Listen later

  • A miniszterelnök is egyértelműen rátolt minden felelősséget Novák Katalinra és Varga Juditra, távozásukat szükségszerűnek nevezve. Vajon zárul-e a kör ezzel, megússza-e Orbán Viktor? Vajon elfelejtődik a pedofilbotrány, mint megannyi korábbi nagy ügy, vagy ez most már más? Többek között ezt a kérdést boncolgattuk sponteneitásra épülő Flaszter – Ad hoc című műsorunkban február 17-én.Kiveséztük Gulyás Gergelyt is, akinek nincs hátországa, minisztériumát meggyengítették, még csak meg sem említette a miniszterelnök – vajon mi lesz vele, miután fontos szövetségeseit veszíti el, saját köre gyengült meg a botrányban? Vajon túl sokat áldozott fel a 43 éves politikus Orbán oltárán?Szóba került, mi várható még Magyar Pétertől, minek az eredménye, hogy a kormányfő ki nem kényszerített hibát emlegetett és mi várható a gyermekvédelmi intézkedéscsomagtól. Beszéltünk persze a pénteki tömegtüntetésről, melyhez fogható hosszú évek óta nem zajlott Budapesten.

    A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük!Donably: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.donably.com/magyar-hang⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Paypal: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://bit.ly/2RjYnBE⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Bankszámla: Alhambra-Press Bt. 11702036-20724120Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠http://bit.ly/2NbBeeV⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Olvasná is a Magyar Hangot? Legyen előfizetőnk! ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://hang.hu/elofizetes

  • Két cikkel is jelentkezett a Direkt36 a köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter lemondásához vezető kegyelmi botrány kezdete óta. Az egyikben a Telexszel közösen feltártuk, hogy fideszes körökben Balog Zoltán református püspököt, Novák Katalin tanácsadójának lobbizását sejtik K. Endre elnöki kegyelme mögött, a másikban pedig új részleteket derítettünk ki arról, hogy hogyan kezelte a színfalak mögött a kormányzat az eddigi talán legnagyobb belpolitikai botrányát, mit tudott és mit nem tudott Orbán Viktor, és a kezdeti zavarodottság után hogyan tért magához lassan a Rogán Antal-féle propagandagépezet.

    Kedden 16:30-tól a Tiloson a botrány fennmaradó kérdéseiről és az eddigiek felgöngyölítéséről beszélgettünk Panyi Szabolccsal és Szabó Andrással, a Direkt36 újságíróival.

    Cikkeink a témában:

    https://www.direkt36.hu/fideszes-korokben-balog-zoltan-puspokot-korabbi-minisztert-sejtik-a-novak-bukasat-hozo-kegyelmi-dontes-mogott/

    https://www.direkt36.hu/hiaba-probaltak-blokkolni-igy-kezeltek-orbanek-a-szinfalak-mogott-a-kegyelmi-botranyt/

    Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez!

    www.direkt36.hu/tamogass-minket/

    Borítókép: Szarvas / Telex

  • Nagy Gábor USA-szakértő, a HVG munkatársa – Az USA mostTechet Péter, a bécsi Duna-régió és Közép-Európa Intézet tudományos munkatársa – EU-s pártcsaládok erőviszonyai, a kegyelmi-ügy fogadtatásaTokár Géza felvidéki politológus – Szlovák bel- és külpolitika

  • A friss, januári munkaerőpiaci adatokról kérdeztük Hornyák Józsefet, a Portfolio makroelemzőjét, de szó volt a 2023-as reálbérek alakulásáról is. A második blokkban a Magyar Telekom tavalyi negyedik negyedéves eredményeiről beszélgettünk Fekete Beatrixszal, a Portfolio részvénypiaci elemzőjével.

    Főbb részek:

    Munkaerőpiac, reálbérek (1:28)Magyar Telekom (11:16)

    Kép forrása: Getty Images

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • – Azt gondolom, hogy ez a magyar film fekete korszaka, borzasztó nagy pusztítást végez a jelenlegi grémium, nem látom, hogy nagyon komoly értékek születnének – mondta Herendi Gábor filmrendező, a Kincsem, a Valami Amerika-filmek és a Toxikoma alkotója. A sikerfilmes rendező – aki annak idején a fogorvosi praxisát adta fel a filmezéséért – jelenleg feketelistán van, hiába pályázik újra és újra, a Nemzeti Filmintézet rendre elutasítja a terveit. – Volt olyan pillanat, amikor azt gondoltam, hogy visszamegyek fogorvosnak, de nem nagyon bírnék meglenni filmkészítés nélkül – fogalmaz a rendező, aki mégsem vonul vissza, áprilisban forgatni kezd, méghozzá egy független, vagyis nem állami pénzből készülő vígjátékot. Addig is színházat csinál: a Rózsavölgyi Szalonban, február 16-án mutatják be a rendezésében Cyril Gély A díj című darabját, amely „az atombomba anyjának” tragédiáját sűríti kamaradrámába.• Miért került feketelistára?• Milyen filmeket készített volna, ha megkapja a támogatást?• Miért volt bölcs Andy Vajna?• Miért nem látja értelmét futószalagon gyártani a történelmi filmeket?• Hogyan lehet a közönséget a magyar filmekkel moziba csábítani?A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük!Donably: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.donably.com/magyar-hang⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Paypal: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://bit.ly/2RjYnBE⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Bankszámla: Alhambra-Press Bt. 11702036-20724120Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠http://bit.ly/2NbBeeV⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Olvasná is a Magyar Hangot? Legyen előfizetőnk! ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://hang.hu/elofizetes

  • Mai adásunkban arra kerestünk válaszokat, hogy a tüntetés változatott-e a társadalmi tehetetlenségünkön, lehetnek-e eredményei a fejekben és történhet-e változás a gyermekvédelemben. Mert a változás szükséges. Ezzel összefüggésben a kegyelmi ügyet és az erre adott kormányzati választ is véleményeztük. A műsor második felében Alekszej Navalnij gyomrossal felérő halálhírét próbáltuk feldolgozni.