Episodit
-
Kettészakadt a baloldali ellenzék, de nem úgy, ahogy vártuk volna, hogy egyik fele tudja, miért vendégelik meg az amerikai nagykövetségen, a másik fele meg nem. A kettészakadás valódi választóvonala, hogy a baloldal feléről is kiderült: fideszes. Ez Magyar Péternek köszönhető, aki így tényleg egyre inkább a kormány trójai falovának tűnik. Ha mégsem az, akkor viszont – a rendőrségi jegyzőkönyv alapján – egy vegytisztán személyes természetű bosszúvágyban látja megtestesülni a messiását a szerencsétlen baloldal. Ennek a vergődésnek a homlokterében nyüzsög Puzsér, aki legalább negyedszerre látja megképződni a harmadik pólust, miközben szeretne az ország jövőjének iránytűje és a magyarság lelki torzulásainak megfejtője lenni. Mi viszont a kedvenc rapperével, családi jóbarátjával, Dopemannel fejtjük meg Róbert pszichotikus zavarait.
Itt megtaláltok minket és minden fontos információt: https://www.hajoagyu.hu/Itt tudjátok támogatni a Hajóágyú megjelenését: https://www.bercode.com/elszabadulthajoagyuItt vehettek hajóágyús termékeket, amikkel menőzhettek a balos haverjaitok előtt:https://hajoagyushop.unas.hu/
-
Várunk minden Zsupér-hívő jó bunyóst az Astorián a fehér Opel kadett mellett. Hasonló lelkiállapotban vannak Magyar Péter hívei. Szükség esetén mi és a seggünk itt vagyunk a szomszédban - a vidéki romos airsoft-pályán. Ha Németország hálás Magyarországnak, akkor akár fizethetnének is.
-
Puuttuva jakso?
-
DoktorMiniszterelnökÚr tényleg elfoglalta Brüsszelt - bár utóbbi elég szar hely, vannak alternatív javaslataink. Magyar Péter újabb szövetségesekre lelt a Demokratikus Chartában és a feledésbe merült “polgári” jobbosokban. Gyászol az ágyú, noár pihenőre megy.
-
Magyar Péter egy újabb cliffhangerre játszott, de sajnos azonnal felkerült az internetre, hogy melyik nyerőgépes kamupártot szerezte meg diszkont áron. Az azonnal kirúgott lelkész munkaügyi pert indít, mert próbaidő alatt nem vették föl, amihez sok sikert kívánunk neki. Pottyondy művésznő hirtelen túlérzékeny lett, és beszélünk a nyugati fodball woke-ságáról.
-
Farkasrétre mégsem költözik a gengszterrap. Megfejtettük Zsupér traumáját, több mint egy évtizede képződik a pólus, de aztán mégsem jön létre. Magyar Péter már a Spinoza-házban, és beszélünk a Nuland-örökségről is.
-
Péterrel végre megképződik a Harmadik Pólus, MSZP Robi felismerte benne a prófétát. Mármint Magyar Péterrel, volt egy korábbi is. Kiderült, hogy még sincs mindig igaza az áldozatnak, például biztosan nincs, ha fideszes. De van azért ténylegesen baj a neres elittel, erről is beszélünk.
-
A baloldal belezavarodott a metoo és az áldozathibáztatás dogmatikájába, mert a bántalmazott fél fideszes. Hatalmas németezés következik, mert elolvastuk Veesenmayer jelentését.
-
Hamarosan kellemetlen tények jutnak mindenki tudomására a frissen “gyermekvédővé” avanzsált baloldalról. Zsupérnak maradt néhány fekete lapja fehér betűkkel, úgyhogy ezekben elmondta, hogy ő sok messiást követett már, de ez most aztán tényleg az igazi - majd törölte a videót az internetről, amiről köztudottan könnyű dolgokat eltűntetni. Dopeman parádésan szállt bele a kuvaszba.
-
Magyar után ezúttal Lyákob Péter egóját simogatta meg a Partizán. A szörnyek már nemcsak kint, de bent is járnak, a román múlt meg elkezdett tisztázódni. Egyetlen biztos pontként azt lehet kijelenteni, hogy a feka ugyanúgy nem rasszista kifejezés, ahogy a küszöbmajom sem.
-
Itt megtaláltok minket és minden fontos információt: https://www.hajoagyu.hu/Itt tudjátok támogatni a Hajóágyú megjelenését: https://www.bercode.com/elszabadulthajoagyuItt vehettek hajóágyús termékeket, amikkel menőzhettek a balos haverjaitok előtt:https://www.hajoagyu.hu/shop/
-
Külgazdasági- és Gyógypedagógiai Miniszter Úr olyan ügyesen eligazította az eltévedt amerikai delegációt, hogy a ratifikálásig már nem is jön az Ulf, de ha mégis, akkor csakis gumival engedi. Az ellenzék pedig Azarián kívül kb ott tart, ahol 2014-ben. Juhász Péter majd megmenti őket a csődtől meg az 0rbánkétharmadtól.Itt megtaláltok minket és minden fontos információt: https://www.hajoagyu.hu/Itt tudjátok támogatni a Hajóágyú megjelenését: https://www.bercode.com/elszabadulthajoagyuItt vehettek hajóágyús termékeket, amikkel menőzhettek a balos haverjaitok előtt:https://www.hajoagyu.hu/shop/
-
Van új messiása az Orbánbuktatásnak, és az influenzások is összegyűlnek, hogy legyen ÜGY. Eddig négyszer bejött, miért ne jönne be most is? Vésey végre hozott friss számokat a németek tartozásáról.
-
Exkluzív ágyú, felvétel közben érkezett az orbáni bejelentés. Az érzékenyítő balosok mutatványára leszünk kíváncsiak a jövőben. Az ukránoknak kell a cípőd, a ruhád, a motorod, egy százalékkal járuljon már hozzá a kollektíva, köszi, tesók vagytok. Ínyenc csemegénk is van, a roma-fókuszú muciológia.
-
Bayer követheti Megadját, bár nála csak egy nyilas nagypapát találtak. Sírunk kicsit a börtönben sínylődő antifa miatt (nem), Beszélünk a Hont-Konok csörtéről, és hogy most már Orbán biztos megbukott, mert zúgott az O1G a Krumpli-bulin.
-
Itt várjuk őket, de csak nem jönnek. Zsupér hiányolja az antiszemitákat, érdemes a Meseország mindenkié szerzői között keresnie. Itt megtaláltok minket és minden fontos információt: https://www.hajoagyu.hu/Itt tudjátok támogatni a Hajóágyú megjelenését: https://www.bercode.com/elszabadulthajoagyuItt vehettek hajóágyús termékeket, amikkel menőzhettek a balos haverjaitok előtt:https://www.hajoagyu.hu/shop/
-
Németország attól tart, hogy Európa megtámadódik a szovjetok által, ezért sajnos szükség van még egy Barbarossára. Karigeri a kerékpározást reklámozta, miközben az egész főváros seggen csúszott, Daniel Freund Kocsis Máté szerint náci tempót tol (ajjaj!), annak eldöntésére pedig, hogy boldogságot okoz-e családban élni, egy meleg író-muci-filozóf édeshármas hivatott leginkább.
-
Valahogy így képzelték ezt az ELTE alkotmányjogi tanszékén is legutóbb, hogy csak egy kicsit kell alkotmánymentes időszak, amíg leszámolnak a jobboldallal, de nincs itt semmi látnivaló, nem indult még jogállamisági eljárás. Karl Marx továbbra is a rózsadombi SZDSZ-es államtitkár-fiókák kedvence, és van új germán propagandafilm Magyarországról, ha az előzőt már unnánk.
-
Bunyózni óraszám”, ez az új programja a túlmozgásos forradalmárnak, reméljük, az ellenfél tekintetében lesz előválasztás. A németek már Oroszország határánál védik Európát a bolsevizmussal szemben, na ugye, hogy ugye, hogy megmondtuk. Doktor Miniszterelnök Úr megmalmozta Brüsszelt, de úgy tűnik, a török bazársor sem tudott kifogni rajta. Amúgy boldog karácsonyt, ezúttal biztosan sikerül a Volksfrei-nek. VEGYETEK PÓLÓT!Itt megtaláltok minket és minden fontos információt: https://www.hajoagyu.hu/Itt tudjátok támogatni a Hajóágyú megjelenését: https://www.bercode.com/elszabadulthajoagyuItt vehettek hajóágyús termékeket, amikkel menőzhettek a balos haverjaitok előtt:https://www.hajoagyu.hu/shop/
-
Annyira reménytelen a helyzet Etyeken és Farkasréten, hogy az elitek a metafizikába menekülnek (ha már a sima fizika nem megy annyira). Mindenesetre mesteri a belpesti és belbudai elit kifosztása olvashatatlanra dizájnolt könyvvel. Az újságírók aggódnak, hogy a szuverenitásvédelmi törvény fenyegetés rájuk nézve olyan valamiért, amit amúgy nem is csinálnak. Megmondtuk előre, hogy a németek újra megpróbálják, a Wehrmacht főparancsnoka pedig ezt most be is jelentette. Itt megtaláltok minket és minden fontos információt: https://www.hajoagyu.hu/Itt tudjátok támogatni a Hajóágyú megjelenését: https://www.bercode.com/elszabadulthajoagyuItt vehettek hajóágyús termékeket, amikkel menőzhettek a balos haverjaitok előtt:https://www.hajoagyu.hu/shop/
-
//ELÉRHETŐEK A KARÁCSONYI PÓLÓK A WEBSHOPBAN, MINDENKI VÁSÁROLJON!// Karigeri megoldotta a váratlan téli hóhelyzetet, készített pár szelfit. A Sztárboxban a védett állat megverte a védett növényt, Mérő Vera a Wolfensteinből, súlyozta a sérelmeket pontozóbíróként. Az oroszok elleni szankciók valamikor működtek, úgyhogy européer módon be kell tartani őket: csak olyasmit vásárolhatsz tőlük, ami fontos, vagy amire nincs szükséged. Pressman, ez a tesztoszteron-fűtötte, hetero férfiállat kiszúrta a plakátok mögött rejtőző antiszemitákat, reméljük, Szekeres Hanna nem veszi kulturális bojkott alá.Itt megtaláltok minket és minden fontos információt: https://www.hajoagyu.hu/Itt tudjátok támogatni a Hajóágyú megjelenését: https://www.bercode.com/elszabadulthajoagyuItt vehettek hajóágyús termékeket, amikkel menőzhettek a balos haverjaitok előtt:https://www.hajoagyu.hu/shop/
- Näytä enemmän