Oynatıldı

  • Ez a Podkoszt, a 444.hu gasztronómiai podcastjának tizenegyedik, a 2023-as év első adása (a korábbi részeket itt https://444.hu/tag/podkoszt találjátok).

    Az idei első epizódban az infláció, a spórolás, a vásárlás és az evés témájáról beszélgettünk: vége a karácsonyi túlfogyasztásnak, napról napra drágulnak az alapvető élelmiszerek, miközben az egyre kevesebbet érő pénzünkből folyamatosan üresedik a bevásárló kosarunk.

    Ahogy a KSH írja https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/far/far2212.html , 2022. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 24,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbit, sőt, az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. Az élelmiszerek ára 44,8 százalékkal emelkedett, ezen belül a sajt, a tojás és a kenyér drágultak több mint 80 százalékkal.

    Milyen szokásainkon változtattunk az árnövekedések hatására? Miért lett a fagyasztó a legjobb barátunk, és hogy mentjük meg a kókadt zöldségeket, hogy ne a kukában landoljanak? Vajon kik szenvedik meg az akcióvadászatokkal és a bevásárlási logisztikával járó extra terhelést? Hol vannak az inflációs receptek a gasztro oldalakról, és vajon mitől lett politikai tett kimondani, hogy eszméletlen drága az élelmiszer? És miért nem tüntetünk a kenyér ára miatt?

    01:53 KSH adatai szerint novemberben 43,8%-al drágultak az élelmiszerek 03:13 a sajtos-tejfölös tészta drága? 05:18 milyen frusztrációt okoznak az áremelések? 12:09 infláció és a zöld mozgalmak 14:43 milyen lenne, ha csak árstopos élelmiszereket ennénk? 16:23 ez a jelenség el van hallgatva a tematikus gasztronómiai oldalakon 18:33 bezzeg Jamie Oliver 20:03 mi a receptje az infláció csökkentésének? 25:08 zöldségtárolási tippek 34:33 a főzés energiahatékonysága. Mi a leginkább energiafaló háztartási gép? 38:38 a túlvízforralás 39:43 kedvenc témánk: a FAGYASZTÓ. Kulisszatitkok.

    A témában ajánljuk:

    az első adásunkat háború és gasztronómia témában https://444.hu/2022/07/30/podkoszt-1-haboruban-szuletett-a-csucsgasztronomia-kelleke-lett újra aktuális könyv a hadikonyha alapjairól https://ujkonyvek.hu/Feher-Bela---Szecsi-Noemi.Hamisgulyas---Hadikonyha-a-20-szazadi-Magyarorszagon a New York Times bevásárlási tanácsadását https://www.nytimes.com/article/cheap-food-items-grocery-shopping-recipes.html?smid=nytcore-ios-share&referringSource=articleShare az USDA (az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma) gyűjtése és összefoglalója az árnövekedés okairól a világban https://www.ers.usda.gov/data-products/food-price-outlook/summary-findings/ Felelős Gasztrohős és a Tudatos Vásárlók szezonális alapanyag listáit https://www.gasztrohos.hu/alapanyagok

    https://tudatosvasarlo.hu/idenynoveny-adatbazis/

    Az inflációs konyha állatorvosi lovát: a sütőtökkrémlevest https://babramegy.444.hu/2023/01/26/inflacios-konyha-sutotokkremleves Kata szakácskönyvéből az egyes alapanyagok eltarthatósági tippjeit: https://babramegy.444.hu/2020/12/14/mit-talalsz-a-szakacskonyvemben

    Ha van kérdésetek, tippetek, hozzászólásotok vagy egy témaötletetek, amiről szívesen hallgatnátok beszélgetést, küldjétek el nekünk a [email protected] címre!

    Az adást és a 444 többi podcastját meghallgathatjátok Spotifyon, Google Podcaston, Apple Podcaston, az Amazon Audible szolgáltatás podcastoldalán és a többi nagy platformon.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • A 8. évad utolsó epizódja egy kis betekintés abba, hogy hogyan és miért is csináljuk mi ezt a podcastet és mellette vendégünk, Gergő segítségével eszközöket adunk a ti kezetekbe is, azzal kapcsolatban, ha valamilyen előadásra, beszédre, prezentációra, felvételre készülnétek. Prezentáció technikánál sokkal több ez a beszélgetés, amivel az évet is búcsúztatjuk.

    Gergő: https://www.instagram.com/gergely_metorika/ 

    Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!
    Kövess minket Instagramon @heyheyjulie és @malnaspite néven!
    Ha támogatnál minket, a Patreon oldalunkon megteheted
    E-mailt is írhatsz nekünk a [email protected] címen.

  • A Fülke Extra videós adásait a hvg360-on érheti el. Ez a műsor 2022. október 27-én jelent meg.
    https://hvg.hu/360/20221027_Molnar_Aron_Fulke_Extra
    Önkényes művész vagy önzetlen aktivista? Rendszerellenes vagy ellenzéki? Idealista vagy optimista? Életútjáról, a NER lebontásáról (vagy nem lebontásáról?), a tanártüntetésekről és a saját közéleti szerepéről kérdeztük a noÁr mozgalom alapítóját videós podcastunkban.

  • Miért nem értékelhető sikerként, hogy a Republikánus Párt elvitte a Képviselőházat és szoros versenyt fut a Szenátusért? Közéleti podcastunk legfrissebb adásában az amerikai félidős választások eredményeit elemeztük és arra kerestük a választ: lehet-e Trumpizmust csinálni Trump nélkül, miután minden jel arra mutat, hogy részvétele a demokraták malmára hajtja a vizet.

    • 0:50: Mit tudunk a végeredményről szerda délután?
    • 1:50: Miért fontos, hogy ki van többségben a törvényhozás különböző intézményeiben?
    • 3:35: Mit jelenthet a Biden-adminisztrációnak, ha elbukják a Képviselőházat?
    • 9:36: Mi tematizálta a mostani választásokat? És miért (nem) az abortusz?
    • 12:50: Mit árulnak el a kormányzóválasztások? És miért lehet Ron DeSantis a Republikánus Párt jövője?
    • 21:18: Ami most történik, az a Trumpizmus bukása, vagy innen tovább radikalizálódik a GOP?
    • 30:42: Miért volt fontos kedden Pennsylvania? Hogy jön a képbe Obama? És hogyan lett populista szenátora a demokratáknak?
    • 40:18: Hogyan befolyásolja az eredmény az USA Ukrajna-politikáját?
    • 46:00: Mi lesz az amerikai demokráciával, amikor már előre választási csalást kiáltanak?

  • Az egyházi visszaélésekről szóló új Makró apropójából beszélgettünk Dobszay Benedek ferences szerzetessel és Puskás Balázs jogásszal, a szalézi rend gyermekvédelmi felelősével.

    Hogyan tudták feldolgozni, hogy a saját közösségeikben derültek ki gyerekmolesztálási ügyek? Mi a kapcsolat a cölibátus és a gyerekmolesztálások között? Mi értelme van a múltfeltáró egyházi vizsgálatoknak, és miért nem indul ilyen itthon?

    Az Isten háta mögött már rendelhető: https://kor.444.hu/shop/show/42?code=MAKRO+8

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Istvánovics Vera hidrobiológus-ökológus az immár videó és podcast formában is elérhető Qubit Live-előadásában megmutatja, hogy a Balaton egészségét a projektötletelések helyett csak az átfogó monitorozás, kutatás és a hosszú távú stratégiák menthetik meg.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Honti Márk építőmérnök, hidrológus immár videón és podcastban is elérhető Qubit Live-előadásából többek közt kiderül, hogy miért nem jelent ökológiai katasztrófát a tó egyébként társadalmi pánikot kiváltó félméteres vízállása. 

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • 00.00: Na, akkor a tojás ára meg van oldva. 01.20: A mikrogettók szerelemese, avagy hol vannak a Hollán Ernő utcai herbálosok? 03.50: A kamera az új bézbólütő. 05.40: Matolcsy György előadása a kecskeméti egyetemen. 06.55: Magyarország térszerkezeti összefüggései, avagy minden idők matolcsysta infografikája. 10.30: Neumann János, a híres káromkodó. 11.50: A magas infláció illiberális dolog. 15.50: Orbán ördögi olimpiai terve, és Építész Laci levele:

    A hagyományos magyarázat, hogy Magyarországon világszínvonalú otthona kell legyen minden sportágnak és azért pont ott, mert az egy régóta fejlesztésre váró rozsdaövezeti terület. Hallgasson szakmányban Orbánt és Fürjest, akit ez részletesebben érdekel! Szerencsére nem kell! Mert van egy sokkal rövidebb összeesküvés elméletem: Magyarországon titokban olimpia lesz olimpia nélkül vagyis minden sportágnak lesz stadionja és benne vb-je. És minden ott, ahol az az olimpiára ki lett találva. Küldöm a titkos könyvet. Na, mi van a 25, oldalon? A stadion! Ott. Véletlenül pont ott! Másik kedvencem az olimpiai falu ott a szomszédban, amit Karácsony is hajlandó Diákvárosnak hívni és hasznosnak tartani, pedig semmi értelme.

    Nem Diákvárosok kellenek, hanem campusok, ahol egy helyen vannak az egyetemek és a diákok, vagyis a koleszok. A hiányzó koleszoknak tehát az egyetemek mellett kell helyet keresni, nem random üres telkeken! Fontos, hogy a Diákváros NE épüljön meg!

    19.30: Mindenki nyugodjon meg: Bede Márton életében nem lesz budapesti olimpia! 22.00: Uj Péter levizsgázott motorra. 23.30: Uszodamigránsok aktuál. 24.20: Nindzsapálya az öttusában. 26.30: Takeshi Kitano pályaműve az öttusa helyettesítésére. 27.30: Gyermekfagyasztás a Hosszú Katinka Sportuszodában. 29.30: Road test: törökbálinti uszoda. 30.40: Mindennemű szőr eltávolítása tilos! 37.20: Kvíz: ki volt a világ valaha volt legnagyobb énekese? 38.40: Axl Rose és Sebastian Bach Nazarethet énekelnek, és az eredeti Love Hurts. 39.30: Richie Blackmore coming outja a Smoke on the waterről. 41.00: Bede Márton lengyel filmje a hegymászásról. 41.00: Maciej Berbeka (valójában 20 fok körül van a különbség az Everest téli és nyári szezonja között). 46.45: Jerzy Kukuczka. 49.50: Broad Peak a Netflixen. 51.30: Decapitated, nagyszerű lengyel death metál. 53.00: Búmerkesergő: a fesztiválon ott áll a keverőpult mögött egy ötvenes, rossz arcú fasz. 54.00: Miért van méltatlanul kevés magyar színész Hollywoodban? 56.30: Timothy Snyder az ukrán-amerikai relációról 57.45: Ez ilyen zsidó, ez biztos ért a pénzhez. Kriptószponzorok az F1-ben

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • A múlt héten nagyon fontos választásokat tartottak az Egyesült Államokban, amelyek nemcsak arra lesznek kihatással, hogy Joe Biden mire lesz képes kormányon a következő két évben, de arra is, hogy fut neki a két párt a 2024-es elnökválasztásnak. A félidős kongresszusi választásokon rosszul szokott szerepelni a mindenkori elnök pártja, és most is arra lehetett számítani, hogy a republikánusok “vörös hulláma” kisöpri majd a képviselőházból és a szenátusból a demokrata többséget. Ez nem, vagy csak félig sikerült, amit most győzelemként ünnepelnek a demokraták.

    De tényleg győzelemnek lehet-e ezt nevezni, hogyan jött mindez össze, és milyen hatással lesz az amerikai (és globális) politikára? A Newsroom podcast második adásában erről beszélgettünk Király Andrással, a 444.hu újságírójával.

    1.45: Milyen eredménnyel zárult (pontosabban várhatóan milyennel fog zárulni) a múlt heti, félidős elnökválasztás? 7.15: Miért nem dőlt még mindig el teljesen a választás minden körzetben? 9.00: Miért számított mindenki vörös hullámra? 14.44: Hogyan fordították maguk ellen a republikánusok az amerikai jobboldal egyik kedvenc témáját, az abortuszt? 21.16: A demokraták győzelemről beszélnek. De mekkora győzelem, ha két pofon helyett csak egyet kapsz? 24.00: Hogy lehet az, hogy egy amerikai elnöknek lényegében csak két éve van bármilyen törvényeket keresztül vinni a Kongresszuson? 26.45: Mekkora kudarc ez a republikánusoknak, és Donald Trumpnak? 31.00: Mekkora szerepe volt Trumpnak a kampányban, és mekkora szerepe van még mindig a Republikánus Pártban ? 34.38: Miért buktak el a trumpisták (már akik elbuktak)? 38.00: Ron DeSantis, a választások igazi republikánus nyertese. 42.00: Lehet Ron DeSantis a republikánusok következő elnökjelöltje? 46.00: És mit szól ehhez Donald Trump? 48.50: Miért nem lett teljesen béna kacsa Joe Biden azután, hogy pártja elvesztette a képviselőházat? 52.00: Mi lesz Ukrajnával a választások után? 55.00: Megváltozik az amerikai külpolitika attól, hogy republikánus többség van a képviselőházban?

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • A könyv megvásárolható a 444.hu/allatok oldalon.

    Törpemalac, kaméleon, kutya, cica, madárpók és a többiek - az Idegtartás leleplezi a legnépszerűbb házi kedvencek titkolt bűneit, de közben segít megtalálni, hogy melyik passzol hozzánk a legjobban. Podcastinterjú a szerzővel.

    “Ez a könyv abban próbál segíteni, hogy a vakbeled az elégedett röhögéstől remegjen, ne pedig attól, hogy az afrikai fehérhasú sün, úgy is mint életed legnagyobb tévedése, éppen akkor szart bele a mókuskerekébe, amikor az éjszaka közepén felkeltél pisilni, a mókuskerék pedig pont olyan ívben katapultálta a sünkakát, hogy az csont nélkül berepült az éppen ásításra nyitott szádba”.

    Az Idegtartásban Szily Laci személyes sztorikkal és hasznos szakmai tippekkel segít eligazodni a háziállattartás olykor büdös, hangos és fárasztó, de mindenekelőtt szórakoztató és szerethető világában. A 444. oldal legújabb adásában a szerzővel beszélgettünk.

    Az adás hallgatása mellett pedig ha van pár percetek, töltsétek ki a könyves podcast kérdőívét, melyben arra vagyunk kíváncsiak, milyen könyvekről hallanátok szívesen beszélgetést a műsorban.

    A kérdőív itt érhető el.

    01:32 - jó, hogy más is követ el balfaszságokat az állataival 03:27 - az őshiba, avagy melyik állat volt a kis Szily első áldozata 08:47 - a felnőtt Szily második áldozata 13:56 - a fehérhasú sün, ha akar, célbalő rád a saját kakájával 18:23 - buktatók és élmények: a kaméleon 24:00 - buktatók és élmények: a tücsökfarm 26:50 - buktatók és élmények: a törpemalac 32:50 - Szily új állatrendszertana: ez alapján válassz házikedvencet 40:30 - élethelyzet, embertípus, életkor - avagy kinek milyen állatot javasol otthonra a szerző 44:06 - ez volt az egyetlen állat, amit Szily jódarabig nem tűrt meg maga körül 48:21 - néhány gondolat a patkányokról 50:47 - a szerző kedvenc része saját könyvéből 51:15 - köszönetnyilvánítás

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • A ma élő állatok nagy többségét is hibridek alkotják: ezek a háziállatok. De mitől lesznek egyes hibridek sikeresek? A Qubit podcastsorozatában, a Darwin démonaiban Kun Ádám evolúcióbiológus és Mandl Péter bécsi kutatóorvos keresi a válaszokat.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Miért nem vonja kétségbe a James Webb űrteleszkóp a jelenlegi kozmológiai modellünket? Milyen felfedezéseket tett a Marson a Curiosity az elmúlt 10 évben? Kun Emma és Molnár László csillagászokkal és állandó szerzőnkkel, Tóth Andrással folytatódik a Qubit csillagászati és űrkutatási podcastsorozata.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Magyari Péter és Ruff Bálint politikai műsora a 444-en.

    Miért nem hatnak a magyar pártok megítélésére a legdurvább botrányok sem? A két műsorvető ezúttal nem ért egyet az okokban. Lehetett volna Szájer József brüsszeli balul végződő görbe estéje sorsfordító?

    Percek és témák

    00:45 Nehéz idők, erős Fidesz.

    9:15 A politika teleregennyé vált.

    14:25 Borkai Zsolt szexvideója.

    16: 45 Szájer József eresze.

    21:00 Bezzeg a Mátrai Erőmű kirablása.

    26:15 Kiabálás van mértékadó sajtó helyett.

    31:52 Völner Pál kenőpénzei és azok következményei.

    37:09 Mindenből csoda lesz, de az csak 3 percig tart.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • 00.00: A Tisza Presszó mégis él. 01.30: Ahol csináljuk, egy hete 12 fok van. 02.30: Inflációs sokkok? 03.45: Dióval és mandulával az infláció ellen (via Hold After Hours). 04.15: Új hullámos kártevők, mint a Juglans regia. 05.00: Szállnak a hamvak, lesz-e matróztemetés a Dunán? 07.10: Légi temetések Budaörsön. 08.52: A kavarodást az okozta, hogy Máté Gábor (a színész) szerepelt a Terápia című HBO-sorozatban, de abban a pszichológus Mácsai Pál. (Természetesen a 444-en is volt Dr. Máté Gábor-interjú.) 13.00: A barna-vörös Aaron Maté. 16.20: A buddhizmus régóta nagy divat. 19.30: Fizettünk 900 ezer eurót a Michelin-nek… 22.40: Nyomtatott nem is lesz, csak online, lapzártakor 62 magyar étteremmel. 24.30: Ez nem olyan, mint mikor csak úgy simán elloptak 2,3 milliárd forintot, és még egy nyomorult telefonos videót se csináltak a Halászbástyáról. 31.00: A koreaiakról lehetett tudni, mennyit fizettek, de Koreában nem lehet úgy szórni a közpénzt. 33.00: Detroit Scooter Boys, The Gories, illetve konkrétan a detroiti modrevivalról szóló rész a Gories-dokumentumfilmből. 35.30: A Daily Mail nagyszerű fotóösszeállítása a régi brit robogósfiúkról. 37.00: Kvízprofesszor: miért hívják Detroitot Detroitnak? Antoine De La Mothe Cadillac. 39.30: Ne essünk túlzásba Bolsonaro rendes kiejtésével. 43.40: Szegények, de boldogok, és csak fehér emberek állnak az elnök mögött. 48.00: A ‘82-es brazil-szovjet. 49.00: Az Athletic a hiányzó bőrszínű futballbírókról. 52.00: Edvárd Lúdfakk cikke az ukrán háborúról. 54.00: Irán megtámadja Szaúd-Arábiát? Tippjáték. 56.00: Brian Jones halála a Netflixen.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Elindult a 444 új, heti rendszerességgel jelentkező, 1 órás podcastje, az Adásszünet.

    Az (előző) állampárti rendszer televíziójának hétfői adását aktualizáló, médiazaj-gerjesztő műsorunk első – az októberi szocialista forradalom évfordulóján érkező – részében a fehér zajt vesézzük ki.

    Tartsanak velünk!

    A tartalomból: 00:00 - 59:00 adásszünet

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Pár mondatot írna csak át, de azzal radikálisan megváltoztatná a kormány, hogy a magyar állam hogyan viszonyul az állampolgáraihoz, különösen a legrosszabb helyzetbe került, legszegényebb, leginkább segítségre szoruló polgáraihoz. Ezzel a pár mondattal és annak következményeivel beteljesülhet a Fidesz 10 éve tartó szociálpolitikája, már ha ezt lehet annak nevezni.

    De tényleg ettől a pár átírt mondattól épül le véglegesen a magyar jóléti állam? Volt egyáltalán magyar jóléti állam, amit le lehet építeni? Erről beszélgetünk majd a Szurovecz Illéssel, a 444.hu újságírójával a 444 új vagy újra induló podcastjában, a Newsroom-ban.

    2.10: Mit ír át pontosan a kormány a szociális törvényben? 4.08: Milyen következményekkel járhat ez a módosítás? És mit üzen, hogy egy váltás előtt/alatt lép ilyet a kormány? 6.22: Mit mutatnak az adatok, hogyan építette le a szociális kiadásokat az Orbán-kormány 2010 óta? 11.25: Orbán szerint a jóléti állam alternatíváját, a munkaalapú társadalmat építették ki. Milyen eredményekkel járt mindez? 18.45: Mekkora felelősséget tesz a javaslat az egyének és a családok vállára? És mit ad cserébe ezért? 22.22: Mekkora segítséget tudnak nyújtani a rászorulóknak az önkormányzatok? 25.35: Hogy kerül a szociális ellátás egyre nagyobb része az egyházak szervezeteihez? És mi lehet ezzel a gond? 28:45: Orbán Viktor szerint néha nincs magyar jóléti állam, néha van, de gyenge. Van/volt magyar jóléti állam? 31.28: Mivel indokolja a kormány a változtatást? Kommunizmus!

    Illés a múlt héten írt cikket a törvényjavaslatról és arról, hogy mit mutatnak a statisztikák, hogy épültek le a szociális kiadások Magyarországon. Az adásban beszélünk még a munkaalapú társadalomról, és megemlítjük a közfoglalkoztatás politikai hasznosságát és a rokkantnyugdíjas rendszer alkotmányellenes leépítését, ezekről érdemes elolvasni a linkelt cikkeket.

    Az adást, és a 444 többi podcastját meghallgathatjátok Spotifyon, Google Podcaston, Apple Podcaston és az Amazon Audible szolgáltatás podcast oldalán és a több nagy platformon.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • 00.00: Gyorsan író szerzők 400 gátja az új stadion avatóján. 01.10: Különböző cikkeket különböző sebességgel ír az ember. 02.00: Maga a cikk: Hát akkor még egy stadion 03.30: Németh Sándor jó előadó. 09.30: Lesz-e a stadion előtt gigantikus állatszobor, és mi a wifi kód? 13:00: Magyar atlétikai versenyeken ugráló világsztárok. (A bolgár Kosztadinova női magasugró világcsúcsa 1987-es!) 15:00: A nem-propagandista sajtómunkások magányossága. 20.00: Uj Péter kiadja a feszültséget a gázzal kapcsolatban. 23.00: Magyari Péter cikke az aktuális gázügyekről. 26.10: Mitől slam a slam? 28.00: A saját versed elmondása slam? (A Wikipedia szerint saját vers elmondása versenyszerűen.) 30.00: A vers is veszélyes dolog: a Széna-téri vers-szobrok Szily László cikkében. 32.00: Kabul büfé a Népszínház utcában. 39.00: A Mötley Crüe–Def Leppard csak május végén lesz, de nem minden jegy 70 ezer forint, viszont a jelek szerint tényleg mind ülő. 40.00: Indus a Downing Street 10-ben. 45.00: Az elnyomott népek inkább a jobbosokban látják a boldogulásuk kulcsát. 47.00: Bezzeg a portugál tofu! 50.00: Hová lett Hu Csintaó? 52.30: Rishi Sunak ibizai táncolós videója, vagy nem Rishi Sunak ibizai táncolós videója, és a Benny Hill-kormányválság. 54.30: Nagy baj van a briteknél, Derek Thompson cikke az Atlantico.n 57:00: Brittney Griner zsákolásai, és Brittney Griner elmeséli, hogyan segített neki a sport a depresszió leküzdésében. 01.01.30: Viktor But életműve. 01.07.47: PASO: The last adventures of Mango Joe.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Az olvasás igazi reneszánszát éli manapság, ami nekünk is nagy boldogságot jelent. Ebben az epizódban elmeséljük, hogy mi hogyan váltunk olvasókká, mik voltak a meghatározó mérföldkövek ezen az úton, illetve milyen a kapcsolatunk a könyvekkel és mik az olvasási szokásaink.

    Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

    Kövess minket Instagramon @heyheyjulie és @malnaspite néven!

    Ha támogatnál minket, a Patreon oldalunkon megteheted

    E-mailt is írhatsz nekünk a [email protected] címen.

  • 00.00: Miért ne válassz éttermet premier alapján. 03.00: 444 jó hely könyv, szelfkaser. 03.30: TSZA megfejtése a Nemzeti Sportról. 06.00: Átvezetés Liz Trusshoz. 08.30: A top 100-zal az a gond… 11.00: A Népszínház utcai Kabul büfé. 13.30: Hol ne tekerj a sötétben józanul se – a magyar egészségügy dicsérete. 12.30: Karim Benzema mutatóujja bandázs nélkül (igazából a kisujja az). 18.20: Fogl II. Károly, a kemény magyar hátvéd. 19.00: Koltai Róbert büntető filmje Vinnie Jones-szal, a Magic Boys az IMDb-n igazából Diamond Heist néven van fent, és 2,9 ponton áll. 23.40: A traumatológia komikus része. 25.00: Uj Péter új hobbija: szakaszos koplalás. 33.40: Láttatok már Miki egér-rajzfilmet? 36.00: Valójában nem Thomas a gőzhajó, hanem Willie, itt meg is nézheted. 39.30: Liz Truss inkább a Körbe léphetett volna. 41.00: Rishi Sunak férfi. 43.00: Hal Brands for leather másodszor, az Irán–Kína–Oroszország tengely. 46.00: Lesz még Bin Szalman-ökölpacsi… 48.00: Valójában a ManCity valójában az Abu Dhabi United Group többségi tulajdonában van, tehát Emirátusok. 49.40: DJ Shuriken és Sherlock Hochmes. (Az énekes meg valójában Baumann Károly, akit rendre Bachmanozunk.) 50.30: Link a leírásban 54.00: A kvízprofesszor visszatér, és megfogalmazódik a Borízű vándorcirkusz gondolata.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.