Episodi
-
🎙️Mai adásunkban a goodwill.hu weboldalunkon már nagy sikerrel futó „Feledésbe merült fantasztikus magyar orvosok” című cikksorozatunk újabb epizódjával jelentkezünk, immár podcast formájában is.
👂Békésy György, az emberi hallás folyamatát feltáró rendkívüli tehetségű magyar kutató életével és munkásságával ismerkedünk most meg.
🏆Békésy-t felfedezéséért 1961-ben orvosi Nobel-díjjal jutalmazták. Mi, magyarok, igazán büszkék lehetünk Békésy professzor eredményeire, hiszen ő is azon magyar kutatók közé tartozik, aki javában Magyarországon folytatott kutatásaiért részesült Nobel-díjban.
🍏🌶️A műsor támogatója a Szent-Györgyi Albert C-vitamin.
szent-gyorgyi-albert.hu
-
🎙️Mai adásunkban Dr. Vizi András gyermektraumatológussal beszélgetünk a szakma kihívásairól, a gyermekkori sérülések kezeléséről és megelőzéséről.👨🏻⚕️
👶🏻A gyerekek örökmozgók, így sajnos a balesetek elkerülhetetlenek. Ebben az epizódban megtudhatja, hogy milyen gyakori balesetekkel találkozik egy szakember, mit tegyünk, ha megtörténik a baj, és hogyan védhetjük meg a gyerekeket a veszélyes helyzetektől.
👶🏻🍼A műsor és a gyermekek egészségének támogatója a Szent-Györgyi Albert C-vitamin csepp.
szent-gyorgyi-albert.hu -
Episodi mancanti?
-
🎙️Mai adásunkban Dr. Váncsodi József ortopéd-traumatológus szakorvossal folytatjuk a beszélgetést👨⚕️🦵 A korábbi epizódban a gyermekeket érintő ortopédiai problémákról beszélgettünk, most a felnőtteken lesz a hangsúly.
Megtudhatjuk, hogyan figyelhetünk oda ízületeink egészségére, mit tehetünk, ha már bekövetkezett a baj, és azt is elmondja a Doktor Úr, milyen újdonságok vannak a porcpótlás területén.
🏃A műsort és a korlátok nélküli mozgást a Cartinorm+D3 támogatja
cartinorm.hu
-
🎙️ Mai adásunkban Dr. Mohos Andrással beszélgetünk az egyre inkább fogyatkozó háziorvosok szakmai jelentőségéről az egészségügyi rendszeren belül.
👨⚕️ A háziorvosokkal fenntartott kapcsolat és a kölcsönös bizalom elengedhetetlen egy-egy diagnózis sikeres és időben történő felállításához.
🤝 Tartson velünk és ismerje meg a jó orvos-beteg kapcsolat rejtelmeit egy orvos szemén keresztül!
A műsor támogatója a Szent-Györgyi Albert C-vitamin.
szent-gyorgyi-albert.hu
-
🎙️ Mai vendégünk Dr. Szabó Erzsébet Gyöngyi, Szegeden praktizáló háziorvos. 👩⚕️ 🏃♀️ A doktornő elárulja mit tehetnek a hölgyek a változókor idején a nem kívánt kilók elkerülése és a kellemetlen tünetek csökkentése érdekében. 🧑🦳 Továbbá megtudhatja, hogy hogyan védekezhet az elhízás miatt hosszú távon kialakuló belgyógyászati problémák ellen. 🌸 A műsor és a menopauzás hölgyek támogatója a Japonica Femina.
japonicafemina.hu
-
🎙️Mai adásunkban Dr. Váncsodi József ortopéd-traumatológus szakorvossal beszélgetünk 👨⚕️🦵 A Doktor Úr elmondja, hogy mire kell figyelnünk gyermekeink lábai esetén, mikor és milyen szűrővizsgálatokat kell elvégezni. Megtudhatjuk, miért veszélyes a kezeletlen lúdtalp és a sarok valgus, illetve kell-e aggódnunk, ha a gyerek lábujjazik, vagy épp W ülésben ül.
🏃A műsort és a korlátok nélküli mozgást a Cartinorm+D3 támogatja
cartinorm.hu
-
🎙️Mai vendégünk Dr. Pulai Judit belgyógyász, reumatológus szakorvos. 👩⚕️ A doktornő a PécsiOrvostudományi Egyetemen summa cum laude végzett majd egy hosszabb Egyesült Államok béli kutató program után tért vissza hazánkba.
🦴Beszélgettünk a csontritkulás megelőzésének lehetőségeiről, kialakulásának okairól, kezeléséről.
🚀 Valamint megtudhattuk, miért csökken az űrhajósok csontjainak ásványi anyag tartalma.
Tudták, hogy csontritkulás esetén olyan törések is előfordulhatnak, melyet észre sem veszünk?
🍏 A műsort a Goodwill Pharma támogattagoodwill.hu
-
🕮 Örömünkre szolgál, hogy a Goodwill Pharma gondozásában megjelent Én vagyok Szent-Györgyi című regények a szegedi Ünnepi Könyvhét kiemelt kötetei lehettek.🎙️A Szent-Györgyi Albert lebilincselő életét feldolgozó könyvekről a szerző, Matuscsák Tamás beszélgetett Barna Andrással. Fogadják szeretettel.🎉A könyveket ITT rendelheti meg 🎉https://goodwill.hu/termekcimke/szent-gyorgyi-albert-konyv/
A műsort a Goodwill Pharma támogatja
goodwill.hu
-
🎙️A mai podcast adásunk rendhagyó. A vendégünk Dr. Edit Olasz Harken, aki Szegeden született, viszont évek óta az Egyesült Államokban praktizál bőrgyógyászként.
⛱️ A beszélgetés angolul zajlott, hogy a doktornő páciensei is könnyen megértsék.
Az alábbi linken a beszélgetést magyarul olvashatják:
https://goodwill.hu/a-bor-jovoje-interju-dr-harken-olasz-edit-borgyogyasszal/
🌻 Szó lesz a fényvédelem fontosságáról, és megtudhatjuk, hogyan maradhat sokáig fiatal a bőrünk. A Doktornő beszélgetőtársa Jójárt Rebeka.
☀️ A műsort támogatta a Dermawill:
dermawill.hu
The show was created in collaboration with Harken Derm:
https://www.harkenderm.com/
-
🎙️ Mai adásunkban Dr. Kuroli Enikő bőrgyógyász, patológus szakorvossal beszélgetek a bőrünk védelméről, a barnulás folyamatáról, a fényvédelem fontosságáról, illetve egy újdonságról, a belső fényvédelemről.
✨ És azt is megtudhatjuk, mi a bőrgyógyász titkos receptje a szépsége megőrzéséhez.
A műsor támogatója a Dermawill
dermawill.hu
-
💖„Gondolkodj bátran, ne félj attól, hogy hibákat követsz el. Tarts nyitva a szemed, az apró részleteket is vedd észre, és legyél mindenben mértéktartó, a céljaidat kivéve.”
Szent-Györgyi Albert
🔎Szent-Györgyi bátorságát nemcsak a tudomány területén bizonyította. Ott, ahol embereken tudott segíteni, mindig a tettek mezejére lépett. Erről beszél nekünk Dr. Tasiné Csúcs Ildikó, Szent-Györgyi szakértő, történész, kutató könyvtáros
A műsor támogatója a Goodwill Pharma.
www.goodwill.hu
szent-gyorgyi-albert.hu
-
🎙️Mai adásunkban Prof. Dr. Varga Endre nemzetköziismertségű traumatológussal beszélgetünk, aki az idei évi Szegedért Alapítvány fődíjasa.
⚕Habár számos külföldi klinikára csábították, ő mégis Szegedet választotta. Itt született, itt tanult, és elkötelezett a Szegedi Traumatológia Klinika fejlesztése mellett.
🚑Neki köszönhető, hogy a Klinika a csontegyesítő műtéti technikákat tanító oktatóközponttá vált.
👨🏻⚕️Szerepet játszott a medencesebészet megújításában, új implantátum kifejlesztésében, és a műtői feltételek modernizálásában.
Évekig volt a Magyar Traumatológus Társaság elnöke.
🩰Mindemellett a fiatal orvosok oktatója, orvosként pedig balerinák és híres sportolók karrierjét menti meg.
A műsor támogatója a Goodwill Pharma.
goodwill.hu
-
🎙️Mai adásunkban Dr. Jójárt Ferenccel, a Goodwill Pharma elnök- vezérigazgatójával beszélgetek.A Goodwill Pharma 1997-ben alakult, 100%-ban magyar vállalkozás.
🍏Elkötelezett amellett, hogy hozzájáruljon a hosszú és egészséges élet támogatásához. Ezért folyamatos kutatások és fejlesztések által hozza létre azokat az innovatív készítményeit, melyek a mai kor leggyakoribb egészségügyi problémáira nyújtanak segítséget.👽🛸 És hogy miért kell C-vitamin a Marsra? Hallgassa meg adásunkat!
A műsor támogatója a Goodwill Pharma.
goodwill.hu
-
🔎Szent-Györgyi Albert nevét mindenki ismeri hazánkban. Senkinek nem újdonság, hogy Nobel-díjas kutató volt, és hogy a C- vitaminnal kapcsolatos munkájának köszönheti a világhírnevet. Azonban már kevesebben tudják, hogy a Professzor Úrnak igazán érdekes élettörténete volt.
Mai adásunkban az egyik legnagyobb Szent-Györgyi Albert szakértővel beszélgetek. Vendégünk Dr. Tasiné Csúcs Ildikó, történész, kutató könyvtáros.
A műsor támogatója a Goodwill Pharma.
www.goodwill.hu
-
🌶️A mai adásunkban igazán erős témáról lesz szó. Ugyanis az erőspaprika hatóanyagáról, kapszaicinről beszélget Barna András Dr. Szállási Árpáddal, a világhírű kapszaicin kutató professzorral.
A műsor támogatója a Goodwill Pharma.
www.goodwill.hu
Fotó: Balogh Róbert
-
♟️A mai adásunkban Dr. Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma cégalapító tulajdonosa beszélget Dr. Kallai Barnabással a túlsúly egészségügyi kockázatairól, a hosszú egészséges élet titkáról, és hogy hogyan segítették a kutatást a Yellowstone Nemzeti Park falánk grizzly medvéi.
A műsor támogatója:
K7-24 Diéta Támogató Rendszer – Tartsa sakkban a kilókat!