Episodes

  • A Nyereséges Vállalkozás Podcast 25. epizódjában Csehil Ádám vendége Horváth Balázs, aki a Scaling up című könyv magyarországi kiadásának úttörője, valamint az első Scale up mentor Magyarországon.

    Tanulságos és gyakorlatias beszélgetés egy olyan vállalkozóval, aki először a saját bőrén tapasztalta meg, hogy egy szintig egyedül, saját kútfőből is el lehet jutni a vállalkozás építése során, azonban hamar eljön egy pont, amikor szükség van valami pluszra…

    Horváth Balázs a Scaling up című könyvben találta meg ezt a pluszt, amit aztán annyira jónak érzett, hogy ebbe az irányba vitte tovább a vállalkozói karrierjét. Ma már Scale up mentorként segíti a cégvezetőket abban, hogy a Scale up módszertan 4 elemén keresztül szintet lépjenek a vállalkozásukban.

    Ez a 4 elem:

    az Emberek

    a Stratégia

    a Megvalósítás

    és a Pénz

    A Scale up módszertan jellegzetessége, hogy számos, a világon elismert üzletember tudását és gondolatait gyúrja össze egy jól átgondolt és gyakorlatias folyamattá, aminek köszönhetően nyereséges úton tud növekedni és fejlődni a vállalkozásod.

    Ismerd meg és azonnal alkalmazd is a scale up Vezetési Rendszert a cégedre, mindössze két órában:scaleup-hungary.hu/START#scaleup #scalingup #HorváthBalázs

  • A Nyereséges Vállalkozás Podcast 24. epizódjában Csehil Ádám vendége Csőre Tamás, aki az EuroFleet Zrt. társalapítója volt 2008-ban, majd 2021-ben sikerült eljutnia az EXIT-ig.

    Inspiráló beszélgetés egy vállalkozóval, aki a nulláról indulva eljutott a csúcsra, és ebből az utazásból örömmel osztja meg a felhalmozott tudást és tapasztalatot.

    Csőre Tamás igazán fiatalon ügyvezetőként a csúcsra vitt egy vállalkozást, ami egy sikeres EXIT után más tulajdonosi körbe került. Ezután úgy döntött, hogy “még egyszer felmegy arra a hegyre, és kitűzi a zászlót”, viszont már a saját cégét vezetve.

    2008-ban épp a gazdasági válság idején alapították a céget, ami a kezdetektől nyereségesen működött. Az első évektől az exit-ig folyamatosan növekedett a bevétel és a nyereség is.

    A beszélgetésből megtudhatod, hogy Tamás szerint mi volt a sikerek mögött, és azt is, hogy hogyan sikerült folyamatosan piaci átlag feletti nyereséget termelniük.

    Lesz szó vállalkozói álmokról, célokról, és az ezek eléréshez vezető útról. Üzleti kihívásokról és sikerekről, pénzügyekről, üzleti tervezésről, valamint vezetői riportálásról is.

  • Episodes manquant?

    Cliquez ici pour raffraichir la page manuellement.

  • A Nyereséges Vállalkozás Podcast 23. epizódjában Csehil Ádám Dallos Zoltánnal beszélget, aki a DLX Media Kft. alapítója és vezetője.

    Zoli egy visszatérő vendég a műsorban, a 11. epizódban szerepelt először. Ha nem ismered a történetét és a vállalkozását, akkor mindenképp hallgasd meg azt a beszélgetést is!

    Ez a beszélgetés egy extra epizód, amiben a DLX Media 2023-as, nem kevesebb mint 70%-os árbevétel növekedéséről lesz szó.

    Azt járjuk körbe, hogy mégis mi van egy ekkora növekedés mögött?

    Milyen kihívásokkal szembesültek Zoliék, mit csináltak jól, milyen tanulságokkal gazdagodott ezen az úton?

    Az első beszélgetés Dallos Zoltánnal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/11-hol-van-az-a-cegmeret-amikortol-nyereseget-termelhetunk-podcast-beszelgetes-dallos-zoltannal/


    A DLX Media weboldala: https://dlxmedia.hu/

    #podcast #üzlet #üzletipodcast #DLX #DallosZoltán

  • A Nyereséges Vállalkozás Podcast 22. epizódjában Csehil Ádám Lippner Tamással beszélget, aki a Sell & Speak Kft. alapítója és vezetője.

    Lippner Tamás dolgozott különböző multinacionális cégeknél értékesítési vezetőként, így a saját bőrén tapasztalta meg azt, amivel ma már segít akár megtöbbszörözni az ügyfelei bevételét.

    A bizalomépítés könyve című könyv szerzője. Értékesítési tréner, aki nem csak elméleti hanem gyakorlati szakember is. Ma már a saját cégét vezeti, és cégvezetőknek segít jobbá tenni a saját értékesítésüket.

    Ebben a beszélgetésben Tamás nem csak értékesítési technikákkal dobálózik, hanem logikusan levezeti, hogy miért van hatalmas felelőssége az értékesítési csapat eredményeiben a vezetőnek.

    Konkrét építőkockákat oszt meg a hallgatókkal azzal kapcsolatban, hogy milyen rendszerek tudják erőteljesen támogatni az értékesítő csapatot, és hogy hogyan célszerű gondolkodni az értékesítők bérezésével kapcsolatosan.

    Hacsak nem vagy 100%-ban elégedett a céged értékesítői teljesítményével kapcsolatban, akkor ez a beszélgetés segíteni fog abban, hogy előrébb lépj ezen a téren!

    Lippner Tamás és a Sell & Speak weboldala: https://sellandspeak.com/

    Csehil Ádám és a Nyereséges Vállalkozás weboldala: https://nyeresegesvallalkozas.hu/

    Podcast vendég: Lippner Tamás

  • Tomán József épített már saját céget, tanácsadóként pedig több mint 1000 céget elemzett, és 150 cégnek közvetlenül is segített szintet lépni.

    A beszélgetésből megtudhatod, hogy honnan jön Józsi tapasztalata, milyen formában vitte vásárra a saját bőrét, mielőtt elkezdte építeni tanácsadói karrierjét.

    Az évek alatt 150 cégnél állt bele a fejlesztésbe, volt ahol interim jelleggel be is ült a cégvezetői székbe. A felhalmozott tudásból osztja meg azokat a kulcsfontosságú témákat, ami visszatérő probléma az ügyfeleinél - és jó eséllyel nálad is.

    Vajon miért lehet az, hogy Józsi szerint a legtöbb cégvezető az ideje nagy részében egyszerűen nem azzal foglalkozik, amivel kellene?

    Hova vezet az, hogy 200 cégből átlagosan mindössze 1-nek van normális pénzügyi rendszere?

    Mivel küzd a legtöbb KKV cégvezető, és mi a megoldás a problémáikra?

    Őszinte, olykor kemény válaszok, mindig cél- és gyakorlatorientált megoldások. Hallgasd meg a beszélgetést, és lépj előre cégvezetőként, hogy aztán a céged is szintet tudjon lépni!

    Csehil Ádám és Tomán József beszélgetése.

    Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts és a Youtube felületein!

    Tomán József weboldala: https://tomanjozsef.hu/

    Ha kontrolling témában keresel segítséget: ⁠https://nyeresegesvallalkozas.hu/⁠

    #üzlet #podcast #üzletipodcast #kontrolling #TománJózsef #CsehilÁdám

  • Idén 18 éves a Klikkmarketing Zrt., és a cég tulajdonosa, Gál Kristóf nemrég hátra lépve egyet az operatív vezetésből, elkezdte megélni a tulajdonosi szerepét.

    Az út amit bejárt a cég, és a céggel együtt Kristóf, nagyon sok tanulsággal volt kikövezve, ebből oszt meg konkrét sztorikat a beszélgetésben.

    Sok év után eljött az a pont, amikor azt mondta magának: ha nem tud rövid időn belül tisztes fizetést adni saját magának, akkor inkább elmegy alkalmazottnak.

    Mesél a bevétel alakulásáról, hogy hogyan jutott el az első évek 500 ezres majd néhány milliós bevételétől a közel 400 millióig, és hogy milyen bevételi szinteken rekedt meg akár évekig.

    Ma már cégvezető vezeti a Klikkmarketinget, Kristóf pedig egy “nagy ügyére” tud fókuszálni: egyfajta “vállalkozófejlesztéssel” igyekszik segíteni a magyar vállalkozóknak jobb cégeket és ezen keresztül jobb életet teremteni.

    Csehil Ádám és Gál Kristóf beszélgetése.

    Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts és a Youtube felületein!

    A Klikkmarketing weboldala: https://www.klikkmarketing.hu/
    Ha controlling témában keresel segítséget: https://nyeresegesvallalkozas.hu/

    #üzlet #podcast #üzletipodcast #klikkmarketing #controlling #GálKristóf #CsehilÁdám

  • “Észrevettem, hogy sokat dolgozunk, mégsem ülök 3 évente új autóba”

    Ha ez rád is igaz vállalkozóként, akkor ez a beszélgetés neked szól!

    A Nyereséges Vállalkozás Podcast 19. epizódjában Bajcsay Gergely ül a vendég székében, aki a Bajcsay ügyvédi iroda alapítója és vezetője.

    Gergő elmeséli, hogy rá kellett jönnie, hogy ha egyedül dolgozik, akkor elég korlátosak a kapacitásai és korlátolt az a bevétel, amit meg tud termelni. Viszont ha ügyvédi irodát alapít és csapatot épít mögé, akkor az már egy teljesen másik kávéház.

    Nőtt a létszám, nőtt a bevétel, és egyre többet dolgoztak, mindez valahogy mégsem csapódott le a vállalkozás nyereségében. Itt szembesült azzal, hogy a jogi alapokat megtanulta az egyetemen, azt viszont nem, hogy hogyan kell jól vállalkozni és céget építeni. Elkezdte hát felkutatni, hogy hol lehetnek a hiányosságok, és megtanulni, hogy hogyan tud ezeken változtatni.

    A beszélgetésben mesél arról:

    hogy hogyan tevődik össze a bevételük, és ez hogyan változott az elmúlt 1-2 évben

    hogy milyen felismerései voltak a munkaerő felvételét és megtartását illetően

    a már-már elcsépelt, de annál fontosabb témáról: a delegálásról

    hogy az üzleti tervezés és a céges műszerfal miért fontos

    hogy szolgáltató cégként a kapacitások és azok kihasználtsága miért kulcskérdés

    Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts és a Youtube felületein!

    Csehil Ádám és Bajcsay Gergely beszélgetése.

    Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/

    Csehil Ádám elérhetősége: [email protected]

    A Bajcsay ügyvédi iroda weboldala: https://bajcsaylegal.com/

    #podcast #üzlet #vállalkozás #cégvezetés #controlling

  • A Nyereséges Vállalkozás Podcast 18. epizódjában megismerheted az 5% szabályt, aminek a segítségével erőteljesen hathatsz a vállalkozásod nyereségére.

    Ezután 3 olyan controlling eszközt ismerhetsz meg, amit minden vállalkozónak használnia kellene!

    Ez a második olyan epizód, amikor Csehil Ádám, a podcast házigazdája és controlling szakember vendég nélkül, egyedül igyekszik segíteni téged, hogy hogyan építhetsz átlátható és nyereséges vállalkozást.

    Az epizódban megismered azt a 4 nagyon konkrét területet, amit lefed az úgynevezett “5% szabály”. Ezen a 4 területen igazából bármennyit sikerül javítanod, az lecsapódik majd a céged eredményességében.

    Az epizód második, nagyobbik felében pedig 3 controlling eszközt ismerhetsz meg részletesen, gyakorlatias formában, amiket mindenképp használnod kellene vállalkozóként. Méghozzá azért, mert ezek az eszközök nagyon erős lábai egy jól működő cégnek.


    Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts és a Youtube felületein!












  • – Bekerültek a Rossmann üzleteibe.

    – Épp startol az értékesítés a Decathlon és az Amazon webshopjában.

    – Elutasították a 2. befektetési ajánlatot is.

    A Nyereséges Vállalkozás Podcast első visszatérő vendége Tasnádi Ádám, a This is Redy társalapítója és CEO-ja.

    Egy nagyon intenzív időszak van mögöttük, ami igazából most is folytatódik: a Rossmann, a Decathlon és az Amazon “személyében” igazán nagy B2B partnerekkel sikerült üzletet kötniük. A második befektetési ajánlatra is nemet mondtak, és úgy döntöttek, a finanszírozást más módon oldják meg (spoiler: a piacon elérhető banki források, kedvezményes hitelkonstrukciók, illetve a megtermelt profit!)

    Emellett egy folyamatos üzleti szemlélet változáson mennek keresztül: nyitnak új termékek felé, a bevétel fókusz mellett elkezdtek eredmény fókusszal dolgozni, és azt is letisztázták, hogy egy extrém gyors növekedésre hajtó startupként, vagy épp egy fenntarthatóbb növekedést célzó, de folyamatosan eredményt termelő kereskedő vállalkozásként tekintenek magukra.

    Minderről, és még számos izgalmas és tanulságos témáról beszélgettünk. A 17. podcast adással még feljebb toltuk a lécet…

    Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts és a Youtube felületein!

    Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/

    A This is Redy weboldala: https://thisisredy.com/

    Tasnádi Ádám weboldala: https://tasnadiadam.hu/https://tasnadiadam.hu/

    Iratkozz fel a Nyereséges Vállalkozás Hírlevélre: https://nyeresegesvallalkozas.hu/feliratkozas/

  • “Egy igazán jó céget szerettünk volna, ehhez pedig pénz kell.”

    A Nyereséges Vállalkozás Podcast 16. epizódja egy igazán értékes vállalkozói tudásanyag lett. A Laptopszaki két alapítója, Malatidesz Zsolt és Szegedi Tamás enged betekintést a kulisszák mögé. Elmesélik a cég történetét: a 2011-es alapítás után részesei voltak a 10 éven át tartó gazdasági növekedésnek, majd sok vállalkozáshoz hasonlóan ők is komoly kihívásokkal találták szembe magukat az elmúlt 3 évben.

    A vállalkozást ők is úgy kezdték, ahogy mindenki: a számok szintjén “csak” a bevételre fókuszáltak. Bár minden évben sikerült nyereséggel zárniuk, a nyereség fókuszt a tapasztalat hozta meg számukra. Az mindig fontos volt nekik, hogy olyan céget építsenek, ahova nem csak nekik - mint a cég tulajdonosai és vezetői - jó érzés bemenni, hanem a munkatársaknak és az ügyfeleknek is. Emiatt rájöttek, hogy ha igazán jó céget akarnak építeni, ahhoz pénz, illetve profit kell.

    Míg a tavalyi évben a költségek optimalizálására és a céges hatékonyságok javítására fókuszáltak, idén (2023) újra a növekedést helyezték előtérbe. A beszélgetésben említik is azt a tapasztalatukat, hogy mekkora ereje van a fókusznak és a figyelemnek: mivel 2022-ben nem tudtak a bevételre fókuszálni, így nem is igazán növekedtek abban a cégben. Persze ezt nem bánják, mert amilyen feladatokat abban az évben elvégeztek, annak élvezik a gyümölcseit most.

    Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts és a Youtube felületein!

    Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/

    A Laptopszaki weboldala: https://www.laptopszaki.hu/


    Iratkozz fel a Nyereséges Vállalkozás Hírlevélre: https://nyeresegesvallalkozas.hu/feliratkozas/

    #Laptopszaki #podcast #üzlet #vállalkozás #profit #pénzügyek #controlling #üzletipodcast

  • Miért fontos a nyereség? Bevétel vs. Profit szemlélet.

    A Nyereséges Vállalkozás Podcast 15. epizódjában ezekről van szó. Az epizód érdekessége, hogy most először nem egy “vendéges” adást hallhatsz, hanem a podcast házigazdája, Csehil Ádám egyedül igyekszik értéket teremteni Neked.

    Ebben a szokásosnál jóval rövidebb, 20 perces epizódban arról lesz szó, hogy:

    miért kell egyáltalán beszélni arról, hogy fontos a nyereség?

    4 + 2 ok arra, hogy miért fontos a nyereség Neked is

    a bevétel és a profit szemlélet közötti különbség

    miért fontos, hogy ne csak bevételben, hanem profitban is gondolkodj?

    egy érdekes sztori: hogyan gondolkodnak a milliárdosok?

    Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts és a Youtube felületein!

    Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/
    Iratkozz fel a Nyereséges Vállalkozás Hírlevélre: https://nyeresegesvallalkozas.hu/feliratkozas/

    #nyereségesvállalkozás #CsehilÁdám #profit #nyereség #cégvezetés #controlling #üzletipodcast

  • A Nyereséges Vállalkozás Podcast 14. vendége Markovich Béla, a MAPEI Kft. ügyvezetője.

    Béla igazi nagyágyúnak számít, ha cégvezetésről van szó. Szívügye a segítségnyújtás és az emberi tényező szem előtt tartása. Mindig win-win helyzetre törekszik, legyen szó a munkatársakról, a beszállítókról, az üzleti partnerekről vagy épp a fogyasztókról. Egy több mint 30 Mrd-os éves árbevételű cég vezetőjeként sok emberért tartozik felelősséggel.

    Markovich Béla cégvezetői tapasztalata évtizedekben mérhető. A MAPEI Kft.-hez a cég indulásakor csatlakozott, mint értékesítő, majd rövidesen ügyvezető lett belőle. Ma már közvetlenül 250-300 munkatársért felel, közvetve viszont több ezer emberért, a munkatársak családjain és az üzleti partnereken keresztül.

    Nagyon fontos számára az ember, és nem csak mint erőforrás, hanem mint érző lény, akinek a munkakedvére és moráljára legnagyobb hatással a vezetője van. Béla figyeli a controlling nyújtotta statisztikákat és a számokat, de közben tudja, hogy a statisztika annak a leképeződése, hogy az emberek hogyan termelnek. Neki pedig vezetőként erre van a legnagyobb hatása.

    Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts és a Youtube felületein!

    Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/

    A Mapei Magyarország weboldala: https://www.mapei.com/hu/hu/kezdolap

    Iratkozz fel a Nyereséges Vállalkozás Hírlevélre: https://nyeresegesvallalkozas.hu/feliratkozas/

  • A Nyereséges Vállalkozás Podcast 13. vendége Sándorfy Adrián, a Brocasterz Podcast Kft. társtulajdonosa és vezetője, valamint a Biznisz Boyz Podcast egyik házigazdája.

    Adrián egy nagyon fiatal és folyamatosan növekvő iparágban volt ott az első fecskék között, és vált meghatározó piaci szereplővé. A podcastkészítést még hobbiból kezdte, ami aztán - ahogy ő fogalmaz - “megváltoztatta az életét”. Ma a fő tevékenysége a profi és igény esetén teljeskörű podcast menedzsment, amihez minden technikai feltételt biztosítanak.

    A beszélgetésből kiderül, hogy Adrián cégvezetőként erősen támaszkodik a cég üzleti tervére, és azt rendszeresen figyeli és frissíti. Azt is megtudhatod, hogy hogyan lehet ennyire hasznos és gyakorlatias egy üzleti terv, és hogyan járulhat hozzá a cégvezetői döntéshozáshoz.

    Milyen témákat érintünk a beszélgetésben?

    miért a podcast az egyik leghatékonyabb márkaépítő formátum?

    hogyan járul hozzá egy jó üzleti terv a döntéshozáshoz?

    miért szerencsés helyzet az, ha a piaci igény húzza felfelé a cég kapacitásait?

    miért kezd el valaki már a cég korai fázisában kontrollingot bevezetni?

    milyen alapvető információkat mutat meg egy céges műszerfal?

    Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts és a Youtube felületein!

    Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/

    A Brocasterz Podcast Kft. weboldala: https://brocasterz.com/

    A Biznisz Boyz Podcast weboldala: https://bizniszboyz.hu/

    Iratkozz fel a Nyereséges Vállalkozás Hírlevélre: https://nyeresegesvallalkozas.hu/feliratkozas/

    #üzlet #vállalkozás #podcast #üzletipodcast #cégvezetés #controlling #profit #bizniszboyz #SándorfyAdrián #CsehilÁdám

  • 👉 A design a legkevésbé az esztétikumról szól

    👉 Egy sikeres design projekt segíti a költségcsökkentést és a bevétel növelését is

    👉 A design nem művészet, hanem egy profit termelő eszköz

    A Nyereséges Vállalkozás Podcast 12. vendége Barna Gergely, a Barna Design Kft. tulajdonosa és vezetője. Gergely az egyetem alatt szabadúszó designerként kezdte pályafutását, a cégét 2018-ban alapította, mára pedig már egy - a felvétel pillanatában - 10 fős designer ügynökséget vezet.

    Gergely nem az a típusú vállalkozó, aki pénzt akar keresni, és ehhez keres valami ötletet amire aztán felhúzhat egy vállalkozást. Szakmai alapon kezdett el vállalkozni, teljes elhivatottsággal a design szakma iránt.

    A beszélgetésben nagyon ügyesen adja át a hallgatóknak, hogy a design hogyan lehet egy mondhatni kézzelfogható értékteremtés, ami aztán profitot termel az ügyfelek számára.

    Milyen témákat érintünk a beszélgetésben?

    a design, mint profittermelő eszköz

    alulcsomagolás, túlcsomagolás és a csalódott fogyasztó

    mikor és hogyan segíti a vállalkozót a miértje

    a szervezeti jólét, és annak fontossága

    a kreatív energiák formába öntése úgy, hogy egy értékesíthető terméket/szolgáltatást kapjunk

    hogyan járulhat hozzá a design a költségek csökkentéséhez és a bevétel növeléséhez

    Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts és a Youtube felületein!

    Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/

    A Barna Design Kft. weboldala: https://barnadesign.eu/

    Iratkozz fel a Nyereséges Vállalkozás Hírlevélre: https://nyeresegesvallalkozas.hu/feliratkozas/

  • 👉 Méretgazdaságosság: elérni azt a cégméretet, amikortól nyereségről beszélhetünk

    👉 Folyamatos tanulás, megújulás: ami eddig elhozott, az nem visz tovább

    👉 Amit csinálunk, az 50%, ahogyan csináljuk, az pedig a másik 50%

    A Nyereséges Vállalkozás Podcast 11. vendége Dallos Zoltán, a DLX Media Kft. ügyvezetője és tulajdonosa. Zoli egy nagyon kerek vállalkozói utat jár be: a munkahelyét otthagyva egyéni vállalkozóként elkezdte próbálgatni a szárnyait, kereste az útját. Ahogy egyre inkább tisztult előtte, hogy mivel akar és mivel érdemes foglalkozni, úgy építette maga körül a csapatot és a céget. Ma már ezt vezeti és menedzseli: a saját cégét, ami mögött egyre növekvő létszámú csapat van.

    A videózással személyes érdeklődésből, mondhatni hobbiból kezdett el foglalkozni, mára pedig ez adja a cég bevételének jelentős részét. Persze a videó inkább egy eszköz az értékteremtésben, amit számos célra felhasználnak az ügyfeleknél.

    Zoli még nem a háttérbe vonult cégtulajdonosi életet éli, napról napra dolgozik azon, hogy egy átlátható és nyereséges vállalkozást építsen. Mindezt úgy, hogy kimagasló értéket teremtsen az ügyfeleinek, és a cég működését is minél magasabb szintre emelje.

    Milyen témákat érintünk a beszélgetésben?

    üzlettárssal vagy egyedül?

    az egy dologra való fókuszálás nehézségei és előnyei

    cégvezetőként “utazgatni”?

    hogyan lehet élvezni a napi “darálót” cégvezetőként?

    mit tehetünk a nyereségért?

    árazás, árképzés: mindig lehet fejleszteni

    Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts és a Youtube felületein!

    Dallos Zoltán weboldala: https://dalloszoltan.hu/

    A DLX Media weboldala: https://dlxmedia.hu/

    Iratkozz fel a Nyereséges Vállalkozás Hírlevélre: https://nyeresegesvallalkozas.hu/feliratkozas/

  • A Nyereséges Vállalkozás Podcast 10. vendége Csábi Boróka, a Te vagy a brand márka alapítója, a márkaépítés elismert szakembere.

    A beszélgetésben mesél a vállalkozói útjáról, arról, hogy ő hogyan tanulta ki a marketing szakmát, és hogyan vált egy olyan cégvezetővé, aki már több vállalkozást is beindított vagy épp talpra állított. Női vállalkozóként érvényesül egy, a sztereotípiák szerint férfiak által uralt világban.

    Keményen fogalmaz, amikor azt mondja, hogy “az ne nevezze magát marketingesnek, aki nem méri a marketing eredményeit”. A beszélgetésben egy olyan oldalát mutatja meg, amit kevesen ismernek, de örömmel enged betekintést a vállalkozói énjébe is.

    Milyen témákat érintünk a beszélgetésben?

    miben segít az, hogy figyeled a számokat vállalkozóként

    miért kell mérni, és nem csak “csinálni” a marketinget

    hogyan járul hozzá a nyereségességhez a márkaépítés

    egyszerű vs bonyolult business

    egy vagy több vállalkozás

    a nők nem jó stratégák - dehogynem!

    Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts és a Youtube felületein!

    ▶ Spotify:

    ▶ Apple podcasts:

    ▶ Youtube:

    Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/

    A Te vagy a brand weboldala: https://tanfolyam.tevagyabrand.hu/

  • - Hatékonyság csúcsra járatva.

    - Digitális gyártósor. Van ilyen?

    - 12x cégméret 4 év alatt, ugyanakkora menedzsmenttel. Lehetséges.

    A Nyereséges Vállalkozás Podcast 9. vendége Pál Zoltán Gábor, az ALH Consulting alapítója. Zoliék teljeskörű keresőoptimalizálással foglalkoznak.

    Ami miatt érdekes az ő sztorija az az, hogy gyakorlatilag egy digitális gyártósort épít. A teljesen online működő vállalkozását gyártói szemmel építi, méghozzá elég profin, amit az elért eredmények is tükröznek.

    Zoli folyamatosan azt keresi, hol tud javítani a hatékonyságon, mit tud automatizálni és hogyan tud időt megtakarítani a munkafolyamatban. Mindez oda vezet, hogy ugyanakkora ráfordítással több értéket tudnak termelni, ami több bevételt is jelent, de költségnövekedés nélkül.

    Milyen témákat érintünk a beszélgetésben?

    gyártói szemlélet egy online működő szolgáltató vállalkozásban hatékonyság, kapacitások, kihasználtság idő hitelezése saját magadtól a sok egyperces, tízperces javítás és a profit a vállalkozás optimális mérete

    Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, az Apple podcasts és a Youtube felületein!

    Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/

    Az ALH Consulting weboldala: https://alhconsulting.hu/

    #PálZoli #ALH #ALHConsulting #SEO #NyereségesVállalkozás #vállalkozás

  • - Profit fókusz a túlélés fókusz helyett.

    - Készletforgási sebesség, a készlet finanszíroztatása a beszállítókkal.

    - A pénzügyek vezetése lehetővé teszi az üzlet tervezhetőségét.

    A Nyereséges Vállalkozás Podcast 8. vendége Biros Levente, az OnlineMárkaboltok alapítója, a Szemléletváltó vállalkozói közösség megálmodója. Levente a 2008-2009-es válság idején szembenézett a valósággal, és összegezte a pénzügyeit: -40 milliót mutatott az egyenleg. Innen kimászva mára már jelentős osztalékot tud kivenni a cégéből.

    Hosszú út vezetett ehhez, ebből oszt meg hasznos történeteket, tanulságokat és konkrét lépéseket, feladatokat. A “mindig többet adni” filozófiát követve (ami egyébként a könyve címe is) ma már igyekszik segíteni a vállalkozókat, hogy rálépjenek az útra, és a vállalkozásuk segítségével olyan életet építsenek maguknak, amibe szerelmesek lehetnek.

    Milyen témákat érintünk a beszélgetésben?

    kimászni egy mély gödörből: -40 millió az értékalapú gondolkodás az értékalapú árképzés a hatékonyság javítása: de meddig, és hogyan? céges műszerfal, tisztánlátás a cégben pénzügyi tervezhetőség a magánvagyon nyújtotta lehetőségek

    Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, az Apple podcasts és a Youtube felületein!

    Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/

    Levente weboldala: https://biroslevente.com/

    Szemléletváltó: https://szemleletvalto.hu/

    #BirosLevente #Szemléletváltó #NyereségesVállalkozás #árképzés #pénzügyek #vállalkozás

  • Nem árbevételt számolunk, hanem profitot. Hogyan ültesd gyakorlatba az innovációt a vállalkozásodban? A szubjektivitás ideje lejárt. Itt az ideje objektív alapokra helyezni a cégvezetést.

    A Nyereséges Vállalkozás Podcast hetedik vendége Jagodics Tamás, a Cégmenedzser Szoftver Kft. tulajdonosa és vezetője. Volt idő, amikor Tamás több mint 30 cégben volt tulajdonos, ma már viszont kifejezetten a Cégmenedzserre fókuszál.

    Közel 20 évvel ezelőtt még egy bútorgyártó céget vezetett, ahol olyan korlátokba ütköztek, amelyeket csak egy jó ERP rendszer tudott volna megoldani. Miután körbenéztek a vállalatirányítási rendszerek piacán, azzal szembesültek, hogy nincs olyan ERP rendszer, ami “magyar KKV specifikus”. Így hát gondoltak egy nagyot, és csináltak egy saját rendszert.

    A beszélgetésben megoszt kemény személyes történeteket, rendkívül érdekes és hasznos ügyfélsztorikat, továbbá őszintén mesél arról, ő hogyan építi a cégét. Elmondja, hogy a számok alapján hol tartanak most, és azt is, hogy mi minden van a számok mögött.

    Milyen témákat érintünk a beszélgetésben?

    az innováció a cég életében: honnan ered, kik a mozgatórugói? az ügyfelek bevonása az innovációba és a fejlődésbe edukáció: az ügyfelek edukálása közben te is sokat tanulhatsz figyelj oda rá, hogy kitől és mit tanulsz a “rossz profit” fogalma kintlévőség kezelése: ügyfélsztori a transzparencia ereje a cégben

    Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastot a Spotify, az Apple podcasts és a Youtube felületein!

    Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/

    A Cégmenedzser weboldala: https://cegmenedzser.hu/