Episódios
-
A büntetőügy is globalizálódik. Magyarországon híresen jó a határvédelem, van olyan külföldi, aki beutazza a fél világot, végül Magyarországon találja magát a tárgyalóteremben egyenesen a reptérről. Szintén magyar kuriózumnak számítanak a börtönkörülmények. Mi lehetett az azeri baltás gyilkos kiadatása, vagy inkább hazaszállítása mögött? Bátki Pál ügyvéddel Gerő Tamás beszélgetett.
Dr Bátki Pál, ügyvéd
2003-ban végzett az Elte jogi karán. Az egyetem után ügyvédjelölt, majd köztisztviselő volt az Igazságügyi Minisztériumban, ahol EU-s és nemzetközi ügyekkel foglalkozott. Szakvizsgája után egyéni ügyvéd lett. Emellettaz IBS üzleti főiskolán tanított és tagja lett jogi szakvizsga bizottságának. Eközben az RTL Klub Segítség Bajban vagyok című műsor egyik ügyvéd szakértője.
-
2025. január 15-től hatályos az új Ptk.-módosításaz ingatlan-nyilvántartási törvénnyel összefüggésben, amely több helyen összhangba hozza a Ptk. rendelkezéseit az új törvénnyel. Meddig marad fenn a papíralapú és elektronikus eljárások párhuzamos működése? Hogy kelle-aláírást kérni az ügyfelektől? Hogyan változnak a ranghelyszabályok és a bejegyzés elvei? Az adás választ ad a legfontosabb kérdésekre, és kitér arra is, milyen új lehetőségeket teremtenek a szabályok példáula befektetési és hitelezési piacon. Emellett bemutatjuk a technikai kihívásokat és lehetőségeket is, az e-akta, adatszinkronizáció, e-aláírás, szoftverfejlesztés kapcsán.
Papp Iván
1975-ben végzett Pécsen, a jogi karon, 1983-tól földhivatali vezető. Részt vett a '97-es VHR kodifikációjában és szakértője volt az új VHR-t véleményező MÜK munkabizottságának. Írt a témában egyetemi tankönyvet, valamint az ORAC Kiadó hamarosan megjelenő új INY tv. kommentárjának egyik szerzője.
-
Estão a faltar episódios?
-
Melyek a magyar és amerikai ügyvédi praktizálás sajátosságai? Ami mindenképp közös: a túlórázás. Emellett kiderül a podcast adásból, hogy hogyan lehet az Egyesült Államokban letelepedni, Zöld Kártyához jutni, céget alapítani, magyarként kint dolgozni, ingatlant vásárolni, kiadni stb. Gerő Tamás Szabó Áron magyar származású, Floridában élő ügyvéddel beszélgetett befektetési és partnerségi lehetőségekről az Egyesült Államokban.
Dr. Szabó Áron ügyvéd
Budapesten született és élt 13 éves koráig. 2013-ban szerezte meg a Fort Lauderdale-i Nova Southeastern UniversityShepard Broad Jogi Központjában jogi doktori fokozatát. Az Egyesült Államok mellett Magyarországon és az Oxfordi Egyetemen is tanult. Dolgozott a Baker & McKenzie budapesti központjában, majd Floridában megnyitotta sajátügyvédi irodáját, a Szabo Law Group-ot, melynek már Fort Lauderdaleben, Orlandoban és Jacksonvilleben is vannak irodái. Áron magyarul és angolul egyaránt áll az érdeklődők rendelkezésére a következő jogi területeken: kivándorlás az USÁ-ba, amerikai vízum, Zöld Kártya-ügyintézés, állampolgársági kérdések, cégalapítás, céges - peres ügyek, hagyatéki ügyek, ingatlan jog, ingatlanok kereskedése, befektetések.
Elérhetőségei:
https://amerikaiugyved.hu/
https://szabolawgroup.com/
Email: [email protected]
-
Milyen jelekből következtethet egy ügyvéd arra, hogy pénzmosásból származó pénz jelent meg az ügyleteiben? Mit tegyen, ha pénzmosással kapcsolatos tanácsokat kérnek tőle? 2021. január elseje óta ügyvédként is könnyen gyanúsítottá lehet válni, ráadásul egyből minősített eset kerekedik belőle. Ügyvédi visszaélések, tanúk felkészítése, ügyvédi, védői titok és letét értelmezése... Néha vékony a jég és nem büntetős kollegák gyakran nem is érzékelik a kockázatok mértékét. Dr. Gerhard-Kotroczó Ágnes Gál István László ügyvéd professzort kérdezte a kockázatok nullára csökkentéséről.
Gál István László
Professzor doktor Gál István László büntetőjogász, ügyvéd, egyetemi tanár. A Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékének vezetője. Évek óta segíti a Magyar Ügyvédi Kamara munkájátaz ügyvédek pénzmosás megelőzési feladatainak a kidolgozásában. Ügyvédként büntető ügyekkel, ezen belül elsősorban gazdasági és gazdálkodási bűncselekményekkel kapcsolatban lát el védői feladatokat.
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
-
Vége a barátságos adókörnyezeteknek? Ügyvédkéntmire kell felkészülni az FSR kapcsán? A külföldi támogatás fogalma elég tág fogalom, de a gazdasági előny a kulcs, mely kamatmentes kölcsön, adókedvezmény,összefonódás, közbeszerzési részvételi feltételekben vagy számos egyéb formában megjelenhet bizonyos összehatárok felett. Az Európai Bizottságnak jogosultságavan arra, hogy vizsgálatot kérjen, bírságoljon, és hajnali rajtaütéseket hajtson végre, ha a felhívott fél nem tesz eleget az adatszolgáltatásnak. Mire kell felkészülni ennek kapcsán ügyvédként? Példákról, esetekről, tanácsokról lesz szó dr. Vajda János és dr. Keller Anikó beszélgetésében.
Keller Anikó
Keller Anikó ügyvéd vezeti a Szecskay Ügyvédi Iroda versenyjogi és compliance csoportját. A Who’s Who Legalés a Legal500 elismert versenyjogi szakértője. Szakterületei a klasszikus versenyjog, állami támogatások, tisztességtelen verseny és kereskedelmi gyakorlat,fogyasztóvédelem, reklámjog. Rendszeresen képviseli az ügyfeleket anti-tröszt, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal kapcsolatos eljárásokban azEurópai Unió Bizottsága, a Gazdasági Versenyhivatal és a bíróság előtt. Jelenleg a Global Advertising Lawyers’ Alliance (GALA) európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) térség regionális elnöke és a Magyar Versenyjogi Egyesület elnökségi tagja. Tagja az Önszabályozó Reklám Testületnek, az Interactive Advertising Bureau (IAB) magyar tagozatának és a Magyar Reklámszövetségnek is.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
-
Policyt alkot, szerződést ír, a marketing osztálynak válaszol, összefoglalja a levelezés lényegét és még sok példán keresztül mutatja be Méhes Dávid kérédseire válaszolva Éder Róber, hogy jogászként hogyan hasznosítja a Chat GPT-t a napi munkájában. Dr. Éder Róbert
jogász, munkája mellett a Harvard Egyetemen, és az Antwerpeni Egyetem legaltech kurzusán bővítette jogi programozással kapcsolatos tudásáthttps://orac.hu/Idonyeres_a_jogi_munkaban_az_AI_segitsegevel_workshop -
Hogyan hasznosíthatja egyszerűen egy ügyvéd a saját praxisában a civil szervezeteknél felgyűlt tudás- és ismeretanyagot? Hogyan lehet a strasbourgi emberi jogi bíróság elé vinni fogvatartottak ügyét? Milyen jogsértések esetén érdemes próbálkozni és ehhez milyen szakmai segítséget kaphatnak az ügyvédek?Milyen jogok illetik meg a fogvatartottakat? Hogyan jelenik meg a fogvatartottak kegyeleti joga a büntetés-végrehajtásban? Vajon büntetés részének tekinthető-e, hogy a fogvatartott nem vehet méltó búcsút elhunyt szeretteitől? Mit gondol minderről az Emberi Jogok Európai Bírósága? Egyáltalán miért lehet mindez fontos az ügyvédeknek és vajon hogyan hasznosíthatja egy ügyvéd saját praxisában a szakmai civil szervezeteknél felgyűlt tudás- és ismeretanyagot? Ilyen és hasonló kérdésekre keressük a választ legújabb adásunkban, ahol Gerő Tamás ügyvéd beszélget a Magyar Helsinki Bizottsággal együttműködő, Ivány Borbála ügyvéddel és Kubát Dániel ügyvédjelölttel.dr. Kubát Dániel
2022-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 2019 óta a Tamási & Bencsik Ügyvédi Társulás, 2021 óta pedig Magyar Helsinki Bizottság gyakornoka, majd 2022 szeptemberétől mindkét helyen ügyvédjelöltként tevékenykedik.
dr. Ivány Borbála
2005-ben végzett a Pázmányon, majd egy rövid francia nemzetközi ügyvédi irodai kitérő után az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban kezdett dolgozni. 2010-től a Magyar Helsinki Bizottság projektkoordinátora, 2017-től ügyvéd. Főként az állam által elkövetett emberi jogsértésekkel szembeni ügyekben képvisel elnyomott társadalmi csoportokba tartozó embereket a hazai és nemzetközi bíróságok előtt.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
-
Sok ügyvédi iroda nem foglalkozik a people management kérdésekkel tudatosan, pedig akár kicsi, akár nagy irodáról beszélünk, ugyanúgy kell működtetni, mint bármilyen szervezetet: oda kell figyelni a dolgozók jóllétére, a rendszeres, tudatos visszajelzésekre és egyéb vezetői készségek fejlesztésére. Ezeket a kérdéseket bontotta ki Méhes Dávid Dániel Gábor Fanni szervezetpszichológus, tanácsadóval.
Gábor Fanni
közgazdász-pszichológus, az ORAC Academy vezetője, szervezetpszichológus.Pályafutását a médiában kezdte, gazdasági újságíróként, majd több mint tíz évvel ezelőtt - pszichológusnak átképezve magát - akkori munkahelyén belül megalapította, majd tíz éven át vezette az Üzlet és Pszichológia című szaklapot és az aköré felépült tartalom és képzési divíziót.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
-
A mai jogszabályok nem könnyítik meg a szakértői folyamatokat. Büntetőjogban egy szakértőtől várják a megoldást. Anyagiak döntik el, hogy kinek lesz nagyobb esélye védekeznie, szakértőt igénybe venni. A magánszakértő csak elfogult szakértő lehet? Pedig a szakértői törvény előírja, hogy bárki kéri fel, ugyanolyan szakértői véleményt kell megfogalmaznia... Dr. Kadlót Erzsébet dr. Nogel Mónikával beszélgetett a fenti kérdésekről.
Dr. Nogel Mónika
A győri Széchenyi István Egyetemen végzett, majd Pécsett PhD fokozatot szerzett a szakértői bizonyítás kérdésében. A közelmúltban egészségtudományból habilitált. 2017-ótavesz részt az igazságügyi szakértőjelöltek oktatásában a Magyar Szakértői Kamara megbízott oktatójaként. Emellett oktat az Igazságügyi SzolgálatokJogakadémiáján. Főállásban a győri Széchenyi István Egyetem jogi karának egyetemi docense. Emellett egy, a londoni székhelyű Royal Anthropological Institute munkacsoportjának vezetője. Közleményei közül kiemelést érdemel a ORAC gondozásában 2020-ban megjelent ,,A szakértői bizonyítás aktuáliskérdései” című monográfia.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
-
A promoter vs. prosecutor érveléstechnikáját hallhatta a közönség szeptember 10-én, amikor Kamala Harris és Donald Trump csapott össze az elnökjelölti vitán. Egybehangzó vélemények szerint a vitát Harris nyerte, de nézzük, melyek voltak azok a tárgyalástechnikai, szónoki trükkök, melyeket egyrészt korábbi (ügyészi) szerepéből hozott, másrészt melyekre profi pszichológusok, spindoctorok készítették fel. Ha ismerjük a nárcizmus recepjét, akkor vajon egy nárcisztikus emberrel történő vita is gyerekjáték? Milyen csapdákat állított Harris, amikbe csak egy nárcisztikus lélek tud belesétálni? Milyen testbeszéd jelzéseket küldtek egymásnak a felek? Többek közt ezekről is beszélgetett Gerő Tamás ügyvéd, Vajda János ügyvéd-pszichológussal a legfrissebb Ügyvéd Podcast adásban.
Vajda János
Vajda János lassan húsz éve praktizáló ügyvéd Budapest egyik nagy múltra visszatekintő irodájában, a Szecskay Ügyvédi Irodában, egyben kognitív pszichológus, aki a Maastrichti Egyetem kifejezetten jogi pszichológiára összpontosító mesterképzését végezte el.
-
Azonosítási változások januártól, DÁP regisztráció, melyik típusú személyi igazolvány felel meg a regisztrációs feltételeknek és melyik nem? Milyen szolgáltatásokhoz férünk hozzá DÁP-regisztráció után? Mi minden tárolható majd a telefonunkon és milyen ügyek lesznek intézhetőek a jövőben távolról is, melyhez ma még személyes részvétel szükséges? Milyen állammal, bírósággal kapcsolatos új kapcsolattartási formák, hitelesítési módok lesznek a jövőben? Dr. Gerő Tamás dr. Kósa Ferenc ügyvéd, egyetemi előadóval, a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség Egyesület elnökével és a Magyar Ügyvédi Kamara Informatikai Tanácsadó Bizottságának tagjával beszélgetett.
-
Milyen a jó tolvaj/titkos/börtön-nyelv? Kinek milyen fedőnevek jutnak eszébe először? IQ-függő a jó börtönnyelv megalkotása, használata? Eltérő nemek eltérő titkos nyelvet használnak? Lebuktathat valakit a tájszólása? A búcsúlevél valóban búcsúlevél? Milyen kérdésekkel találkozik és milyen szempontokat vesz figyelembe elemzés közben egy nyelvész szakértő? Vajda János ügyvéd, pszichológus Ránki Sára bűnügyi nyelvésszel beszgetett.
Ránki Sára
Bűnügyi nyelvészMagyarszakon végzett, majd tanult kriminálpedagógiaiés nyelvtudományi doktori iskolában. Húsz évet tanított, mellette magánszakértőként, dolgozott mint bűnügyi nyelvész. Szakmai tapasztalatát az NNI-nél, a (korábbi) Budapesti Katonai Ügyészségen és a KNYF-n szerezte.Jelenleg bűnügyi nyelvészként dolgozik, és egyetemi óraadó tanár.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
-
Pontosan mivel, mi okból vádolják az augusztus 19-én elsüllyedt Bayesian luxusjach kapitányát? Rejtélyes vagy van magyarázat arra, hogy többnyire a befolyásos utasok hunytak el, míg a legénység megmenekült? Hogy süllyedhetett el orral lefele majd az oldalára dőlve, amikor extrém nagy dőlés szögből is képes egyensúlyba kerülni? Mi minden múlik a nyílászárók helyzetén? Milyen egyéb kérdések és lehetséges válaszok merülnek fel a Bayesian Jacht elsüllyedése kapcsán egy szakértő számára? Dr. Gerő Tamás Dr. Balogh Tamás Európai-, társadalombiztosítási- és műemlékvédelmi szakjogász, hajóroncskutató, hajózástörténeti szakíróval beszélgetett.
-
Börtönország lettünk, élen járunk az egy főre jutóbörtönlakók számát tekintve. Ennek kialakulásának történetéről, költségeiről, az átalakult büntetésvégrehajtási rendszer előnyeiről, hátrányairól és az esetleges alternatívákról beszélgetett Kadlót Erzsébet Lévay Miklóssal.
Lévay Miklós
Egyetemi tanár, nemzetközileg ismert kriminológus, volt alkotmánybíró. Az ELTE jogi karán végzett, majdbírói-ügyészi szakvizsgát tett. 1981-től a Miskolci Egyetem Jogtudományi Karán főállású oktatóként, a Bűnügyi Tudományok Intézetének igazgatójaként dolgozott, majd a Kar dékánja lett. 2004-2019 között az ELTE AJK Kriminológiai Tanszékének tanszékvezetője, 2006-2007 között az ELTE AJK rektorhelyettese. Nevéhez fűződik a kriminológia mesterképzés magyarországi megalapítása. Jelenleg az ELTE ÁJK teljes állású és a Széchenyi István Egyetem Jogi Karának részfoglalkozású egyetemi tanára és az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottsága Büntetés-végrehajtási Albizottságának elnöke.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
-
Melyik érintett állam bíróságához érdemes fordulni határon átnyúló családjogi viták esetén? Milyen szempontokat mérlegelhetnek az ügyvédek? Hogy viszonyul a magyar és az uniós jog egymáshozjogvita esetén? Hogyan oldható meg a váltott gondoskodás két külön országban élő felek esetében? Milyen eltérő bírósági gyakorlatok lehetnek a különbözőországok között? És milyen bíróságon kívüli megoldások jöhetnek szóba? Wopera Zsuzsa egyetemi tanárral és Kölcsényi Soma ügyvéddel beszélgetett Gerő Tamás.
Wopera Zsuzsa
1991-ben végzett a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán. 1991-től ugyanott főállású oktató, 2002-től a Polgári Eljárásjogi Tanszék vezetője. 2013-tól egyetemi tanár. Elismerései: Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, Mestertanár Aranyérem. 2014-től miniszteri biztos az Igazságügyi Minisztériumban. Szakterülete a polgári eljárásjog mellett a családjog, különösen a határon átnyúló családjogi jogviták eljárásjogi kérdései.
Kölcsényi Soma
ügyvéd
2002-ben diplomázott, 2008 óta ügyvéd. Az International Academy of Family Lawyers (Nemzetközi Családjogi Ügyvéd Akadémia) európai alelnöke a Mikk eV (https://mikk-ev.org) mediációs nagykövete a Közép Európai Mediációs Intézet alelnöke, a Magyar Ügyvédi Kamara delegált szakértője az Európai Igazságügyi Hálózatban.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
-
Június 13-án hirdettek ítéletet Karsai Dániel ügyében. Az Emberi Jogok Európai Bírósága nem állapított megalapjogi sérelmet az ALS betegek hazai életvégi döntési lehetőségei (vagy azok hiánya) kapcsán. Az ügyben számos, az egészségügy és a jog határán elhelyezkedőkérdés merült fel, amelyek a hazai társadalomban is élénk vitákat és elmélyült beszélgetéseket eredményeztek. Miért téves a passzív eutanázia kifejezés?Meddig terjed az egyén önrendelkezése? Mit jelent a palliatív ellátás? Az ügyről, a bíróság döntéséről és az életvégi kérdések témájáról beszélgetett Gerő Tamás Stánicz Péter ügyvéddel.
Dr. Stánicz PéterAlkotmányjogász és ügyvéd, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában egészségügyi és fogyatékosságügyi profilban dolgozott jogi főreferensként, onnét lett ügyvédjelölt a Kollarics Flóra Ügyvédi Irodában, ahol ma partner tag. Az ügyvédkedés mellett a PhD disszertáción dolgozik, amelynek központikérdése az egyén autonómiája, döntési képessége. Emellett az ELTE Alkotmányjogi Tanszékének megbízott oktatója.
-
Sándor István, akit eddig a bizalmi vagyonkezelés hazai szaktekintélyeként ismer a szakma, ezúttal egy váratlan szerepben mutatkozik be: szórakoztató irodalom szerzőjeként. Ugyan teljesen nem tudott/akart kibújni a jogász bőréből, hiszen sok részlet ismerős lehet az ügyvédeknek vagy épp az ügyvédekhez forduló ügyfeleknek, de a könyv - a szerző saját bevallása szerint - könnyed nyári olvasmány, úgynevezett limonádé. Jogászoknak és nem jogászoknak is garantáltan könnyen fogyasztható. https://orac.hu/Limcsi_ugyvedsztori_a_fecni
-
Mit, mikor, hogyan és hová nyújtsunk be és mi mindent nekeverjünk össze: bírói gyakorlat és jogdogmatika a végrehajtásban az adós és avégrehajtást kérő ügyvédje nézőpontjából. Korcsolyázás a banánhéj-tengeren, avagy gyakorlati kérdések a végrehajtási eljárásban az adós és a végrehajtást kérő ügyvédje nézőpontjából. Gerhard-Kotroczó Ágnes beszélgetett Mándli Ádám és Pencz János ügyvédekkel.
Mándli Ádám
ügyvéd
2014-ben végzett az ELTE Jogi Karán. 2020 óta ügyvéd. Szakterülete a pénzügyi fogyasztóvédelem, követeléskezelés és a végrehajtási jog.
Pencz János
ügyvéd, végrehajtási jogi szakjogász
2009-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán jogász szakán. 2020-ban a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végrehajtási jogi szakjogász szakán szerzett diplomát. 2016-ban jogi szakvizsgát, 2019-ben végrehajtói szakvizsgát szerzett. Az egyetem elvégzését követően banki szekrorban helyezkedett el jogi előadóként, jogtanácsosként. 2021. óta saját ügyvédi irodáját vezeti.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
-
Létezik egyáltalán tökéletes végrendelet, vagy az sem kis szakmai kihívás, ha érvényesre, hatályosra és műhiba-mentesre sikerül? Ha kiállja a végintézkedés a hagyatéki per próbáját is? Gyakorlatias nézőpontok a legfontosabb alakiságokon túl. Talán mégse inkább végrendelkezzünk, hanem kössünk inkább öröklési szerződést? Netán ajándékozzunk halál esetére? Mikor, mi a legjobb megoldás? Hogyan helyezhető biztonságba a vagyon mozaikcsaládok, vagy akár céges öröklés esetén? Azöröklési jog évtizedes művelőjével, ügyvédszakmai előadások rendszeresen felkért oktatójával, Dr. Sziklai Jánossal Dr. Gerhard-Kotroczó Ágnesbeszélgetett.
Dr. Sziklai János1971-ben végzett az ELTÉ-n, 1973 óta ügyvéd. Tíz évig az ország egyik legnagyobb bankját képviselte polgári perekben, amelynek legnagyobb szegmense a devizahiteles perek vitele volt. Sok évig a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökségének tagja volt. A Budapesti Fesztivál Zenekar Egyesület elnöke, valamint a Budapesti Fesztivál Zenekar Alapítvány kuratóriumi tagja.Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
-
A magyar gazdasági jog egyesszámú alakja, aki még Eörsi Gyulát is meggyőzte a gazdasági jogi szemlélet helyességéről. Jogászként egész oktatói karrierjét a közgazdasági felsőoktatásban töltötte. A Gt. kodifikátoraként munkájával megalapozta a rendszerváltást. Emellett a magyar jogi sinológia megalapítója is volt... Ezer feletti a publikációinak a száma. Az oktató, aki korát megelőzően standupolt a katedrán, és aki után már senki nem szívesen adott elő egy konferencián. De miért éppen a jégkorong? A legsokszínűbb magyar jogászprofesszorra, Sárközy Tamásra emlékeznek munkatársai, Pázmándi Kinga és Verebics János.
Pázmándi Kinga
Gazdasági jogász, az ELTE Gazdaságtudományi Karának tanszékvezetője. A Magyar Jogász Egylet elnökségi tagja, a Kereskedelmi és Üzleti Jogi Szakosztályának elnöke. A Miskolci Egyetem Jogi Karán végzett, 2006-ban szerzett doktori fokozatot.
Verebics János
Gazdasági jogász, az ELTE jogi karán végzett, 2001-ben szerzett doktori fokozatot. A vállalati szférából érkezett az egyetem világába, jelenleg az ELTE Gazdaságtudományi Karának kommunikációs vezetője a Menedzsment és Üzleti Jogi Tanszék egyetemi docense. Ezen kívül az anno nagy sikerű Bucó Szetti Tacsi grafikusa. :)
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
- Mostrar mais