Episodes
-
Elkezdődött a december, úgyhogy ennek megfelelően a Hosszabbításban is elkezdjük a visszatekintő beszélgetéseinket. 2024 fontos év volt a magyar labdarúgó-válogatott életében, hiszen a csapat azzal a céllal vágott neki az évnek, hogy szeretne bejutni a legjobb 16 közé az Európa-bajnokságon. Ez végül nem sikerült, az év során nagyjából papírforma eredményeket hozott a csapat - és óriási előrelépés, hogy emiatt már félig-meddig csalódottak vagyunk. Az évet Marosi Gergely sportújságíróval értékeljük.
A műsor második részében a 2024-es teniszszezont beszéljük ki Szabó Gáborral, az Eurosport főszerkesztőjével. A Grand Slameken teljes volt a férfiaknál a generációváltás, hiszen Jannik Sinner és Carlos Alcaraz 2-2 győzelemmel fejezte be az évet, de az olimpiát Novak Djokovic nyerte, márpedig neki ez volt a legfontosabb versenye az évben. A nőknél Aryna Sabalenka produkált kiemelkedő szezont és megérdemelten lett világelső, az év legérdekesebb szenzációját pedig Sinner és Iga Swiatek doppingügyei szolgáltatták.
Ácsi! rovatunkban ezúttal is elhoztuk a hét legérdekesebb híreit, mélyrehatóan foglalkozunk a női kézilabda Európa-bajnoksággal, a Ferencváros újabb remek győzelmével az Európa-ligában, a Manchester City egyre rosszabb helyzetével, a síző sztárok sérüléseivel, a doppingügybe keveredett Iga Swiatekkel és a női maratoni országos csúccsal is. -
00:00 - 6:41
Egy évesek lettünk! Éljünk!! Éljenek a hallgatóink is, köszi nektek!
Az Egyesült Királyság Bajnoksága rengeteg témát adott: Ronnie O'Sullivannel indítunk, aki címvédőként az első fordulóban búcsúzott. Kristóf szerint pechje van a sorsolással, mert mindig olyan ellenfélbe fut bele, aki nagyon jól játszik. Gábor szerint komolyabb a gond: a Rakéta roppant sok pénzt keres akár anélkül is, hogy játszana, és ettől motiválatlan lehet.
6:42 - 15:46
Stephen Hendry szerint Ronnie meg fogja nyerni vagy a rijádi aranygolyós marháskodást, vagy a Masterst. Kristóf szerint maga az aranygolyós break borzasztóan nehéz - Gábor szerint is, csak más miatt. Kristóf alapvetően bizakodó (vagy naiv) Ronnie játékát illetően, Gábor borúlátóbb ezügyben.
15:47 - 27:42
Kyren Wilson arról beszélt, hogy nyomta a nagy torna terhe. Nem olyan jó, hogy a világelső és az aktuális világbajnok többnyire már az elődöntőben összefut.
A UK Championship első fordulója felejthető volt, aztán viszont beindult a verseny. Judd Trump is rosszul kezdett, aztán a negyeddöntőben szárnyalt, közel járt Ronnie O'Sullivan rekordjához. Kristóf megadott a világelsőnek egy total clearence-t, amit nem lökött meg.
27:43 - 33:44
Barry Hawkins hihetetlenül hosszadalmas csatát vívott Mark Allennel az elődöntőben, és még hihetetlenebb, hogy nem látszott rajta fáradtság másnap a fináléban. Allen lassúsága viszont már túlzásnak tűnik, és nem is annyira eredményes az északír, mint korábban.
33:45 - 40:17
Shaun Murphy és Peter Ebdon összeállt. A 2002-es világbajnok sokat segíthet Murphynek, aki elmondása szerint "felpuhult"; mindenesetre tíz éve nem nyert Triple Crownt.
A UK selejtezőjének csodáját Bai Yulu szolgáltatta, a kínai világbajnoknő, aki történelmi tettet hajtott végre.
40:18 - 52:03
Hawkins volt a torna nagy szenzációja, hiszen a selejtezőből jutott a döntőbe, többek között O'Sullivan legyőzésével. Gábor szerint Hawkins játéka szintet lépett - jó döntés volt meghívni a Budapest Snooker Mastersre. A Masters első körében Hawkins ismét Trumppal találkozik.
Kristóf párhuzamot von Luca Brecel és a Good Will Hunting című film között.
52:04 - 57:15
Elhunyt Terry Griffiths, aki nagyon fontos és szeretett alakja volt a snookernek.
Révész Bulcsú két tornára kvalifikálhat december második felében. -
Episodes manquant?
-
Harmadik mérkőzését is megnyerte a magyar válogatott a női kézilabda Európa-bajnokságon, Észak-Macedónia ellen 15 percnyi jó játék elég volt a kiütéses győzelemhez. A mieinknél elsősorban a kapusok és a szélsők teljesítménye emelhető ki, de külön öröm, hogy meglőtte az első gólját az Eb-n a 19 éves újonc, Csíkos Luca, és azt is nagyon jó látni, hogy a nálunk egy-két szinttel gyengébb ellenfelek ellen milyen szépen meg tudja rázni magát ez a csapat, hogy a hajrára már ne kelljen izgulni.
-
Megérkezett a Le Mans 24 perc podcast második adása, amelyben ezúttal három témát beszéltünk át. Egyrészt a hétvégén bemutatkozik az Ázsiai Le Mans sorozatban Válint Bence egy LMP3-as Ligier-vel, és Volentér Balázs – aki versenyzett már ilyen autóval – elmondta, milyen kihívások várnak majd rá. Emellett beszéltünk a WEC-kel hírbe hozott aktív forma-1-es versenyzőről, és Lapierre-ről is.
Utóbbi Kevin Magnussen, aki az év végén távozik a Haas csapatától, és az Endurance-Info értesülése szerint jövőre a BMW pilótája lehet az Endurance Világbajnokságon.
A mai harmadik témánk pedig Nicolas Lapierre új szerepköre az Alpine-nál. A csapatot irányító Philippe Sinault az Endurance24-nek elmondta, már mostanáig is voltak olyan meglátásai a francai pilótának, amely nyomán alakítottak a csapat munkafolyamatain.
A Le Mans Podcast két házigazdája ezúttal is Volentér Balázs, Magyarország első olyan versenyzője, aki vezetett Le Mans prototípust, és Lantos András, az Eurosport kommentátora. -
Lehetőségünk volt végignézni egy alpesisí világkupa-versenyt Gurglben, olyan akkreditációval, amilyet csak a versenyzők és a szervizemberek kapnak. Ezekről az élményekről mesél Szabó Gábor és Bognár Péter.
-
Fantasztikus győzelmet aratott a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon Debrecenben. A második félidő közepén, egy kilencperces svéd gólcsend végén 12 gól is volt a különbség a mieink javára, az eufórikus hangulatban messze fölülmúlta a várakozásokat a magyar csapat. Az "evés közben jön meg az étvágy" mondásból kiindulva pedig talán most már nem túlzott optimizmus az elődöntőbe jutásról álmodozni...
-
Az eredeti tervek szerint ma egy Le Mans 24 percnek kellett volna következnie, de helyette itt egy kis finom Le Mans Podcast Extra, amelyben Válint Bencével beszélgetünk,
A magyar pilóta idén megnyerte a Ferrari Challenge Pirelliben a Finali Mondialit, és második lett az összetettben, most pedig egy minden korábbinál nagyobb kalandba vág bele; rajthoz áll az Ázsiai Le Mans Sorozatban. Ráadásul azzal az AF Corse csapattal (bár az Ultimate neve alatt), amely a Ferrari hypercarjait is versenyezteti.
És ez még csak az első lépés, hiszen a nagy cél, hogy 2025-ben első magyarként ott legyen az ELMS-ben (Európai Le Mans Sorozat), amely a WEC első számú előszobája.
Hallgasd meg a magyar pilóta terveit, és ha majd eljön az idő, szurkolj neki velünk a sikeres bemutatkozásért. -
Steph és Klay, KAT és Dirk, ifj. és id. Sabonis, LeBron és MJ. Meg persze a Jokic-család szemefénye, sok másik kiválóság mellett. Mind sorra kerülnek, hogy korokat, filozófiákat és stílusokat összevető beszélgetésünkben kiderüljön róluk is az igazság.
-
A női kézilabda Európa-bajnokság első játéknapján a magyar válogatott 30-24-re verte Törökországot. A mieink játéka eléggé nyögvenyelős volt, sok bizonytalansággal és ezekből fakadó hibával, de a győzelem így sem forgott veszélyben. Podcastünkben elemezzük a történteket, és interjút hallhattok Faluvégi Dorottyával, Szemerey Zsófival és Tóth Nikolettel. A hangminőségen pedig igyekszünk javítani két nap múlvára :)
-
Itt a Le Mans Podcast 22. adása, melynek központi témája, hogy Mick Schumacher marad a WEC-ben és az Alpine-nál. De szóba kerül még a Cadillac jövője azt követően, hogy bejelentették, elindulnak a Forma-1-ben, illetve az is, hogy mi a helyzet a Mercedes hypercar programjával. Ja, és pulóverekről is beszélgetünk, de az nem lényeges.
Ezen kívül van még néhány kisebb téma, amit érintünk, például, hogy a Peugeot Forma-2-es bajnokot igazolt tartalékversenyzőnek, és hogy milyen a tartalékpilóták helyzete a WEC-ben kontra F1.
Az is kiderül, hogy a Cadillac miért vált vissza kettőről három pilótára, miközben a Porsche ellentétes utat jár be, illetve, hogy a Hertz Team JOTA egyik csapatvezetője, Dieter Gass, mit gondol Jenson Button esélyeiről.
És a végén kicsit versenyzőszakmázunk is, amikor elővesszük Arthur Leclerc nyilatkozatát arról, hogy milyen kihívásokat jelent egy nehéz hypercar vezetése.
Ha szereted a Le Mans Podcastet – és már miért ne szeretnéd – ezt se hagyd ki, de a „nem-kihagyás” előtt kérlek iratkozz fel a Youtube-csatornánkra, mert az nekünk fontos, és Neked sem lesz rossz.
A műsor két házigazdája ezúttal is Volentér Balázs autóversenyző, és Lantos András, az Eurosport kommentátora. -
A női kézilabda Európa-bajnoksággal foglalkozó podcastünk első részében összefoglaljuk, mire számíthattok tőlünk, és hogy mit várunk a magyar csapat első mérkőzésétől.
-
Tartalom:
00:00 Bevezetés
01:33 Davis-kupa: Olaszország uralma következik?
10:05 Jannik Sinner történelmi szezonja, statisztikákkal
17:55 Andy Murray Novak Djokovic edzője lett!
31:23 ATP év végi díjak: a jelöltek
33:50 Bulvár percek
35:40 Játék
Salakblog Podcast - Minden, ami tenisz Szántó Petrával és Dani Bálinttal -
Nemrég megjárta Bilbaót, részt vett az Euskaltel első összetartásán, Dina Marci megismerte az új csapattársakat és a stábot, kiment egy pelota meccsre, majd megkapta a 2025-ös versenyprogramját. Ami persze még bőven változhat, de ha minden jól megy, májusban a Tour de Hongrie-n is láthatjuk.
A Vuelta indulás továbbra is erősen kérdéses, ettől még Marcinak tényleg minőségi versenyei lesznek. De mit keresett Mikel Landa az első euskalteles vacsorán. -
Bemutatkozik a Le Mans Hírek új sorozata, a Le Mans 24 perces podcast, amelyben Volentér Balázs autóversenyző és Lantos András az Eurosport kommentátora megígéri, hogy sosem beszél 24 percnél többet.
Viszont azt is, hogy könyörtelenül elmondja az elmúlt napok legfontosabb WEC és Le Mans híreit.
Iratkozzatok fel a csatornánkra, hogy még jó sok ilyen videót készíthessünk, és mondjátok el a véleményeteket, hogy még ennél jobbakat is. -
Kétszeres világbajnokként utazott Párizsba az olimpiára a női kardcsapatunk, amely azonban elvesztette negyeddöntőjét, így nem küzdhetett az érmekért az ötkarikás játékokon. Azóta elkezdődött az új szezon, és a magyar vívók ismét remekeltek a világkupán, amelyet Algériában rendeztek. Az olimpiáról és az azóta eltelt időszak nehézségeiről, valamint a jövőbeli célokról Battai Sugárral beszélgetünk.
Csütörtökön kezdődik a női kézilabda Európa-bajnokság, amelynek két csoportját és az egyik középdöntőjét Debrecenben, a Főnix Arénában rendezik. A magyar válogatott az olimpiai hatodik hely és a Párizsban nyújtott teljesítmény után szeretne újabb szintet lépni, ami akár már az érmes helyek megközelítését jelentené. A Hosszabbítás második részében az Európa-bajnokságot vezetjük fel.
Az Ácsi! rovat híreiben foglalkozunk a Szeged kielcei győzelmével, a Tatabánya EL-szereplésével, Djokovic és Murray közös munkájával, Szoboszlai ballábas bombagóljával, a közelgő rövidpályás úszó világbajnoksággal, és a hétvégén teljes gőzzel beinduló télisport-szezonnal. -
Tavasszal, amikor a Dallas Mavericks egészen az NBA nagydöntőjéig menetelt Luka Doncic és Kyrie Irving vezetésével, szárnyra kapott a hír: ím, szemünk előtt nő fel minden idők legjobb támadó hátvédpárosa! A bemondást a nagy lelkesedés mellett persze némi kétkedés is fogadta, csakúgy, mint az elmúlt években elszaporodó, sosemvolt időkről mesélő többi kinyilatkoztatást. Ezúttal azt kutatjuk, van-e alapja (és értelme) az ilyen kijelentéseknek.
Különböző érákban, különböző szabályrendszerek és eltérő játékfilozófiák mellett pályára lépő nagyszerű játékosokat számokkal, sztorikkal és szemteszttel próbálunk sztenderdizálni, miközben arra is választ keresünk: mi az oka az elmúlt éveket eluraló megannyi hasonló megállapításnak.
És persze nem rejtjük véka alá a véleményünket Luka és Kyrie erényeit (meg hiányosságait) illetően sem, hogy a végén előkészíthessük a döntést arra vonatkozóan, hogy igaz-e a szakértők által is előszeretettel hangoztatott tételmondat. -
Kusztor Péter húzott egy váratlant és egy picit elnapolta a nemrég bejelentett visszavonulását. A profi pályafutását 2005-ben kezdő, kétszeres magyar bajnok kerékpáros jövőre az Epronex versenyzője lesz, pedig nemrég még arról volt szó, hogy 31 év után elköszön a kerékpársporttól. Kuszti a kezdetek és az első profi csapata mellett arról is mesélt, hogy miért folytatja még egy évig, mivel szeretne foglalkozni a visszavonulása után és miért nem sikerült soha egy igazán jó csapathoz szerződnie.
-
A Le Mans Podcast 21. epizódjának középpontjában egy bejelentés áll, mely szerint 2025-ben visszatér a WEC-be és a Le Mans 24h-ra a Mercedes. A márka története eddig nem volt drámáktól mentes az endurance-versenyzés csúcsán, ám most új fejezet kezdődik. Egyelőre az LMGT3-ban, de ki tudja hol a határ.
A két házigazda, Volentér Balázs autóversenyző és Lantos András, az Eurosport kommentátora nem csak a jelenről és a várható jövőről beszélgetett picit, de elmerült a márka múltjában.
Így nem lehetett megkerülni az első Mercedes győzelmet 1932-ből, az 1955-ös szörnyű le mans-i tragédiát, és 1999-et sem, amikor egy hétvége alatt háromszor szállt el a szó szoros értelmében a Mercedes CLK.
Ezen kívül ismét összespörötük a morzsákat, Pascal Wehrlein meglepetés Daytona-tesztjéről, és hogy mit jelenthet ez Sebastian Vettel szempontjából.
Szóba került Cadillac által bejelentett új fejlesztőcsomag, a Rodin Cars újabb WEC-kel kapcsolatos megnyilvánulása, és egy kicsit meghallgattuk az Aston Martin Valkyrie LMH-t, majd csámcsogtunk rajta. -
Egy éve a vívóberkeken kívül nem sokan ismerték Rabb Krisztián nevét, most viszont már olimpiai ezüstérmesként és Európa-bajnokként beszélgetünk vele a Hosszabbítás első részében. A kardozótól megkérdezzük, hogy került be a válogatottba az olimpiára, hogyan teltek a napok Párizsban és mennyiben változott meg az élete a sikernek és az ismertségnek köszönhetően.
Az utolsó futamon dőlt el a gyorsasági motoros világbajnokság királykategóriájának világbajnoki címe, és a sorozat történetében először egy szatelit - tehát nem gyári - csapat versenyzője, Jorge Martín lett a világbajnok. A Ducati idén is uralta a versenyeket, jövőre viszont érdekes változások jönnek a MotoGP-be, amelynek 2025 augusztusában már magyar nagydíja is lesz. A témáról Tokics Tamással, az Eurosport kommentátorával beszélgetünk.
Ácsi! rovatunkban elhoztuk a hét legérdekesebb híreit, beszélünk a magyar válogatott meccseiről és Szalai Ádám rosszullétéről, Rafael Nadal utolsó mérkőzéséről, a mosonmagyaróvári női kézilabda-csapat körüli balhéról, Sebestyén Dalma csodás gesztusáról, Lindsey Vonn visszatéréséről és persze a Tyson - Paul "bokszmeccsről" is. -
Tartalom:
00:00 Bevezetés
00:55 Jannik Sinner őrületes statisztikái a vb-ről
09:30 A világbajnoki döntő elemzése
18:35 Taylor Fritz idén végérvényesen szintet lépett
24:31 Milyen taktika működött volna Sinner ellen?
26:45 Megnéznénk egy Djokovic vs. Sinnert az Australian Openen
28:25 Köszönjük a reakciókat!
29:20 Roger Federer búcsúja Rafael Nadaltól
Salakblog Podcast - Minden, ami tenisz Szántó Petrával és Dani Bálinttal - Montre plus