásárlásáról, de arról is, hogy miért nem lett politikus, miért tett neki szemrehányást Orbán Viktor, és hogy szociológusként, valamint a TÁRKI kétévente megjelenő Társadalmi Riport című kiadványának szerkesztőjeként hogy látja: milyen utat járt be a magyar társadalom a rendszerváltástól napjainkig.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Ez a rész a 2023-as 100-as lista 13. helyezettjének, a 132 milliárd forintos vagyonnal rendelkező Wáberer György karrierútjáról szól. Az adásban egyebek mellett szóba került Wáberer gyerekkora, a Volán TEFU privatizációja, a Hungarocamion felvásárlása, és az így kialakuló cég, a Waberer's International felfuttatása.

    Ezen túl szó volt arról is, hogy miért értékesítette 2016-ban a Waberer's-ben lévő tulajdonát, miért szállt vissza a vállalatba (Jellinek Dániellel párhuzamosan) 2020-ban, majd pedig miért adta el a részesedését 2023-ban a Tiborcz István által fémjelzett BDPST Zrt-nek.

    E mellett pedig a vállalkozót arról is kérdeztük: milyen személyes motivációk vezérelték, amikor megalapította a Waberer Medical Centert és a Waberer Alapítványt.

    Mi az az Első Yard?

    Az Első Yard a Pénzcentrum podcast sorozata, olyan magyarokról szól, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Minden részben egy vállalkozó, befektető vagy vállalati szakember karrierjét dolgozzuk fel. Az első évad első része Gerő Viktorról, a Vatera korábbi vezetőjéről szólt, a második rész a BiotechUSA-tulaj Lévai-testvérek, Bálint és Balázs sztoriját dolgozta fel, a harmadik részben Balogh Levente beszélt az életéről és a Szentkirályi történetéről, a negyedik részben Horváth Miklós, a Hungarocamion korábbi tulajdonosa volt a vendégünk, a ötödik részben Lantos Csaba befektető, a hatodikban részben Földvári Gábor vállalkozó, a hetedikben pedig Pados Gábor műkereskedő élet- és karrierútját dolgoztuk fel.

    2022 őszén elindult a második évad, melynek első része Oszkó Péter kockázati befektető, ex-pénzügyminiszter karrierjét dolgozta fel, a második rész Futó Péterről, a Futureal csoport alapító-társtulajdonosáról szólt, a harmadik pedig az Axiál-tulaj Harsányi Zsoltról.

    2023 tavaszán kezdődött a harmadik széria, melynek első része Korányi G. Tamás befektető, korábbi gazdasági újságíró és médiatulajdonos karrierjét dolgozta fel, a második epizód pedig a Masterplast-vezér Tibor Dávidról szólt.

    www.portfolio.hu/portfolio-podcaster

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Tibor Dávid még nincs 50 éves, de legnagyobb tulajdonosa, valamint első számú vezetője a magyar tőzsde prémium kategóriájába tartozó Masterplastnak. A kereskedő cégből gyártó óriássá fejlesztett vállalkozás sztorija gyakorlatilag egybe esik Tibor karrierjével, mivel a céget még a diplomaszerzés előtt alapították társával, Ács Balázzsal. Ez az epizód tehát nagyrészt, de nem kizárólag a Masterplast sztoriját dolgozza fel. Szó volt benne Tibor Dávid korai üzleti szárnypróbálgatásairól, a Masterplast első és második nagy időszakáról, egy elhalasztott tőzsdei bevezetésről, néha elégedett, néha meg csalódott befektetőkről, két gazdasági válságról, egy büntetőügyről, az ukrán-orosz háborúról, Tibor Dávid és Ács Balázs kapcsolatáról, és arról is, hogy mit tanulhat egy alapvetően szigetelőanyagot gyártó cég a Netflixtől.

    Mi az az Első Yard?

    Az Első Yard a Pénzcentrum podcast sorozata, olyan magyarokról szól, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Minden részben egy vállalkozó, befektető vagy vállalati szakember karrierjét dolgozzuk fel. Az első évad első része Gerő Viktorról, a Vatera korábbi vezetőjéről szólt, a második rész a BiotechUSA-tulaj Lévai-testvérek, Bálint és Balázs sztoriját dolgozta fel, a harmadik részben Balogh Levente beszélt az életéről és a Szentkirályi történetéről, a negyedik részben Horváth Miklós, a Hungarocamion korábbi tulajdonosa volt a vendégünk, a ötödik részben Lantos Csaba befektető, a hatodikban részben Földvári Gábor vállalkozó, a hetedikben pedig Pados Gábor műkereskedő élet- és karrierútját dolgoztuk fel.

    2022 őszén elindult a második évad, melynek első része Oszkó Péter kockázati befektető, ex-pénzügyminiszter karrierjét dolgozta fel, a második rész Futó Péterről, a Futureal csoport alapító-társtulajdonosáról szólt, a harmadik pedig az Axiál-tulaj Harsányi Zsoltról.

    2023 tavaszán kezdődött a harmadik széria, melynek első része Korányi G. Tamás befektető, korábbi gazdasági újságíró és médiatulajdonos karrierjét dolgozta fel.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Az Első Yard, a Pénzcentrum podcast sorozatának legújabb adása Korányi G. Tamás befektető, korábbi gazdasági újságíró és médiatulajdonos karrierjéről szól.

    Ebben a műsorban más témák mellett szó volt:

    a rendszerváltási utáni hírlappiacról, a megalakuló tőzsdéről, kötvényügyletekről, a Bookline tőzsdére viteléről, a Napi Gazdaság című lapról, egy nagy bukásról és persze a budapesti tőzsde felvásárlásáról és eladásáról is.

    Mi az az Első Yard?

    Az Első Yard a Pénzcentrum podcast sorozata, olyan magyarokról szól, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Minden részben egy vállalkozó, befektető vagy vállalati szakember karrierjét dolgozzuk fel. Az első évad első része Gerő Viktorról, a Vatera korábbi vezetőjéről szólt, a második rész a BiotechUSA-tulaj Lévai-testvérek, Bálint és Balázs sztoriját dolgozta fel, a harmadik részben Balogh Levente beszélt az életéről és a Szentkirályi történetéről, a negyedik részben Horváth Miklós, a Hungarocamion korábbi tulajdonosa volt a vendégünk, a ötödik részben Lantos Csaba befektető, a hatodikban részben Földvári Gábor vállalkozó, a hetedikben pedig Pados Gábor műkereskedő élet- és karrierútját dolgoztuk fel.

    2022 őszén elindult a második évad, melynek első része Oszkó Péter kockázati befektető, ex-pénzügyminiszter karrierjét dolgozta fel, a második rész Futó Péterről, a Futureal csoport alapító-társtulajdonosáról szólt, a harmadik pedig az Axiál-tulaj Harsányi Zsoltról.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • A második évad harmadik adása Harsányi Zsoltról szól. Az 1966-ban született Harsányi az egyik legvagyonosabb magyar, a hazai agrárium fontos figurája. Más érdekeltségei mellet alapítása óta tulajdonosa az Axiál Kft.-nek, mely egyebek mellett mezőgazdasági gépek kereskedelmével foglalkozik gyakorlatilag a rendszerváltás óta. Ennek megfelelően, Harsányi Zsolt pályáján keresztül jól bemutatható a magyar agrárium elmúlt 30 éves története is. Ebben a műsorban tehát szó volt a TSZ-rendszer széteséséről, a több szempontból zavaros 90-es évekről, az EU-s csatlakozás hozta lehetőségekről és kihívásokról, de természetesen beszéltünk még más témák mellett a 2010-es évek technológiai robbanásáról, a klímaváltozás agráriumra gyakorolt hatásáról, az energiaársokkról, és persze arról is: egyáltalán hogyan került Harsányi Zsolt az agrárium közelébe, családi vállalkozásként folytatódhat-e az Axiál története és hogyan éli meg azt ő személyesen, hogy vállalkozásai a legvagyonosabb magyarok közé repítették.

    Az RTL Fókusz című műsorának a 2022-es nyári aszályról szóló, az adásban felhasznált riportja ide kattintva található.

    Az Első Yard a Pénzcentrum podcast sorozata, olyan magyarokról szól, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Minden részben egy vállalkozó, befektető vagy vállalati szakember karrierjét dolgozzuk fel. Az első évad első része Gerő Viktorról, a Vatera korábbi vezetőjéről szólt, a második rész a BiotechUSA-tulaj Lévai-testvérek, Bálint és Balázs sztoriját dolgozta fel, a harmadik részben Balogh Levente beszélt az életéről és a Szentkirályi történetéről, a negyedik részben Horváth Miklós, a Hungarocamion korábbi tulajdonosa volt a vendégünk, a ötödik részben Lantos Csaba befektető, a hatodikban részben Földvári Gábor vállalkozó, a hetedikben pedig Pados Gábor műkereskedő élet- és karrierútját dolgoztuk fel.

    2022 őszén elindult a második évad, melynek első része Oszkó Péter kockázati befektető, ex-pénzügyminiszter karrierjét dolgozta fel, a második rész pedig Futó Péterről, a Futureal csoport alapító-társtulajdonosáról szólt.

    Kövesd az Első Yardot a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten vagy bármely nagyobb podcast felületen, hogy ne maradj le az új epizódokról!

    www.portfolio.hu/portfolio-podcaster

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • A második évad második adása Futó Péterről, a Fundy korább tulajdonosáról, a Futureal Csoport alapító-társtulajdonosáról szól. Futó karrierútja több szempontból is érdekes: egyfelől, a rendszerváltás után úgy csinált jelentős vagyont édességipari vállalkozásból, hogy a családjától néhány évtizeddel korábban egy cukorka- és csokoládéüzemet államosítottak. Másfelől pedig, kevés modernkori magyar vállalkozás hagyott annyira látható nyomot Budapesten, mint ahogy azt a Futureál tette a Corvin-negyed kapcsán. Ebben a műsorban főleg erről a két bizniszről, édességiparról és ingatlanfejlesztésről volt szó, de Futó Péter beszélt arról is: miért hasznos számára, hogy aktív szerepet vállal szakmai érdekképviseleti szervezetekben, és hogy milyen minták alapján tudtak családi cégként sikerre vinni egy akkora vállalkozást, mint a Futureal Csoport.

    Az Első Yard a Pénzcentrum podcast sorozata, olyan magyarokról szól, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Minden részben egy vállalkozó, befektető vagy vállalati szakember karrierjét dolgozzuk fel. Az első évad első része Gerő Viktorról, a Vatera korábbi vezetőjéről szólt, a második rész a BiotechUSA-tulaj Lévai-testvérek, Bálint és Balázs sztoriját dolgozta fel, a harmadik részben Balogh Levente beszélt az életéről és a Szentkirályi történetéről, a negyedik részben Horváth Miklós, a Hungarocamion korábbi tulajdonosa volt a vendégünk, a ötödik részben Lantos Csaba befektető, a hatodikban részben Földvári Gábor vállalkozó, a hetedikben pedig Pados Gábor műkereskedő élet- és karrierútját dolgoztuk fel.

    2022 őszén elindult a második évad, melynek első része Oszkó Péter kockázati befektető, ex-pénzügyminiszter karrierjét dolgozta fel.

    Kövesd az Első Yardot a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten vagy bármely nagyobb podcast felületen, hogy ne maradj le az új epizódokról!

    www.portfolio.hu/portfolio-podcaster

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Ez az Első Yard második évadjának nyitóepizódja, mely Oszkó Péterről szól. A ma kockázati tőkebefektetéssel foglalkozó Oszkó egészen gyors karriert tudhat magáénak: még diplomázás előtt elkezdett dolgozni a KPMG-nél, néhány év múlva egy ügyvédi irodánál saját adótanácsadói csapata volt, 31 évesen partnerként csatlakozott a Deloitte-hoz, ahol 34 évesen nevezték ki a teljes hazai iroda vezetőjének. 36 évesen vált a Bajnai-kormány pénzügyminiszterévé, majd pedig jött a kockázati tőkebefektetés, ahol előbb az OTP-hez tartozó Portfoliont vezette, majd pedig 2014-ben saját céget alapított OXO Labs néven. Oszkó karrierjén túl, a műsorban szó volt korai közéleti aktivizmusáról, arról, hogy mit gondol pályájának gyors felfutásáról, szóba került, hogy milyen dinamikáknak köszönhetően lett kormánytag 2009-ben, s a közszolgálattal töltött év után miért a kockázati tőkebefektetés területén folytatta.

    Az Első Yard a Pénzcentrum podcast sorozata, olyan magyarokról szól, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Minden részben egy vállalkozó, befektető vagy vállalati szakember karrierjét dolgozzuk fel. Az első évad első része Gerő Viktorról, a Vatera korábbi vezetőjéről szólt, a második rész a BiotechUSA-tulaj Lévai-testvérek, Bálint és Balázs sztoriját dolgozta fel, a harmadik részben Balogh Levente beszélt az életéről és a Szentkirályi történetéről, a negyedik részben Horváth Miklós, a Hungarocamion korábbi tulajdonosa volt a vendégünk, a ötödik részben Lantos Csaba befektető, a hatodikban részben Földvári Gábor vállalkozó, a hetedikben pedig Pados Gábor műkereskedő élet- és karrierútját dolgoztuk fel.

    Kövesd az Első Yardot a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten vagy bármely nagyobb podcast felületen, hogy ne maradj le az új epizódokról!

    www.portfolio.hu/portfolio-podcaster

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Az Első Yard harmadik nyári bónusz epizódjában vendégünk volt Koronczai Beatrix klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus, akivel egyebek mellett arról beszéltünk, hogy honnan számít kórosnak a közösségimédia-használat, hogyan befolyásolják a különböző platformok a sikerről alkotott képet, valamint hogy a jelenség milyen irányba viszi el a fiatalabb generáció pályaválasztási trendjeit.

    A beszélgetésben említett kutatás ide kattintva érhető el.

    Mi az az Első Yard?

    Az Első Yard a Pénzcentrum podcastsorozata, olyan magyarokról szól, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Minden részben egy vállalkozó, befektető vagy vállalati szakember életét dolgozzuk fel. Az első évad első része Gerő Viktorról, a Vatera korábbi vezetőjéről szólt, a második rész a BiotechUSA-tulaj Lévai-testvérek, Bálint és Balázs sztoriját dolgozta fel, a harmadik részben Balogh Levente beszélt az életéről és a Szentkirályi történetéről, a negyedik részben Horváth Miklós, a Hungarocamion korábbi tulajdonosa volt a vendégünk, a ötödik részben Lantos Csaba befektető, a hatodikban részben Földvári Gábor vállalkozó, a hetedik részben pedig Pados Gábor műkereskedő élet- és karrierútjáról volt szó.

    Kövesd az Első Yardot a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten vagy bármely nagyobb podcast felületen, hogy ne maradj le az új epizódokról!

    www.portfolio.hu/portfolio-podcaster

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Az Első Yard második nyári bónusz epizódjában vendégünk volt Keczeli Danica, korábbi profi kézilabdázó, klinikai- és sport szakpszichológus, aki egyebek mellett a DVSC kézilabda csapatának sportpszichológusa. A műsorból kiderül, hogy mi teszi kiemelkedően sikeressé (még társaikhoz képest is) a sztársportolókat, miképp viszonyul egymáshoz a tehetség és a szorgalom, mit jelent pontosan az, hogy önbizalom, s arról is beszéltünk, hogy általánosságban milyen személyiségjegyek különböztetik meg a vállalkozókat azoktól, akik egy nagy szervezetben, munkavállalóként tudnak kiteljesedni.

    Ahogy júniusi adásunkban már jeleztük, az Első Yard, a Pénzcentrum podcast sorozata a hagyományos formájában nyári szünetre ment. Ez nem azt jelenti, hogy nem kerülnek fel új tartalmak a csatornánkra, hanem hogy új karrierutakat, a szokásos, narrált formátumban legközelebb csak ősszel fogunk bemutatni. A nyári hónapokban olyan beszélgetéseket közlünk, melyekben szakértők segítségével arra keressük a választ, hogy milyen személyiségjegyeik vannak azoknak az embereknek, akik maradandót alkotnak a saját területeiken.

    Mi az az Első Yard?

    Az Első Yard a Pénzcentrum podcastsorozata, olyan magyarokról szól, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Minden részben egy vállalkozó, befektető vagy vállalati szakember életét dolgozzuk fel. Az első évad első része Gerő Viktorról, a Vatera korábbi vezetőjéről szólt, a második rész a BiotechUSA-tulaj Lévai-testvérek, Bálint és Balázs sztoriját dolgozta fel, a harmadik részben Balogh Levente beszélt az életéről és a Szentkirályi történetéről, a negyedik részben Horváth Miklós, a Hungarocamion korábbi tulajdonosa volt a vendégünk, a ötödik részben Lantos Csaba befektető, a hatodikban részben Földvári Gábor vállalkozó, a hetedik részben pedig Pados Gábor műkereskedő élet- és karrierútjáról volt szó.

    Kövesd az Első Yardot a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten vagy bármely nagyobb podcast felületen, hogy ne maradj le az új epizódokról!

    www.portfolio.hu/portfolio-podcaster

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Az Első Yard, a Pénzcentrum podcast sorozata a hagyományos formájában nyári szünetre megy. Ez nem azt jelenti, hogy nem kerülnek majd fel új tartalmak a csatornánkra, hanem hogy új karrierutakat, a szokásos, narrált formátumban legközelebb csak ősszel fogunk bemutatni. A nyári hónapokban olyan beszélgetéseket fogunk közölni, melyekben szakértők segítségével arra keressük a választ, hogy milyen személyiségjegyeik vannak azoknak az embereknek, akik maradandót alkotnak a saját területeiken. 

    Ez a műsor az Első Yard első nyári bónusz epizódja, vendégünk Kenyeres András business coach, sportmentáltréner, aki korábban dolgozott mentáltrénerként és kommunikációs tanácsadóként a magyar férfi vízilabda-válogatott mellett, jelenleg egyebek közt a veszprémi kézilabdacsapat edzőinek a sportmentáltrénere, szerzőként jegyez két könyvet, melyeknek Győztes Gondolkodás és Figyelemkontroll a címük, s az Igenek és nemek podcast házigazdája.

    Kenyerest egyebek mellett kérdeztük arról, hogy a génjeink milyen mértékben határozzák meg az életünk alakulását, hogy miért fontos a komfortzóna, milyen célokat érdemes felállítani, ha változni szeretnénk, miért lehet fontos az időgazdálkodás, s honnan tudhatjuk, ha külső segítségre van szükségünk.

    _

    Mi az az Első Yard?

    Az Első Yard a Pénzcentrum podcastsorozata, olyan magyarokról szól, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Minden részben egy vállalkozó, befektető vagy vállalati szakember életét dolgozzuk fel. Az első évad első része Gerő Viktorról, a Vatera korábbi vezetőjéről szólt, a második rész a BiotechUSA-tulaj Lévai-testvérek, Bálint és Balázs sztoriját dolgozta fel, a harmadik részben Balogh Levente beszélt az életéről és a Szentkirályi történetéről, a negyedik részben Horváth Miklós, a Hungarocamion korábbi tulajdonosa volt a vendégünk, a ötödik részben Lantos Csaba befektető, a hatodikban részben Földvári Gábor vállalkozó, a hetedik részben pedig Pados Gábor műkereskedő élet- és karrierútját dolgoztuk fel.

    Kövesd az Első Yardot a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten vagy bármely nagyobb podcast felületen, hogy ne maradj le az új epizódokról!

    www.portfolio.hu/portfolio-podcaster

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Az Első Yard hetedik epizódja Pados Gábor műkereskedőről szól. A Szombathelyre, első generációs értelmiségi családba született Pados életét már a kezdetektől végigkíséri a művészet. Falta az irodalmat, punk bandát alapított, később fogadott el műtárgyat kölcsön visszafizetéseként, majd pedig megalapította saját kereskedelmi galériáját, az acb Galériát.

    A mai adásból kiderül, hogyan ívelt fel Pados kereskedői karrierje, s miképpen vált klasszikus seftesből elismert galériássá. Eleinte ugyanis nem műtárgyakkal, hanem teljesen más típusú árucikkekkel, például lengyel szőrmével és élelmiszerrel is bizniszelt, kihasználva szülővárosa, Szombathely közelségét az osztrák határhoz. Ezt követte a papírírószer-kereskedés, amit a 2008-as válság vágott gajra, és csak ekkortól kezdte főtevékenységként űzni a műkereskedelmet, ahova tehát jelentős kereskedelmi tapasztalattal érkezett.

    A műkereskedelmen kívül lesz szó arról is, hogy mennyire igaz, hogy Pados privilegizált helyzetbe született volna a Kádár-rendszer kontextusában, hogy miért volt neki kevés a klasszikus kereskedő lét, hogy mit tekint élete talán legnehezebb részének, de a műsorban Pados beszél majd üzleti kapcsolatrendszeréről, a Bátor Táborról, a kortárs művészetbe öntött MNB-s pénzekről, és a Prizma-szoborhoz való viszonyáról is, mely alkotás csak Black Lives Matter szobor néven híresült el, azt követően, hogy a IX. kerületi önkormányzat a Ferenc téren közszemlére tette, de arról már nem gondoskodott, hogy a műalkotás ép is maradjon.

    www.portfolio.hu/portfolio-podcaster

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Az Első Yard új epizódjában Földvári Gábor vállalkozó karrierútját dolgoztuk fel. Az adásban a vállalkozó beszélt arról, hogyan fogalmazódott meg benne már gyerekként, hogy felnőttkorában majd a Rózsadombon akar élni római szobrokkal körülvéve, hogy milyen szerepet játszott és játszik az életében a gyűjtőszenvedélye, és hogy miért tették ki a KISZ-ből. Az adásban beszél arról is, hogy miképpen került a rendszerváltás előtt a hardver-kereskedelembe, és hogy miért úszott részvényben és kötvényben Magyarország a rendszerváltás után (s persze arról is, hogy ezen hogyan lehetett jól keresni). Ezen kívül szóba került még a Bizományi és az Újpesti bőrgyár, a magyar Amazonként induló Bookline sztorija, valamint a NABI és a Rába történetének egy fejezete is. Földvári Gábor ezen kívül azt is elárulta az Első Yardban, hogy menniyre érzi komfortosnak azt, hogy a neve évek óta ott szerepel a leggazdagabb magyarokat bemutató 100-as listán, és hogy milyen üzletből alapozta meg a vagyonát a rendszerváltás előtti években. 

    Az Első Yard a Pénzcentrum podcastsorozata, olyan magyarokról szól, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Minden részben egy vállalkozó, befektető vagy vállalati szakember életét dolgozzuk fel. Az első rész Gerő Viktorról, a Vatera korábbi vezetőjéről szólt, a második rész a BiotechUSA-tulaj Lévai-testvérek, Bálint és Balázs sztoriját dolgozta fel, a harmadik részben Balogh Levente beszélt az életéről és a Szentkirályi történetéről, a negyedik részben Horváth Miklós, a Hungarocamion korábbi tulajdonosa volt a vendégünk, a hatodik részben pedig Lantos Csaba karrierjét dolgoztuk fel. Kövesd az Első Yardot a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten vagy bármely nagyobb podcast felületen.

    A Pénzcentrum a Portfolio Csoport tagja.

    www.portfolio.hu/portfolio-podcaster/

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • A Pénzcentrum podcast sorozatának ötödik epizódja Lantos Csabáról szól. A ma már befektetőként dolgozó Lantos 1962. január 28-án született, Hódmezővásárhelyen és Nyíregyházán nőtt fel. Ez utóbbi város elit gimnáziumából került a Közgázra, akkori nevén a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol  a Rajk László Szakkolégium tagja lett.

    Itt erős networkre tett szert, mások mellett kollégiumi társa volt a jelenlegi MOL-vezér, Hernádi Zsolt is - vele a szakkollégium alatt közös kisszövetkezetben is dolgoztak. Ezen kívül, ráláthatott egy másik szakkollégium, az akkor alakuló Bibó István Szakkollégium életére is, így pedig megismerhette a későbbi Fidesz több fontos egyéniségét is - köztük Orbán Viktor miniszterelnököt. 

    Lantos útja, sok szakkollégistától eltérően, nem a politika felé vette az irányt, a diplomázás után nem sokkal az akkor alakuló kétszintű bankrendszerben kezdett dolgozni. Előbb kötvényekkel foglalkozott a Budapest Bankban, ide Járai Zsigmond vitte dolgozni, majd pedig a Simor András vezette Creditanstalthoz került, mely intézménynek 1997-től az első számú vezetője lett. Innen következett 2000-ben az OTP, ahol a retail terület főnöke volt, 2007-ben pedig összejött neki, amiről sok vállalati szakember csak álmodik: 45 éves korára a maga ura lett, azóta ugyanis főállásban saját befektetéseit menedzseli. 

    Lantos Csaba az Első Yardnak beszélt gyerekkoráról, a Rajk László szakkollégiumos időkről, a késő szocializmus realitásáról, telefonkötvényekről, elmesélte, hogy miért nem lett - eredeti tervei ellenére - városszociológus,  de a műsorban szó van Lantos első befektetéséről, az újraalakuló magyar tőzsde hőskoráról, devizahitelezésről, és arról is, hogy milyen közös biziniszt vitt egyetemistaként Hernádi Zsolttal, és hogy milyennek látta Orbán Viktort, szintén a szakkollégiumos időben.

    Kövesd az Első Yardot a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten vagy bármely nagyobb podcastfelületen. Az Első Yard a Pénzcentrum podcast sorozata olyan magyarokról, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Minden részben egy vállalkozó, befektető vagy vállalati szakember életét dolgozzuk fel. Az első rész Gerő Viktorról, a Vatera korábbi vezetőjéről szólt, a második rész a BiotechUSA-tulaj Lévai-testvérek, Bálint és Balázs sztoriját dolgozta fel, a harmadik részben Balogh Levente beszélt az életéről és a Szentkirályi történetéről, a negyedik részben pedig Horváth Miklós, a Hungarocamion korábbi tulajdonosa volt a vendégünk.

    A Pénzcentrum a Portfolio Csoport tagja.

    www.portfolio.hu/portfolio-podcaster/

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Horváth Miklós 1947-ben született Budapesten, erdélyi családban, édesapja katonaszökevény volt, aki a második világháború alatt, a román hadseregből szökött Budapestre, ahol kisiparos lett. Különleges tehetsége fűződött a kapcsolatépítéshez, valamint ahhoz is, hogy miképpen jusson egyről a kettőre. Leginkább ennek köszönhető, hogy hiába a család helyi beágyazottságának hiánya, Horváth Miklós már a Rózsadombon nőtt fel. 

    Fiatalon elkezdett kézilabdázni, melyben NB1-es szintig jutott, időközben pedig elvégezte a Kandó Kálmán technikumot, majd pedig a Műegyetemet. Az egyetem alatt a Volán Elektronikához ment dolgozni, mely munkahelyet a Videoton követte, s onnan hívták át a kor legendás külkereskedelmi vállalatához, az Interághoz. Ezt követően már nyugaton és keleten párhuzamosan dolgozott, a rendszerváltás után pedig a Honda importőre lett, majd pedig befektetésekbe kezdett, egyebek mellett a Hungarocamion privatizálása, talpra állítása, majd pedig a Waberer's-nek való értékesítése is a nevéhez fűződik. 

    Az Első Yard negyedik adásában részletesen szóba került még:  A kommunista titkosszolgálatok és a külkereskedelmi cégek viszonya. Horváth Miklós szakmai nexusa Gerő Lászlóval, aki amellett, hogy az Interág alapító-igazgatója volt, a politikai rendőrség szigorúan titkos minősítésű századosaként is működött.  A Bojár Gáborhoz köthető Graphisoft nemzetközi piacra való kivezetése a nyolcvanas években, valamint a cég Apple-el való összeboronálása, melyben Horváth az Interág müncheni és bécsi leányvállalatainak ügyvezetőjeként segédkezett.  Horváth első saját vállalkozása, mely magyar politikai vezetőknek és osztrák gazdasági szereplőknek szervezett szemináriumokat a rendszerváltást megelőzően Bécsben.  Beszéltünk arról, hogy ő maga miképpen kerülte el, hogy beszervezze a magyar titkos rendőrség.  Szóba került, hogy milyen volt japánokkal üzletelni a kilencvenes években, miért vitt magával könyvet Tokióban egy tárgyalásra, és hogy mivel vívta ki magának a Honda kinti vezetőségének a megbecsülését.  Horváth beszélt a Hungarocamion 1997-es privatizálásáról, valamint arról, hogy mi győzte meg a Bank of Americát és a Deutsche Bankot, hogy az akkor már Horváthék tulajdonában lévő cégbe beszálljanak, azt követően, hogy a Bank of America egy évvel korábban még hallani sem akart az üzletről.  A vállalkozó elmondta a véleményét arról, hogy miért nem tudták a nyelveket beszélő, a vasfüggöny túloldalán már a 70-es 80-as években otthonosan mozgó magyar vállalkozók a rendszerváltást követően letarolni a nyugatot.  A fentieken túl pedig arról is beszéltünk, hogy mik voltak a legmeghatározóbb pillanatok a karrierjében, és hogy milyen szerepet tulajdonít a sorsa alakulásában a szerencsének. 

    Az Első Yard a Pénzcentrum podcast sorozata olyan magyarokról, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Minden részben egy vállalkozó, befektető vagy vállalati szakember élet- és karrierútját dolgozzuk fel. Az első rész Gerő Viktorról, a Vatera korábbi vezetőjéről szólt, a második rész a BiotechUSA-tulaj Lévai-testvérek, Bálint és Balázs sztoriját dolgozta fel, a harmadik részben pedig Balogh Levente beszélt az életéről és a Szentkirályi történetéről. A sorozat korábbi részei elérhetőek a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, az Anchor.fm-en, valamint az összes nagyobb podcast platformon. 

    A Pénzcentrum a Portfolio Csoport tagja. 

    www.portfolio.hu/portfolio-podcaster/

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Balogh Levente 52 éves, Kecskeméten született. Óvodás korában kezdett birkózni, de később nem ebben a küzdősportban, hanem cselgáncsban érte el legnagyobb sportsikereit. Országos bajnok, sokszoros kupagyőztes és magyar válogatott lett.

    A sport olyan fontos része volt az életének, hogy még egy középiskolát, a Kecskeméti Piarista Gimnáziumot is otthagyta, mert ott nem nézték jó szemmel, hogy sportolóként szombatonként versenyeken volt jelenése, az iskolában viszont ilyenkor is folyt az oktatás.

    Nagykőrösön érettségizett a Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikumban egy, az apja által feltalált rágcsálószőr-mentesítési eljárásból. Arról, hogy az adott módszert az apja találta fel, a vizsga pillanatában nem is tudott.

    A sportnak sok mindent köszönhet, egyebek mellett ekkor kezdett kereskedni is.

    „A Szovjetunióba nejlonharisnyát kellett vinni meg Amo-szappant, Jugoszláviába trappista sajtot meg diót, mindenre megvolt a felvevő piac. Az NSZK-ban embertelen árban volt a fekete kaviár, amit mi szinte Amo-szappanért cseréltünk Moszkvában” – mondta Balogh Levente az Első Yardban.

    A rendszerváltás után a családi cégben dolgozott, egészen 2003-ig, amikor 250 millió forintért kivásárolta édesapját a cég szentkirályi telephelyéről, s innen indult a Szentkirályi Ásványvíz sztorija.

    Balogh elmondása szerint belekerültek egy olyan csapdába, hogy a kevésbé menő termékek által elvesztett profitot a jól menő termékek profitjából pótolták, ami miatt nem maradt pénzük sem feltőkésíteni a céget, sem fejleszteni, sem pedig marketingre költeni. Ezt a helyzetet pedig az édesapjával nem sikerült feloldani, mert ő nem akarta elengedni a gyengébben teljesítő termékeket – ez vezetett végül ahhoz, hogy önállóan folytatta.

    „Csőlátásom lett, én lettem a vizes és semmi más” – közölte ezzel az időszakkal kapcsolatban. Ezt csak részben említi pozitívumként, hiszen amellett, hogy a Szentkirályiból nagy üzleti sztori lett, sok lehetőség mellett viszont emiatt ment el.

    Ma már a Szentkirályi a Central European Water Holding nevű céghez tartozik, melynek Balogh az elnöke és meghatározó üzletrésszel rendelkező kisebbségi tulajdonosa. Az Első Yardban azt is elmondta, miért volt szüksége arra, hogy szakmai befektetőt vonjon be a Szentkirályiba.

    „Ha akkor jön egy rossz nyár, 2015-ben, akkor megbukunk, mert a nagy nyári forgalomból finanszíroztam mindig a téli rossz forgalmat” – mondta el ezzel az időszakkal kapcsolatban. 2015 ezzel szemben minden idők egyik legmelegebb nyara volt, az eladásaikat pedig megduplázták. „Ami egy tanulság volt, hogy egy évet azért még várhattam volna a tőkebevonással” – tette hozzá. S bár a teljes irányítást nem volt könnyű kiengedni a kezéből, a Szentkirályi szerinte jól járt a váltással.

    Az Első Yard harmadik epizódjából kiderül még, hogy

    Balogh Levente hogy érzi magát a leggazdagabb magyarok között, Miért kellett gyerekkorában az apja üzleti útjait nyaralásnak álcázni; Miért 250 millió forintért vette meg a családi cég szentkirályi telephelyét az édesapjától 2003-ban; Mit gondol a gyereknevelésről, a magyar gazdaságról és a hazai politikusokról; Miért nem lett globális vízbrand a Szentkirályiból; Mekkora részt tulajdonít a szerencsének a saját karrierjében.

    Kövesd az Első Yardot a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, Az Anchor.fm-en vagy bárhol, ahová a podcastjeidért jársz.

    A Pénzcentrum a Portfolio Csoport tagja.

    www.portfolio.hu/portfolio-podcaster/

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Ez az Első Yard, a Pénzcentrum podcastsorozatának második epizódja. Ez a rész Lévai Bálintról és Lévai Balázsról szól, akik a BiotechUSA tulajdonosai és vezetői.

    A most 34 éves Bálint és a 36 éves Balázs 2010-ben csatlakoztak az édesapjuk, Lévai Ferenc által 1993-ban alapított, majd feleségével közösen menedzselt céghez. Balázs 2012-ben vált a mára 52 milliárd forintos bevétellel rendelkező cégcsoport kereskedelmi vezetőjévé, ekkor lett Bálint a cég marketingvezetője, 2014-től pedig ő vezeti a vállalkozást.

    A testvérekben sok közös van. Mindketten Bécsben jártak egyetembre, ebben az időben kezdték el építeni első közös vállalkozásukat, a Shaker Store-t, amely ma már a Biotech egyik üzletága kétmilliárdos éves árbevétellel, s melyet Bálint felesége, Alexandra vezet.

    Mindketten stabil alapként tekintenek a küzdősportos múltra. Gyerekkorukban kempóztak, s a mai napig aktívan sportolnak. Balázs fekete övesen hagyta abba a kempót, ahol egy idő után már edzéseket is tartott.

    "Viszonylag fiatalon sok mindenre megtanított [..] kicsi dolognak hangzik, de 15-16 évesen ez egy nagyon jó kis iskola volt" – mondta el Balázs az Első Yardban. Ő egyébként ma – egyéb sporttevékenységei mellett – bokszol, közösen kollégáival. Ebben szerinte semmi furcsa nincs, hiszen sok munkatársa egyben a barátja is.

    A testvéri alap azonban nem merül ki a küzdősportokban.

    "Nagyon sok levegőt szívtunk együtt, ez egy olyan bajtársiasságot kovácsolt közénk, ami a mai napig ugyanaz" - mondta el Balázs.

    Amikor Bálintot arról kérdeztük, hogy Balázs mindig jó báty volt-e, azt mondta hogy mindig biztonságot adott neki, amikor a bátyja közelében volt. Azt persze nem szerette, amikor idősebb testvére épp a hasán ült és pofozta, de hamar megtanulta, hogy védje meg magát.

    "Eljött az a pont, amikor már visszanyalt a fagyi és akkor ez már nem volt annyira vicces, akkor kiegyeztünk egy döntetlenben" – emlékezett vissza Balázs.

    A céget 2014-ig édesapjuk vezette, a generációváltás fokozatosan zajlott le a cégben, ma már a tulajdonosi szerkezetben is többségben vannak a testvérek.

    Bálint úgy emlékszik: voltak ugyan az elején konfliktusok, hiszen az édesapja a nulláról építette fel a Biotechet, de viszonylag hamar megszokták az új szerepeket. Lévai Ferenc ugyanis a cégvezetésről leköszönt 2014-ben, a stratégiai beruházásokat viszont a mai napig ő vezeti – ezzel a testvérek bevallása szerint nagy terhet vesz le a vállukról.

    Az adásban szó esik még arról, hogy

    a fehérjepor hogyan szakadt ki az évek alatt a gyúrópori státuszból, miért vették meg 2017-ben Shopbuildert, 2020-ban hogyan jutottak hozzá 5 millió euróért a korábbi nagy versenytárs Scitec Nutritionhöz, miért volt különösen izgalmas számukra, amikor a Szuezi-csatornát eltorlaszolta egy konténereket szállító hajó, mit keres az USA megjelölés egy színmagyar cég nevében, mennyibe kerülne azt elhagyni és melyik az az ország, ahol ez geopolitikai okok miatt már részben megtörtént, mit tekintenek a legjobb húzásuknak és mit gondolnak a szerencse szerepéről a sikeres pályájuk tekintetében.

    Kövesd az Első Yardot a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten vagy bármely más podcastfelületen.

    A Pénzcentrum a Portfolio Csoport tagja.

    www.portfolio.hu/portfolio-podcaster

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Az Első Yard a Pénzcentrum havonta jelentkező podcastsorozata. Az epizódokban arra keressük a választ, hogy mi hajtja azokat a magyarokat, akik maradandót alkottak az üzleti életben, hogy nőttek fel, mi alakította a személyiségüket, milyen sztorijaik vannak. A podcastsorozat első epizódja Gerő Viktor életútjáról, karrierjéről szól.

    Gerő Viktort legtöbben onnan ismerik, hogy ő volt a Vatera ügyvezetője, amikor a céget felvásárolta a Naspers, a világ egyik legnagyobb technológiai befektetője. A deal abban az időben az egyik legnagyobb regionális online üzlet volt. Viktor neve mostanában azért került elő, mert korábbi tulajdonrészét növelve, aktív tulajdonosi szerepet vállalt a Meska kézműves dizájn piactérben, ahol stratégiai és marketing feladatokat lát el.

    Viktor 1971-ben született Budapesten. A Rózsadombon nőtt fel, pedig nem voltak sem gazdagok, sem a pártelit tagjai, csupán ott kaptak lakást. A környék ugyanakkor nagy hatást gyakorolt az életére: ott járt általános iskolába, ahol életre szóló barátságokat kötött. Korán elvesztette édesapját, az első főiskoláját otthagyta, hogy a korábban hegymászóként és barlangászként szerzett képességeit hasznosítva alpinmunkákból tartsa fenn magát és segítsen be megözvegyült édesanyjának. A kilencvenes években magával ragadta az internet. Egy korai internetszolgáltatónál helyezkedett el programozóként, miközben informatikusként lediplomázott. Később dolgozott a T-online elődjénél, a Matávnetnél, majd pedig saját céget alapított.

    2005-ben vált a Vatera ügyvezető igazgatójává, ahol 2011-ig dolgozott. 2008-ban érte el azt a szakmai sikert, melyről széles körben ismertté vált: a Vaterát eladták a Naspers csoportnak. Ezt követően vált befektetővé, első nagyobb befektetése a Gravity ajánlórendszereket fejlesztő cég volt, melyet sok egyéb követett. 2012 és 2017 között a Central-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő partnere volt, ahol főként korai fázisú start-upokkal foglalkozott.

    Jelenleg tanácsadóként és befektetőként vállal szerepet, főleg korai fázisban lévő cégekben, ezen kívül pedig a Meska felfuttatásán dolgozik. Az Első Yardban beszélt gyerekkoráról, karrierjének különböző szakaszairól és egy szürreális történetet is elmesélt arról, hogy hogyan fogott el a rendőrség egy kettős gyilkost a Vatera segítségével.

    Kövesd az Első Yardot a Spotify-on, a Google Podcasten, az Apple Podcasten, az Anchor.fm-en, vagy bárhol, ahová a podcastjeidért jársz.

    A Pénzcentrum a Portfolio Csoport tagja.

    www.portfolio.hu/portfolio-podcaster

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Október 29-én indul a Pénzcentrum új podcastsorozata, az Első Yard, melyben arra keressük a választ, hogy mi hajtja azokat a magyarokat, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Hogy nőttek fel, mi alakította a személyiségüket, milyen sztorijaik vannak. Adásonként egy szereplő életútját mutatjuk be, a gyerekkorától a tanulmányain át az üzleti karrierjéig, körülbelül 60 percben.

    A sorozat első vendége Gerő Viktor befektető, a Vatera korábbi ügyvezetője volt. Viktor nemcsak a gyerekkoráról beszélt az adásban, hanem a Vatera 2008-as felvásárlásáról is, ami az időszak egyik legnagyobb online üzlete volt a régióban. Műsorunkban egy szürreális történetet is bemutatunk arról, hogy a rendőrség hogyan fogott el egy kettős gyilkost, gyakorlatilag a Vaterán.

    Tehát október 29-én indulunk, érdemes már most feliraktozni, hogy ne maradj le az első részről. Előbb a Spotify-on, néhány napon belül pedig már az Apple podcasten, a Google podcasten, és minden más podcastplatformon fent leszünk.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.