Эпизоды
-
Egy eléggé felkavaró és fontos témát feszeget ez a beszélgetés: nemrégiben jött elő a téma, hogy a nők egy medvével vagy egy férfival találkoznának este az erdőben... és voltak, akik a medvét választották. Önmagában ezzel lehet empatizálni és fontos jelenségre hívja fel a figyelmet, ugyanakkor született ebből egy wmn cikk, amiről mi elkezdtünk beszélgetni. Sajnos úgy tűnik, hogy többekben a személyes sértettség kivetül a teljes férfi populációra, ami inkább indulatokat szül, mintsem segítené az együttműködést és hozzájárulna a biztonságérzet kialakulásához. Szóval újra itt van velünk Kárpáti Dorka - A természetjárók mozgásspecialistája, és ez a nem a medvékről szóló beszélgetésünk.
A Dorka meg Én sorozat egy meghitt hangvételű kezdeményezés, amelyben beszélgetünk értékekről, közéletről, gyógyításról, szerepekről, társadalomról, pszichológiáról, és persze egymásról.
-
Meghívott éves táborába a Fogyjunk Együtt Egymásért Egyesület, akikkel kiváló kapcsolatot ápolok és a tavalyi táborukban is részt vettem egy kerekasztalon. Ezúttal egy bő kétórás beszélgetést tartottunk a falászavarokról, érintettek kérdéseivel és az én őszinte válaszaimmal. Beszélgettünk tünetekről, motivációról, de szóba került az ellátórendszer és annak hiányosságai is. Felmerültek félelmek, bizalmatlanság a pszichológus szakmával szemben, egy nagyon építő és izgalmas beszélgetés volt. Ezt hallgathatjátok és nézhetitek meg, a minőség ezúttal nem a megszokott stúdióminőség, hiszen egy mobiltelefonnal készült, ezt kérlek nézzétek el, de talán jól tükrözi az esemény meghittségét.
A felvétel 2024. május 10-én készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Пропущенные эпизоды?
-
Gersei Csengével már találkozhattatok a csatornán, és fogtok is még a jövőben! Őszintén beszél gyógyulásának történetéről, de ezúttal főleg arról, hogyan élte meg ezt a családja, szakemberként hogyan tud ő segíteni. Beszéltünk arról is, mik voltak azok a kommunikációs fordulatok, amik inkább ártóak, zavaróak voltak, és mi volt az, ami igazán használt. Az evészavarban a család is szenved, a szülők a legjobb szándék ellenére is tehetetlenek sokszor, legjobb intuícióik inkább kontraproduktívak. Csenge elbeszéléséből még jobban beleláthatunk egy evészavarban szenvedő fejébe, családjába, érzéseibe.
A felvétel 2024. május 7-én készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Az evészavarok felismerése sokszor könnyű, vannak árulkodó jelek a fiatalok körében, mégsem szólunk, mégsem kezdünk semmit a felismeréssel. Hogyan lehet erről kommunikálni, mire érdemes odafigyelni? Mi a szerepünk barátként, szakemberként?
A felvétel 2024. május 6-án készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Gyakran felbukkanó fogalom a pszichológiai diskurzusban a kiégés. Mi is az pontosan? Hány embert érint, kiket érint leginkább? Mit tudunk tenni, hogy megelőzzük, elkerüljük? Miért problémás, ha úgy megyünk neki rögtön az első munkahelyünknek, hogy bizonyítani akarunk?
A felvétel 2024. május 1-én készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Együk-e mindenből a gluténmenteset akkor is, ha nem vagyunk gluténérzékenyek? Lehet-e egyszerre fogyni és izomtömeget építeni? Tényleg superfoodok-e a superfoodok, például a chia mag és társai?
10 nagyon izgalmas táplálkozási kérdést, tévhitet, mítoszt tett helyre nekünk Kőrösi Éva sportdietetikus, aki a verseny- és hobbisportolók teljesítményfokozásához nyújt segítséget. Rengeteg hasznos és mindenki számára érthető információt kaptunk, közben pedig Őt is megismerhettük egy kicsit! Elképesztő szakmai tudásával és vidámságával elsöprő győzelmet aratott, (hobbi)sportolóknak, életmódváltóknak, a diéták között elveszetteknek, meg úgy általában mindenkinek szívből ajánljuk!
A felvétel 2024. április 16-án készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Miért nem használt kézkrémet vagy állt a sütő és a mikró elé? Hogyan próbálta szinte minden pillanatban átverni a környezetét a betegségével kapcsolatban? Miért különösen fontos a családtagok reakciója, viselkedése? Hogyan reagál a betegségre egy anorexiás kislány barátnője?
Szabó Tamara elképesztő nyíltsággal beszél anorexiájáról, nincs rá jobb szó, rajta keresztül beleláthatunk egy anorexiás beteg fejébe, megismerhetjük a gondolkodását, hogy hogyan próbálja meg manipulálni a környezetét és saját magát is. Természetesen mindezt azért meséli el, hogy segítsen a hasonló helyzetben lévő családoknak és érintetteknek, akik sokszor érzik úgy, egyedül vannak ezzel a nagyon komoly betegséggel!
A felvétel 2024. április 13-án készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Mi áll a gyerekek fejlődési sajátosságainak hátterében? Genetikailag örökölt dolgokról van szó vagy a környezeti hatások a felelősek? Hatékony lehet-e a gyógyszeres kezelés az ADHD, az autizmus vagy a ticek esetében? Mi a különbség a zavar és a sajátosság között? Mi a szerepe a tesztoszteronnak az agyi működésben? Hiánypótló beszélgetés nem csak szülőknek!
Dr. Tárnok Zsanett neuropszichológus, a Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért munkatársa és a Mindennapi Pszichológia Magazin főszerkesztője, Magyarország egyik vezető szakembere a gyermekeket és serdülőket érintő fejlődési sajátosságok és zavarok területén, a figyelemzavar, hiperaktivitás és tic zavarok komplex terápiájában, a magatartászavarok és szorongásos problémák kezelésében.
A felvétel 2024. április 6-án készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Miért nem állandó az, ahogy látjuk magunkat? Mi van hatással a testképünkre? Vannak egyéni különbségek? Tényleg befolyásolja a hangulatunk, közérzetünk, a környezet ítéletei, a szociális média a testképünket?
A felvétel 2024. április 9-én készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Mikor érdemes diétába fogni, dietetikus segítségét kérni? Kinek használ, kinek árt akár egy előre megtervezett étrend? Van-e egyáltalán értelme az előre megírt diétáknak? Minden diéta elimináción alapul? Mi a különbség az étrend és az életvitel között? Van olyan, hogy egy diéta ront a kialakult helyzeten? Mi a szerepe a dietetikusoknak mindebben?
A felvétel 2024. április 7-én készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Miért ne elemezzen másokat a pszichológus nyilvánosan? Van-e erre etikai szabályozás? Ki is volt Goldwater? Mit hozott Donald Trump a történetbe? Egy kis kitekintés a pszichológusi és pszichiáteri működésre a médiában, nyilvánosság előtt való elemezésre, annak etikai vonatkozásaira.
A felvétel 2024. április 2-án készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Dorkával megbeszéljük kedvenc stresszkezelő és hangulatjavító módszereinket és kitérünk arra is, hogy ezek biológiailag hogyan működnek. Érintjük a relaxációt / meditációt, a Wim Hof légzést és a hideg zuhanyt, a mezítlábas sétát, sok környezeti tényezőt, és persze a végére belemegyünk néhány filozófiai kérdésbe is. Ismét tisztázzuk kicsit a dopamint és az idegrendszeri működéseket.
A Dorka meg Én sorozat egy meghitt hangvételű kezdeményezés, amelyben beszélgetünk értékekről, közéletről, gyógyításról, szerepekről, társadalomról, pszichológiáról, és persze egymásról.
-
Milyennek kell lennie egy ideálnak? Milyen aspektusok szerint lehet értelmezni, elemezni? Kellenek nekünk egyáltalán ideálok? Mi vagy ki a felelős azért, hogy a nők és a férfiak testképe egyre inkább romlik? Tényleg az elnyomó férfiak elvárásain múlik, hogy milyen a nők önértékelése? Hogyan lehet értelmezni a Kardashian vagy a Jenner jelenségeket? Merre tart a szépségideálok tendenciája?
A felvétel 2024. március 24-én készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Hogyan ismerjük fel a klasszikus evészavarokat? Mik a pontos tünetei? Hogyan állapítsuk meg a tünetek súlyosságát? Mi is a "klinikai szint"? Ki diagnosztizálhat evészavart? Milyen típusú, súlyosságú problémával hova fordulhatunk? Mikor kell pszichiáter, intézmény, mikor elég a pszichológus, dietetikus? Van-e értelme a coachnak vagy a különböző táplálkozási tanácsadóknak az evészavarok kezelésében?
A felvétel 2024. március 20-án készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Van-e kapcsolat az abúzus és a falászavar között? Kifejeződhet-e érzelmi evésben a harag? Mi is pontosan a falászavar? Mik a klinikai kritériumai? Egy tábla csokoládé mekkora tragédia? Milyen lelki mozgatórugói vannak a túlevésnek? Miért fontos kiállni áldozatok mellett, főleg, ha gyerekekről van szó? Mi volt a jelentősége a tüntetésnek a Hősök terén? Mi mozgatja azokat, akik helybenhagyják az elkövetők cselekedeteit? Empatizálhatunk-e a haraggal? Mit kell megtanuljunk ahhoz, hogy kifejezzük a saját indulatainkat, és elfogadjuk a másikét?
Varga Gréta rendszerszemléletben gondolkodik, én pedig inkább pszichoanalitikus irányból közelítem a kérdéseket, ami a laikus hallgató számára talán nem mond sokat, de a - most főleg szakmázós - beszélgetés során kiválóan kiütközik a két nézőpont közti különbség, miközben törekszünk a szintézisre és a jelenségek minél mélyebb megértésére. Hálás vagyok ezért a beszélgetésért, mert súlyos társadalmi és egészségügyi kérdéseket tudtunk átbeszélni az ítélkezés legkisebb jele nélkül, ilyen diskurzusokra nagy szükség lenne, hiszen egyre inkább polarizálódik nem csak a közélet, de maga a pszichológia szakma is.
A felvétel 2024. március 16-án készült
Varga Gréta: pszichológus, szexuálpszichológus
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Téged is idegesít egy bizonyos zöld manó a reklámokból, esetleg meg is fogadtad, hogy tuti nem veszel tőlük semmit? Van egy rossz hírünk, az ismerősségi hatás könnyen felülírja a szilárdnak hitt elhatározást. Kuslits Kata a kognitív idegtudomány felől közelíti meg a reklámok hatásmechanizmusát. Hogyan tudja a média és a marketing tudománya befolyásolni, hogy mit vegyünk, mit együnk? Szerepet játszik-e ez az egész az elhízás elterjedésében? Hol tart a befolyásolás tudománya? Mérhető-e a reakciónk a reklámokra? Ijesztő a helyzet, hiszen egyre nagyobb ellenállásra kényszerülünk, ha szeretnénk megőrizni az egészséges életvitelünket.
A dopamin és társai sokkal komplexebben hatnak ránk, mint azt a különféle féltudományos cikkekből lehetséges lenne megtudni. Kuslits Kata egy kicsivel többet is elmesélt nekünk a dopaminról, illetve inkább arról, hogyan érdemes gondolkodnunk úgy általában a neurotranszmitterekről!
Egyúttal pedig üdvözöljük Katát a csatornánkon, aki még fel fog sokszor bukkanni itt nálunk beszélgetések és posztok formájában. A csatorna eredeti céljai között szerepelt, hogy a modern kognitív idegtudományt közelebb hozzuk a hallgatósághoz, így végre ebbe is belevághatunk!
A dopamin és társai sokkal komplexebben hatnak ránk, mint azt a különféle féltudományos cikkekből lehetséges lenne megtudni. Kuslits Kata egy kicsivel többet is elmesélt nekünk a dopaminról, illetve inkább arról, hogyan érdemes gondolkodnunk úgy általában a neurotranszmitterekről! Egyúttal pedig üdvözöljük Katát a csatornánkon, aki még fel fog sokszor bukkanni itt nálunk beszélgetések és posztok formájában. A csatorna eredeti céljai között szerepelt, hogy a modern kognitív idegtudományt közelebb hozzuk a hallgatósághoz, így végre ebbe is belevághatunk!
A felvétel 2024. február 17-én készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Mi is a harag? Különbözőképpen haragszanak a nők és a férfiak? Miért haragszunk néha azokra, akiket szeretünk? Tényleg bántania kell minket valakinek ahhoz, hogy haragudjunk? Mi a szerepe a társadalomnak? Hogy mutatkozik ez meg a párkapcsolatokban?
A felvétel 2024. március 11-én készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
A karcsúság egyenlő az egészséggel? Mennyire fontos a testkép egy egészséges ember önértékelésében? Hol kezdődik az egyén felelőssége? Vannak-e jó és rossz ételek? Ki teremti a testideálokat, amit olyannyira szeretnénk elérni, hogy akár felesleges dolgokat is vásárolunk a cél érdekében? Tényleg a férfiak nyomasztják a nőket azzal, hogyan kell kinézni? Hol húzódik a dietetikusok kompetenciája az evészavarok kezelésében
Ildikó pszichológus és dietetikus, így egyszerre több oldalról is meg tudja közelíteni ezeket a fenti, nagyon komplex kérdéseket! Introvertált ember, így nem szokott szerepléseket vállalni, nem szereti a konfliktusokat, így kifejezetten értékes, hogy elfogadta a meghívást. Olyan szakember, akinek nagy gyakorlati tapasztalata és alázatos szakmai felfogása érték lehet bárkinek, aki tanulni szeretne, vagy megérteni saját magát.
Kohlné Dr. Papp Ildikó: pszichológus, dietetikus
A felvétel 2024. február 23-án készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Mi történt az elmúlt bő egy évben régi vendégeinkkel? Egy jó folyamathoz mindig tartozik utánkövetés! Telefonon értem el Keszthelyi Grétát, aki beszámolt arról, folytatja-e az írást, merre él jelenleg, Mayer Máté pszichológust, akivel a Conspiracy társasjátékról és persze egy kicsit a magyar közéletről is beszélgettünk, valamint Zopcsák Lászlót, az IWI alapítóját, akivel túrázás közben beszéltük át az ő és a magyar lakosság helyzetét. Hallgasd meg, miben sántikáltak az elmúlt időszakban!
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
-
Sokan élik meg, hogy télen kevésbé produktívabb, befordulnak, levertebbek, kevésbé szociálisak. Mit tehetünk, hogy megőrizzük a produktivitásunkat, jókedvünket a téli hónapok alatt? Mennyiben kell alkalmazkodni akár evés, akár mozgás tekintetében? És megint csak... hol van ebben az egészben a mi felelősségünk?
A Dorka meg Én sorozat egy meghitt hangvételű kezdeményezés, amelyben beszélgetünk értékekről, közéletről, gyógyításról, szerepekről, társadalomról, pszichológiáról, és persze egymásról.
- Показать больше