Episoder

  • Mozgalmas év előtt áll a magyar egyetemi sport, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy számos hazai rendezésű, rangos nemzetközi sporteseményt tartanak 2023-ban. Többek között ezekről, a küszöbön álló MEFOB Fesztről, a magyar egyetemi sportdiplomácia nemzetközi esélyeiről és természetesen a MEFS szerepéről beszélgetünk Juhász Péter főtitkárral.

    Két és fél hét múlva kezdődik Debrecenben az év legjelentősebb hazai egyetemi multisportrendezvénye, a MEFOB Feszt, amelyen összesen nyolc sportágban tartanak döntőket.

    Az Unisport podcast mostani adásában a társrendező Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkárát, Juhász Pétert kérdeztük a közelgő eseményről, annak előzményeiről, az eddigi tapasztalatokról, a fejlődés lehetőséges irányairól, valamint az Feszt sportági struktúrájáról.

    Ezenkívül természetesen szóba kerül több rangos, magyar vonatkozású, nemzetközi egyetemi sportesemény is, így a júliusi debreceni 3x3-as kosárlabda egyetemi Európa-bajnokság, a miskolci egyetemi vízilabda, valamint tollaslabda Eb, a nyáron esedékes csengtui egyetemi világjátékok, vagyis az Universiade, illetve a 2024-es hazai rendezésű Európai Egyetemi Játékok.

    A bő félórás beszélgetés során bepillantást kapunk a nemzetközi egyetemi sportpolitikába, illetve sportdiplomáciába is. Novemberben ugyanis tisztújító közgyűlést tart a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség, a FISU, és reményeink szerint az új elnökségnek lesz magyar delegáltja is. Hogy milyen előnyökkel jár ez a honi egyetemi sport számára, kiderül a podcastból.

  • Már csak alig több mint három hét van hátra az év legjelentősebb hazai egyetemi multisportrendezvényéig, MEFOB Fesztig, amelyet április 28. és május 1. között rendeznek Debrecenben. A kiemelkedő esemény a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a Debreceni Egyetem, Debrecen városa és a DEAC közös rendezvénye.

    Már csak alig több mint három hét van hátra az év legjelentősebb hazai egyetemi multisportrendezvényéig, MEFOB Fesztig, amelyet április 28. és május 1. között rendeznek Debrecenben. A kiemelkedő esemény a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a Debreceni Egyetem, Debrecen városa és a DEAC közös rendezvénye.

    Többek között ennek kapcsán beszélgettünk prof. dr. Balogh Lászlóval, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatójával, aki nemcsak a közelgő egyetemi sportünnepről, a MEFOB Fesztről, hanem az egyetem új létesítményeiről, így többek között a nemrég átadott Dóczi utcai sportkomplexumról, a benne rejlő lehetőségekről, a város és az egyetem, illetve az új és a régi kapcsolatáról, a Debreceni Egyetemi Atlétikai Clubról, a nyári debreceni 3x3-as kosárlabda egyetemi Európa-bajnokságról, továbbá a jövő évi, debreceni és miskolci rendezésű Európai Egyetemi Játékokról is beszél Mezei Dániel főszerkesztőnek.

  • Mangler du episoder?

    Klikk her for å oppdatere manuelt.

  • Podcastsorozatot indított a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem azzal a céllal, hogy egyetem hallgatókat és fiatalokat érintő sportos témákat tárjon a hallgatóság elé neves szakemberek megszólaltatásával.

    Az egyik adásban egy rendkívül aktuális, a téli sportokat, illetve a télen is végezhető, szabadtéri testmozgást érintő témával jelentkeztek a szerkesztők.

    A szabadidő- és versenysportolók gyakran szembesülnek a testmozgást gátló fájdalmas térdsérülésekkel, térdproblémákkal és ízületi megbetegedésekkel. Különösen igaz ez a téli sportok – síelés, korcsolyázás, hódeszkázás – kedvelőire, akik a más sportokat űzőkhöz képest gyakrabban esnek el, valamint azokra, akik a zimankó ellenére is futni, kocogni, erősíteni járnak.

    Erre a problémára szerencsére van megoldás. Dr. Lacza Zsombor ortopéd-traumatológus szakorvos, a térdsérülések specialistája, a TF Sportélettani Kutatóközpontjának igazgatója nemcsak ismeri és kutatja a térdízületi problémákat, hanem kezeli is. Sőt néhány remek tippel is szolgál, hogyan előzzük meg a bajt, miképp ismerjük fel a sérülésre utaló jeleket, valamint, hogy mikor forduljunk velük szakorvoshoz.

  • Manapság sajnos nem sok magyar vonatkozású nemzetközi vitorlássikernek tapsolhatunk, ezért aztán minden kiemelkedő eredményt nagy becsben kell tartanunk. A Pécsi Tudományegyetem hallgatója, Németh Domonkos személyében szerencsére újra akadt egy magyar vitorlázó, aki nemrég fantasztikus teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet.

    A mindössze 20 éves Domonkos – aki két U23-as világbajnoki cím büszke tulajdonosa – ezüstérmet nyert Miamiban a finndingi hajóosztályban megrendezett felnőtt-világbajnokságon úgy, hogy végig „lőtávon” belül haladt a győztes brit Ed Wright mögött.

    Ebben az adásban a sokak által csak „Domának” becézett versenyző többek között arról beszél, hogyan élte meg ezt a nagyszerű sikert, miért szomorkás mégis egy kicsit, milyen barátságban van a széllel, mennyire kiszolgáltatott a természet erejének, milyen képességek kellenek ahhoz, hogy megállja a helyét, és mi az, ami miatt jó ideig nem akarja abbahagyni a vitorlázást.

    Hangoljatok ránk, és hallgassátok az Unisport-podcastot!

  • Podcastom első vendége Panyi Kristóf, aki jelenleg autóipari rendszermérnökként dolgozik, és október 21-én elindult élete eddigi legnagyobb kalandjára, a Budapest–Bamakó Rallyra. Az útvonal 2022-ben minden eddiginél messzebbre vezeti a résztvevőket, hiszen a viadal történetében másodszor Guineába és Sierra Leonéba is ellátogat a mezőny. Ha valaki nem tudná, ezen a versenyen soha semmi sem teljesen biztos, a körülmények, az útvonalak bármikor, akár egyik napról a másikra is változhatnak, ezért nagyon komoly felkészültséget igényel. A járványhelyzet és egyéb körülmények miatt a versenyt többször is elhalasztották, és az októberi rajt is sokáig kétségesnek látszott.

    Kristóf és jóbarátja már gyerekkoruk óta dédelgették az álmot, hogy egyszer elinduljanak ezen a rallyn, és mostanra vált biztossá, hogy valóban megmérettetik magukat. Természetesen egy ilyen kihívás több éves felkészülést követel, megannyi lemondással, belső küzdelemmel. Egyebek között el kell hitetnünk a családdal, illetve a barátokkal, hogy feltétlenül egyben érünk haza.

    Igen, kockázatos terepre merészkedtek a fiúk, bármikor bármilyen veszély felütheti a fejét. A több mint 9000 km-es túra során számolniuk kell a vadkempingezés veszélyeivel, balesetekkel, regionális nehézségekkel is. A világ leghosszabb amatőr rallyja Sierra Leone fővárosában, Freetownban ér célba. Kristóféknak azonban a túra ezzel még nem fejeződik be, hiszen elmondása szerint még kiszínezik egy kis privát kalandozással az előttük álló, összességében körülbelül másfél hónapot.

    Hogy pontosan miképpen néz ki a felkészülés, milyen kihívásokat rejt, és milyen gondolatok jártak Kristóf fejében két nappal a rajtceremónia előtt, hallgassátok meg tőle az alábbi podcastban. A Budapest–Bamakó Rally történéseit Kristóf Facebook csatornáján, a KP Motology: irány Afrika oldalon, illetve a vezess.hu-n követhetitek végig.

  • A PTE Sportiroda 2019 tavaszán hagyományteremtő céllal indította el a „Sportirodák Találkozója" elnevezésű országos szakmai összejövetelt, amely a Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség (MEFS) társszervezésben valósult meg évről-évre, igaz a koronavírus-járvány miatt sajnos egy kisebb kihagyással. Idén az országos találkozón 23 hazai egyetem képviseltette magát sportszakemberein keresztül.

    Az első napon olyan témákban folytak a gondolatcserék a tagintézmények képviselői között, mint a modellváltó egyetemek sporttámogatási rendszere, az idén először megszervezett MEFOB Feszt és a nemzetközi egyetemi versenyek tapasztalatai, illetve a tavaly Pécsen is elindult sportnagyköveti hálózat jó gyakorlatai. Az első etap egy „kocsmasportos" csapatépítővel zárult, amelyet már rutinosan a pécsi sportirodások vezényeltek le, megalapozván egy negyedik összejövetel jövő évi lehetőségét.

    A második nap sem szűkölködött kérdésekben, hiszen a hallgatók hatékony elérése, az elmúlt évben újraélesztett Universitas-kupa tanulságai, vagy a második részt záró szabadidősport lokális kihívásai, mind jó alapot szolgáltak egy péntek délelőtti sportos diskurzusra.

    A programon részt vett Juhász Péter, a MEFS főtitkára és a szervező PTE Sportiroda vezetője, Hári József is, akivel a csütörtök esti sportverseny és buli szünetében beszélgettünk az egyetemi sport és a Sportirodák új céljairól, mert a nehéz helyzet egyértelműen új szemléletet kíván. Igaz, ha visszatekintünk, számos siker után talán a nehézségeket is könnyebb elviselni majd.

  • Az Unisport-podcastnak, Mezei Dánielnek nyilatkozott Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A beszélgetésben főképp a nagy világesemények, a magyar sport és sportdiplomácia ereje, valamint az olimpiai rendezés és pályázat került szóba.

    Az olimpiai bajnok sportvezető határozott a magyar olimpiai pályázatot illetően, alkalmasnak tartja Magyarországot az esemény megrendezésére. Gyulay úgy gondolja, hogy az elmúlt évek és a most zajló vizes világbajnokság nem a pesszimistákat, hanem a sport összetartó erejében bízókat támasztotta, támasztja alá. A beszélgetésében emellett az újraszerveződő MOB egy-egy gesztusértékű, és pár igen gyakorlatias teendői is szóba kerülnek.

  • Soha nem látott, 29 fős sportolói delegációval vesz részt a Debreceni Egyetem (DE) a július 17. és 30. között a lengyelországi Lódzban sorra kerülő 6. Európai Egyetemi Játékokon (EEJ). Az EEJ-t felvezető sorozatunkban ezúttal Varga Kata, a DE testnevelési és szabadidősport koordinátora árulta el a részleteket a Unisport-podcastban.

    Varga Kata, a Debreceni Egyetem (DE) testnevelési és szabadidősport koordinátora, a 2024-es hazai rendezésű Európai Egyetemi Játékok (EEJ) szervezőbizottságának tagja bízik benne, hogy a DE nemcsak nagy létszámmal – 29 sportoló és egy 21 fős stáb utazik a lengyel városba –, de sikeresen is szerepel az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szervezésében sorra kerülő idei EEJ-n.

    A szakember különösen nagy reményeket fűz az intézmény sportjának két zászlóshajójához, a férfi futsal- és vízilabdacsapathoz, de úgy véli, a női teniszezők és a cselgáncsozók is okozhatnak meglepetést.

    A felkészülésről, a DEAC-ról, a debreceni egyetemi szabadidős és versenysport múltjáról és jelenéről, továbbá a 2024-es, Debrecenben és Miskolcon sorra kerülő Európai Egyetemi Játékokról tudhattok meg további érdekes részleteket, ha meghallgatjátok a csaknem 10 perces podcastot.

  • Az Eötvös Loránd Tudományegyetem számos hallgatót is delegál az év legnagyobb szabású nemzetközi egyetemi sporteseményére, a nyári Európai Egyetemi Játékokra. Az Unisport-podcastban Szalay Krisztiánnal, az ELTE sportügyekért felelős rektori biztosával beszélgettünk.

    Az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) meglepően népes küldöttséggel, összesen 26 sportolóval vesz részt a július 17. és 30. között a lengyelországi Lódzban sorra kerülő 6. Európai Egyetemi Játékokon, amely az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szervezésében zajlik le.

    Mint ismert, a két hétig tartó eseményen 15 helyszínen összesen több mint 6000 sportoló méri össze tudását 20 sportágban, közöttük több mint 400 magyar száll harcba az érmekért és az értékes helyezésekért.

    Az egyik legsportosabb hazai egyetem, az ELTE természetesen szeretné kivenni a részét a magyarok sikeréből, legfőképpen azért, mert a felsőoktatási intézmények nemcsak országukat, hanem magukat is képviselik a jeles eseményen. Ebből kifolyólag mind az egyéni, mind pedig a csapatsportokban magyar, világ- és Európa-bajnokokat nevez a játékokra.

    Erről, a kiválasztás folyamatáról, valamint a sport ELTE-n betöltött szerepéről beszélgettünk Szalay Krisztiánnal, az ELTE sportügyekért felelős rektori biztosával.

  • Interjúkötet jelent meg Kilőve a Holdra – Szekeres Pál, a háromgyermekes vívó címmel, amelynek főszereplője az olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok vívó. Az Unisport-podcastben a szerzővel, Antal-Ferencz Ildikóval beszélgettünk.

    Az 57 éves Szekeres Pál az 1988-as szöuli nyári játékokon harmadik helyen végzett a tőrcsapat tagjaként, majd 1991-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, ami után kerekesszékbe kényszerült. A sportpályafutását azonban nem fejezte be, a paraversenyeken rendkívül sikeres lett, ő az első ember a világon, aki érmet szerzett olimpián és paralimpián, ép és kerekesszékes sportolóként vívásban. Beliczai Sándor mesteredző, aki 1976-tól 2012-ig volt Szekeres Pál mestere, korábban a könyvbemutatón úgy fogalmazott, nagy megtiszteltetés és öröm, hogy egy ilyen pályafutásban részt vehetett. Beszédében felidézte az együtt elért eredményeket, az 1991-es autóbalesetet, a kerekesszékes vívó pályafutás fontosabb mérföldköveit.

    „Akkor mindenki tönkrement a történtek hatására, ő volt az, aki tartotta bennünk a lelket. Pali példakép lett, megérdemli ezt a könyvet” – jelentette ki.

    A könyv létrejöttéről a szerző, Antal-Ferencz Ildikó szabadúszó újságíró azt mondta korábban, akkor született meg benne az ötlet, amikor néhány éve egy rövid interjút készített a sportemberrel.

    „Minden kérdésre volt öt története, sztorija, ami akkor nem fért bele. Az élete izgalmas, érdekes és sok szempontból tanulságos, ezt mindenképpen meg akartam írni” – fogalmazott.

    Most az Unisport-podcastben ennél többet is elárult Mezei Dánielnek.

  • Kása Tamás, a EUG szervezőbizottságának tagja a "főpróbáról", a 2024-es játékokról és a tapasztalatokról is beszélt az Unisport podcastben, Mezei Dániellel.

    Tíz sportág és több ezer versenyző érkezik három év múlva a Debreceni Egyetemre, az Európai Egyetemi Játékokra. A három év múlva kezdődő egyetemi játékok szervezési folyamatairól, valamint az elkövetkező időszak feladatairól is beszélt Kása Tamás, aki a MEFOB Fesztivált egy kiváló kezdeményezésnek, jó gyakorlásnak is látja, amiben "öröm volt részt venni".

  • Vas Márton, a Magyar Jégkorong Szövetség általános igazgatója a finnországi A csoportos világbajnokságról haztérve nyilatkozott az Unisport podcastnek arról, hogy milyen képzésen vett részt, miért nem lehet, nem lesz 2023-ban elit vb hazánkban, és arról is, hogy mi a hazai jégkorongsport építkezésének következő fontos állomása.

    A korábbi 175-szörös válogatott Vas Márton kétszer is részt vett a magyar hokiválogatott tagjaként az A csoportos vb-n, így pontosan tudja mit veszítünk a kormánygarancia hiányában végül visszaléptetett pályázattal. Azonban a nemzeti csapat korábbi csapatkapitánya töretlenül hisz abban, hogy öt év múlva rendezhetünk világbajnokságot.

    Hogy miért és miként? Kiderül az Unisport-podcast legújabb beszélgetéséből.

  • Neves sportolók vettek részt az első alkalommal megrendezett Egyetemi Sport Summit konferencián, a Miskolcon rendezett MEFOB Fesztiválon. Többek között ott volt Cseh László, olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, 112 alkalommal magyar bajnok úszó. A Fesztivál keretein belül sorra kerülő beszélgetésen részt vett Cseh László mellett Mocsai Lajos, a MEFS elnöke, Kemény Dénes olimpiai bajnok edző, Baji Balázs világbajnoki bronzérmes akadályfutó, Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és Zsivoczky-Farkas Györgyi, Eb-bronzérmes hétpróbázó is.

    A miskolci kerekasztalbeszélgetésről és saját magáról, Cseh Laci az Unisport podcastban mesélt.

  • Ez is a MEFOB-FESZT, igen! Unisport-podcast Juhász Péterrel, a MEFS főtitkárával.

    A jövő hét második részében, május 19. és 22. között Miskolcon rendezik meg a MEFOB Feszt elnevezésű eseményt, amelynek keretén belül nyolc sportágnak (atlétika, asztalitenisz, futsal, cselgáncs, kosárlabda, tenisz, ultimate frizbi, vízilabda) bonyolítják le az egyetemi döntőjét. Az eseményre 25 felsőoktatási intézményből 976 sportoló regisztrált, de a kísérőkkel, vendégekkel együtt a létszám elérheti az 1500 főt is.

    Többek közt ez is kiderül abból a beszélgetésből, amelyet a Trend FM reggeli műsorában Juhász Péterrel készített, Imre Lőrinc és Mezei Dániel.

  • Az egyetemi sport legnagyobb fesztiválját, a MEFOB FESZT-et május 19. és 22. között a Miskolci Egyetemen rendezik. A négynapos rendezvényen egyetemi és főiskolai futsal, kosárlabda, vízilabda, judo, atlétika, tenisz, asztalitenisz és ultimate frizbi Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságokat rendeznek, elsősorban egyetemi, de városi helyszíneken is.

    A sport mellett a sporttudománynak is enged teret a MEFOB FESZT, arról nem is beszélve, hogy az esti DJ-s buli, a számos kísérő program és a szabadidős események is azt ígérik: érdemes Miskolcra látogatni május közepén! A fesztivál egyik érdekes programja lesz az sportkonferencia, amelyen a FISU elnöke mellett ismert és elismert sportolók, edzők, vezetők is felszólalnak. Május 20-án ugyanis Zsivoczky-Farkas Györgyi, Mocsai Lajos, Kemény Dénes, Cseh Laci vagy éppen Baji Balázs is tart előadást.

    Ancic-Valkai Ágnest, a MEFS nemzetközi igazgatóját, az Egyetemi Sport Summit Sportkonferencia szervezőjét kérdeztük a programokról.

  • Az edzőnek adható legkomolyabb hazai elismerésben részesült Rátgéber László, kosárlabda mesteredző, a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ igazgatója, a Rátgéber László Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatója, korábbi női és férfi szövetségi kapitány, Euro­liga-győztes tréner.

    A Bay Béla-díj átvétele után két nappal Pécs főterén koccintott, prózaibb megfogalmazásban borozott az Unisport riportere, Mezei Dániel az egyik legsikeresebb magyar kosárlabda-edzővel és a PajtaKult csapatával. A borozásból egy érdekes beszélgetés lett, amelyben az élethez és szakmához való - ha lehet így fogalmazni - általa követett edzői és emberi hozzáállást is megfogalmazott, Rátgéber László, aki korántsem mellékesen, a Pécsi Tudományegyetem docense.

    És egyébként dr. habil. Rátgéber László.

  • Sok minden történt az elmúlt napokban prof. dr. Sós Csabával, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányával. A debreceni országos bajnokság után kijelölte a magyar úszóválogatott világbajnoki keretét. Eldőlt, hogy 2017-hez hasonlóan 33 magyar úszó vesz részt a hazai rendezésű világbajnokságon, köztük többen komoly éremeséllyel, de eközben generációváltás is zajlik a sportágon belül.

    Emellett Sós professzor nemrég töltötte be 65. életévét, amely sok változást hozott az "egyetemi életében". Ha már egyetem: a TF küldöttsége a hét elején Lausanne-ban járt, ahol a FINA és az IOC vezetőivel is tárgyalt az elismert szakember, Sterbenz Tamás rektor társaságban.

    Mezei Dániel azonban nem erről, az úszók szerepléséről kérdezte először, Sós Csabát.

  • Az Unisport-csapata ezúttal technikai sport tárgyú írással és Podcasttal jelentkezik.

    A TF hallgatója, Kámány Andrea írt nekünk egy érdekes cikket, miután motorsportedző-képzés második évében szervezett szakmai gyakorlat keretein belül a hallgatók ellátogathattak a madridi MSi-re, vagyis a Motor and Sport Institute-ra. A világon mondhatni egyedülálló intézményben az erőnléti felkészítésen kívül magas szintű versenymérnöki oktatás és technológiai fejlesztés folyik.

    Mielőtt azonban a cikket elolvassátok, ismerjétek meg a szerzőt.

  • Az Unisport Podcastben kiderül, hogy műszaki és reál képzettséggel, háttérrel is határozottan sokat lehet tenni a sporttudományért. Sőt!

    Április 1-jén, pénteken újabb nagyszabású rendezvénynek ad otthont a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem: a Tudományos Parkok Nemzetközi Szövetsége, az IASP ugyanis Budapesten rendezte európai divíziójának egynapos műhelytalálkozóját. Az eseményen Prof. Dr. Kovács Levente is részt vett, aki elismert kutató, de emellett rendszeresen sportol is, fut, igaz, most éppen sérült.

    Talán nem köztudott, de a villamos- és egészségügyi mérnök végzettségű Kovács Levente kutatási területe a modern irányításelméletre és élettani szabályozásokra (elsősorban diabétesz és rákkutatás) fókuszál, amelyek keretében több mint 350 nemzetközi folyóirat cikket és referált nemzetközi konferencia cikket publikált. Számos külföldi konferencia szervezője és meghívott vagy plenáris előadója. Több nemzetközi folyóirat bírálója – irányításelmélet és egészségügyi mérnöki tématerületen. Emellett az Óbudai Egyetem a tudományos és innovációs parkok területén a rektor vezetésével igen aktív, ami - mint Mezei Dániel beszélgetéséből, az Unisport-podcastban kiderül - a sport szempontjából is fontos lehet.

  • Létezik-e két Aranycsapat? Ez is szóba kerül Kiss Gergely és Mezei Dániel beszélgetésében az Unisport-podcast legújabb epizódjában.

    A Magyar Vízilabda Szövetség, a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetséggel közösen 2022-ben is megrendezi az EATON Vízilabda Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságot (MEFOB). Tekintettel az esemény népszerűségére, a sorozat a férfiak selejtezőjével indul, amelyet március 25. és 26-án a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem által fenntartott Gödöllő Városi és Térségi Uszodában rendeznek meg.

    Az uszodában a legendás balkezes, Dr. Kiss Gergely és a világbajnok Ančić-Valkai Ágnes irányításával már több mint 200 gyermek vizilabdázik. Tegyük hozzá, alig pár hónap alatt, hiszen egy új uszodáról van szó.

    Erről a fontos lehetőségről, más munkáiról, a legendás három olimpiai aranyérmet (is) nyerő fantasztikus csapatról és még sok minden másról is beszélget Mezei Dániel és Kiss Gergely az Unisport-podcastben.

    fotó: Thaler Tamas / Wikipedia