Episódios
-
Összeszedtük, mit lehet tudni a magyar cégről, amit összekapcsoltak a Hezbollah-tagok kezében felrobbant csipogókkal
Telex 2024-09-18 12:05:33 Külföld
A székhelyen nem volt senki a cégtől, levél is csak havonta egyszer érkezik oda számukra, de nem tudni, hogy hogyan szokták azt átvenni. Magyar Péter: Fordítva folyik a védekezés
24.hu 2024-09-18 11:52:43 Belföld Magyar Péter Tisza Párt
A Tisza Párt elnöke szerint egy normálisan működő országban nem a hivatásos állomány egészítené ki a civilek munkáját, hanem fordítva. Fillérekért vett erdőt a kastélya körül Lázár, amiket az állam papíron el sem adhatott volna
Forbes 2024-09-18 10:36:07 Cégvilág Közlekedés Lázár János
Sorjában derülnek ki a furcsaságok Lázár János építkezése körül. Most épp különengedéllyel vehetett erdőt a miniszter. Mi történt? Lázár János építési és közlekedési miniszter egy 7815 négyzetméteres erdőt vehetett meg az államtól, holott az állami erdők értékesítését alapesetben jogszabály tiltja. A miniszternek azonban felmentést adott ez alól az Megbilincselték Krakkóban Olekszandr Uszik nehézsúlyú bokszvilágbajnokot, Zelenszkij elnök maga lépett közbe
444.hu 2024-09-18 15:30:45 Külföld Ukrajna Lengyelország Volodimir Zelenszkij Ökölvívás Boksz
A lengyelek szerint a legenda nem volt megfelelő állapotban ahhoz, hogy gépre szállhasson. Az ukrán politikai vezetés mélységesen fel van háborodva. Tovább nőtt Trump támogatottsága
HírTV 2024-09-18 16:36:01 Külföld USA Donald Trump Amerikai elnökválasztás
Az InteractivePolls friss mérési adatokat közölt a vészesen közelgő amerikai elnökválasztásról X-oldalán. Viszi a Nyugat az orosz olajból gyártott üzemanyagot, mint a cukrot
vg.hu 2024-09-18 11:44:40 Gazdaság Üzemanyag Olcsó Tankolás India
A nyugati országok az év első felében mintegy kétmilliárd dollárért vásároltak orosz olajból előállított üzemanyagot. India is kitart az orosz olaj mellett, mert az olcsóbb. Az orosz hadsereg elfoglalta Ukrajinszk városát a Donbászban
Magyar Hírlap 2024-09-18 12:28:59 Külföld
A RIA Novosztyi olyan fotók birtokába jutott, amelyeken orosz katonák zászlót emelnek a város nyugati külterületén. Milliókat rejtettek az illegális fiókok
Azenpenzem 2024-09-18 15:33:00 Gazdaság NAV
Bonyolult nyilvántartást vezetett legális és illegális jövedelmeiről az a vállalkozás, amelynél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei próbavásárlást tartottak. A revízió során több kassza és egy széf is előkerült, és fény derült a nyilvántartásban szereplő különféle megjegyzések jelentésére is. Szétdarabolják a Vodafone Magyarországot, a 4iG szerint új mérföldkőhöz érkeztek
Media1 2024-09-18 12:56:00 Média Tőzsde Részvény Vodafone 4iG
A 4iG Nyrt. 2023. november 13. napján elindított transzformációs programja következő jelentős mérföldkövéhez érkezett azzal, hogy a Vodafone Magyarország Zrt. részvényesei döntöttek a Vodafone Magyarország Zrt. kiválás útján megvalósuló szétválásáról – tudatta a 4iG Nyrt. a tőzsde honlapján kedden. Több mint 30 éve nem látott eszközzel akar frászt hozni a Nyugatra Vlagyimir Putyin
Portfolio 2024-09-18 15:24:00 Külföld Vlagyimir Putyin Moszkva
Az orosz nukleáris kísérleti bázis vezetője kedden bejelentette, hogy létesítményük készen áll a nukleáris tesztek azonnali újraindítására, amennyiben Moszkva erre utasítást ad - írja a Reuters. Ellentétes irányba mozdulnak az üzemanyagárak csütörtökön
Autónavigátor 2024-09-18 18:03:00 Autó-motor Üzemanyag Tankolás Benzinár
Hétfőn 2 forinttal emelkedett a 95-ös benzin nagykereskedelmi ára, ezzel július óta először nőtt valamelyik üzemanyagtípus értéke. Csütörtökön további 2 Meghalt Bognár István
Sportal 2024-09-18 15:55:00 Sport Szálloda Darts
Negyvenhét éves korában elhunyt Bognár István dartsjátékos - számolt be a szomorú hírről egyesülete, a Sport-Hotel Darts Club a Facebook-oldalán. Conte felkavarta az állóvizet a Napolinál
Büntető.com 2024-09-18 11:54:07 Foci Olaszország Válság Napoli
Azok után, hogy az SSC Napoli 2023-ban fölényesen megnyerte az olasz bajnokságot, jelentősen visszaesett a csapat teljesítménye. A legutóbbi idényben a nápolyiak három edzőt is alkalmaztak, de a morális válságba került klub így is csupán a tizedik helyen végzett, lemaradt a nemzetközi kupaszereplésről. A Napolit immár két évtizede irányító tulajdo Mutatjuk, meddig tarthat az indián nyár
Kiderül 2024-09-18 12:51:24 Időjárás Hétvége Vénasszonyok nyara Indián nyár
A következő napokban alapvetően száraz, meleg időre számíthatunk. A hétvégén délutánonként a hőmérséklet egyre több helyen éri el a 25 fokot.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Az új pénzügyi trend: vedd meg most, fizess később, kamat nélkül!
Telex 2024-09-18 05:08:32 Gazdaság Hitel Trend Kamat Fintech
Egy Nyugaton már nagyon fejlett fintech szegmensben egy magyar cég a kelet-közép-európai régió egyeduralkodója. De mire és kinek jó ez a szolgáltatás? És miben más, mint az áruhitel? Tíz éve Orbán volt a legény a gáton, most Magyar
24.hu 2024-09-18 05:58:39 Belföld Orbán Viktor Fidesz Magyar Péter MÁV Zrt. Árvíz
Magyar Péter akkora lendülettel szállt be az árvízvédelmi tartalomgyártásba, mint Orbán Viktor a 2013-as áradás idején. A gátakon ugyanúgy a Fidesz kormányzóképességét igyekszik rombolni, mint a kórházakban és a MÁV járatain, a kormányoldal pedig mintha szokatlanul későn ébredt volna. Orbán Viktor azonnali hatállyal új helyzetet rendelt el Magyarországon
Portfolio 2024-09-17 22:55:00 Belföld Orbán Viktor Árvíz Kormányrendelet
Az összehangolt védelmi tevékenység elrendeléséről és annak keretében meghatározott intézkedések bevezetéséről jelent meg kormányrendelet a kedd esti közlönyben, ami már ma este 22 órakor hatályba is lépett és egy hét múlva veszíti érvényét. Az új helyzet kihirdetése természetesen az árvíz okozta feladatok kezelésével függ össze. Hova megy a pénz az állampapírok kamatcsökkenése után?
Azenpenzem 2024-09-18 05:32:00 Gazdaság Kamat Állampapír
Jövőre 1300 milliárd forint kamat érkezik a lakossághoz a Prémium Magyar Állampapírban tartott megtakarításaira. Kérdés, hogy a nagy kamatesés után mibe megy ez a pénz és a más lejáró állampapírokból befolyó összeg. Az ÁKK nagy durranásra nem készül, legfeljebb finomhangolna. A Portfolio tegnapi Future of Finance rendezvényén a pénzvilág szakértői Kétmilliót hagyott a szervizben a magyar autós
Vezess 2024-09-18 05:51:01 Autó-motor
Újonnan sosem lett volna rá pénzem, ezért megvettem használtan az egyik álomautómat. Eljött a nagyszerviz ideje. Prémiummárka, 300 ezer km, az alkatrészeket sem én vittem. Mennyire lesz drága? Olyan embert szerettek volna felvenni, akinek maximum a kisujja hiányzik. Ez ellen dolgozunk
Forbes 2024-09-18 06:18:07 Cégvilág Prezi
A Skilly szakítana a rossz példákkal a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában. Kifli.hu, Prezi, Grundfos, Trax – többek között ezekkel a cégekkel dolgoznak azért, hogy piacképes tudást adjanak a fogyatékossággal élő embereknek. Adatelemzést, szoftvertesztelést tanítanak nekik, a cégeket pedig tanácsadással és személyre szabott szolgáltatá Lehúzta a rolót a magyar vidék erdélyi étterme
Sokszínű vidék 2024-09-18 05:05:43 Életmód Románia
A tulajdonosok kemény hangvételű posztjukban azt írták: talán még ebben az életben egyszer kapnak lehetőséget valami jót csinálni. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A honvédek 12 helyszínen vannak jelen
Magyar Hírlap 2024-09-17 23:23:00 Gazdaság Honvédelmi Minisztérium Szalay-Bobrovniczky Kristóf
A honvédelmi miniszter kiemelte, hogy a katonák egész nap kint voltak a gátakon, a keddi napot 144 fővel kezdték. Két legendával építhet fényes jövőt az Aston Martin
Büntető.com 2024-09-17 23:12:08 Forma1 Azerbajdzsán Aston Martin
Noha az Azeri Nagydíj kétségkívül az év egyik legizgalmasabb és legkiélezettebb versenyét hozta, a múlt hét legfontosabb Formula–1-es híre nem Bakuból, hanem Silverstone-ból érkezett. Az Aston Martin ünnepélyes keretek között, a saját központjában tartott sajtónyilvános rendezvényén jelentette be, hogy Adrian Newey 2025 márciusától Lawrence Stroll A Liverpool edzője nem volt elájulva Szoboszlaiék kedves gesztusától
Magyar Nemzet 2024-09-18 05:05:32 Foci Bajnokok Ligája Szoboszlai Dominik Liverpool
Arne Slot a San Siróban ünnepelte 46. születésnapját, mert csapatának a BL-ben volt feladata. Időjárásunk néhány napig visszatér a rendes kerékvágásba
Kiderül 2024-09-18 05:12:16 Időjárás
A következő napokban az ország nagy részén már száraz időre számíthatunk, csupán néhány helyen alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. A hőmérséklet éppen megfelel az ilyenkor szokásos értéknek.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Estão a faltar episódios?
-
Eltűnt az 1838-as árvízszintjelző tábla a budai Bem tér sarkáról
Telex 2024-09-17 11:23:59 Belföld Árvíz
A több mint 150 éves mementót az egykori Radetzky-laktanya ötcsillagos hotellé alakítása közben szedték le a falról, de van esély rá, hogy visszakerül. "Az átlagos börtönlakónál jogérzékenyebb vagyok"
24.hu 2024-09-17 11:06:48 Belföld Szívroham Büntetés-végrehajtás Infarktus
Februárban rosszul lett egy fogvatartott az egyik fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben. Nem került kórházba, pedig később kiderült, hogy agyi infarktusa volt. Találkozhattunk a rabbal, Süveges Péterrel, aki számos más, általa vélelmezett jogsértésről is beszélt. Orbán Viktor ellen ítélt a Fővárosi Ítélőtábla
Media1 2024-09-17 12:44:22 Média Orbán Viktor Mészáros Lőrinc
A korábban első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék után a Fővárosi Ítélőtábla bírói tanácsa is elutasította ma, kedden Orbán Viktor miniszterelnök az egyébként Mészáros Lőrinc-közeli Economx című gazdasági portál ellen indított keresetét. A Media1 helyszíni tudósítása a Fekete Sas utcából. 970 centiméteren tetőzött a Duna Pozsonynál
HírTV 2024-09-17 11:42:01 Külföld Szlovákia Duna
Kedden hajnali négy órakor 970 centiméteren tetőzött a Duna Pozsonynál, Dévénynél a 900 centiméter körüli magasságot érte el - jelentette a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet. Az orosz–ukrán háború 937. napja – a Nyugat magára hagyja Ukrajnát: nem lőheti rakétákkal Oroszországot
vg.hu 2024-09-17 13:01:54 Külföld Ukrajna háború Volodimir Zelenszkij
Zelenszkij elnök egyelőre hiába kér precíziós nyugati rakétákat belső orosz területek megtámadására. Az orosz-ukrán háború durvul, de sem a brit, sem a német vezetés nem akarja odaadni a rakétáit ilyen katonai akciókra. Brit hírszerzés: egyre súlyosabb, ami az orosz hadsereggel történik
Portfolio 2024-09-17 12:21:00 Külföld Titkosszolgálat
Az orosz veszteségekről és az orosz haderő létszámának újratöltéséről tett közzé információkat mai hírszerzési jelentésében a brit védelmi minisztérium. Nem bír leállni az OTP
Forbes 2024-09-17 11:55:45 Gazdaság Tőzsde OTP Leggazdagabb
A második leggazdagabb magyar bankja nemcsak a felvásárlásokban erős mostanában, a magyar tőzsde most megint az OTP-ről szólt. Brüsszel bekeményít – vizsgálják a támogatott beruházásokat
Privátbankár 2024-09-17 15:09:01 Gazdaság Belgium Energia Brüsszel Élelmiszer Beruházás
Segíti-e, vagy rontja-e az uniós pénzből épült üzemek versenyképességét a tagországi energiaár és gazdaságpolitika? Hasznosul-e a helyi élelmiszergazdaságban a fejlesztési támogatás? Ez került az agrárpolitikai reformra készülő uniós döntéshozók fókuszába. Várhelyi Olivér megtalálta a pozitívat abban is, hogy egy gyengébb terület biztosának jelölték őt
444.hu 2024-09-17 17:07:07 Külföld Várhelyi Olivér
A magyar biztos területe az egészségügy és az állatjólét lehet, csak épp az egészségügy nemzeti hatáskörbe tartozik, ezért elég gyenge portfólió. A Római-parton dolgosan, de nyugodtan várják az árvizet
Magyar Hírlap 2024-09-17 16:54:00 Belföld Önkormányzat Róma
Az önkormányzat csak látszatsegítséget ad, és a közönyt az itteniek szorgos kezekkel próbálják ellensúlyozni. Eszkalálódhat a helyzet a Közel-Keleten, Izrael új háborús célokat tűzött ki
Liner 2024-09-17 11:56:09 Külföld háború Izrael
Az Izrael és a Hezbollah közötti feszültség könnyedén a konfliktus további eszkalációjához vezethet. Elek Gábor vezetésével máris megvan az Esztergom első nagy győzelme
Büntető.com 2024-09-17 14:08:11 Kézilabda Hajdú-Bihar Magyar foci Debrecen NB I Esztergom
Sötétben tapogatóztunk azzal kapcsolatban, hogy az NB I-be frissen visszatérő Esztergom Elek Gáborral a kispadon, illetve néhány rutinos játékossal a keretben mire lehet képes az első osztályban, ám az együttes rögtön a második fordulóban megmutatta, hogy akár a nemzetközi kupaszereplést is célba vehetik. Debreceni győzelmük (34–28) a dobogós hely Kilakoltathatják a világbajnok sportlegendát
Sportal 2024-09-17 15:30:00 Foci Olaszország Bíróság Serie A CES Kilakoltatás
Sajtóhírek szerint hatalmas tartozás miatt bíróság elé kell állnia Cesc Fábregasnak, az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) újonc Como vezetőedzőjének, aki játékosként világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát. Kifogástalan időjárás ígérkezik a hétvégére
Kiderül 2024-09-17 12:27:16 Időjárás Hétvége
A következő napokban már anticiklon alakítja időjárásunkat. Szerdán még előfordulhat egy-egy zápor, zivatar, majd a hét második felében már alapvetően napos, száraz időre van kilátás.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
A kormány nagy segítséget adhat a kisvállalkozásoknak. Kérdés, hogy akar-e
Telex 2024-09-17 04:55:02 Gazdaság KKV Áfa
A 2025-től érvényes új szabályok szerint jóval több kisvállalkozás kaphat áfamentességet az EU-ban. A lehetőséggel Magyarországon is rengeteg vállalkozó élhetne, ehhez viszont a kormánynak is lépnie kell. Airbnb-tiltás: komoly ütést kaphat a turizmus
24.hu 2024-09-17 05:59:36 Belföld Népszavazás Turizmus Airbnb
Szűk többséggel a tiltáspártiak nyertek a VI. kerületi Airbnb-népszavazáson, aminek, úgy tűnik, nem csak Terézvárosban lehet következménye. Németh Kristóf habban, Kocsis Tibor tengerben úszik – nem kispályásoknak való az RTL új műsora
Index 2024-09-17 06:05:00 Bulvár Németh Kristóf Kocsis Tibor
A Fort Boyard – Az erőd erősen indított, de meglátjuk, hogyan bírják a versenyzők a megterhelést. Mi lesz a Fed döntése után?
Azenpenzem 2024-09-17 05:33:00 Gazdaság USA Kamat Jegybank Fed
Az amerikai jegybank e heti ülésén minden valószínűség szerint megkezdi a kamatcsökkentési ciklust. A fő kérdés az, hogy mekkora lesz a változás. Cikkünkben összeszedtük, hogy az alacsonyabb kamatok miként érinthetik a különböző piacokat. 5 jármű, ami segít az árvízzel szembeni harcban
Vezess 2024-09-16 23:10:12 Autó-motor Árvíz
Árvízhelyzet esetén minden perc számít, és ha hatékonyan megoldásra van szükség, akkor hívni kell a lovasságot. Itt van néhány jármű, ami segít, ha indul az őrült, ki letépte láncát. Milliárdos vagyonok: Régen elég volt egy elegáns iroda, meg egy bőrfotel, ma már ez semmi
Forbes 2024-09-17 06:27:09 Gazdaság
Amióta vannak vagyonos emberek, vannak olyanok is, akik a befektetéseiket kezelik. De miért pont hozzájuk kerül ez az óriási pénztömeg? Kutatás a hazai vagyonkezelő-piacról. Sára Botond: A kormány minden segítséget megad a fővárosi védekezéshez is
Magyar Hírlap 2024-09-16 23:14:00 Belföld Árvíz Sára Botond
Budapest Főváros Védelmi Bizottsága (BFVB) délutáni ülésén áttekintették a fővárosi árvízi helyzetet a védekezésben részt vevő szervekkel és hatóságokkal. A sarki fényről szólhat az előttünk álló tél
First Class 2024-09-17 05:36:35 Utazás Trend Sarki fény
Jövő júniusig olyan nagy eséllyel láthatunk sarki fényt, mint soha korábban az elmúlt évtizedben. Ez meg is látszik az utazási trendeken, érdemes lehet előre tervezni. A jövő gyára a múlt tudására épül
autopro 2024-09-17 06:05:23 Karrier
Nagyon sokszor felmerül a kérdés, hogy milyen készségek és képességek szükségesek a mai ipari folyamatok megértéséhez és minél optimálisabb végrehajtásához. Hegyestű és környéke: TOP 6 látnivaló a Káli-medencében
Startlap Utazás 2024-09-17 06:03:40 Utazás
A Káli-medence bámulatos vulkanikus tájának ékköve a Hegyestű, de a környék sok más izgalmas látnivalót kínál. Mediterrán hangulatú falvai, természeti csodái megérnek egy hosszabb látogatást. Kávézási rituálék a nagyvilágból
Sokszínű vidék 2024-09-17 06:15:18 Életmód
A világ minden táján más-más módon készítik el és fogyasztják a kávét, és ez a sokféleség teszi a kávét igazán izgalmassá. Indul az új BL, mostantól egy 36-os tabellát fog látni minden meccs után
Telex 2024-09-17 04:36:02 Foci Bajnokok Ligája
A csoportkört felváltja az alapszakasz, januárban is lesznek meccsek. Elúszó vb-cím, csapnivaló hétvége, mégis optimisták a Red Bullnál
Magyar Nemzet 2024-09-17 04:45:00 Forma1 Hétvége Energia McLaren Energiaital
A McLaren vasárnap átvette a vezetést az energiaitalosoktól a konstruktőrök versenyében. Borisz elvonul végre, érkezik az időjárási fordulat
Kiderül 2024-09-17 05:04:40 Időjárás Csapadék
A következő napokban már sokkal kellemesebb időre számíthatunk. Sok napsütés várható, csapadék már csak néhol fordulhat elő. A hőmérséklet délutánonként már a 25 fokot is elérheti.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Szlovákiai bevásárlás: megnéztük, mi olcsóbb a szlovák Kauflandban, és mi a magyar Tescóban
Telex 2024-09-16 12:00:08 Gazdaság Szlovákia Olcsó Tesco
Egy több tízezres Facebook-csoportban szerveződnek magyarok, akik szlovákiai vásárlással próbálnak spórolni, az egyik üzletlánc pedig külön csábítja a magyarországi vevőket. Összehasonlítottuk az árakat, hogy kiderüljön, miért éri meg átmenni a határon. Török Gábor: Nem lehet nem észrevenni, hogy Magyar Péter mennyire ügyes
24.hu 2024-09-16 12:16:11 Belföld Oktatás Magyar Péter Iskolakezdés Tisza Párt Árvíz Török Gábor
A politikai elemző szerint amit a Tisza Párt vezetője a közelgő árvíz kapcsán csinál, "az szinte tankönyvszerűen professzionális". Lelőttek egy méregdrága amerikai katonai repülőgépet
Portfolio 2024-09-16 10:47:00 Külföld USA Repülőtér Repülőgép Luxus Drón Komment Jemen
Úgy néz ki, lelőttek Jemen légterében egy amerikai MQ-9 Reaper katonai drónt – a húszi lázadók felvételeket tettek közzé az állítólagos roncsokról. Amerika hivatalos kapacitásban még nem kommentálta a vélt veszteséget. Ismét emelkedésnek indulnak az üzemanyagárak?
Autónavigátor 2024-09-16 11:36:00 Autó-motor Üzemanyag Tankolás Benzinár
Az utóbbi hónapok folyamatos mérséklődése után, július óta most először harangoztak be áremelkedést a hazai üzemanyagárakban. A Hotankoljak.hu információi szerint Siessen, keddtől vége lesz a jó világnak a benzinkutakon!
Privátbankár 2024-09-16 10:48:03 Gazdaság Üzemanyag Dízel
Legalábbis a benzinüzemű autó tulajdonosainak, a dízelesek fellélegezhetnek. Kérdés, meddig? El Pais: Orbánék hitelezhették a Vox nevű szélsőjobboldali spanyol párt legutóbbi kampányait
444.hu 2024-09-16 11:26:18 Külföld Spanyolország Kampány Hitel
Santiago Abascal pártelnök a törvényt is megsértve titkolózik arról, ki finanszírozta őket. Folyamatosak a kitelepítések Ausztriában
HírTV 2024-09-16 15:30:12 Külföld Ausztria Bécs Árvíz
Az elmúlt napokban Bécsből egészen ijesztő árvízi felvételeket lehetett látni. Hogy javult-e, esetleg rosszabbodott-e a helyzet, arról az osztrák fővárosban tartózkodó kollégánk, Udvari Anna számolt be. Eltűnt az állami vagyon értékteremtő képessége
Forbes 2024-09-16 13:39:03 Gazdaság Alapítvány
A közel 12 ezer milliárd forintos állami vagyon éves hozadéka potom 20 milliárd forint avagy az "alapítványosítás" kedvezőtlen mellékhatásai. Az oroszoknak valószínűleg a harctéren kell pontot tenniük a háború végére
Magyar Hírlap 2024-09-16 15:18:05 Külföld Ukrajna háború
Ha volt is esély arra, hogy az oroszok és az ukránok még egyszer leüljenek tárgyalni a békéről, az a kurszki betöréssel valószínűleg elszállt. Menczer Tamás kiosztotta Magyar Pétert az Orbán Viktort érintő posztja után
Liner 2024-09-16 12:48:16 Belföld Orbán Viktor Magyar Péter
Menczer Tamás válaszolt Magyar Péter üzenetére, melynek részeként egyértelművé tette, hogy Orbán Viktor már korábban eldöntötte, minden nemzetközi programját lemondja. A honvédség táltosa is segít az árvízi védekezésben
Vezess 2024-09-16 12:45:49 Autó-motor Honvédelmi Minisztérium Árvíz Magyar Honvédség
A magyar honvédség táltosként becézett közepes lánctalpas úszógépkocsija is részt vesz a árhullám okozta vészhelyzet kezelésében. A Szeged elleni vereséget sima győzelemmel feledtette a Magdeburg
Büntető.com 2024-09-16 12:12:12 Kézilabda Németország Csongrád-Csanád Szeged Bajnokok Ligája Bundesliga Hamburg
Lehetett volna izzadósabb a Magdeburg hamburgi vendégjátéka, ám Bennet Wiegert csapata magabiztosan, 32–26-ra hozta a hétvégi Bundesliga-mérkőzését, a német tréner pedig még arra is figyelt, hogy az újabb BL-rangadó előtt pihentesse a játékosait. De miért lett ennyire sima ez a mérkőzés? Elhunyt a Ferencváros olimpiai bajnok labdarúgója
Demokrata 2024-09-16 16:23:07 Foci Olimpia Magyar foci FTC
79 éves korában meghalt Juhász István, a Fradi olimpiai bajnok, VVK-győztes futballistája. Orkán erejű széllel állított fel rekordot Borisz
Kiderül 2024-09-16 14:02:31 Időjárás Bakony Tájfun orkán tornádó
A Borisz ciklon vasárnap is szélsőséges időjárási körülményeket okozott hazánkban. A Bakony legmagasabb pontján orkán erejű szél süvített.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Az Airbnb kitiltására szavazott a VI. kerületiek többsége
Telex 2024-09-16 04:55:44 Gazdaság Kitiltások Airbnb
Októberben előkészítik a rendeletet, ami nulla napban határozza majd meg a rövid távú lakáskiadást Terézvárosban. Visszakapta lefoglalt Porschéját a Völner család
24.hu 2024-09-16 06:00:21 Belföld Porsche Völner Pál
Bírói engedéllyel kerültek vissza az autók, de továbbra is le vannak foglalva, csak a használatukat tették lehetővé. Donald Trump végül Joe Biden nyomdokaiba lépett - jön a választási bukás?
Privátbankár 2024-09-16 05:48:03 Külföld USA Donald Trump Joe Biden
Érdekes párhuzamok rajzolódtak ki az elnökjelölti vita után. Donald Trump ugyanis bizonyos szempontból Joe Biden nyomdokaiba lépett. Ez lenne a piac legizgalmasabb plug-in hibrid SUV-ja?
Autónavigátor 2024-09-16 06:10:00 Autó-motor
Egy jó formatervet három fontos dolog jellemez. Egyrészt érzelmeket vált ki az emberekből, másrészt kiállja az idő próbáját, illetve kellően Magyar középosztály: vissza a startmezőre
Portfolio 2024-09-16 06:10:00 Gazdaság Medián
Rövid írásomban a magyar középosztály európai helyzetének alakulását tekintem át a mediánjövedelem-statisztikákra támaszkodva. Az adatokból világosan kiviláglik, hogy az elmúlt két évtized összességében a lecsúszás korszaka. Nem teljesített több felügyeleti kötelezést az MBH Bank és az MBH Befektetési Bank
Helló Sajtó! 2024-09-16 04:34:23 Gazdaság MNB Leányvállalat
Az MNB összesen 32,5 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra és leányvállalatára a korábbi felügyeleti határozatokban foglalt intézkedési kötelezettségek elmulasztása miatt. A feltárt szabályszegéseknek nem volt jelentős hatásuk a biztonságos működésre, ugyanakkor az MNB ismételten előírta a jogsértések mielőbbi kiküszöbölését. Az FBI szerint valószínűleg megint megpróbálták meggyilkolni Donald Trumpot
Liner 2024-09-15 23:35:06 Külföld USA Donald Trump FBI
Az FBI közölte, úgy tűnik, hogy újabb merényletkísérletet hajtottak végre Donald Trump volt amerikai elnök ellen. Pulai Imre sarokba szorította ellenfelét, Varga Viktor farkasként küzdött, Törőcsik Dani pedig technikai KO-val győzött
rtl.hu 2024-09-15 23:32:00 Bulvár Varga Viktor
A Sztárbox új évadának harmadik adásában három olyan mérkőzést izgulhattak végig a nézők, amelyek végeredményét előzetesen szinte megtippelni sem lehetett. Varga Viktor a farkasok erejét hívta segítségül, Király Peti minden erőfeszítése ellenére sarokba szorult, Törőcsik Dani pedig technikai KO-val győzött. Simone Biles és Katie Ledecky is fejet hajtott a visszavonuló futballista előtt
Magyar Nemzet 2024-09-16 05:40:00 Olimpia Olimpia
Alex Morgan olimpiai és világbajnokként vonul vissza, de nem csak a góljai miatt lett kedvenc. Élre állt az első meccs után kiröhögött Napoli
Rangadó 2024-09-15 23:27:12 Foci Cigányság Napoli
A Roma és a Torino eltékozolt két pontot, az Atalanta Lookman pazar játékával fordított. Gyönyörű őszi idő jön a hét közepétől
Kiderül 2024-09-16 05:15:58 Időjárás Csapadék
A borongós, csapadékos, hűvös időjárást okozó ciklon kedden elhagyja térségünket. Ezt követően jóval szárazabb és enyhébb időre lehet számítani.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Deutsch Orbán strasbourgi beszédéről: Nem színpadot ácsolnak Orbánnak, ez egy édes teher
Telex 2024-09-15 10:27:16 Külföld Deutsch Tamás Strasbourg
A frakcióvezető beszélt arról is, hogy szerinte lesznek, akik arra használják majd Orbán jövőheti felszólalását, hogy "támadják Magyarországot". Több száz vízügyest vezényeltek át a veszélyzónába
24.hu 2024-09-15 13:39:39 Belföld Duna
A Duna felső szakaszán a legsúlyosabb a helyzet, a budapesti rakpartot kedden önti el a folyó. Magyar Péter gumicsizmát húzott, és kondizás helyett homokzsákpakolást ajánlott Orbánnak
444.hu 2024-09-15 11:27:37 Belföld Magyar Péter Európai Parlament Tisza Párt Gumi
A Tisza párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy ne az Európai Parlamentbe menjen szerdán, hanem itthon irányítsa a védekezést. Puccsra készült Európa egyik legnagyobb országa? Reagált a külügy
Portfolio 2024-09-15 15:27:00 Külföld Spanyolország Terrortámadás Venezuela
Spanyolország nyomatékosan visszautasítja, hogy részt vett volna egy Venezuelát destabilizáló műveletben - közölték spanyol külügyi források az EFE spanyol hírügynökséggel vasárnap, reagálva arra, hogy a dél-amerikai országban terrorista vádakkal őrizetbe vették két állampolgárát. Tarthatatlan a helyzet a palackvisszaváltó automatáknál, lépniük kell a boltoknak
Liner 2024-09-15 12:16:01 Gazdaság
Az automaták eladótérből való kitelepítését az első hónapok tapasztalatai alapján gyakorlatilag mindenhol szeretnék mihamarabb elkezdeni. Egy ritka daganat ritka tünetei
Magyar Hírlap 2024-09-15 12:38:00 Egészség Rákbetegség
Ha a kellemetlenségek tartósan fennállnak és kezelés hatására sem múlnak el, mindenképpen menjen orvoshoz. Káosz jöhet az amerikai elnökválasztáson
Privátbankár 2024-09-15 10:21:06 Külföld USA Amerikai elnökválasztás
Az az elképzelés, hogy a választásokat elcsalják, a republikánusok egy részének korábbi véleményéből mára a többség véleménye lett. Az Axios szerint novemberben öt tényező „a választási káosz tökéletes viharát idézi elő”. Káncz Csaba jegyzete. Csak látszattevékenység Németország részéről a határellenőrzés
HírTV 2024-09-15 12:41:00 Külföld Németország Migráció Bevándorlás Határátkelő
Nem bírnak a migránsáradattal Németországban, ezért elrendelték, hogy minden határátkelőnél bevezetik a határellenőrzést, hogy minden illegálisan érkezőt megállítsanak. Nem indulnak Ausztriába vonatok Magyarországról
vg.hu 2024-09-15 17:14:13 Belföld Közlekedés Ausztria Vonat MÁV Zrt. Bécs Hegyeshalom
Vasárnap 18 órától várhatóan hétfő éjfélig az ÖBB leállítják a vasúti közlekedést Hegyeshalom és Bécs között is, a vonatok pótlására pedig nincs lehetőség - közölte a Mávinform. Hatalmas csattanás az átjáróban, félmilliárd a kár
Vezess 2024-09-15 10:37:07 Autó-motor USA Vonat
Vasúti átjáróban érte jelentős anyagi kár az amerikai hadsereget: egy nagyértékű löveget tarolt le a vonat. Másodperceken múlt a sofőr élete. Egy kastély, amit látnod kell: Tisza István otthona meglepetéseket tartogat
Startlap Utazás 2024-09-15 16:09:14 Utazás Békés
Távol a világtól, távol a fővárostól, távol a politikától van egy hely, amely családi és baráti beszélgetéseket, óriási sétákat, közös ebédeket, olvasásra, írásra, politikai gondolkodásra nevelést nyújtott egykori lakóinak és nyújt ma az oda látogatóknak. Az országnak két miniszterelnököt is adó Tisza család korabeli otthonát a Békés megyei Geszten Videón a hatalmas tömegbaleset a bakui versenyen
Sportal 2024-09-15 13:30:00 Sport gyorsulás Red Bull India Azerbajdzsán
Óriási balesettel indult a Formula 2-es főfutam Bakuban. A videón látható, hogy az indiai Kush Maini beragadt a rajtnál, akit ketten nem tudtak már kikerülni. A Red Bull-junior Pepe Marti autója a levegőbe emelkedett, majd egy ideig fejtetőn csúszott, aztán pedig visszafordult. A Bournemouth taktikája ült, ám Nkunku klasszisa eldöntötte a meccset
Büntető.com 2024-09-15 13:42:49 Foci Chelsea
Bár a hazai környezetben szereplő Bournemouth akarata érvényesült a mérkőzés jelentős részében, ráadásul az első félidő vége felé tizenegyest is kaptak, mégis a Chelsea ünnepelhetett győzelmet, miután a mindössze bő tízpercnyi játéklehetőséget kapó Christopher Nkunku négy védő között a hazaiak kapujába talált. A mérkőzés az eltérő stílusok csatáját Már csak egy esős napot kell kibírnunk
Kiderül 2024-09-15 13:22:12 Időjárás
A napok óta esős időt okozó ciklon keddre elhagyja térségünket. A hét közepétől egyre szárazabb és naposabb, kellemesen enyhe idő várható.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
NATO-tisztviselő: Ukrajnának joga van ahhoz, hogy csapásokat mérjen Oroszország határain túlra
Telex 2024-09-14 23:18:52 Külföld Ukrajna NATO Közigazgatás
Rob Bauer, a NATO katonai bizottságának elnöke szerint az önvédelem nem áll meg az országhatárnál. Magyarország javaslata a kerozinról vitát kelt az EU-ban
autopro 2024-09-15 06:05:06 Autó-motor
Egy kiszivárgott dokumentum szerint Budapest fel akarja adni azt az elképzelést, hogy még az évszázad közepe előtt megadóztassa a kerozint. Nem jött össze az Economist támadása
Magyar Hírlap 2024-09-15 05:01:00 Külföld Afrika Korrupció
Egy cikkben fejtették ki, hogy Magyarország korrupciója némely afrikai államéval vetekszik. Felhúzza a szoknyáját és szaladni kezd
Vezess 2024-09-15 05:55:12 Autó-motor Kamion Scania
Aki soha nem ült még ekkorában az nem is tudja, milyen amikor oda lép az ember a gáznak egy elektromos kamionban. A Scania újdonsága azonban nem csak ebben jó. Ötszögletű minierdőt telepítenek Kecskeméten
Sokszínű vidék 2024-09-15 05:05:58 Utazás Kecskemét
A minierdő telepítését a tervek szerint november végén közösségi ültetés során valósítják meg az önkéntesek. A holland lakásviszonyokat idézik a belvárosi kerületek
Portfolio 2024-09-15 06:15:00 Ingatlan Hollandia Pest
Tavaly év végén a hazai lakásállomány elérte a 4,6 milliót, melynek közel harmada (32 százaléka) Budapesten és Pest megyében található. A lakásszám területi eloszlása mellett azonban azok tulajdonviszonyai között is nagy eltéréseket láthatunk. Bár Magyarországon hagyományosan magas a saját tulajdonú lakásban élők aránya, egyes településeken és fővá Az olaszokat is legyőzte, még mindig veretlen a férfi válogatott a sakkolimpián
Telex 2024-09-14 22:30:12 Sport Olaszország Dánia Sakk Üzbegisztán
Szjugirov és Rapport győzött, Gledura pedig remizett, így Lékó veresége is belefért. A női csapat az üzbégek elleni vereség után Dánia ellen szépített. Két tizenegyessel nyert bajnokit a Real Madrid
Rangadó 2024-09-14 23:17:26 Foci Spanyolország Real Madrid
Jobban játszott a címvédő, két megérdemelt büntetővel szerezte meg a három pontot. Szélvihar is társul a szakadó eső mellé a Dunántúlon
Kiderül 2024-09-15 05:31:52 Időjárás
Vasárnap éppen hazánk felett lesz a ciklon középpontja, emiatt a Dunántúlon akár 100 km/órát meghaladó széllökések kísérhetik az északi, északnyugati szelet.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Magyar Vitnyédre hívja Orbánt, ahol a helyiek szerint menekülttábor épül
Telex 2024-09-14 10:56:02 Belföld Menekült Tisza Párt
A Tisza Párt elnöke szerint a miniszterelnök nyílt fórumon válaszolhatna a lakosok kérdéseire. Egyre több csapás éri a Netanjahu-kormányt
24.hu 2024-09-14 11:01:23 Külföld Izrael Benjámin Netanjahu
Kérdéses, hogy a regnáló izraeli kormány kihúzza-e a 2026-ban esedékes választásokig. Elemzésünkben Netanjahu politikai túlélésének esélyeit, a politikai törésvonalak átrendeződését, valamint az ország előtt álló geopolitikai kilátásokat tárgyaljuk. Kiszivárgott: megkaphatta a várva várt engedélyt Ukrajna
Portfolio 2024-09-14 10:21:00 Külföld Ukrajna
Az orosz külügyminisztérium állítása szerint a Nyugat döntést hozott Ukrajna felfegyverzéséről nagy hatótávolságú rakétákkal, amelyekkel Oroszország területét is támadhatnák. Ezt az információt Szergej Rabkov orosz külügyminiszter-helyettes osztotta meg a TASZSZ hírügynökséggel szombaton. A republikánusoknak is sok a magyar kormány kínai kapcsolata, Németh Zsolt szerint dilemma, hogy Magyarország nyugati fejlődési pályán marad-e
444.hu 2024-09-14 15:53:41 Belföld Kína Németh Zsolt
Németh Zsolt azzal reagált a kritikákra, hogy Kína ideológiai elvárások nélkül ad pénzt, Magyarországnak pedig kell a mentőöv. Kész: magyarokat is behívhatnak katonának
Privátbankár 2024-09-14 14:54:05 Külföld Szerbia
Visszaállíthatják Szerbiában a kötelező sorkatonai szolgálatot, az erről szóló jóváhagyást Aleksandar Vucic szerb elnök már alá is írta, de a kormánynak is jóvá kell hagynia. Így a Vajdaságban élő magyarok is zubbonyt húzhatnak, még ha csak 75 napra is. Az okostelefonok betiltását kérik az olasz kormánytól
HírTV 2024-09-14 13:03:02 Külföld Olaszország Telefon Okostelefon Róma
Az olasz szülők egy része társadalmi összefogást szorgalmaz a fiatalok megmentésére. Úgy vélik, meg kell védeni a gyermekeket a technológiai vívmányok túlzott használatától, amely függőséget és komoly károkat okoznak a fiataloknak. Rómából Jánosi Dalma tudósított. Kitört a kebabháború a törökök és a németek között
vg.hu 2024-09-14 17:31:00 Gazdaság Németország Törökország
A Németország és Törökország között a döner miatt kirobbant vita csak a legújabb fejezete a nemzeti ételek hovatartozásán való veszekedésnek. Még jó, hogy nem tudják, hogy nálunk a kebab a gírosz. Orbán Viktor együtt gyúrt Arnold Schwarzeneggerrel a Flex GYM-ben
Liner 2024-09-14 17:17:19 Belföld Orbán Viktor Arnold Schwarzenegger
A Flex GYM Budapest vendége volt Orbán Viktor és Arnold Schwarzenegger, akik továbbra is nagyon jó kapcsolatot ápolnak egymással. Egyetlen új helyközi buszt sem vesz idén a Volánbusz
autopro 2024-09-14 16:05:09 Cégvilág Volánbusz
A 2018 óta tartó járműfiatalítási program beindítása óta nem fordult elő olyan év, hogy ne vett volna új buszt a Volánbusz. Idén legfeljebb néhány helyijáratos kocsi állhat forgalomba. Vége a sztrájknak, megegyeztek az Audinál
Vezess 2024-09-14 10:54:22 Autó-motor Belgium Brüsszel Sztrájk Audi
Megállapodással végződött a sztrájk a brüsszeli Audinál, ahol a munkások még az új autók kulcsait is lenyúlták. A jövő héten így újraindul a munka az üzemben. Egymásnak esett a V8-as Audi és az elektromos Hyundai
Autónavigátor 2024-09-14 18:01:00 Autó-motor Elektromos autó Audi Hyundai
A sportos villanyautó a legtöbb esetben oximoron, attól még hogy valami több száz lóerős, nem lesz egyúttal sportos is. A Rosta hibátlanul tért vissza a BL-be Davisszal
Büntető.com 2024-09-14 11:09:06 Kézilabda Bajnokok Ligája Kézilabda
Három új edző győztes debütálására és a kapusok éjszakájára hívta fel a figyelmet a Bajnokok Ligája honlapja, ami nekünk azért különösen érdekes, mert a magyar kézilabdázók mindhárom esetben a győztes oldalon harcoltak. Legeredményesebb honfitársunknak, Fazekas Gergőnek viszont nem sok öröme volt a végeredményben. Bubival érkezett meg a sakkolimpiára Magnus Carlsen világbajnok norvég sakkozó
Telex 2024-09-14 13:43:21 Sport Norvégia Sakk
A sportoló nehezen talált rá a jó irányra, és azt gondolta, már úgyis elkésett. Lassan szabadulunk a ciklon szorításából
Kiderül 2024-09-14 12:58:12 Időjárás
Csak a jövő héten kezd el felszakadozni a felhőzet, ezzel együtt a hőmérséklet is emelkedni kezd. A hét vége felé visszatér az ilyenkor szokásos, kellemesen meleg idő, aminek értékéből az élénk szél von le egy kicsit.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Gyerekeikre ruházzák át vagyonukat az amerikai gazdagok, mert tartanak Kamala Harris győzelmétől
Telex 2024-09-14 06:29:03 Külföld USA Kamala Harris
A választások közeledtével vagyonátírási hullámot váltott ki Harris egyik célja, miszerint megadóztatná a felsőosztályt. Nagyon nagy a terhelés az egészségügyben
SpiritFM 2024-09-14 06:04:27 Belföld Béremelés Ápoló
Magyarországon drámai az ápolóhiány, vannak, akik 40 ezerre teszik a rendszerből hiányzó egészségügyi szakdolgozók számát. A szakszervezetek szerint további pályaelhagyókra kell felkészülnie az ágazatnak, a februári béremelés ugyanis nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az EU elvetette Kína javaslatait a vámokkal kapcsolatban
autopro 2024-09-14 04:05:05 Autó-motor Kína
Az EU elvetette az elektromos autókra kivetett vámok elkerülésére irányuló kínai javaslatokat. Nyugdíjpénzek: röpködtek a 20% feletti hozamok, neked mennyit keresett a pénztárad?
Portfolio 2024-09-14 06:10:00 Gazdaság Nyugdíj Részvény MNB Hozam Nyugdíjpénztár Magánnyugdíjpénztár
Nem volt olyan a legnagyobb önkéntes- és magán-nyugdíjpénztári portfóliók között, amelyeknek ne nőtt volna a kezelt vagyona tavaly az MNB Aranykönyv friss számai szerint, ami leginkább a részvény- és tőkepiacok jó teljesítményének tudható be. Nem meglepő módon a pénztári hozamok rég nem látott magasságokba szöktek, csak úgy röpködtek a 20% feletti A Magyar Falu Programban érintett települések több mint felében folyamatosan emelkedik a népességszám
Magyar Hírlap 2024-09-13 23:22:00 Belföld Fejér Kormánybiztos
A kormánybiztos elmondta, hogy 2018 óta több mint negyvenmilliárd forintnyi támogatás érkezett a program keretében Fejér vármegyébe. Túl a szezonon – a felelős divattervezést erősíti a MOME Fashion Show
Helló Sajtó! 2024-09-14 04:34:36 Gazdaság Trend
Idén is megtudhatjuk, mi foglalkoztatja a jövő divattervezőit, hogyan gondolkodnak a fenntarthatóságról, az inkluzióról, hagyományok és kortárs trendek viszonyáról. A frissen végzett alapszakos tervezők alkotásainak hívószava ezúttal az “Üzenet-rögzítő” volt. Év csillagászati fotói: taroltak a magyarok
Sokszínű vidék 2024-09-14 05:05:21 Életmód Világűr
Minden idők legjobb szereplését érték el a magyarok a Greenwichi Királyi Obszervatórium által meghirdetett asztrofotós versenyen. Szoboszlai sosem felejti el, amit Guardiola mondott róla
Magyar Nemzet 2024-09-14 05:55:00 Foci Szoboszlai Dominik Liverpool Premier League Pep Guardiola
A Nottingham Forest ellen a Liverpool edzője, Arne Slot történelmet írhat a Premier League-ben. Tóth Rajmond öt góllal kezdett a spanyol élvonalban
Sportal 2024-09-13 22:45:00 Sport Spanyolország Kézilabda Atlético Madrid
Tóth Rajmond öt gólt lőtt a Frigoríficos del Morrazo csapatában, amely 34-34-es döntetlent játszott a Recoletas Atlético Valladolid otthonában a spanyol férfi kézilabda-bajnokság első fordulójában, pénteken. Csak a jövő hét elejétől szelídül az időjárás
Kiderül 2024-09-14 04:27:37 Időjárás Csapadék
Átmeneti csapadékszünet után szombat délutántól ismét egyre több helyen ered el az eső, nyugaton pedig az erősen viharos szél is rontja a hőérzetet. A jövő hét elejétől lassan szakadozni kezd a felhőzet.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
LMP: Súlyosan szennyezett anyagokat hordtak a Pusztavám melletti természetvédelmi területre
Telex 2024-09-13 14:54:54 Belföld Beruházás Környezetvédelem LMP Természetvédelem Csárdi Antal
Csárdi Antal mintát vett a bezárt Márkushegyi bánya tómederéből, ahol épp környezetvédelmi beruházást végeznek. A laborvizsgálat mérgező anyagok tucatjait mutatta ki. Orbán-rendszer: Most tört el a sín
24.hu 2024-09-13 18:04:19 Belföld Tisza Kötcse Bese Gergő Háromharmad
Az elatyátlanodó Bese Gergő a nyitótéma a Háromharmadban, aztán szó esik a Tisza folyamatos emelkedéséről, s arról, hogyan reagált minderre a kormányfő Kötcsén. A stúdióban Nagy Gergely Miklós, Pető Péter, valamint Nagy József. Távozott posztjáról Szajlai Csaba, a Világgazdaság főszerkesztője
Media1 2024-09-13 14:11:36 Karrier NER Főszerkesztő
Kinevezése után 1 évvel és 3 hónappal, szeptember elején Szajlai Csaba máris leköszönt a NER gazdasági lapjának főszerkesztői posztjáról. Egyre többen vannak, és egyre nagyobb konfliktusokat is hoznak a munkahelyeken
Portfolio 2024-09-13 14:50:00 Gazdaság
Potenciális konfliktusforrás a vállalatoknál a szabadúszók (freelancerek) foglalkoztatása, hiszen ők merőben más szabályok szerint működnek, mint az alkalmazottak. Mi kell ahhoz, hogy húzómotorként és ne kerékkötőkként tekintsenek rájuk a kollégák és a cégvezetők? Kínai hitel: nonszensz, hogy Észak-Macedóniának adja a magyar kormány – bebizonyítjuk, miért
vg.hu 2024-09-13 17:08:02 Belföld Kína Hitel Észak-Macedónia
Az terjed a sajtóban, hogy a kormány a Kínától felvett egymilliárd eurós kölcsönből ad 500 milliót Észak-Macedóniának. Csakhogy ez az állítás ebben a formában biztosan nem igaz és viszonylag könnyen cáfolható. Dömötör Csabát jelöli a Fidesz az ittasan verekedő, majd a Fideszből kilépő Győrffy Balázs helyére
444.hu 2024-09-13 12:37:28 Belföld Fidesz Győr Győrffy Balázs
Győrffy augusztusban lépett ki a Fideszből, adta vissza EP-mandátumát és mondott le minden pozíciójáról. Orbán Viktor a takarékoskodásról: majd az emberek eldöntik, hogy akarják-e
Privátbankár 2024-09-13 11:54:07 Gazdaság Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Európa nagy bajban van, Magyarország viszont egy gazdasági nekilendülés küszöbén áll és túl van a nehezén. Az EU legnagyobb éves visszaesését a magyar ipar produkálta
Forbes 2024-09-13 13:54:07 Gazdaság
Noha sehol sem remekelt az ipari termelés, a tagállamok közül a legnagyobb, 6,4 százalékos éves visszaesést Magyarországon mérték. László András: a Néppárt zavarban van, mert a magyar program minden európai ember érdekeit képviseli
HírTV 2024-09-13 15:32:00 Külföld Európai Parlament Európai Néppárt Strasbourg
Az Európai Néppárt és baloldali szövetségeseik rendkívül zavarban vannak a magyar elnökségtől, mert az valós uniós érdekeket képvisel – mondta el László András arra reflektálva, hogy jövő hét szerdán a magyar miniszterelnök Strasbourgban, az Európai Parlamentben fogja ismertetni a magyar elnökség prioritásait. Drognagyit fogtak a pétervásárai rendőrök
Liner 2024-09-13 11:09:36 Belföld Rendőrség Drog
A drognagyi nem kis tételben terítette a drogot, de a törvények rá is vonatkozik, súlyos büntetés várhat rá. Távozik a BMW sokat kritizált horvát formatervezője
Autónavigátor 2024-09-13 18:04:00 Autó-motor BMW
Komoly változásokat jelentett be a formatervekért felelős csapatában a BMW. Adrian van Hooydonk továbbra is marad a részleg élén, viszont Gyászol Erling Haaland, kihagyhatja a Manchester City hétvégi bajnokiját
Sportal 2024-09-13 15:10:30 Foci Manchester Manchester City Pep Guardiola Erling Haaland
A Manchester Cityt irányító Pep Guardiola a szombati, Brentford elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy egyelőre kérdéses Erling Haaland játéka. A Liverpool edzője csalódott, erre nem számított
Magyar Nemzet 2024-09-13 12:04:32 Sport Liverpool Premier League
A válogatottszünet után folytatódik a Premier League, Arne Slot csapatára mostantól több kihívás vár. Az elmúlt 124 év legmelegebb nyara
Kiderül 2024-09-13 17:40:34 Időjárás Kánikula
Szokatlanul hosszú hőhullámokkal és rekordokkal teli, aszályos nyáron vagyunk túl. Amilyen forró volt, olyan hirtelen jött a vége, egy héttel a kánikula után tartós eső és alig 10 fokos hőmérséklet köszöntött ránk.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Hiába érvényesítette Anna a digitális jegyét, mégis pótdíjat fizettetett vele a BKK
Telex 2024-09-13 05:08:02 Gazdaság Közlekedés BKK
Ha valaki megvette és érvényesítette a jegyét, alighanem erős tehetetlenséget, illetve igazságtalanságot él meg, ha mégis megbüntetik. Utánajártunk, hogy miért történik ilyen, és mi lehet a megoldás. Négyből három alkalmazott átlag alatt keresett
24.hu 2024-09-13 06:00:26 Gazdaság
A teljes munkaidős alkalmazottak mintegy felénél nemigen volt biztosított a keresetből az átlagos megélhetés. "Orbán Viktor belecsapott a lecsóba, a héjaországok azóta bojkottszerűségben vannak"
444.hu 2024-09-13 06:09:57 Külföld USA Orbán Viktor Németország Kína Fidesz Győr Strasbourg Kormánybiztos Schengen Kovács Zoltán
A soros uniós elnökségről beszélgetett Győri Enikő fideszes EP-képviselő és Kovács Zoltán, az elnökség operatív lebonyolításáért felelős kormánybiztos. Kiderült, hogy a németek megölik Schengent, az USA és Kína sem szűzlányok gyülekezete, Strasbourgban pedig mindenki feni a kését Orbánra. „A Magyar Péter-jelenség tényleg változást hozhat” – Interjú Szent-Iványi Istvánnal
Privátbankár 2024-09-13 05:51:03 Külföld Interjú Magyar Péter
A magyar-EU viszony elmérgesedése miatt a Magyarországgal kapcsolatos döntésekben már „politikai elem” is van, ezért azonban a magyar kormány „keményen megdolgozott” - jelentette ki Szent-Iványi István külpolitikai szakértő a lapcsoportunk, a Klasszis Média műsorában, a Klasszis Podcastban. Szerinte a Magyar Péter-jelenség „rendkívül poz A veteránozás szűretlen élménye, Dacia áron – Porsche 944
Autónavigátor 2024-09-13 06:08:00 Autó-motor Porsche Dacia
Amikor azt mondjuk, hogy élményautó, bizonyára a legtöbben valamilyen egzotikus márkára gondolnak. Ebben a felsorolásban nem kell sokáig kajtatni, amíg Augusztus vége óta nem találnak egy 14 éves lányt
Liner 2024-09-13 06:15:14 Belföld Augusztus 20. Gyermekotthon
A kétyi gyermekotthon lakója tűnt el augusztus 20-án, és továbbra sem tudni, hogy hol tartózkodik jelenleg. Egész Európa jövőjét meghatározhatja a hidrogéntechnológia
autopro 2024-09-13 06:05:06 Karrier
A hidrogén technológiai sokfélesége, valamint az ökoszisztéma-szemlélet alapvető fontosságú ahhoz, hogy Európa sikeresen megvalósíthassa fenntarthatósági céljait. Jó hír a lakásvásárlóknak: többet lehet alkudni
Azenpenzem 2024-09-13 05:32:00 Ingatlan Tavasz
Egyre több adat lát napvilágot arról, hogy megállt az ingatlanpiac élénkülése. Az adásvételek számának év eleji növekedése megtorpant, a forgalom nyáron már elmaradt a tavaszitól, ennek köszönhetően bővült az alku lehetősége, sőt ezen a téren rekordok is születtek. Két vármegyében megszűnik, a további 17 vármegyében és a fővárosban fennmarad a tűzgyújtási tilalom
Helló Sajtó! 2024-09-13 05:34:19 Gazdaság Vármegye Győr Veszprém Tűzgyújtási tilalom
Korábban az egész országot érintő kánikula miatt a hatóságok Magyarország teljes területén tűzgyújtási tilalmat rendeltek el. Azonban 2024. szeptember 11-től Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegyékben visszavonják a tűzgyújtási tilalmat. A többi vármegyében és Budapesten továbbra is tűzveszélyes időszak van érvényben. 100 ezer forint értékű halat fogtak a Kerkában
Sokszínű vidék 2024-09-13 05:05:21 Utazás
A csontos halakkal csupán távoli rokonságban állnak, ősi jellegüket jelzi például a legtöbb halétól eltérő fejlődésmenet. Gál Kinga: A Patrióták a józan ész képviselői Európában
Magyar Hírlap 2024-09-13 06:06:06 Külföld
A szuverenista képviselőcsoport célja, hogy a békét és a változást akaró polgárok hangját hallassák az EP-ben. Bejelentette visszavonulását a kézilabda Messije
24.hu 2024-09-13 03:33:50 Kézilabda Kézilabda Lionel Messi
Valami különlegeset szeretne csinálni ebben a szezonban Cristian Neagu. Djokovics vállalta, amit Marozsán és Fucsovics nem
Magyar Nemzet 2024-09-13 05:25:00 Sport Kánikula Novak Djokovic Davis-kupa
A magyar Davis-kupa-válogatott két legjobbja nélkül küzd a hőségben. Egyhavi csapadék zúdulhat a nyakunkba
Kiderül 2024-09-13 05:14:36 Időjárás Csapadék
Viharos széllel nyugat felől mediterrán ciklon érkezik, amelyből főként a nyugati országrészben akár több mint egyhavi csapadékmennyiség zúdulhat le a következő napokban. A hőmérséklet jócskán az átlagos alá esik.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Még a fideszesek is inkább csatlakoznának az Európai Ügyészséghez
Telex 2024-09-12 11:09:18 Belföld Ukrajna Fidesz Tisza Párt
Emellett a magyarok többsége engedne az EU-nak, és hazahozná az EU-s pénzeket, amit egészségügyre költenének, de Ukrajna EU-tagságát nagyon nem szeretnék. A kérdésben párthovatartozástól független egyetértés van, derült ki a Policy Solutions friss kutatásából, amiben már a Tisza Párt szavazói is megjelennek. Budapesten már egyértelműen a Tisza Párt vezet
24.hu 2024-09-12 14:09:05 Belföld Fidesz Tisza Párt Medián
A Medián ügyvezetője szerint a Fidesz csak úgy tudta támogatottságát szinten tartani, hogy a Mi Hazánktól vitt el szavazókat. Moszkva megtette az óvintézkedéseket, és kész válaszcsapást mérni Kijevre vagy szövetségeseire
HírTV 2024-09-12 12:47:00 Külföld Ukrajna Moszkva Kijev
Nem kizárt, hogy az angolszász országok engedélyt adnak Ukrajnának arra, hogy nyugati fegyverekkel mélységi csapásokat mérjenek oroszországi célpontokra. Hangsúlyozta Somkuti Bálint Napindító című műsorunkban. Minden járatot töröltek a brüsszeli repülőtéren
vg.hu 2024-09-12 11:23:45 Külföld Közlekedés Belgium Repülőtér Brüsszel
Több légitársaság hajnali 1 óra körül már figyelmeztette utasait, de sokan csak a helyszínen szembesültek a járattörlésekről. Mészáros Lőrinc bankját bírságolta meg a Matolcsy vezette MNB
Forbes 2024-09-12 13:48:06 Cégvilág MNB Mészáros Lőrinc Matolcsy György Leányvállalat
A Matolcsy György által vezetett MNB 32,5 millió forint bírságot szabott ki a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bankra és leányvállalatára. Eluralkodott a káosz a világ egyik legnépesebb országában: felvillant egy véres háború réme
Portfolio 2024-09-12 13:20:00 Külföld háború Banglades
A több mint 170 milliós Bangladesben augusztusban váratlan gyorsasággal megbukott a frissen megválasztott kormány, ami alaposan felborította a geopolitikai helyzetet a térségben. A dél-ázsiai országban ugyanis Sejk Haszina Vazed vezetésével egy stabil(nak tűnő) rendszer alakult ki, jól behatárolható irányvonalakkal. A miniszterelnök-asszony távozás Magyar Péternek üzent Szentkirályi Alexandra: "Fárad a Tisza…"
Liner 2024-09-12 12:29:15 Belföld Magyar Péter Tisza Szentkirályi Alexandra
Rövid, de csípős üzenetet küldött Szentkirályi Alexandra, aki Magyar Pétert támadja, mialatt megjegyezte, szerinte fárad a Tisza. Zsiday Viktor: Van kockázata annak, hogy a 2022-es árfolyamválsághoz hasonló helyzet alakul ki Magyarországon
444.hu 2024-09-12 17:02:41 Gazdaság Árfolyam Recesszió
Ha egy recessziós világpiaci környezetben a kormány mindent alárendel a 2025-ös nagy gazdasági növekedésnek, az "nagyon nagy kockázattal" járhat. Az új háborús dilemma: amerikai fegyver ukrán kézben, orosz földön
Magyar Hírlap 2024-09-12 13:48:13 Külföld Ukrajna USA háború
Az amerikai törvényhozók egyre nagyobb nyomást gyakorolnak az adminisztrációra, hogy döntsön az ügyben. Dübörögnek a tőzsdék, megmozdult az OTP is
Privátbankár 2024-09-12 12:30:02 Gazdaság USA Infláció Tőzsde OTP Részvény BUX Nvidia EKB Hurrikán
A szerdai amerikai inflációs adat mellett a chip-szektorból érkező hírek is fellendítették a részvénypiacokat, minden tőzsdeindex zöldben van, a BUX is közel egy százalékkal megy. A forint stabil, a kőolaj a hurrikán miatt emelkedik. Az Nvidia nem tud eleget szállítani, ma dönt az EKB, Trump uralja a politikai mémérméket. Nevet vált a hazánkban is jelenlévő egyik médiaszolgáltató
Media1 2024-09-12 13:03:24 Média
A hazánkban a The History Channel és a Crime+Investigation csatornák tulajdonosaiként ismert nemzetközi műsorszolgáltató, az A+E Networks bejelentette, hogy ezentúl Hearst Networks EMEA néven működik tovább. Bolívia mindkét meccsét megnyerte, az argentinok és a brazilok is kikaptak
Büntető.com 2024-09-12 13:05:44 Foci Brazília Argentína Kolumbia Bolívia
A nyári Copa América után újra megmérkőztek egymással Dél-Amerika válogatottjai a 2026-os világbajnokság helyi kvalifikációjának folytatásán. Az elmúlt napokban két újabb kört bonyolítottak le a 18 fordulós selejtezősorozatban, természetesen a meglepetések sem maradtak el. A kontinensviadalon ezüstérmes Kolumbia visszavágott Argentínának, a brazil 30 pontos levonást is kaphat a Manchester City
Sportal 2024-09-12 17:07:00 Foci Manchester Premier League Manchester City
Komoly büntetés várhat a Premier League címvédőjére abban az esetben, ha bebizonyosodik az ellenük korábban felhozott, különböző szabálysértésekből fakadó 115 vádpont. Aszályenyhítő hétvége
Kiderül 2024-09-12 12:23:13 Időjárás Hétvége Csapadék
A hétvége időjárását egy hullámzó frontrendszer határozza meg, amelyből jelentős mennyiségű csapadék várható. Az esővel viharos szél, és markáns lehűlés is érkezik, a tartósan csapadékos területeken mindössze 10 fok körül alakulnak a napi maximumok.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Aszalt bogyó hull a bokrokról
Telex 2024-09-12 05:03:54 Belföld Klímaváltozás
Agócs Péterék több lábon álló családi gazdaságát is megviselte az idei száraz, forró nyár. Jó megoldás még nincs a klímaváltozás hatásai ellen, mindenki csak kísérletezik, de az biztos, a megszokott módszerekkel már nem lehet tovább eredményesen gazdálkodni. Csak idő kérdése, hogy ne jöjjön az orosz olaj
24.hu 2024-09-12 06:02:49 Gazdaság Részvény MOL
Hatalmas az orosz olajbehozatal kockázata, amit a Mol részvényeinek árazása nem tükröz teljesen. Milyen lehetőségek közül választhat a magyar kormány és a Mol? Változik a rendszámtörvény Magyarországon
Vezess 2024-09-11 23:10:46 Autó-motor USA Rendszám
Régóta fennálló feszültség enyhülhet a Magyarországon állomásozó amerikai katonák és családjainak rendszámháborúja körül. Nagy Ervin: nem várom meg, míg Recsket újranyitják
SpiritFM 2024-09-12 06:04:45 Belföld Nagy Ervin Recsk Kádár-korszak
A színész azért lépett be a politikába, mert fél, ha nem tesz semmit, ismét beköszönt a Kádár-korszak. London engedélyezte Kijevnek a Storm Shadow rakéták használatát
Magyar Hírlap 2024-09-11 23:05:00 Külföld Ukrajna Vlagyimir Putyin NATO Kijev London
Putyin orosz elnök szerint a NATO-országok képviselőinek tisztában kell lenniük azzal, "mivel játszanak". Idei mélypontján az infláció, de mi a helyzet az árakkal?
Azenpenzem 2024-09-12 05:33:00 Gazdaság Infláció
Augusztusban az idei legalacsonyabb szintjére hozták ki a statisztikusok az inflációt. Az persze, hogy éves összevetésben az árak már nem nőnek olyan ütemesen, nem jelenti, hogy a háziasszonyoknak a boltokban ne kellene mélyen nyúlni a pénztárcájukba. Ráadásul (ismét) tucatjával akadnak termékek és szolgáltatások, amelyek sohasem kerültek ennyibe. A VW előkészítette a terepet az elbocsátásokhoz
autopro 2024-09-12 06:05:15 Cégvilág Autó-motor Volkswagen
A VW a költségcsökkentési törekvések részeként megszünteti az évtizedes foglalkoztatási garanciákat. Vendégvadászok lövik a gímbikákat Somogyban
Sokszínű vidék 2024-09-12 05:05:35 Életmód Ausztria
Szeptember 4-én érkeztek az osztrák vendégek, és a rákövetkező napon, szeptember 5-én már négy bika feküdt a terítéken. Már a Kifli futárai is visszaváltják a palackokat
Startlap Vásárlás 2024-09-11 22:20:14 Gazdaság
Bizonyos feltételekkel a Kifli futárszolgálat emberei is visszaveszik a betétdíjas palackokat. Rajt a BL-ben! Megújult csapattal száll harcba a Szeged és a Veszprém is
Magyar Nemzet 2024-09-12 05:05:00 Sport Csongrád-Csanád Szeged Veszprém Bajnokok Ligája
Mindkét magyar klub német ellenféllel találkozik a nyitányon. Kötelezővé tették a kapusoknak a sisakviselést
Rangadó 2024-09-12 03:28:30 Foci
Általában egy súlyos fejsérülés után szoknak rá a kapusok, de az egyik klubnál úgy döntöttek, nem várják meg a bajt. Két évszakra szakad az ország átmenetileg
Kiderül 2024-09-12 05:27:41 Időjárás
Nyugat felől egy hullámzó frontrendszer érkezik, amely miatt nyugaton napközben jelentősen visszaesik a hőmérséklet és az eső is elered, miközben a keleti országrészben még nyáriasan meleg idő lesz.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Orbán szerint nincs uniós pénzhiányunk. A valóságban továbbra is százmilliárdok elbukása a tét
Telex 2024-09-11 12:02:21 Gazdaság Orbán Viktor
A miniszterelnök azt mondta, folyamatosan jönnek az uniós támogatások és van 12 milliárd euró "a számlánkon". Azt már a későbbi mondatai is árnyalták, hogy ez mennyire igaz, ráadásul csak az egyik pénzcsapról beszélt, arról viszont nem, ami egyelőre zárt, de sürgetőbb lenne kinyitni. Medián: tapad a Fideszre a Tisza Párt
24.hu 2024-09-11 14:33:24 Belföld Fidesz Tisza Párt Medián
A teljes szavazókorú népességben 11-ről 5 százalékpontra csökkent a két párt közötti távolság. Orbán Viktor szövetségese lehet a királycsináló Európa egyik legerősebb hatalmában
Portfolio 2024-09-11 10:30:00 Külföld Orbán Viktor Emmanuel Macron
Emmanuel Macron francia elnöknek csaknem két hónappal a nemzetgyűlési választások után sikerült kineveznie az új miniszterelnököt. A francia V. Köztársaság történetében ez a leghosszabb ilyen periódus, ugyanis a többségi választási rendszer a legnagyobb erőnek kedvez, mostanra viszont kialakult három, nagyjából egyenlő nagyságú tömb, amelyek egyike Szinte láthatatlan munkáért is milliókat visznek haza az MCC oktatói
444.hu 2024-09-11 10:09:31 Karrier NMHH
Az NMHH elnöke és Köbli Norbert forgatókönyvíró is úgy kap fizetést az intézménytől, hogy nem nagyon látni, mit csinálnak. Teljes egyetértésben döntöttek Matolcsyék a kamatokról
vg.hu 2024-09-11 15:20:08 Belföld Kamat Válság Matolcsy György Monetáris Tanács
Megjelent a monetáris tanács augusztusi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve, amelyből az derül ki, hogy egyetértés volt a tanácstagok között a kamattartásról. Mol-vezér: Évekre és több százmillió dollárra vagyunk attól, hogy ne főképp orosz kőolajban gondolkodjunk
Forbes 2024-09-11 14:45:05 Cégvilág MOL Lukoil
Megszólalt a Mol milliárdos cégvezére a héten bejelentett megállapodásról, amivel kvázi sikerült kicselezni a Lukoil-szankciót. A Kreml felhúzta magát a Trump-Harris vitán
Privátbankár 2024-09-11 13:24:05 Külföld USA Moszkva Donald Trump Kreml Kamala Harris
A Kreml azt kifogásolja, hogy a magyar idő szerint hajnalban lezajlott Donald Trump és Kamala Harris nyilvános vitájában oly sokszor elhangzott az orosz elnök neve. Boros Bánk Levente: A német határzárral a magyar határvédelem is kicselezhető lehet
HírTV 2024-09-11 12:54:10 Külföld Németország Migráció Bevándorlás Határzár Nézőpont Intézet
Ha Németország visszaküldi a migránsokat, azzal a magyar határvédelmet cselezheti ki – így reagált a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója arra, hogy Németország visszaállítja a határellenőrzést. Orbán Viktor visszatért, összehívta a kormányt
Liner 2024-09-11 10:10:56 Belföld Orbán Viktor Kormányinfó
Orbán Viktor a nyári szünetet követően újra összehívta a kormányt, így hamarosan Kormányinfó várható. Ebben óriásit tévedtek a múlt szakemberei a jövő autójáról
Vezess 2024-09-11 15:22:58 Autó-motor
Megnézzük mit gondoltak az 1970-es, 1980-as évek autóipari szakértői, újságírói a távoli, modern kornak tűnő kétezres évek autóiról. Rjabkov: Oroszország nem fogad el semmilyen ultimátumot az ukrán konfliktusban
Magyar Hírlap 2024-09-11 16:16:00 Külföld Ukrajna
Oroszország és a Nyugat közötti megállapodás a fogolycseréről nem növelte a bizalmat a kapcsolatokban. Az edző, aki Madrid városánál csak a labdarúgókat ismeri jobban – Diego Simeone munkássága
Büntető.com 2024-09-11 13:38:07 Foci Spanyolország La Liga Atlético Madrid
A spanyol első osztályban dolgozó vezetőedzők 30 százaléka fél év után távozik a klubjától és csupán kevesebb, mint 20 százaléka tudja megtartani az állását két évnél tovább. Ezzel szemben Diego Simeone 2011 decembere óta dolgozik az Atlético Madridnál és ez idő alatt a csapata folyamatosan kihívója tudott lenni a LaLiga két gigászának, a Barcelon Sokan megrémülhettek Budapesten a bosnyák fekete sereg vonulásakor
Magyar Nemzet 2024-09-11 12:47:11 Sport Hollandia
A vendégek most annyira azért nem "gyújtogattak", mint a múlt héten Eindhovenben. Nagy mennyiségű csapadékra figyelmeztetnek nyugaton
Kiderül 2024-09-11 16:04:25 Időjárás Csapadék
Csütörtökön egy hullámzó frontrendszer éri el hazánkat, amely csak lassan halad kelet felé. Az érkező front a Dunántúlra nagyobb mennyiségű csapadékkal érkezik, míg délen zivatarok sem zárhatóak ki.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Négy ábrán, miért vár lassú agónia az EU-ra, ha nem szedjük össze magunkat
Telex 2024-09-11 05:07:00 Gazdaság EKB
Az Európai Központi Bank volt vezetője jelentésében gyökeres változásokat tart szükségesnek ahhoz, hogy az EU versenyképes maradhasson. A jelentés négy ábráján megmutatjuk, miben maradt el az EU a versenytársaihoz képest. Leveri az élelmiszerárakat a háború
24.hu 2024-09-11 05:58:16 Mezőgazdaság Ukrajna háború Élelmiszer Infláció GDP Bruttó hazai termék Orosz-ukrán konfliktus
Háborús infláció helyett deflációt szabadít a világra az ukrán és orosz agrárium. Mitől ugrana meg a magyar GDP, ha véget érne a konfliktus? Donald Trump Orbán Viktorra is gondolt, mégis Kamala Harris lett az este győztese
Privátbankár 2024-09-11 05:42:02 Külföld USA Orbán Viktor Donald Trump Joe Biden Amerikai elnökválasztás Kamala Harris
Leginkább az elején megejtett kínos kézfogással lehetne leírni az amerikai elnökjelöltek első, és minden bizonnyal az elnökválasztásig utolsó tévés vitáját. Joe Biden egy hasonló vitába belebukott, Kamala Harris azonban könnyen vette az akadályt. Orbán Viktor: Szerénység, alázat, munka
Magyar Hírlap 2024-09-10 23:01:00 Belföld Orbán Viktor Szuverenitás Kötcse
A miniszterelnök a szuverenitásról és a gazdasági semlegességről osztotta meg kötcsei gondolatait a nyilvánossággal. Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2024. augusztus végén
Azenpenzem 2024-09-11 05:33:00 Gazdaság Árfolyam Hozam Kötvény BAMOSZ
Izgalmasan alakultak augusztusban az események a pénz- és tőkepiacokon. A hónap végére emelkedtek a pénzpiaci, a rövidkötvény- és a hosszúkötvény-alapok árfolyamai. A BAMOSZ adatai alapján mutatjuk a részletes számokat. A hozamokat minden hónapban összegyűjtjük. Ne ugorj neki ész nélkül, ha kigyullad a kocsid
Vezess 2024-09-10 23:42:14 Autó-motor Életmentés
A tűzoltóság három fontos szabályt árult el azzal kapcsolatban, mit kell tenned ha kigyullad az autód. Nem árt ezeket megjegyezni. Látványos videón a budapesti tömegközlekedés egy napja
autopro 2024-09-11 06:05:07 Cégvilág Közlekedés BKK
A BKK elkészítette a budapesti közösségi közlekedés járatainak animációját egy átlagos hétköznapról. Nem az a kérdés, hogy vág-e az EKB, hanem, hogy milyen gyorsan
Portfolio 2024-09-11 06:10:00 Gazdaság Kamat Válság Eurózóna EKB
Szerdán - egy kis szünet után - újra nekieshet a kamatoknak az Európai Központi Bank. Igazából nem is az a kérdés, hogy lazít-e a mostani kamatdöntő ülésén az eurózóna monetáris hatósága. Sokkal inkább az, hogy nem indította-e az EKB a kamatcsökkentését túl későn és túl lassan, hozzájárulva az európai gazdaság szenvedéséhez. Több elemző a pocsék ga Egy barlangban elejtett csipszes zacskó okozott hatalmas károkat
Startlap Utazás 2024-09-11 06:03:34 Utazás Mexikó Nemzeti park
Az új-mexikói Carlsbad Cavern Nemzeti Park barlangjában egy elejtett csipszes zacskó felforgatta az ökoszisztémát. A parkőrök felszólaltak a szemetelés ellen. Stadionban nyitottak hotelt, kilátással a pályára
First Class 2024-09-11 05:36:13 Utazás Szálloda Stadion
Bizonyos hotelszobákban ki sem kell szállni az ágyból ahhoz, hogy élőben lássa az ember a focimeccseket. Egyre több, ehhez hasonló szálloda nyílik a világban. Kimaradtak a helyzetek, Boszniát sem tudta megverni a magyar fociválogatott
Telex 2024-09-10 22:40:40 Foci Szoboszlai Dominik Bosznia-Hercegovina Bomba Nemzetek Ligája
Második meccsén nem tudott javítani a válogatott a Nemzetek Ligájában, noha esélye lett volna bőven, mégis 0-0 lett a vége. Szoboszlai a kapufát találta el, Varga sok lehetőséget hagyott ki, Nagy Zsolt bombái is közel voltak a gólhoz, Ádám Martin fejese is. Ám ezek mind kimaradtak. Dibusz Dénes elárulta, miért őt választotta kedden Marco Rossi
Magyar Nemzet 2024-09-11 05:30:00 Sport Marco Rossi Dibusz Dénes
A válogatottban június után kapott ismét lehetőséget a Ferencváros kapusa. Késő nyáriból késő őszi időre váltunk
Kiderül 2024-09-11 05:05:06 Időjárás Hétvége Csapadék
Szerdán még kellemes, késő nyárias idő várható, majd a hétvégén jelentősen visszaesik a hőmérséklet, csapadékos, borongós, szeles napok jönnek.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Átlátszó: Egy új, közel 10 milliárdos magángépet használ Mészáros Lőrinc
Telex 2024-09-10 10:32:18 Belföld Spanyolország Luxus Mészáros Lőrinc Mallorca Bombardier
A Bombardier Challenger 3500 típusú magángép pont akkor járt Mallorcán, amikor a milliárdoshoz köthető luxusjacht is. Varga a jegybank-elnökségről: Mindenen el kell gondolkodni
24.hu 2024-09-10 13:06:36 Belföld Jegybank Matolcsy György
Erős kormányzati össztűz alatt van a napokban Matolcsy György, a jegybank jelenlegi elnöke. Orbán is bevallotta, gondok vannak
Forbes 2024-09-10 10:51:09 Gazdaság YouTube Kötcse
Először vált elérhetővé nyilvános felületen, a kormányfő hivatalos Youtube-csatornáján részlet a szombati kötcsei találkozón, zárt körben elmondott beszédéből. Varga Mihály: nem sikerült a bojkott, Budapesten lesz megtartva az uniós csúcs
vg.hu 2024-09-10 10:42:12 Belföld Jegybank Varga Mihály
"Mindig mindenen el kell gondolkodni" – ezt mondta a pénzügyminiszter egy sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy vállalná-e a felkérést, ha a miniszterelnök őt jelölné a jegybank élére. Putyin jobbkeze már a háború utáni időszakról beszélt
Privátbankár 2024-09-10 10:27:06 Külföld Vlagyimir Putyin Hadiipar
Gyenyisz Manturov orosz első miniszterelnök-helyettes szerint a hadiipar alkalmazottjaira a "különleges hadművelet" után is szükség lesz. Elmondta Ukrajna miniszterelnöke, mi most a véleményük Magyarországról
Portfolio 2024-09-10 14:08:00 Külföld Ukrajna Kijev
Ukrajna jelenleg "konstruktív dialógust ápol" Magyarországgal és Kijev arra számít, hogy Budapest nem fog akadályokat gördíteni az ország EU-s csatlakozásával kapcsolatosan – mondta Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a Reuters szerint. Idén huszadszor adják át a Polgári Magyarországért Díjat
Magyar Hírlap 2024-09-10 12:28:00 Belföld Alapítvány
A javaslatokat szeptember 17-ig, jövő hét hétfőig lehet eljuttatni az alapítvány kuratóriumához. Lázár János: a kormány 11 új, csúcsminőségű Intercity motorvonat beszerzéséről döntött
Liner 2024-09-10 16:06:44 Belföld Közlekedés Vonat Lázár János Motorvonat
A miniszter leszögezte, használt és új járművek beszerzésére egyaránt szükség van a hazai vasúti közlekedésben. Elindult a PestBuda TV – ezt érdemes tudni az új tévécsatornáról
Media1 2024-09-10 17:10:28 Média Önkormányzat
Korábban BudaPest TV néven tervezték az indulást, de azt a Fővárosi Önkormányzat egy rendeletre hivatkozva megakadályozta. Minden autópálya-matrica drágul jövőre
Startlap Vásárlás 2024-09-10 13:59:10 Belföld Autópálya Útdíj
Megjelentek a 2025-ös autópályadíjak árai a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) oldalán. A horvát tengerpart több városát is elöntötte az árvíz
Startlap Utazás 2024-09-10 12:52:53 Utazás Horvátország Árvíz Dubrovnik
Horvátországban heves viharok dúlnak, az esőzések után több várost is elöntött az áradat. Dubrovnik óvárosában például térdig érő vízben sétálnak a turisták. "Azt látom, hogy a tíz hazai akadémiai státusz túl sok" – interjú Horváth Dáviddal
Büntető.com 2024-09-10 16:16:29 Foci Magyar foci Interjú OTP Horváth Dávid
Egyensúly, tetriszszemlélet, egyszerűség – ezek a gondolati elemek határozzák meg az OTP Bank Liga legfiatalabb vezetőedzőjének munkáját. Horváth Dávid csaknem csodát csinált, amikor 2022 tavaszán átvette az MTK felnőttcsapatát, megosztotta velünk, milyen mentális akcióval rázta fel akkor a játékosait. Beszélgettünk vele arról, miért vonzza jobban Hirtelen vonult vissza a magyar klasszis, hősként ünnepelték érte
Magyar Nemzet 2024-09-10 12:33:20 Sport
Körmöczy Zsuzsa olyan sikert ért el, amit máig nem tudott magyar sportoló megismételni. Mediterrán ciklon áztatja el a hétvégénket
Kiderül 2024-09-10 12:13:18 Időjárás Hétvége Csapadék
Csütörtökön egy mediterrán ciklon éri el hazánkat, amely egészen a jövő hét elejéig borongós, hűvös, gyakran csapadékos időt okoz térségünkben.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Brüsszelben vitázna Orbán Viktorral Magyar Péter, de a miniszterelnök könnyen kifarolhat előle
Telex 2024-09-10 04:52:28 Belföld Oktatás Orbán Viktor Belgium Magyar Péter Brüsszel Tisza Párt Strasbourg Kötcse
A miniszterelnök azt ígérte Kötcsén, hogy áll minden EP-képviselő rendelkezésére. Jövő szerdán a Tisza Párt elnöke az egészségügyről és az oktatásról kérdezheti Strasbourgban, de nem lesz kötelező válaszolni. Magyarnak ezen kívül nem sok lehetősége lesz érdemi vitára Orbánnal addig, amíg nem jut be az Országgyűlésbe. Vége lehet a megfizethető alkatrészek korának
autopro 2024-09-10 04:05:04 Gazdaság Németország Frankfurt
Az utángyártott alkatrészek piaca két út előtt áll, az Automechanika Frankfurt kiváló alkalmat nyújt elmerülni a lehetőségek között. Nagy Márton: nem fordulatra van szükség, hanem finomhangolásra
vg.hu 2024-09-09 22:24:41 Belföld Minimálbér
A gazdaságpolitika előtt álló feladatokról, a békeköltségvetés lényegéről, a várható gazdasági növekedésről és a minimálbérről is beszélt a tárcavezető. Elon Musk nagyot nyerhet Trump győzelme esetén
Azenpenzem 2024-09-10 05:32:00 Külföld USA Donald Trump Elon Musk Amerikai elnökválasztás
Az amerikai elnökválasztás egyik lehetséges következménye az lehet, hogy Elon Musk már most is jelentős befolyása tovább növekedhet Trump győzelme esetén. Megvizsgáljuk, hogy a két milliárdos hogyan segítheti egymást a céljaik elérésében. Katonák a bajnokok között
SpiritFM 2024-09-10 06:04:35 Belföld Olimpia Honvédelmi Minisztérium Magyar Honvédség
Kevesen tudják, hogy nagyon sok élsportoló, sőt olimpiai bajnok is van a honvédség kötelékében. A Spirit FM Katonadolog műsorában beszéltek arról a katonasportolók, hogy miért választották a sport mellé ezt a hivatást és mit adott nekik pluszba az, hogy honvédek lettek. Már 31 sportág képviselője van a Magyar Honvédség sport alegységében, és a kato Az EU egymillió tankönyvvel segíti az ukrán gyerekeket az új tanévben
Magyar Hírlap 2024-09-09 22:44:00 Külföld Ukrajna háború Oktatás Iskolakezdés Adomány
Az újonnan nyomott könyvekkel immár másfélmillióra nő a háború kezdete óta Ukrajnának adományozott tankönyvek száma. A BMW Group már harminc éve mutatja a körforgásos gazdaság irányát
Helló Sajtó! 2024-09-10 04:34:16 Gazdaság BMW újrahasznosítás
A vállalatcsoport Újrahasznosítási és Szétszerelő Központja már harminc éve fejleszti és teszteli az olyan, újabbnál újabb folyamatokat, amelyek az elhasznált alkatrészek újrahasznosítása és az alkalmazott alapanyagok újrafelhasználása terén jelentős előrelépéseket ígérnek. Picit javult a magyar autósok helyzete
Vezess 2024-09-10 05:54:52 Autó-motor
Huszonkét európai ország autóárait hasonlítottuk össze a magyarországival, és számos meglepő összeget találtunk. Hasmenést, tüdőgyulladást is okozhat a vizespalackunk, ha nem mossuk el rendszeresen
Liner 2024-09-10 06:08:30 Életmód Tüdőgyulladás
Gyakori tévhit, hogy mivel a palackban csak tiszta víz van, így annak tiszta a belseje, és ráér ritkábban tisztítani. A valóság azonban egészen más. Jó hírt kapnak a Horvátországba utazók
Portfolio 2024-09-10 06:17:00 Gazdaság Horvátország Magyar Közlöny
Két - horvát-magyar - határút, illetve egy határhíd megépítésére is felhatalmazást adott a kormány a Magyar Közlönyben. Csodakert bújik meg egy monori utca rejtekében
Sokszínű vidék 2024-09-10 06:15:39 Otthon Pest Monor
Ági és családja a saját maga gyönyörködtetésére csinál mindent, hogy az otthon töltött idő a nyugalomról, a békéről és a teljes kikapcsolódásról tudjon szólni. A legkisebb Dárdai német színekben tündököl, és kivár a döntésével
Magyar Nemzet 2024-09-10 04:45:00 Sport Olaszország Bundesliga
Németként lőtt gólt az olaszok ellen Dárdai Bence, aki nemrég debütált a Bundesligában. Betalált az olaszoknak a Fradi focistája
Rangadó 2024-09-09 22:56:35 Foci Olaszország Magyar foci FTC Gulácsi Péter
De egyikük sem lehetett igazán boldog. Haaland győztes gólt jegyzett, Gulácsiék lipcsei csapattársa pedig mesterhármast. A fázósabbaknak már fűteniük kell a hétvégén
Kiderül 2024-09-10 05:21:14 Időjárás Hétvége Csapadék
Péntektől egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat. A borongós, csapadékos időben a nyugati tájakon a csúcshőmérséklet már a 15 fokot sem éri el, amely október végén szokásos hazánkban.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Kormányközeli magyar újságíró is vásárolt a svéd neonáci webshopból, fel is figyelt rá a titkosszolgálat
Telex 2024-09-09 13:10:11 Belföld Svédország Titkosszolgálat Webáruház
Az újságíró a nevét nem vállalta, de azt mondta, szerinte nem elegáns belesni egymás CD-lejátszójába. A mentőszolgálat unortodox módon méri az időt
24.hu 2024-09-09 11:04:19 Belföld Életmentés Mentőszolgálat Kunetz Zsombor
Októbertől a harmadával csökkenhet a fővárosi orvosi ügyeletek száma. Az egészségügyi kormányzat tervéről Kunetz Zsombor egészségügyi elemzőt kérdeztük. Alaposan megerősítik az orosz hadsereget: jönnek a legmodernebb harckocsik
Portfolio 2024-09-09 10:36:00 Külföld Ukrajna háború
Szeptember 7-én az orosz harckocsigyártó vállalat, az Uralvagonzavod bejelentette az újabb adag T-90M típusú harckocsit szállítanak az orosz hadseregnek. A járműveket arra szánják, hogy gyorsan be lehessen vetni azokat az ukrajnai háborúban – írja az Army Recognition. Magyar Péter pert nyert a Mandiner ellen
Media1 2024-09-09 14:59:07 Média Magyar Péter Tisza Párt
A Tisza Párt elnöke közleményben jelentette be hétfőn délután, hogy sajtópert nyert a Mandiner című KESMA-lap ellen. Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint az ellenzéki önkormányzatok és a betegek rossz közérzetét kihasználó újbolsik miatt van gond az egészségüggyel
444.hu 2024-09-09 10:56:02 Egészség Önkormányzat
Szerinte aki az egészségüggyel kapcsolatba kerül, "az alapba' nincs jól", és "ott már a rossz közérzethez csak egy kicsi kell, hogy indulattá formálódjon". Októbertől háromszorosára emelkedne az illeték, külföldre vihetik devizaügyleteiket a magyar cégek
Forbes 2024-09-09 15:42:08 Cégvilág
Miközben bármilyen magyarországi pénzváltás brutálisan megdrágul a kormány új illetékszabályaival, a remélt adóbevételek könnyen elmaradhatnak. Kötelező biztosítás: jó hírt kaptak az autósok
Privátbankár 2024-09-09 12:54:06 Gazdaság KGFB
Éves összehasonlításban 10 százalékkal, 57 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja. Negyedéves összehasonlításban a díjnövekedés mérséklődött, a kárráfordítás kisebb ütemű emelkedése is várhatóan visszafogja majd a díjemelkedést. Nyaralóhelyeken szedte be a duplázott bírságot a NAV
Azenpenzem 2024-09-09 16:03:00 Gazdaság Balaton NAV Velencei-tó
A Balatonnál és a Velencei-tónál minden ötödik ellenőrzésnél talált hibát július 1-je és augusztus 31-e között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Félidőben a vizsgálatok esetenként már akár kétmillió forintos bevételt is hozhattak. Nuland: A Nyugat utasította Zelenszkijt, hogy ne kössön békét Isztambulban
Magyar Hírlap 2024-09-09 13:59:00 Külföld Ukrajna USA Moszkva Volodimir Zelenszkij Kijev Törökország Isztambul
A Moszkva és Kijev közötti 2022. februári eszkaláció során mélyebb amerikai szerepvállalásra szólított fel. A Mol megállapodott az Oroszországból származó kőolaj szállításáról
vg.hu 2024-09-09 17:17:56 Belföld MOL Kőolajvezeték
Az új megállapodás fenntartható megoldást kínál az Oroszországból érkező kőolaj szállítására a Barátság kőolajvezetéken. Jutalmat ígér felmondásért cserébe a Dacia
Vezess 2024-09-09 15:49:30 Autó-motor Dacia
A közeljövőben csökkenteni fogja dolgozóinak létszámát a Dacia. Azoknak, akik elébe mennek a helyzetnek, és most kilépnek, jelentős prémiumot fizet a gyár. Nagy kockázatot vállal a Barcelona a támadásözön érdekében
Büntető.com 2024-09-09 10:46:44 Foci Spanyolország Barcelona Katalónia
Hans-Dieter Flick irányításával a Barcelona sorra dolgozza ki minden mérkőzésen a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. A spanyol bajnokság eddigi négy fordulója alatt a katalánok 11,23-as xG-t hoztak össze és már 13 gólnál járnak. A nyáron Dani Olmóval megerősített támadósor számtalan veszélyes akciót teremt meg, viszont a csapat a gólszerzés érdekében Orbán üzenete világos: a 0-5 meg van bocsátva, el van feledve
444.hu 2024-09-09 11:06:48 Foci
Fotóval köszöntötte a ma hatvanéves szövetségi kapitányt a Magyar Futball Legfontosabb Embere, aki a szombat esti meccs óta először posztolt fociról. 107 éves hőmérsékleti rekord dőlt meg vasárnap reggelre
Kiderül 2024-09-09 15:04:29 Időjárás
A lehűlést hozó front előtt még újabb rekordok dőltek meg. Vasárnap reggelre új országos és fővárosi rekord született.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
-
Megint lecsúszhat az új vonatokról a magyar vasút
Telex 2024-09-09 05:13:54 Belföld Vonat Motorvonat
A GYSEV a kormányzati jóváhagyás elhúzódása miatt eleshet 9+4 új motorvonat beszerzésétől, pedig szerződés és külső forrás is van rá. Állami cégvezetőt vitt vadászni a volt MSZP-s
24.hu 2024-09-09 05:56:42 Belföld MSZP Csepel Jobbik Vaddisznó Bangóné Borbély Ildikó
A történet szereplői: a szocialista pártból kizárt Bangóné Borbély Ildikó és az MSZP másik korábbi csepeli elnöke, egy állami cégvezető, egy vaddisznó és egy volt jobbikos politikus. Közgazdászok kórusban szapulták a magyar gazdaságpolitikát
Azenpenzem 2024-09-09 06:03:00 Gazdaság Nyíregyháza Varga Mihály
Optimista vagyok, még az itt elhangzott előadásokat követően is – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen, Nyíregyházán. Tulajdonképpen ez a mondat is jelzi, hogy a szakemberek nem voltak túl jó véleménnyel a magyar gazdaságpolitikáról. Rybar: átszakadt a frontvonal Kupjanszknál, törnek előre az oroszok
Portfolio 2024-09-09 06:29:00 Külföld Ukrajna háború
Az orosz Rybar elemzése szerint az orosz alakulatok áttörték a frontvonalat Kupjanszk városánál, az ukrajnai háború északkeleti szektorában. Megváltozik a szervezetünk a szerelemtől?
Liner 2024-09-09 06:14:08 Életmód Párkapcsolat
Sok évnyi munkának hála a kutatók meg tudták határozni, hogyan néz ki a szerelem az agyban. Fedezd fel Európa rejtett kincsét! - Csodás strandok és titkos látnivalók Lettországban
Startlap Utazás 2024-09-09 06:03:44 Utazás Strand Nemzeti park Lettország
Lettország, a Balti-tenger partján fekvő kis ország, lenyűgöző természeti kincseket és titkos tengerpartokat rejt. Riga óvárosának középkori utcái és a Gauja Nemzeti Park érintetlen vadonja tökéletes úti cél a kalandvágyóknak. Fedezd fel a Jurmala homokos partjait, ahol a tengeri szellő és a fenyvesek illata garantáltan magával ragad. Ha valami iga Cristiano Ronaldo volt a portugálok hőse; a horvátok Luka Modric góljával nyertek
Sportal 2024-09-08 22:41:00 Foci Lengyelország Horvátország Portugália Skócia Cristiano Ronaldo Nemzetek Ligája Luka Modric
A Nemzetek Ligája A-divíziójában Portugália Cristiano Ronaldo 88. percben szerzett góljával 2-1-re legyőzte Skóciát, az 1. csoport másik mérkőzésén Horvátország Luka Modric góljával verte Lengyelországot. Sinner nyerte a US Opent, már kétszeres Grand Slam-bajnok
Telex 2024-09-08 23:49:21 Sport Olaszország Tenisz Ausztrália Australian Open
A világelső olasz az év eleji Australian Open után a másik keménypályás Grand Slam-tornát is behúzta. Az ősz kellemetlenebb részéből is ízelítőt kapunk
Kiderül 2024-09-09 05:21:15 Időjárás
A hét elején, majd rövid szünetet követően csütörtöktől ismét esősebb, hűvösebb időre számíthatunk. A hét vége felé a csúcshőmérséklet a nyugati országrészben már a 15 fokot sem éri el.A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
- Mostrar mais