Bölümler

  • Műsorunk vendége, Szimler Bálint nem volt még 23 éves, amikor 2010-ben az Itt vagyok című kisfilmje díjat nyert a Filmszemlén és bekerült a cannes-i filmfesztivál programjába. Már akkor elkezdtük várni az első nagyjátékfilmjét, ami végül 14 évvel később, idén szeptember 19-én került a magyar mozikba. A 37 éves író-rendezővel végigbeszéltük, hogy hogyan jött létre a Fekete pont, ami a bemutatója utáni első hétben a legnézettebb film volt a mozikben.

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferencv1976⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) vagy a Revoluton (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferenc7drh⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

  • A miskolci CineFesten beszélgettem a fesztiválon szereplő filmek alkotóival, köztük a Január 2. író-rendezőjével, Szilágyi Zsófival, az Egy százalék indián író-rendező-főszereplőjével, Hajdu Szabolccsal, a Lepattanóban szereplő Waskovics Andreával és annak a filmnek az író-rendezőjével, Vékes Csabával, valamint a Miskolci Nemzeti Színház büszkeségével, Mészöly Annával és a filmes újságírói szakma büszkeségével, Gyöngyösi Lillával, de egy picit hallhatjuk a Dallas című sorozatban Bobby Ewingot alakító, Patrick Duffy hangját is.

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferencv1976⁠⁠⁠⁠⁠⁠) vagy a Revoluton (⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferenc7drh⁠⁠⁠⁠⁠⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

  • Eksik bölüm mü var?

    Akışı yenilemek için buraya tıklayın.

  • Az adás vendége Mészöly Anna színésznő, aki A martfűi rémben a sorozatgyilkos első áldozatát játszotta, de ismerős lehet a Drakulics elvtárs egyik varázslatos jelenetéből is. Elmeséli, hogyan kapta meg élete első filmfőszerepét Szimler Bálint Fekete pont című filmjében, hogy hogyan tudta meg, hogy ő nyeri a legjobb színésznőnek járó díjat a Locarnóban, de szó esik a figurája lázadó oldaláról, a rendező improvizatív színészvezetési módszeréről, illetve részletesen kitárgyaljuk a díszbemutató napját.

    Pár hete Velencében mutatták be a The Brutalist című három és fél órás opuszt, amiben Anna prostituáltat játszik, és az Oscar-díjas Adrien Brodyval van benne közös jelenete. Ez az film, amit maga Isabelle Huppert is bizonyíthatóan megtekintett.

    Annával a Miskolci Nemzeti Színház öltözőjében beszélgettünk, ahol már hét éve társulati tag és ahol folyamatosan a legjobb szerepeket kapja.

    A két interjú, amit említek az adásban:

    Az a hat évvel ezelőtti, amit Annával csináltam Az a korábbi, amit Diane Keatonnel csináltam

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠⁠⁠⁠⁠@ferencv1976⁠⁠⁠⁠⁠) vagy a Revoluton (⁠⁠⁠⁠⁠@ferenc7drh⁠⁠⁠⁠⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

  • A Filmklub podcast hetente jelentkező szezonális minisorozatában magyar filmkritikusok mesélnek a munkájukról, az életükről, az ars poeticájukról, a hozzáállásukról, az ízlésükről, az álmaikról és vágyaikról.

    "Nem gondolom, hogy azért fogom felszopni az HBO új sorozatát, mert van egy Last of Us-os zseblámpám, ennél azért többre tartom magamat" - mondja Baski Sándor, aki a Filmvilágnál kezdte űzni a szakmát (ahova 2007 óta ír), aztán megalapította a Filmvilág blogot és a Filmvilág podcastot (amit korábbi vendégünkkel, Huber Zoltánnal és majdani vendégünkkel, Varga Dénessel csinál együtt), az utóbbi pár évben pedig a Port.hu-n is lehet találkozni az írásaival, na és persze a Letterboxdon is.

    Saját cikkei, amiket említ az adásban:

    Itt vannak (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan) Rémálomban élni (Twin Peaks - 3. évad) Arcjáték (Futball a tévében)

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠⁠⁠⁠@ferencv1976⁠⁠⁠⁠) vagy a Revoluton (⁠⁠⁠⁠@ferenc7drh⁠⁠⁠⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

  • A Filmklub podcast hetente jelentkező szezonális minisorozatában magyar filmkritikusok mesélnek a munkájukról, az életükről, az ars poeticájukról, a hozzáállásukról, az ízlésükről, az álmaikról és vágyaikról.

    "Elmehettem egy olyan filmre, ami délelőtt van a moziban, nem kell fizetni érte, mindenki előtt lehet megnézni, és mindenki előtt lehet róla véleményed. Ez adrenalinbombákat jelentett számomra" - meséli Valuska László arról a varázslatos pillanatról, amikor először került fel egy sajtólistára.

    Laci mostanában a Könyves magazin főszerkesztőjeként és a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatójaként ügyködik, de 2006-tól jó pár éven át az Index filmrovatában gyártotta a kontentot. A hangja ismerős lehet a Magyarázat mindenre című filmből, ahol ő volt Sándor, a Magyar Napok főszerkesztője, aki telefonon instruálta a kokárdabotrányt felgyöngyölítő fiatal újságírólányt.
    Dolgok, amikről szó esik az adásban:

    Nem tudják milyen a vizilabda - riport a Szabadság, szerelem forgatásáról, ami Laci első cikke volt az Indexen A világ, amit Jack Bauer sem ment meg - Laci cannes-i kritikája a Melankólia című filmről Ember így még soha nem haldokolt - Laci cannes-i kritikája a Biutiful című filmről Critics at Large - a New Yorker podcastsorozata, amiben kritikusok beszélgetnek Kemény idők - Wostry Ferenc akciófilmes podcastja Nyomasztó történelemkönyv a jövőről - Laci kritikája A háromtest probléma című regényről Csak nézni, ahogy telik a kurva élet - a legendás Sátántangó percről-percre Ha csendben maradunk, vége a hazának - Laci nem-kritikája a Magyarázat mindenre című filmről

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠⁠⁠@ferencv1976⁠⁠⁠) vagy a Revoluton (⁠⁠⁠@ferenc7drh⁠⁠⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

  • A Filmklub podcast hetente jelentkező szezonális minisorozatában magyar filmkritikusok mesélnek a munkájukról, az életükről, az ars poeticájukról, a hozzáállásukról, az ízlésükről, az álmaikról és vágyaikról.

    "Édes időszaka volt az életemnek, amikor azért kaptam a fizetésemet, hogy Klág Dáviddal órákon át vitatkozzak arról, hogy a larger than life kifejezésnek mi a magyar megfelelője" - mondja Libor Anita, aki végigjárta a ranglétrát a filmhunál (száguldó riportertől főszerkesztőig), majd hat éven át vezette az Index Kultúra rovatát ("Akkor az Indexben dolgozni olyan volt, mintha heroinista lennél").

    Aztán született két kislánya és nyugisabb munkák után nézett: ő dolgozta ki a nőklapja.hu koncepcióját és indította el a honlapot, MADAZ néven podcastkiadót gründolt, önkormányzati tanácsadóként többek között a Budapest 150 nevű programsorozatért felel. Idén tavasszal a Müpa Magazin főszerkesztője lett, illetve szokott írni az Énbudapestem site-ra is. A Letterboxdját itt lehet bekövetni.

    Dolgok, amikről szó esik az adásban:

    „Jó lenne jó filmet csinálni” - Anita első cikke a Filmtetten

    Nehéz most embernek lenni - Anita Fehér Isten-kritikája Cannes-ból, amit egy étterem sarkában pötyögött be a telefonjába

    Nincs happy end Auschwitzban - Anita Saul fia-kritikája Cannes-ból

    A TOLMÁCSOT KÉREK! - Miért nem érti egymást a magyar film és a magyar kritika? című vita Facebook-eseménye

    Anita vicce a Twitteren, amiből balhé volt

    Anita riportja az Állítsátok meg Terézanyut! forgatásáról

    Szászszor is inkább a Képes Biblia! - Anita kritikája a Noé című filmről

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠⁠@ferencv1976⁠⁠) vagy a Revoluton (⁠⁠@ferenc7drh⁠⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

  • A Filmklub podcast hetente jelentkező szezonális minisorozatában magyar filmkritikusok mesélnek a munkájukról, az életükről, az ars poeticájukról, a hozzáállásukról, az ízlésükről, az álmaikról és vágyaikról.

    "Az, amit mi tudunk, egyáltalán nem érték ma Magyarországon. Nem is az, hogy megdögölhetünk, hanem el van várva. Tehát az lenne a jó, ha nem lennénk" - mondja a KRITIKUSOK HETE második évadának első részében Kovács Gellért Filmszerész, aki először hatéves korában ment egyedül moziba és ott a BMX banditákat nézte meg.

    Gellért filmklubot vezet a Művészben és filmes tematikájú rádióműsort az Érd FM-en, filmekről írni mostanában a VOX-ba szokott, de az első számú megnyilvánulási terepe a Facebook-oldala, ahol naponta többször is jelentést ad arról, hogy mi zajlik éppen a koponyájában.

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠@ferencv1976⁠) vagy a Revoluton (⁠@ferenc7drh⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

  • Augusztus 9-én a locarnói filmfesztiválon lesz a világpremierje a Fekete pont című filmnek, aminek a forgatására kimentünk tavaly nyáron és ott beszélgettünk az író-rendező Szimler Bálinttal, Rév Marcell operatőrrel, Osváth Gábor producerrel, Fátyol Hermina casting directorral, Dezső Bálint harmadasszisztenssel és az egyik főszerepet játszó színésznővel, Mészöly Annával. A film szeptember 19-én kerül a magyar mozikba.

    Hogy miért nagyon különleges ez a film? Tizenhárom évvel ezelőtt, 2010 elején jött ki az Itt vagyok, aminek a író-rendezője Szimler Bálint, az operatőre Rév Marcell, a producere pedig Osváth Gábor volt. A kisfilm megnyerte a Filmszemlét, kijutott Cannes-ba, tömegjeleneteket okozott a Toldi moziban, de ami még fontosabb, nagyon erős jelét adta, hogy a magyar film más is lehet, mint az a nyomorultkodás, ami a kilencvenes és a nullás években ment.

    Óriási volt a várakozás, hogy ezután milyen nagyjátékfilmet csinál majd Szimler - és ő akart is csinálni, erről már ebben a 2010-es interjúban is mesélt, amit még ott Cannes előtt csináltam vele. Aztán teltek az évek, Bálint csinált mindenféle dolgot, csak nagyjátékfilmet nem (erről egyszer három órát dumáltunk vele egy podcastban), kicsit már mindenki le is mondott róla, aztán 2020 őszén együtt álltak őrt Reisz Gáborral az SZFE előtt (ők amúgy osztálytársak voltak még annak idején), beszélgetni kezdtek arról, hogy hogyan kéne most filmet csinálni és aztán hazamentek, Reisz kitalálta a Magyarázat mindenrét, Szimler pedig a Fekete pontot (ez a vége picit leegyszerűsítése a történéseknek, de tényleg kábé így volt).

    Idén nyárra össze is állt a projekt, ráadásul sikerült összeterelni a nagy hármast is, mert az időközben sikeres hollywoodi karriert építő Rév Marci is haza tudott jönni ezért (részben a különböző sztrájkok miatt). Tehát egy szép augusztusi kedden odamentünk Bujdosó Borival (aki épp akkor dolgozott az Olyan a szar a helyzet, hogy muszáj filmet csinálni című nagyszerű írásán) egy külkerületi általános iskolába, hogy megnézzük, hogyan készül ez a közel másfél évtizede várt film.

    Emlegettük az adásban:

    a Felelés című kisfilmet, ez Szimler epizódja volt a Nekem Budapest című szkeccsfilmben és itt lehet megnézni a Fanny és Alexander című Bergman-film forgatásáról készült szuperjó werkfilmet, az pedig itt nézhető angol felirattal

    Műsorvezető: Varga Ferenc

    Headerfotó: Megyeri Dániel

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!

  • “Leblokkoló, eltűnő, önkiradírozó, tehetetlen, sodródó, mindent elegendő, sokat síró, padlón fetrengő, heteket végigpassziánszozó ember vagyok” - meséli magáról Kemény Lili a Filmklub podcast legújabb adásában.

    Lili 18 éves volt, amikor az első verseskövetét (Madaram) megjelentette a Magvető. Aztán tíz évnyi alkotói válság jött, konkrétan nem tudott írni semmit. Ebben az időszakban elvégezte a rendezőszakot a Színművészetin, forgatott pár kisfilmet, de egyiket sem fejezte be, és Sipos Balázzsal együtt lefordította David Foster Wallace 1114 oldalas könyvét, a Végtelen tréfát. Utána három és fél év alatt írta meg a Nem című önéletrajzi regényét.

    “Az van a könyvben, amit 30 év alatt érdekesnek találtam” - mondja Lili a Nemről, amiben írt a családjáról, a szerelmeiről, a baráti kapcsolatairól, az írói válságáról, a műfordítás nehézségeiről, a filmrendezői próbálkozásairól, az egyetemfoglalásról, de kiderül belőle az is, hogy milyen volt itt élni Magyarországon a kétezres évektől.

    A könyv a su/cure-sale kiadónál jelent meg április elején, jelenleg két helyen lehet megvásárolni: az Írók boltjában és az Atlantisz könyvszigeten - mindkét helyről házhoz is lehet rendelni.

    Műsorvezető: Varga Ferenc

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠@ferencv1976⁠) vagy a Revoluton (⁠@ferenc7drh⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

    Ja, és itt van a regényben emlegetett számok Spotify-playlistje.

  • Még egy hét sem telt a cannes-i díjkiosztó óta, de már a Puskin mozi környékén gonzóztam a Friss Húson, ahol beszélgettem a fesztivál igazgatójával, egykori (és remélhetőleg jövőbéli) műsorvezetőtársammal, Deák Danival, a Felfáztam című film főszerepét játszó Vetlényi Lilivel (a cannes-i film, amit a végefelé említ, hogy sírt a vetítésén a taps közben, az Wim Wenders Tökéletes napokja volt), a Füstös, de nem rossz című film rendezőjével, Farkas Ágnes Annával, illetve Magyarázat mindenre-béli szereplőtársammal, Hatházi Rebekával, aki írta, rendezte, vágta és főszerepli is az Április huszonhét című filmet.

    Összekötő zene: frown line: What's Leftover

    Outro zene: Pixies: Dig for Fire

    A műsort készítette: Varga Ferenc

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠@ferencv1976⁠) vagy a Revoluton (⁠@ferenc7drh⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

  • Az idei cannes-i gonzó podcastsorozatunk záróepizódjában kitárgyaljuk a Monte Christo grófja nagyszabású feldolgozását, Adèle Exarchopoulosék őrült szerelmét, brazilok bujálkodását egy szexmotelben, illetve megnézzük, milyen filmet csinál egy New Jersey-béli villanyszerelő. Végül pedig összegezzük idei cannes-i élményeinket, kedvenceinket és csalódásainkat.

    Filmek, amikről ebben az adásban beszélünk: Monte Christó grófja, Gazer, Motel Destino, Beating Hearts

    Összekötő zene: The Cure: A Forest

    A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni három barackot itt.

  • Az utolsó előtti adásban beszélgetünk Madzin Emivel, aki a két évvel ezelőtti cannes-i podcastsorozatunk hallgatása közben döntötte el, hogy muszáj kijönnie Cannes-ba, és ezt most meg is tette a Three Days in Cannes program segítségével, ami 18 és 28 év közötti fiataloknak biztosít lehetőséget, hogy három napot eltölthessenek a fesztiválon.

    Szó esik továbbá Jorgosz Lantimosz felesége, Ariane Labed rendezői bemutatkozásáról, egy varázslatos portugál versenyfilmről, Sorrentino sajnálatos mellélövéséről, illetve a Maria Schneider életéről szóló filmről, ami annyira rossz, hogy alig találtunk rá szavakat.

    Filmek, amiket szerdán láttunk: Maria, September Says, Marcello Mio, Grand Tour, Parthenope

    Összekötő zene: Chanel Beads: Police Scanner

    A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség.

  • Adtunk még egy esélyt Cronenbergnek, végigröhögtük az új Sean Bakert, és végimosolyogtunk egy spanyol romantikus komédiát a cannes-i filmfesztivál nyolcadik napján.

    Filmek, amiket kedden láttunk: Anora, The Other Way Around, Miséricorde, Christmas Eve in Miller’s Point,The Shrouds

    Összekötő zene: VÉRITÉ: Phase Me Out (Jam City Remix)

    A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni egy almát itt.

  • A hetedik napig kellett várnunk, hogy végre úgy istenigazából lelkesedni tudjunk egy filmért itt Cannes-ban, de legalább rögtön kettőért is lehetett.

    Filmek, amiket hétfőn láttunk: The Substance, Horizont, The Apprentice

    Összekötő zene: Scarlet Rae: IWID

    A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni egy gyufát itt.

  • A hétvégi cannes-i mozizásainkat egyetlen adásban dolgozzuk fel: Nicolas Cage-et nem engedik szörfözni, Selena Gomez Mexikóban dalol, Isabelle Huppert-hez beköltözik egy szegény ember, de azt is megtudjuk, milyen arc volt Eduard Limonov. Valamint összefutottunk az Oscar-díjas Mindenki rendezőjével, Deák Kristóffal, aki friss moziélményei mellett beszámolt arról is, hogy az anyósa Cannes-ban él.

    Filmek, amiket a hétvégén láttunk: The Surfer, Limonov, La prisonnière de Bordeaux, Emilia Perez, C'est pas moi, Rumours

    Összekötő zene: Mallrat x The Chainsmokers: Wish On An Eyelash, Pt. 2.

    A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni egy háromszögsajtot itt.

  • Mit csinálhat az ember egy velencei fődíjas, 11 Oscarra jelölt sikerfilm után? Emma Stone és Jorgosz Lantimosz válasza erre a kérdésre: egy közel háromórás, überbizarr trollparádét explicit szexszel, csonkolással, kannibalizmussal meg minden egyéb elképzelhető polgárpukkasztó furcsasággal, ami sluszpoénként a világ legrangosabb filmfesztiváljának a versenyprogramjában fog debütálni. Megnéztük a Kinds of Kindnesst és még melegében elmeséltük az elményt a cannes-i gonzó podcastsorozat legújabb adásában.

    Filmek, amiket pénteken láttunk:

    Bird Kinds of Kindness Oh, Canada!

    Összekötő zene: Sleater-Kinney: Modern Girl

    A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni egy csomag paradicsomot itt.

  • A cannes-i filmfesztivál harmadik napjára időzítettek kettőt is a legjobban várt amerikai filmekből. A zseniális Mad Max – A harag útja előzménytörténete, a Furiosa azonban sajnos nem képes meggyőzni létjogosultságáról, míg Francis Ford Coppola saját pénzből finanszírozott nagyszabású víziója, a Megalopolis minden idők legnagyobb cannes-i fiaskói közé fog bekerülni.

    Filmek, amiket csütörtökön láttunk

    Furiosa The Girl With The Needle Megalopolis On Becoming a Guinea Fowl (ez a zambiai film, aminek sosem mondjuk ki a címét) It doesn't matter

    Összekötő zene: Dylan Fraser feat. Alaska Reid: Vampire

    A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni egy fél sajtot itt.

  • Amikor a Croisette-en Szász Attila épp az orra elé dugott mikrofonunkba magyaráz és egyszer csak tőlünk öt méterre ott terem Anya Taylor-Joy, akkor érezzük csak igazán, hogy milyen egy kimaxolt cannes-i gonzó!

    Filmek, amiket szerdán láttunk

    A hét szamuráj Ma vie Ma gueule Diamant brut When The Light Breaks

    Dolgok, amiket emlegettünk az adásban:

    Robi Meryl Streep-interjúja Feri Meryl Streep-interjúja Az izlandi rendező szuperjó kisfilmjének csak az előzetese van fent sajnos A Karambol legendás cannes-i sajtótájékoztatója

    Összekötő zene: Tomberlin: tap

    A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni egy rágót itt.

  • A cannes-i gonzó podcastsorozatunk első rendes adásában ellátogatunk a nyitóceremóniára, ahol a fesztivál által bizarr módon mellőzött színészlegenda, Meryl Streep (35 éve nem válogatták be filmjét a programba) vett át életműdíjat helyi kolléganőjétől, Juliette Binoche-tól. Ezután megtekintettük a francia nemzeti kincs, Quentin Dupieux legújabb őrületét, ami ősidők óta a legjobb cannes-i nyitófilm volt, valamint úra megbizonyosodtunk róla, hogy Greta Gerwig az egyik legjobb arc a világon.

    Film, amit kedden láttunk: The Second Act (Le Deuxième Acte)

    Összekötő zene: Torus: Radiate 540

    A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni egy bagettet itt.

  • Itt Varga Ferenc. A cannes-i gonzó podcastsorozat harmadik évadának nulla egész ötödik részében elrepülök Nizzába (Rózsa Györggyel egy gépen!), majd átbuszozom Cannes-ba és mindeközben beszélgetek három emberrel: a magyar filmforgalmazás legjobb ízlésű és legnemesebb szándékú férfijával, Bognár Péterrel (neki ez a 29. (!) Cannes-ja, itt volt már akkor is, amikor a Ponyvaregényt először vetítették), a Twitter kedvenc székesfehérvári neurológusával, Markó Gáborral, aki 22 éve jött rá, hogy muszáj lenne Cannes-ba menni és most meg is valósította az álmát, illetve állandó cannes-i lakótársammal és mozipartneremmel, Bujdosó Borival, akivel most vagyunk itt tizenhatodszorra együtt. Filmeket csak kedden fogunk látni, de azért már hétfőn elkezdtünk róluk dumálni.

    Két dolog, amit emlegetünk az adásban:

    Bori cikke a Lars von Trier-sajttájról Az iráni film, amit Péter a legjobban vár

    Összekötő zene: Xiu Xiu: I Luv the Valley OH!

    Cover kép: Varga Emma

    Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudok venni egy csomag retket itt.