Episodit

  • Egy alkoholtól túlfűtött férfi meg akarta erőszakolni Esztert az utcán. Az éppen arra járó Boldizsár sietett a lány segítségére. Miután elzavarta a támadót, elkísérte a lányt a sürgősségire, majd onnan haza. Ezután még többször beszélgettek, de az első találkozójuk abszurditása miatt nem merte elhívni Esztert randevúzni.
    Salánki Zsófia novellája.

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram

    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Spira Eszter Mirjam - Buborék

    Mi az a remény, mi a legtöbb ajkat szóra nyitja?
    Egy érzés, egy késztetés, mely a világot
    Négy sarkából történelmi kortól függetlenül
    Bármikor kifordítja.
    Kifordítja vagy kiborítja.
    Elpusztítja vagy letarolja.
    Az érzés, mely világot világgal egyesít
    S a két világ az egyesülés közben
    (halkan és csöndben) mindent elveszít
    Mi valaha ő maga volt.
    Ez a veszteség önkéntes.
    Megélni szenvedély és gyönyör
    Melynek összes sejtje édes.
    Édes, mint a cukor minden egyes kristálya
    Az, amit sose teszel bele a kávédba,
    És keresheted-kutathatod naphosszat
    A zero kóládba’
    De hasztalan.
    Helyette születik egy új világ,
    Az örömök kertje,
    Ahol minden csupa-csupa virág.
    De ez a kert egy börtön és a rab az elme.
    S az elme a kertet a félelem
    És a komplexus magjával veti be.
    A félelem csak beszél,
    Szája sosem áll be,
    Elpusztítja, ami él
    És kapukat zár be.
    De mit mond a félelem?
    Mivel tud zsarolni?
    Hogy a szerelem az élelem,
    S ha elveszed, éhen fogok halni.
    Én odaadtam neked a világot,
    Benne fényes, nyurga csillagokkal,
    Adok még egy tonna boldogságot,
    Ha az úton vihetlek magammal.
    Az összes csillagom benned ragyog,
    De nélkülük sem félek a sötetben,
    Mert a tiéd vagyok.
    Azt hiszed van hatalmad
    A világunk felett?
    Csak éppen annyi,
    Amennyit neked adtam, s te nekem
    Mikor az élet rózsaszín lett.
    Hogy akarsz-e, szeretsz-e nem számít.
    Bennem már minden megtörtént,
    S az érzést, mi általad született bennem
    Örökre őrzi a buborék.

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram

    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Puuttuva jakso?

    Paina tästä ja päivitä feedi.

  • Gárdonyi Géza - A láthatatlan ember (részlet)

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram

    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • A "Citrommal jobb" Salánki Zsófia novellája.

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • A "Dinnyelé" Salánki Zsófia novellája.

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Nagyon pici voltam még, amikor a környéken az elsők között bevezettük a telefont. Jól emlékszem a lépcső alján a falra szerelt polírozott tölgyfa dobozra. A doboz oldalán függött a fényes fekete hallgató. Még a számára is emlékszem százöt. Persze nem értem fel a készülékig, de mindig izgatottan füleltem, valahányszor édesanyám használta. Egyszer fölemelt, hogy beszélhessek a papával, aki üzleti úton járt. Még olyan csodát. Aztán fölfedeztem, hogy valahol abban a boszorkányos szerkezetben egy különleges lény lakik. Tudakozónak hívják, és egyszerűen nincs olyan, amit ne tudna a mama. Bárkinek a telefonszámát megkérdezhette tőle. Ha pedig megállt az óránk, a tudakozó nyomban közölte a pontos időt. Első személyes élményemre a doboz szellemével akkor tettem szert, amikor anyám látogatóba ment a szomszédba. A szerszámos ládával játszottam az alagsorban, és a kalapáccsal rácsaptam az ujjamra. Iszonyúan fájt, de nem nagyon láttam értelmét, hogy sírjak, hiszen senki sincs itthon, aki sajnálhatna. Lüktető ujjamat szopogatva ténferegtem a házban, végül az emeleti lépcsőhöz értem. A telefon. Berohantam a szalonba a zsámolyért, és a lépcsőhöz vonszoltam.
    Felmásztam rá, leakasztottam a kagylót és a fülemhez tartottam. A tudakozót kérem. Próbáltam a fejem fölött a dobozból kiálló tölcsérbe beszélni. Egy két kattanás után vékony hang szólt a fülembe. Tudakozó! Megütöttem az ujjam. Bömböltem a telefonba Könnyeim készségesen potyogni kezdtek. Hiszen már szereztem hallgatóságot. Anyukád nincs otthon hallatszott a kérdés. Egyedül vagyok hüppögtem. Vérzik az ujjad. Nem feleltem. Ráütöttem a kalapáccsal és fáj. Ki tudod nyitni a jégszekrényt? Azt feleltem, hogy ki? Akkor törj le egy darab jeget, és nyomd az ujjadra. Az elmulasztja a fájdalmat. És ne sírj! Minden rendbe jön. Ettől kezdve az égvilágon mindenért a tudakozó hoz fordultam. Ha nem boldogultam a földrajz leckével, Tőle megtudtam, hol található Philadelphia, meg az Orinoco, az a vadregényes folyó, amit majd felderítek, ha megnövök. Segített a számtanban, sőt azt is elárulta, hogy a mókus, amelyet előző nap fogtam a parkban, gyümölcsöt és olajos magvakat eszik. Aztán meghalt Peti, a kanárink. Felhívtam a tudakozót és közöltem vele a gyászhírt. Meghallgatott és vigasztalni próbált, ahogy a felnőttek szokták a gyerekekkel, de én nem hagytam.
    Miért van az, hogy egy madárka olyan gyönyörűen énekel és felvidítja az egész családot. A végén mégsem maradt belőlem más, csak egy tollkupac, égnek meredő lábbal a kalitka fenekén a hang. Átérezhettem mély megindultságomat, mert csendesen így szólt Jegyezd meg, Paul, létezik egy másik világ, ahol mindig énekelnek a madarak. Ettől valahogy megkönnyebbültem. Egy másik alkalommal ismét telefonáltam. Tudakozó jelentkezett be a már ismerős hang. Hogyan írják azt, hogy javít, javít? Hmm. Hosszú íve. Ebben a pillanatban a nővérem, aki ördögi élvezetet lelt az ijesztgetésemben, vérfagyasztó sikollyal nekem ugrott a lépcsőről. Huhh. Leestem a zsámolyról tövestül kitépve a zsinórt a dobozból. Mindketten halálra rémültünk. A tudakozó elnémult, és nem voltam biztos benne, hogy nem sérült e meg, amikor leszakítottam a hallgatót. Perceken belül egy férfi jelent meg a tornácunkon. Telefonszerelő vagyok, az utcában dolgoztam, amikor a központ jelezte, hogy valami gond van ezzel a számmal. Mi történt? Nyúlt a kezemben szorongatott hallgató után elmeséltem neki Ó, ezt egy két perc alatt rendbe hozzuk. Kinyitotta a telefonszekrényt, melyből tekercsek és huzalok kusza tömege tűnt elő...

    Tudakozó - Erőleves a léleknek Jack Canfield és Mark Victor Hansen.

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram

    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen
     
    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Ötvenéves volt, amikor megszülettem, és bár az okát gyerekfejjel nem tudhattam, az egész környéken egyedül én dicsekedhettem azzal, hogy otthon van az apukám. Rettentő szerencsésnek tartottam magam. Apa, hihetetlen, hogy mit meg nem tett értem elemista koromban. Rábeszélte az iskolabusz sofőrjét, hogy a hat saroknyira lévő megálló helyett a házunk előtt vegyen fel. Mire tanítás után hazaértem, mindig elkészítette amerikai szokás szerint könnyű ebédemet, rendszerint mogyoróvajas vagy lekváros kenyeret az évszaknak megfelelő formára vágva. Karácsony előtt például zöld cukorral szórta be és fenyőfa alakúra szabta. Ahogy kezdtem felcseperedni és önállósodni, szabadulni akartam szeretetének ezektől a dedós megnyilvánulásaitól, de ő nem hagyta annyiban. Középiskolás koromban már nem értem haza délre, ezért kezdtem magammal hordani az ebédemet. Apa negyed órával előbb kelt, hogy továbbra is készíthesse. Naponta újabb meglepetéssel szolgált az elemózsiát rejtő zacskóra, vagy hegyi tájképet pingált, ez úgyszólván védjegyévé vált, vagy apa és Angie feliratú szívet. A zacskóban szintén szívvel vagy szeretlek szöveggel ellátott szalvéta lapult. Sokszor valami viccet vagy tréfás találós kérdést is írt rá, például miért nem ma magánynak hívják a papagájt?Mindig kitalált valami mókát, hogy megnevettessen, és tudtomra adja, mennyire szeret. 
    Igyekeztem elrejteni szem elől ebédemet, nehogy valaki elolvashassa a szalvétát, de nem sokáig titkolózhattam. Egyik osztálytársam meglátta, felkapta és körbehordozta az étkezőben. Égett az arcom zavaromban. Legnagyobb meglepetésemre barátaim másnap alig várták az újabb szalvétát. Viselkedésükből kitűnt, mennyire szeretnék, ha valaki nekik is így mutatná ki a szeretetét. Nagyon büszke lettem, hogy ilyen az apám. További középiskolás éveimben nem dobtam el a szalvétákat, nagy részüket máig megőriztem. És még nincs vége. Amikor főiskolára mentem, én repültem ki utolsónak a fészekből. Azt hittem, vége szakad az üzeneteknek, de nem. Barátaim és a magam örömére folytatódott a kedvességsorozat. Tanulás után délutánonként hiányzott apám, ezért gyakran felhívtam. A telefonszámlám az egekig ért. Nem számított, miről beszélgettünk. Egyszerűen hallani akartam a hangját. Első évben kialakítottunk egy szertartást, amit később is megtartottunk. Köszönés után apám mindig így szólt Angie Igen, apa szeretlek én is téged. 
    Szinte minden pénteken levelet kaptam tőle. A diákszálló portáján mindig tudták, kitől jött a levél feladó gyanánt ennyi állt a borítékon: Behemót. Sokszor színessel címezte meg a borítékot, és a levélhez pedig rajzokat mellékelt kutyánk és macskánk képét, vagy őt magát és anyut. Pálcikaemberként. Felhasználta a jól ismert hegyi tájképet és a szívbe írt apa plusz Angie-t is. A postát mindig ebéd előtt hozták, így magammal vittem a soros levelet a menzára. Rájöttem, hogy hiába rejtegetném, mivel szobatársammal egy középiskolába jártam, így tudott a híres szalvétákról. Hamarosan megszokottá vált, hogy péntekenként felolvasom a legfrissebb levelet, aztán körbeadom a rajzot meg a borítékot. Akkoriban derült ki, hogy az apám rákos. Amikor egy egy pénteken elmaradt a levél, tudtam, hogy beteg, azért nem tudott írni. Egyébként hajnali négykor kelt, és a csöndet kihasználva írt. Az esetleges elmaradást egy két nap múlva mindig bepótolta. Sohasem maradt adós a heti levéllel. Barátaim úgy beszéltek róla, a világ legklasszabb apukája. Egyszer hivatalosan is kitüntették ezzel a címmel. Valamennyien alá is írták az ezt tanúsító értesítést.
    Azt hiszem, mindannyian megtanultuk tőle, milyen az igazi atyai szeretet. Cseppet sem lepődnék meg azon, ha némelyik barátom az övéhez hasonló szalvétákat küldözget gyermekeinek...
    Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen
     
    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Ülök a rozoga előadótermi széken, vállamon a videokamerával, és könnyek szöknek a szemembe. A 6 éves kislányom áll a pódiumon. Nyugodtan, magabiztosan, összeszedetten és tiszta szívből énekel. Idegesen fészkelődöm, megrohannak az érzések. Próbálom visszatartani a sírást.”Szerte a világon. Szívek dobognak. Figyelj, jól hallod e hangjukat?”
    Szól kislányom dala. Kerek kis arcát a fény felé emeli. Drága és jól ismert vonásai nem is hasonlítanak az én szikár vonásaimra. A szeme is annyira más, mint az enyém. Fenntartás nélküli bizalommal tekint a közönségre. Tudja, hogy szeretik.”Lenn a völgyben, kinn a réten, szerte a világon ugyanaz a hangjuk” folytatja. Szülőanyjának arca néz rám a színpadról. Egy fiatal asszony tekintete, mely egykor találkozott az enyémmel. Most a publikumot fürkészi. Kislányom a szülőanyjától örökölte vonásait, kissé ferde metszésű szemét és rózsás telt pofiját, amit vég nélkül tudnék puszilgatni.”Fekete és fehér, sárga vagy vörös? A szíve mindnek egy ütemre ver. Igen, egy ütemre ver.” Fejezi be a dalt. A közönség tombol, én is dörgő tapsvihar tölti be a termet.
    Egy emberként pattanunk fel és tudatjuk Melanieval, mennyire tetszett a produkciója. Mosolyog. Megértette. Elsírom magam. Micsoda áldás anyának lenni! Annyi, de annyi örömöt ad, hogy szinte fáj bele az ember szíve. A szív, amely jelzi az utat, amikor nem tudjuk, merre tovább. A szív, amely egyesíti az idegeneket egy közös cél érdekében. Ez az a szív, amelyet Melanie szülőanyja mutatott nekem bent, az anyaméh biztonságos rejtekében. Melanie hallotta szülőanyja szívének dobogását. Ez a szív egy tizenhat éves lányé volt, akit a feltétlen szeretet vállalása tett felnőtt nővé, aki megértette, hogy olyat adhat gyermekének, amit senki más. Az övénél jobb életet. Melanie szíve ott dobog az enyém közelében, ahogy magamhoz szorítom és dícsérem a szereplését. Izeg mozog a karomban, aztán felnéz rám. Miért sírsz, anyu? Azért felelem, mert boldog vagyok, és nagyon szépen szerepeltél, méghozzá teljesen egyedül.
    Érzem, hogy már nem csak a karommal tartom őt, hanem a szeretetemmel, a magaméval és azé a gyönyörű, bátor nőjével, aki előbb elhatározta, hogy világra hozza a lányomat, majd úgy döntött, hogy nekem adja őt.
    Mindkettőnk szeretetét képviselem. A szülőanyáét, akinek volt ereje lemondani, és azét a másik nőét, akinek üres karja megtelt szeretettel. Mert mind ugyanabban a szívdobbanásban osztozunk.
     
    Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen
     
    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
     
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Eljön majd a nap, amikor testem gondosan a kórház matracra simított fehér lepedőn fekszik, lábadozók és haldoklók között. Az orvos megállapítja majd, hogy agyam megszűnt működni és ezzel életem minden szempontból véget ért. Ha ez bekövetkezik, ne próbáljatok mesterséges életet erőltetni belém! S ne mondjátok, hogy ez a halálos ágyam! Hívjátok az élet ágyának, engedjétek elvinni testem, hogy mások teljesebb életet élhessenek.
    Adjátok szemem világát egy férfinak, aki soha nem látott csecsemőarcot, sem szerelmet egy asszony szemében. Adjátok szívemet annak, aki saját szívétől nem kapott mást, csak végtelen fájdalmakkal terhes napokat. Adjátok véremet a tizenévesnek, akit autója roncsai alól húztak ki, hogy egyszer megláthassa játszadozó unokáit. Adjátok vesémet annak, aki hétről hétre gépekhez láncolva tengődik. Vegyétek csontjaimat, izmaimat, inaimat, minden idegszálamat, és próbáljatok lábra állítani egy gyermeket, aki nem tud járni. Fürkésszétek ki agyam minden zugát. Vegyétek ki sejtjeimet, ha kell és tenyésszétek, hogy egyszerre felkiálthasson a néma fiú, és meghallja az ablakon
    doboló esőt a siket lány. A maradékot égessétek el és szórjátok hamvaimat a szélbe, hogy a virágok jobban nőhessenek. Ha mindenáron el akartok temetni valamit, rejtsétek
    földbe hibáimat, gyengeségeimet és embertársaimmal szembeni előítéleteimet. Adjátok vétkeimet az ördögnek, lelkemet Istennek. Ha netán emlékezni akartok rám, tegyétek azt egy jó szóval, vagy cselekedettel egy rászoruló kedvéért. Ha megteszitek mindazt, amit kértem, örökké fogok élni.
     
    Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen
     
    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Itt van az ősz, itt van ujra,
    S szép, mint mindig, énnekem.
    Tudja isten, hogy mi okból
    Szeretem? de szeretem.
     
    Kiülök a dombtetőre,
    Innen nézek szerteszét,
    S hallgatom a fák lehulló
    Levelének lágy neszét.
     
    Mosolyogva néz a földre
    A szelíd nap sugara,
    Mint elalvó gyermekére
    Néz a szerető anya.
     
    És valóban ősszel a föld
    Csak elalszik, nem hal meg;
    Szeméből is látszik, hogy csak
    Álmos ő, de nem beteg.
     
    Levetette szép ruháit,
    Csendesen levetkezett;
    Majd felöltözik, ha virrad
    Reggele, a kikelet.
     
    Aludjál hát, szép természet,
    Csak aludjál reggelig,
    S álmodj olyakat, amikben
    Legnagyobb kedved telik.
     
    Én ujjam hegyével halkan
    Lantomat megpenditem,
    Altató dalod gyanánt zeng
    Méla csendes énekem. -
     
    Kedvesem, te űlj le mellém,
    Ülj itt addig szótlanúl,
    Míg dalom, mint tó fölött a
    Suttogó szél, elvonúl.
     
    Ha megcsókolsz, ajkaimra
    Ajkadat szép lassan tedd,
    Föl ne keltsük álmából a
    Szendergő természetet.

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Elmondom, mit eddig
    Rejtve tartogattam,
    Mint gyöngyét a tenger
    Legmélyebb habokban.
    Halld meg, drága gyöngyöm,
    Szép, szelíd galambom!
    Amit érezék és
    Szenvedék, elmondom.
     
    Éreztem szerelmet,
    S szenvedtem miatta,
    És nagy volt szerelmem,
    Nagy szivem bánatja.
    Bánatom s szerelmem,
    Ez ikertestvérek,
    Engemet gyötörni
    Általad levének.
     
    Szigorú körülmény
    Ajkamat lezárta,
    Hogy ne jőjön titkom
    Senkinek tudtára.
    Oh minő teher volt
    Azt eddig viselnem!
    Hányszor volt alatta
    Roskadóban lelkem!
     
    Mint a napfény elvesz
    Felhők fátyolában,
    Képedet szivemben
    Eltemetni vágytam.
    Könnyü szél pusztítást
    Tészen a felhőben,
    S felsüt a nap akkor
    Annál égetőbben.
     
    Sőt hazudtam többször
    Másokért szerelmet;
    E hazugság által
    Csak nagyobb kinom lett. -
    S most tudsz mindent, amit
    Éreztem, szenvedtem;
    Fogsz-e vígasztalni
    Nyájas feleletben?
     
    Szólj, üdvességemnek
    Megváltó keresztje!
    Nem nyilik meg ajkad?
    Semmit sem felelsz-e? - -
    Oh, mikép felelnél,
    Hiszen néma nyelvvel...
    Kiterítve... holtan...
    Koporsóban fekszel!

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Hatalmas orvos az idő; előbb-utóbb
    Minden sebet befog.
    Bármennyit szenvedek: ez orvos által majd
    Én is meggyógyulok.
    A bú, mely most sötét felhők villámtüze,
    Lesz nyájas hold sugára,
    Mely tündökölni száll szelíd emlékezetem
    Morajtalan tavára.
     
    És fon talán a sors nem fáradó keze
    Egy rózsás kötelet,
    Mely összefűzi majd az életvágyat és
    Fölépült szívemet.
    Ekkor, gondolható, a könnyek és a szók
    Mi keserűk lehetnek,
    Melyekkel a tört szív örökre búcsut mond
    Remény- vagy élvezetnek.
     
    Azért szeretném most, midőn hűlt kebelem
    Vágy-, s kívánságtalan,
    Azért szeretném most, ha elmennék oda,
    Ahol Etelke van.
    Öleld fel, oh halál, kifáradt éltemet,
    És tedd a temetőbe,
    Mint keblén elszunyadt magzatját a szülő
    Letészi bölcsejébe.
     
    És hogyha meghalok, ohajtásom csak egy,
    Barátim, tőletek:
    Hogy engem a mellé a kedves kisleány
    Mellé temessetek.
    Mik voltak álmaink, majd minden éjfelen
    Elmondjuk ott egymásnak,
    S egyszerre indulunk, ha ébresztő szava
    Zeng a föltámadásnak.

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Petőfi Sándor: A szerelem
    Üljetek föl képzetemnek
    Csónakára, s ússzatok,
    Ússzatok szivem taván át,
    Szép leányok, asszonyok,
    Mindnyájan, kiket szerettem,
    Amióta szeretek,
    Üljetek föl képzetemnek
    Csónakára; jertek, jertek,
    Hadd mulassak veletek.
     
    És előjött valamennyi,
    S istenemre, szép sereg!
    És közöttök olyan is van,
    Kit már alig ismerek,
    Pedig őket mind egyenlőn,
    Mind egy hévvel szeretém,
    De hiába, a szerelmet
    Még mint kicsi gyönge gyermek,
    Régen, régen kezdtem én.
     
    S ez mutatja bölcseségem!
    Már mint gyermek bölcs valék.
    Tudtam akkor már, amit más
    Vén korában sem tud még.
    Tudtam azt, hogy a világra
    Csak egy nap süt melegen,
    S ez a nap nem fönn az égen,
    Hanem lenn a szív mélyében
    Van, s e nap a szerelem.
     
    Higyetek nekem ti, akik
    Fáradoztok kincsekér':
    A föld minden gyémántjánál
    Egy pár szép szem többet ér;
    S higyetek ti, kiknek lelke
    Hír-dicsőségért a vér
    Vagy virasztás ösvényén megy:
    Egész babérerdőnél egy
    Rózsabimbó többet ér.
     
    A fukar hadd számítgassa,
    A gyülő aranyokat,
    Mást számítok én... a kedves
    Hölgyektől nyert csókokat.
    S nékem a sors csak virággal
    Ékesítse kalapom,
    Nem kérek babért ujabban,
    Sőt amit már eddig kaptam,
    Ha kell, azt is vissz'adom. 

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
    Az öt világrész nagy terűletén.
    Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
    Ahány a szépség gazdag kebelén.
    Van rajta bérc, amely tekintetet vét
    A Kaszpi-tenger habjain is túl,
    És rónasága, mintha a föld végét
    Keresné, olyan messze-messze nyúl.
     
    Magyar vagyok. Természetem komoly,
    Mint hegedűink első hangjai;
    Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
    De nevetésem ritkán hallani.
    Ha az öröm legjobban festi képem:
    Magas kedvemben sírva fakadok;
    De arcom víg a bánat idejében,
    Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.
     
    Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
    A multnak tengerén, ahol szemem
    Egekbe nyúló kősziklákat lát,
    Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
    Európa színpadán mi is játszottunk,
    S mienk nem volt a legkisebb szerep;
    Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
    Mint a villámot éjjel a gyerek.
     
    Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
    Holt dicsőség halvány kísértete;
    Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
    - Ha vert az óra - odva mélyibe.
    Hogy hallgatunk! a második szomszédig
    Alig hogy küldjük életünk neszét,
    S saját testvérink, kik reánk készítik
    A gyász s gyalázat fekete mezét.
     
    Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
    Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
    Itt minálunk nem is hajnallik még,
    Holott máshol már a nap úgy ragyog.
    De semmi kincsért s hírért a világon
    El nem hagynám én szülőföldemet,
    Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
    Gyalázatában is nemzetemet!
     Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Egy gondolat bánt engemet - Petőfi Sándor

    Egy gondolat bánt engemet:
    Ágyban, párnák közt halni meg!
    Lassan hervadni el, mint a virág,
    Amelyen titkos féreg foga rág;
    Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
    Mely elhagyott, üres szobában áll.
    Ne ily halált adj, istenem,
    Ne ily halált adj énnekem!
    Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
    Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
    Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
    Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... -
    Ha majd minden rabszolga-nép
    Jármát megunva síkra lép
    Pirosló arccal és piros zászlókkal
    És a zászlókon eme szent jelszóval:
    "Világszabadság!"
    S ezt elharsogják,
    Elharsogják kelettől nyúgatig,
    S a zsarnokság velök megütközik:
    Ott essem el én,
    A harc mezején,
    Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
    S ha ajkam örömteli végszava zendül,
    Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
    A trombita hangja, az ágyudörej,
    S holttestemen át
    Fújó paripák
    Száguldjanak a kivívott diadalra,
    S ott hagyjanak engemet összetiporva. -
    Ott szedjék össze elszórt csontomat,
    Ha jön majd a nagy temetési nap,
    Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
    És fátyolos zászlók kiséretével
    A hősöket egy közös sírnak adják,
    Kik érted haltak, szent világszabadság!
     Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Mit háborgattok?
    Takarodjatok innen!
    Nagy munkába' vagyok. Sietek.
    Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;
    Megkorbácsolom a világot!
    Jajgatnak majd és én kacagok,
    Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.
    Hahaha!
    Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk.
    De a halál azt mondja: csitt!
    Egyszer már én is meghalék.
    Mérget töltöttek azok vizembe,
    Akik megitták boromat.
    S mit tettek gyilkosaim,
    Hogy gaztettöket elleplezzék?
    Midőn kiterítve feküdtem:
    Reám borúltak s könnyezének.
    Szerettem volna fölugrani,
    Hogy orraikat leharapjam.
    De nem harapom le! gondolám,
    Legyen orrok és szagolják,
    Ha rothadok, s fúladjanak meg.
    Hahaha!
    És hol temettek el? Afrikában.
    Az volt szerencsém,
    Mert egy hiéna kiása siromból.
    Ez az állat volt egyetlen jóltevőm.
    Ezt is megcsaltam.
    Ő combom akarta megenni:
    Én szívemet adtam oda,
    S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle.
    Hahaha!
    De hiába, csak így jár,
    Ki emberrel tesz jót. Mi az ember?
    Mondják: virágnak gyökere,
    Amely fönn a mennyben virúl.
    De ez nem igaz.
    Virág az ember, melynek gyökere
    Ott lenn van a pokolban.
    Egy bölcs tanított engemet erre,
    Ki nagy bolond volt, mert éhenhala.
    Mért nem lopott? mért nem rabolt?
    Hahaha!
    De mit kacagok, mint a bolond?
    Hisz sírnom kellene.
    Siratni, hogy oly gonosz a világ.
    Az isten is felhőszemével
    Gyakran siratja, hogy megalkotá.
    De mit használ az ég könyűje is?
    A földre hull, a ronda földre,
    Hol az emberek lábbal tiporják,
    S mi lesz belőle,
    Az ég könnyéből?... sár.
    Hahaha!
    Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona,
    Érdempénz melleden a nap,
    S ruhád, rongyos ruhád a felhő.
    Hm, így eresztik el a vén katonát,
    A hosszu szolgálat jutalma
    Egy érdempénz és rongyos öltözet.
    Hahaha!
    S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,
    Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?
    Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!
    Az asszony vonzza magához a férfiakat,
    Mint a folyókat a tenger;
    Miért? hogy elnyelhesse.
    Szép állat az asszonyi állat,
    Szép és veszedelmes;
    Arany pohárban méregital.
    Én ittalak, oh szerelem!
    Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,
    Mint egy mézzé vált tenger;
    De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,
    Mint egy méreggé vált tenger.
    Láttátok-e már a tengert,
    Midőn a fergeteg szánt rajta
    És vet beléje halálmagot?
    Láttátok a fergeteget,
    E barna parasztot,
    Kezében villámösztökével?
    Hahaha!
    Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.
    Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell.
    Még várok holnapig;
    Ha holnap sem lesz a végitélet:
    Beások a föld közepéig,
    Lőport viszek le
    És a világot a
    Levegőbe röpítem... hahaha!
     
    Szalkszentmárton, 1846. január

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Európa csendes, ujra csendes,
    Elzúgtak forradalmai...
    Szégyen reá! lecsendesűlt és
    Szabadságát nem vívta ki.
     
    Magára hagyták, egy magára
    A gyáva népek a magyart;
    Lánc csörg minden kézen, csupán a
    Magyar kezében cseng a kard.
     
    De hát kétségbe kell-e esnünk,
    Hát búsuljunk-e e miatt?
    Ellenkezőleg, oh hon, inkább
    Ez légyen, ami lelket ad.
     
    Emelje ez föl lelkeinket,
    Hogy mi vagyunk a lámpafény,
    Mely amidőn a többi alszik,
    Ég a sötétség éjjelén.
     
    Ha a mi fényünk nem lobogna
    A véghetetlen éjen át,
    Azt gondolhatnák fönn az égben,
    Hogy elenyészett a világ.
     
    Tekints reánk, tekints, szabadság,
    Ismerd meg mostan népedet:
    Midőn más könnyet sem mer adni,
    Mi vérrel áldozunk neked.
     
    Vagy kell-e még több, hogy áldásod
    Nem érdemetlen szálljon ránk?
    E hűtlen korban mi utósó
    Egyetlen híveid valánk!
     Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Nyári napnak alkonyúlatánál
    Megállék a kanyargó Tiszánál
    Ott, hol a kis Túr siet beléje,
    Mint a gyermek anyja kebelére.
     
    A folyó oly símán, oly szelíden
    Ballagott le parttalan medrében,
    Nem akarta, hogy a nap sugára
    Megbotoljék habjai fodrába'.
     
    Síma tükrén a piros sugárok
    (Mint megannyi tündér) táncot jártak,
    Szinte hallott lépteik csengése,
    Mint parányi sarkantyúk pengése.
     
    Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
    Volt terítve, s tartott a mezőnek,
    Melyen a levágott sarju-rendek,
    Mint a könyvben a sorok, hevertek.
     
    Túl a réten néma méltóságban
    Magas erdő: benne már homály van,
    De az alkony üszköt vet fejére,
    S olyan, mintha égne s folyna vére.
     
    Másfelől, a Tisza tulsó partján,
    Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
    Köztök egy csak a nyilás, azon át
    Látni távol kis falucska tornyát.
     
    Boldog órák szép emlékeképen
    Rózsafelhők usztak át az égen.
    Legmesszebbről rám merengve néztek
    Ködön át a mármarosi bércek.
     
    Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
    Egy madár csak néha füttyentett be,
    Nagy távolban a malom zugása
    Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
     
    Túlnan, vélem átellenben épen,
    Pór menyecske jött. Korsó kezében.
    Korsaját mig telemerítette,
    Rám nézett át; aztán ment sietve.
     
    Ottan némán, mozdulatlan álltam,
    Mintha gyökeret vert volna lábam.
    Lelkem édes, mély mámorba szédült
    A természet örök szépségétül.
     
    Oh természet, oh dicső természet!
    Mely nyelv merne versenyezni véled?
    Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
    Annál többet, annál szebbet mondasz. -
     
    Késő éjjel értem a tanyára
    Fris gyümölcsből készült vacsorára.
    Társaimmal hosszan beszélgettünk.
    Lobogott a rőzseláng mellettünk.
     
    Többek között szóltam én hozzájok:
    "Szegény Tisza, miért is bántjátok?
    Annyi rosszat kiabáltok róla,
    S ő a föld legjámborabb folyója."
     
    Pár nap mulva fél szendergésemből
    Félrevert harang zugása vert föl.
    Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
    S tengert láttam, ahogy kitekinték.
     
    Mint az őrült, ki letépte láncát,
    Vágtatott a Tisza a rónán át,
    Zúgva, bőgve törte át a gátot,
    El akarta nyelni a világot!

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices