エピソード
-
„Ha egy veszteség során mi nem akarjuk az életet választani, más sem teheti meg helyettünk”
„Rosszabb viszonyban vagyunk a gyásszal, mint száz éve, ugyanis ha meghalljuk a gyász szót, azonnal összerezzenünk”, fejti ki Nagy Zsolt, gyászcsoportvezető, mentálhigiénés szakember, képzésben lévő családterapeuta a Csakugyanban. „Már két-három olyan generáció nőtt fel, akik nem annyira tudják, hogy milyen rítusok segíthetnek abban, hogy a halállal és a gyásszal jobb viszonyban legyünk, pedig ha valaki a halállal nem szeret foglalkozni, az életet sem tudja teljes értékűen élni, ráadásul a veszteségekkel való foglalkozás elengedhetetlen része a személyiségfejlődésnek.”
A veszteségekkel úgy egyébként is rossz a viszonyunkk, legyen szó párkapcsolatról, munkahely vagy életszakasz elgyászolásáról. Nem akarunk ezekkel foglalkozni, szeretnénk a könnyebb utat választani és úgy túllenni ezeken a folyamatokon, hogy ne kelljen szembenézni az érzéseinkkel, ne kelljen megnézni, hogy ez a helyzet mit mutat nekünk, például a saját halandóságunkra ébreszt rá, és ne kelljen arra a kérdésre sem válaszolni, hogy hogyan vagyunk mi a saját életünkkel, mondja a szakember.
Nagy Zsolttal Bendl Vera beszélgetett a Csakugyanban a veszteségekről és a gyászról.
-
„Egy krimi, az baromi jó műfaj, mert nagyon logikusan kell felépíteni, okosan kell kitalálni, de ez csak az egyik dolog, mert remek lehetőség arra is, hogy az ember elmondja a véleményét totálisan indirekt módon a társadalomról, amiben élünk, az elhallgatásokról, a problémákról, az égető kérdésekről. A legfájóbb pontokat lehet nyomogatni, és aköré lehet építeni bármit, példának okáért a bűnt, ami megtörténik”, fejti ki Mészöly Ágnes, író, akinek harmadik krimije, a Végzetes ütem nemrég jött ki a nyomdából. Erről és a generációk közti különbségekről, a nők ellen elkövetett bűntényekről, az elhallgatásokról és az igazán fontos, megírni való témákról beszélgettünk a szerzővel.
-
エピソードを見逃しましたか？
-
A szabadság és az emberi méltóság védelméről szólt az 1956-os forradalom, de mára megszentségtelenítették az ügyet többször is, mondja Eörsi László, történész, október 23. kapcsán. Úgy véli, az, hogy a magyar kormány óvatosan nyilatkozik a forradalomról és ellentmondásos nyilatkozatokat tesz, az ünneplést is viszonylag minimálisra tervezi, arra utal, hogy a miniszterelnök teljes egészében orosz befolyás alá került.
-
A kamaszkori konfliktusokat nem lehet és teljesen nem is érdemes megúszni, mondja Mag Judit gyerekklinikai szakpszichológus a Csakugyan legújabb adásában. Ilyenkor a gyerek személyisége megváltozik, másként tekint a szülőre, ugyanakkor mindkét félnek át kell mennie egy aktív gyászfolyamaton, amely elengedi azt a kisgyereket, akinek elsődleges és legintimebb közege a család volt. Ilyenkor búcsút kell mondani annak a mély közelségnek is, amely a szülőt a gyerekkel összekötötte, és amely ebben a formában nem is fog visszatérni, ez pedig mindkét fél számára megterhelő lehet. Ráadásul a nagy konfliktusok nem is feltétlenül diszfunkciót jelentenek, azt, hogy ez a család már rosszul működik, hanem arra is utalhatnak, hogy egy nagyon intenzív és mély kapcsolatnak kell most abban a formában megszakadnia és átalakulnia, és ez mindkét fél számára borzasztóan fájdalmas.
Ha érdeklik a részletek, hallgassa meg a Csakugyan legújabb adását!
-
Krúdy Gyula és Józsefváros, a kocsmák, a kávéházak, lányok, kis és nagy szerelmek, kurtizánok, polgárasszonyok, elhagyott kedvesek, viszonzott, szomorú csókok, Gyöngytyúk utca és Balaton kávéház. Itt a nagy Krúdy-podcast, amelyből kiderül, hogy
mit csináltak az öreg írók a külvárosi kiskocsmákban ahelyett, hogy irodalomról beszélgettek volna;miért is hívták Karinthyt Szkecspírnek;miért tűrték el a kávéházakban ezt az elviselhetetlen, pökhendi, fizetésképtelen művésznépséget, az úgynevezett „írókat”;milyen író volt Krúdy első felesége, Satanella, aki a házasságkötés után szinte egy sort sem írt le többé;mit csináltak a nők a New York kávéházban, amikor férjeik a kártyaklubban nyertek vagy vesztettek a családi kasszából;mit tett Ady, aki gyűlölte a New York-ot, de tudni akart mindent, ami ott történt;hogy történt az, amikor Krúdy második felesége tizennyolc évesen „egy váltás csipkés bugyogóval és egy kalappal felszerelkezve megjelent az írónál a Margit szigeten”;milyen az, amikor az Orfeum konzumnői egy emberként elindulnak a hajnali rorátéra;mikor írt egyáltalán Krúdy;• • milyen emberi és politikai ármánykodás lehetetlenítette el az utolsó éveit, és mi okozta a szomorú és korai halálát.
-
„A mi kultúránkban a szerelem egy nagyon idealizált dolog”, mondja Mayer Máté, pár- és családterapeuta a Csakugyan legújabb adásában. Ráadásul „akibe beleszeretünk, azzal nem biztos, hogy tudunk is együtt élni. Sőt, ahhoz, hogy hosszútávon működjön egy kapcsolat, nem feltétlenül szükséges a szerelem. Sok önismeret, kommunikációs készség, az, hogy ne egymáson verjük le a traumáinkat és jó szexualitás. Ezek fontosabbak.”
„A szerelem nem egy érzelem, hanem egy tudatállapot”, fejti ki a párterapeuta. Gyakorlatilag egy természetes pszichedelikum, amelyik két év után elmúlik, ha a kapcsolat nincs akadályoztatva. „Ez az egyetlen olyan időszak az életünkben, amikor gyárilag is monogámok vagyunk, kivéve bizonyos sérülésekkel rendelkező embereket.” Ha nagyon sokáig maradnánk ebben az élményben, azt általában nem viseljük jól.
Miért két év a szerelem, miért nem visszahozható, meddig vagyunk gyárilag monogámok, mi lenne, ha nem lennének irreális elvárásaink egy kapcsolatban? Mayer Máté párterapeuta beszélget Bendl Verával és Imre Zsófiával a Csakugyanban.
-
Milyen lenne egy olyan társasházban élni, ahol ismered az összes szomszédodat, nagy, közös helyiségek is rendelkezésre állnak, így lehet együtt főzni, akár zenélni, szaunázni, kertészkedni, ugyanakkor a ház ügyeit is együtt kell intézni, azaz egy kis családként, vagy faluként kell funkcionálni ahhoz, hogy az ügyek jól működjenek? A gyerekeket ki lehet engedni egymással, mindig van kivel kávézni, de a konfliktusokról beszélni kell, a közös terheket együtt kell viselni. Ilyesmi volna a co-housing, amiről legutóbbi podcastunkban beszélgettünk Babos Annamáriával és Madaras-Horogh Petrával, a Co-Housing Budapest alapítóival.
-
A lócitrom a nagyobb probléma vagy a benzingőz? Konflis, fiáker, hintó, taxi? Ki melyiket választja? És hol volt konkrétan a „köpködő”. A Bérkocsis utca és környékének több mint furfangos története hallható most a Csakugyanban. Elképesztő beszámoló a kerületről, amelynek során megelevenedik a környékbeli élet a tizenkilencedik és huszadik században. Bérkocsisok, fuvarosok, özvegyek, hintók, konflisok, kőhíd a Mária utcában, éhező írók, akik kordokumentumot gyártanak, bár regényt akarnak, Két pisztoly fogadó, rémületes viszonyok a lakásokban, sörgyári bulik – Kihagyhatatlan.
Bendl Vera podcastja.
-
Semmi sem lesz olyan, mint előtte volt.
„A trauma felad ránk egy szemüveget, ami mindent átszínez, és mindent reménytelennek, otthontalannak mutat”, mondja Pintér Judit Nóra pszichológus, az ELTE oktatója a Csakugyan legújabb adásában. „Felforgatja a világunkat, egy előttre és egy utánra osztja, és a kettő nem kibékíthető”.
„A legjellemzőbb attribútuma egy súlyos traumatúlélőnek, hogy nagyon el van idegenedve önmagától és a világtól, számára a traumatikus eseménytől egy teljesen új valóság veszi kezdetét”
Kérdés persze, hogyan lehetséges ezek után mégis folytatni az életet, és megtalálni a kapcsolatot másokkal és önmagunkkal.
Erről beszélget Bendl Vera és Pintér Judit Nóra a Csakugyanban!
-
„Az emberek nem mindig találják el, mi áll jól nekik, viszont mindig érdemes próbálkozni és új utakat keresni”, mondja Nádasdi Katalin divattervező, aki Farkas Imolával együtt alapította évekkel ezelőtt a Bástya utcában működő Pipetta Showroomot. Az üzletet ketten viszik, hetente egyszer tart nyitva, a hét többi napján kizárólag tervezéssel és ruhakészítéssel foglalkoznak. Azt mondják, különösebben nem hatja meg őket a trend fogalma vagy az, hogy mit „kellene” az adott szezonban tervezni, inkább a saját útjukat járják.
Kati és Imola már tizenkét éves koruk óta ismerik egymást, érettségi után együtt végezték el a szakiskolát és később egyszerre jártak MOME-ra, az üzletet pedig közel húsz éve vezetik ketten. „Nekünk teljesen más területen vannak a félelmeink, így nagyon összeillünk”, mondják. Katit nem érdeklik a szabályok, nem is követi őket, Imola jobban ragaszkodik az előírásokhoz, így kiegészítik egymást.
Az pedig, hogy hogyan készül el egy egyedi ruha, nos, az a tervezőtől függ, a napszaktól, a szokásoktól és attól, hogy érkezik-e egy húsz méteres aranycipzár szállítmány teljesen véletlenül. A részletek kiderülnek a legújabb Csakugyanból!
-
„Ma azt gondoljuk az iskolai oktatásról, hogy olyan használható tudást kellene biztosítani a gyerekeknek, ami előkészíti őket az életen át tartó tanulásra” - mondja Nahalka István, oktatáskutató a Csakugyan podcastban.
Nahalka István kifejti, hogy ráadásul ma teljesen mást gondolunk a tanulásról, mint harminc-ötven éve. Az oktatáskutató által képviselt álláspont szerint „ma már nem azt gondoljuk, hogy a tudást mi adjuk át a gyerekeknek, hanem a fiatalok maguk konstruálják a saját tudásukat. Nem beletömöm a tudást a gyerek fejébe, hanem ő maga hozza ezt létre.”
Tény persze, hogy ez a látásmód, főként Magyarországon, egyelőre nincs túlsúlyban, de Nahalka reménye szerint előbb-utóbb utat tör magának, akkor is, ha például ma még egy teljesen más rendszert képvisel a Nemzeti Alaptanterv.
Bendl Vera podcastja.
-
„A naptánc valójában úgy kezdődik, hogy a szertartás vezetője megérzi, hogy melyik fa volna az, amelyik hajlandó az életét adni a szertartásért”, magyarázza Lipták Boglárka, képzésben lévő integrál tanácsadó, izzasztókunyhó vezető, aki maga is tagja a magyarországi naptánc-közösségnek. „Ez a kapcsolat az ember és a fa között azzal magyarázható, hogy a lakota hagyományban, amelyet mi követünk, nem csak az emberek rendelkeznek tudatossággal, hanem például a fák mellett a kövek is”. Lipták Bogi a podcast során alaposan elmagyarázza, hogyan néz ki egy több napig tartó, lakota rítus szerint Pannonhalma mellett eljárt naptánc, amelynek során a résztvevők napokig böjtölnek, vizet viszonylag keveset isznak, rengeteget táncolnak, majd a végén a bőrük alatt áthúznak egy zsinórt, és a tánc során kitépik azt.
„A naptánc alatt mindenkinek megvan a lehetősége, hogy lásson, halljon, érezzen, a kérdés az, mennyire van egyensúlyban önmagával”, magyarázza. Amit mindenképpen élesít ez a szertartás, az az intuíciónk. „A mindennapos versenyhelyzetben nem tudunk az intuíciónkra figyelni, a kudarcot kudarcnak tekintjük, nem pedig lehetőségnek. Ezen mindenképpen tud változtatni a szertartás.”
A Csakugyan legújabb adásában mindent megtudhat a naptáncról, sokat a lakotákról és még az izzasztókunyhók szerepéről is!
Bendl Vera podcastja.
-
„Az elveszettek, nyomorultak közé kerültem, és oda is tartozom” – Schillinger Gyöngyvér, első kötetes író mesél a Csakugyanban írásról, depresszióról, a pszichiátrián szerzett élményeiről, szuicid gondolatokról, ügyvédi túlkapásokról és jogi karrierről. Arról, milyen több kórházi osztályon is végigmenni, reménytelenül rossz anyának és alkalmatlannak tartani magát, milyen bipoláris zavarral élni, és hogyan jön ehhez még az irodalom is. Mit gondol a külvilág, ha elmondja a diagnózisát, és hogyan kapcsolódik a szenvedés, amely „picivé és keménnyé gyúrja az embert” olyannyira, hogy teljesen tehetetlennek érzi magát tőle, az íráshoz.
Bendl Vera podcastja.
-
Menopauza, csökkenő vonzerő, öregedés, hormonális változások, félőrület, depresszió – ezt mondják az ötven pluszos időszakról nők esetében, de mi van, ha ez az évtized mégsem csak a rémületről és a veszteségről szól?
Mágikus podcast két elképesztő nővel, akik mindketten voltak már a legmélyebb szakadékban is, és akik most arról beszélnek, hogy a változás, az nem a krízis. A változás a dolgok rendje. És ott van mellette a boldogság is.
Bendl Vera és Imre Zsófia podcastja. Csakugyan
-
Sokan hiszik, hogy a tantra nem más, mint egy kifinomult szexuális kultúra magvisszatartó szeretkezéssel ötvözve, de igazából ennél sokkal több – meséli Balatoni Brigitta a Csakugyanban
A legtöbben a Káma-Szútrára, extrém pózokra, hosszú éjszakákra és nagy élvezetre gondolnak, ha a tantra szót hallják, mi viszont megpróbáltunk utána járni, mit is jelent valójában.
-
A kerület titkos hírességei a Tichy-lányok, Andrea és Ildikó. Tisztító szalonjuk történetében ott bizsereg az egész huszadik század a harmincas évektől napjainkig. Cserháti Zsuzsa, Psota Irén, mind hozzájuk jártak. De igazából Sissi is.
A Csakugyan legújabb adásából kiderül, hogy
- milyen sérüléseket szenvedett a Tichy Dezsőné, Ilonka, második férje, Fröhlich Mátyás, amikor a nyilasok elől futott a háború utolsó napjaiban;
- hogyan ismerkedett meg ifjabb Tichy Dezső későbbi feleségével, és mi a szerepe ebben a Múzeum kávézónak;
- milyen érzés Sissi esküvői ruháját tisztítani;
- miért vetkőzött le Psota Irén a vasalódeszka mellett;
- milyen ruhát nem szabad semmiképpen sem kimosni;
- veszélyes-e a fast fashion a tisztító szakmára;
- milyen folt nem jön ki az anyagból, mire kell nagyon figyelni;
- mit tud egy gyönyörű Sztálin-zászló és miért izgalmas kihívás foglalkozni vele.
Bendl Vera podcastja.
-
Hogyan jutottunk odáig, hogy hetente népirtással vádolják egymást államok, és miért „érdemes” népirtás áldozatának lenni, vagy legalábbis annak tekinteni magát egy nemzetnek? Miféle perverz küzdelem folyik a legnagyobb szenvedés címének megszerzéséért? És hogyan hat ez a politikára? - Szabó Miklós és Zombory Máté minden elmond a népirtás fogalmának történetéről.
Bendl Vera podcastja.
-
„Erőszakkal pénzt még a hülye is tud szerezni” - Rákóczi tér, szervezett bűnözés, prostitúció témában beszélgetett Bezsenyi Tamás kriminológussal Bendl Vera. A beszélgetésben Bezsenyi elmondja, kit tiszteltek legjobban az alvilágban, milyen fajta bűnelkövető számított a legnemesebbnek, továbbá hogy a Rákóczi téri csibészek hogyan tértek vissza külföldi meneküléseikből eredeti lakhelyükre, és hogyan jön ehhez egy vonat vécéjének álmennyezete. Azt is megtudjuk, mi a baj az igazságszolgáltatással, és mi a szerepe az egészben annak, hogy a legtöbb betörőnek egyébként nem volt apja. A lányok meg… na, ők hol tartották a pénzt, ha félre akartak tenni?
Csakugyan.
-
„A harmincas évek iszonyúak voltak”, mondja Kun Gabi, az nlc.hu női portál szerző-szerkesztője a Csakugyan legújabb adásában. „Amikor levágják a melled, el kell látni három gyereket, kemoterápiára járni és a munkahelyen is megfelelni, az alig túlélhető. Ehhez képest negyven után minden sokkal csodálatosabb”, emlékszik vissza. „Ráadásul rájöttem, hogy már nem tudnak annyira felidegesíteni, mint régen. Egyszerűen… lexxxom. Nem tudnak annyira megfélemlíteni.”
A Csakugyanban arról beszélgettünk, milyen válások és veszteségek után negyvenes nőnek lenni, mekkora szabadságot és mennyi félelmet hoz ez az időszak. Újra fel lehet-e állni, és a férfiak átnéznek-e az idősebb nőkön. Milyen kamasz gyereket nevelni, aki már leszakadni szeretne és milyen lábon kihordani a gyászt, amit a társadalom nem enged meg nekik. Vendégünk Kun Gabi és Fiala Borcsa, aki pedig beszélget: Imre Zsófia és Bendl Vera
-
Jó, hogy a Rákóczi téren téglaégető volt, de nem csak az. Például baromvásár is meg hintógyártó, és egy csomópont, ahol a körúton inneni Kauzer-család, a körúton túli Kölber-családdal össze-vissza házasodott, ezzel a kőfaragók és hintókészítők összetartozását nagyban erősítve. Patakok folydogáltak a környéken egészen a szabályozásig, és várni kellett egy jó időt, amíg a baromvásár színét-szagát beterelték egy gyönyörű, nagyvárosi csarnokba, ahol kevésbé zavarta a közízlést, amelyik leginkább Bécshez akart alkalmazkodni. Járt itt Ferenc József is, jártak itt a szovjetek és jártak a párttitkárok, akik nem véletlenül nem akarták felszámolni a szervezett bűnözést és a prostitúciót a környéken. – Elképesztő várostörténeti podcast a Csakugyanban.
Bálint Angelika, történész, az Imagine Budapest túravezetője mesél Bendl Verának a Rákóczi térről.
- もっと表示する
