Folgen

  • A 16. zsoltár Péter apostol pünsködi beszédében jelenik meg, mint a keresztény Szentírás-magyarázat példája. Olvassuk el ennek a kontextusát, nézzük meg a zsoltár ívét, s vigyük haza az áldásokat, amelyeket ez a zsoltár kínál számunkra. Bizalom, életöröm.

    Mielőtt Lázárt feltámasztja: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. 42Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.”

    Ravasi: „Az egész ember létét – minden szenvedélyét, az emberségét, érzékeit és érzelmeit, valamint a testét – áthatja egy folyam, ami az élet és az öröm folyama.”

  • Ebben az epizódban a Jn 4 alapján szeretnék beszélni arról, hogy mit jelent dicsőíteni az Istent. Istent Lélekben és igazságban kell imádni. Mit ér az ember, ha énekeivel magasztalja az Istent, de szívével és életével kicsúszik a dicsőítő életből? Isten a teljes képet "dicsőítővé" szeretné formálni.

  • Fehlende Folgen?

    Hier klicken, um den Feed zu aktualisieren.

  • A HDK imamodell gyakorlati műhelye, ahol az Istenre figyelés mellett gyakorlati instrukciókat is kap a hallgató az imádságba való belehelyezkedésre. Az imamodellhez nem szükséges feltétlen dicsőítő hangszer, énekhang vagy szívbéli hálaadás is megfelel. A hangsúlyos az Isten jelenlétébe helyezkedés és a Szentlélek vezetésére való figyelem. A későbbiekben csendes vezetett imával is lesz egy műhely.

    Dalok: Ó, a szívem kincset talált, Minden új nap veled kezdődik el, Ó Lélek jöjj

    Igevers: Mt 13

  • Zsoltárok 100,4 szerint minden kapun, ami az imádsághoz vezet, hálaadással kell bemenni. Hálát adni azonban nem tudunk erővel, csak Isten Szentlelkének segítségével. A mai epizódban feltesszük a kérdéseket: Kinek fontos a hálaadás? Meddig kell hálát adni? Milyenek a hála fajtái? Melyek a hála gyümölcsei? Tarts velünk! Kovács Zoli atya

  • A HDK imamodell a hálaadás, dicsőítés és közbenjárás három pontjából épül fel. Egy szabad, Szentlélekre nyitott, gyümölcsöző imamód, amely által teljes IGEN-t lehet mondani Isten szeretetére és tervére. Ez az imamodell segít bennünket egy olyan úton, amely növekedéshez vezet az Isten és emberek iránti szeretetben.

    IGERÉSZEK

    Hálaadás

    Lépjetek be kapuin hálaénekekkel, előudvarába dicsőítő énekkel! Adjatok hálát és áldjátok nevét, 5mert jó az Úr, irgalma örökké megmarad, és hűsége nemzedékről nemzedékre. Zsolt 100

    Dániel tudta, hogy kibocsátották a rendeletet. Mégis bement a házába, és felső termének Jeruzsálem felé nyíló ablakánál naponta háromszor térdre borult. Imádkozott és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is tette. Dán 6

    Dicsőítés

    De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” Jn 4

    Közbenjárás

    Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek; És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen! Mt 6

    https://unsplash.com/photos/YBR-AWm1HQ4?utm_source=unsplash&utm_medium=referral&utm_content=creditShareLink

  • A mai epizódban az őszinteség fontosságáról beszélek, hogy fel tudjuk ismerni legmélyebb vágyainkat és élő kapcsolatot ápoljunk az Istennel. A keresztény egyházak akkor jutnak válságba, ha visszatérnek a kifejezés nélküli imához, amely nincs kapcsolatba szívünk legmélyebb vágyaival! Bárhol is tartasz, Isten arra hív, hogy légy vele őszinte!

    Kevésbé van elveszve az, akit szenvedélyei mozgatnak, mint aki elveszíti szenvedélyeit. - Szt. Ágoston

    Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok. 1Pt 5,7

    Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. 7Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban. Fil 4,6-7

  • Kovács Zoltán atya 5 pontban foglalja össze saját imatapasztalatait, amelyet az évek során megfigyelt. Milyen beállítottság szükséges, hogy imánkban az élő Istennel találkozzunk.

    0. Hinni kell, hogy van és jutalmaz

    1. Őszinteség - Álarcmentesség

    2. Isten cselekvése fontosabb

    3. Az időnk megtervezése

    4. Nyomni kell, amíg valami nem változik - PUSH - Kitartás

    5. Belső figyelem

    Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. Zsid 11,6

    Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Jn 15,5

    „Gondoljuk el lelkünket úgy, mint egy egyetlen gyémántból vagy igen tiszta kristályból készült várkastélyt, amelyben sok szoba van… Mert ha jól meggondoljuk, nem más az igaz lelke, mint egy paradicsom, amelyben Ő – mint mondja – gyönyörűségét találja. De hogy milyen sokat birtokolhat ez a lélek, s ki van ennek a léleknek a bensejében, vagy milyen nagy értéke van a léleknek, abba csak ritkán gondolunk bele (…). - Avilai Szt. Teréz

    „Ha elgondolkozol arról, amit neked a lelked legmélyén mondok, ebből sokkal több hasznot nyersz, mint ha sok könyvet olvasnál. Ó, ha a lelkek hallgatnának arra, amit szívük mélyén mondok nekik, rövid időn belül a szentség magaslataira emelkednének.” - Fausztina nővér naplója Jézus szavai

    Avilai Szt. Teréz - A belső várkastély

    http://www.ppek.hu/konyvek/Avilai_Szent_Terez_A_belso_varkastely_1.pdf

  • Mindig van tovább? Az újonnan szerzett tapasztalatokat megoszthatjuk másokkal. A Kivonulás program lelkiségét népszerűsíthetjük és Isten országának építését férfiként különösen elő tudjuk mozdítani.

  • A Kivonulás program végéhez érve az új élet szabadságában járunk tovább. Ne engedjük, hogy új életünkbe visszatérjenek káros szokásaink. Óvatosan, de nagy hálával a szívünkben folytassuk további utunkat, hogy Isten országának méltó munkatársai legyünk.

    2Tim 4,7-8

    A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.

    (Alleluja!) Dicsérjétek az Urat a mennyből, dicsérjétek a magasságban! Dicsérjétek, angyalai mind, dicsérjétek, égi seregek! Dicsérjétek, nap és hold, dicsérjétek, fénylő csillagok! Dicsérjétek, egeknek egei, dicsérjétek, minden vizek az ég felett! Dicsérjék az Úr nevét, mert az ő parancsára lettek! Odaállította őket minden időkre, törvényt szabott nekik, amely el nem évül. Dicsérjétek az Urat a földről, tengeri szörnyek és tenger mélységei! Tűz és jégeső, felhő és hó, dübörgő viharok, melyek akaratát teljesítitek. Mind ti hegyek és halmok, gyümölcsfák és mind ti cédrusok. Mind ti erdei és mezei állatok, mászó férgek és szárnyas madarak. Föld királyai és mind ti nemzetek, fejedelmei és bírái a földnek. Mind ti ifjak és leányok, öregek és gyermekek. Mindnyájan dicsérjétek az Úr nevét, mert egyedül az ő neve magasztos! Fönsége felülmúlja az eget és a földet, fölemelte népe fejét. Dicsőségére válik mindenkinek, aki hűséges hozzá. Izrael fiainak, a népnek, amely közel van hozzá.

  • Szent Pál óv a kereszt ellenségeitől. Mi az Kivonulás programunkban a kereszt barátjai szerettünk volna lenni és meg is tapasztaltuk azt az erőt, amely Jézus oldalából ránk árad, amelyet testünkben és lelki életünkben kezdtünk tapasztalni. Isten erőt ad és felemel a kereszt által. Életet ajándékoz. Ennek az életnek folyamát soha el ne hagyjuk!

    Fil 3,17-4,1

    Testvérek, kövessétek a példámat mindnyájan! Nézzétek azokat, akik úgy élnek, ahogy példámon látjátok. Hiszen – mint már többször mondtam, most meg könnyek közt mondom – sokan úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei. Végük a pusztulás, istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, s eszüket földi dolgokon járatják. A mi hazánk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust. Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez. Ezért szeretett testvéreim, akik után vágyódom, örömöm és koronám: így álljatok helyt az Úrban, szeretteim!

  • Jézus szeretete hívott bennünket egységre. Ő alkotott közösséggé, hogy közösségi szeretetben éljük meg hétköznapjainkat. Ő megmosta a tanítványai lábát, és mesterként kéri, hogy mi is megmossuk testvéreink lábát. Imádkozzunk, hogy be tudjuk fogadni az Ő hatalmas szeretetét, hogy közünk legyen hozzá, és ezt tovább tudjuk adni másoknak.

    Rom 10,8-13

    Hanem hogyan mondja? Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz. Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.

  • Isten nem hagy magunkra. Lelkiismeretünkön át hív újra és újra, hogy hozzá lépjünk közelebb. Sokszor és sokféle módon szólt hozzánk a 90 nap során, sőt a Bibliában is megelevenedik, ahogy a lelkiismeretét meg szeretné szólítani a gonosztevőknek. Isten nem mond le rólunk.

    1Kor 10,1-6 és 12

    Nem szeretném, ha elkerülné figyelmeteket, testvérek, hogy atyáink mind ott voltak a felhő alatt, mind átkeltek a tengeren, s mind megkeresztelkedtek Mózesre, a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a lelki ételt ették, ugyanazt a lelki italt itták. Ittak ugyanis a lelki sziklából, amely kísérte őket, s a szikla Krisztus volt. De legtöbbjükben nem telt kedve az Istennek, ezért odavesztek a pusztában. Ez mind intő példa lett számunkra, hogy ne kívánjuk a rosszat, mint ahogy ők megkívánták. Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék.

  • Isten velünk volt a Kivonulás könyve olvasása során. Sokban tanított bennünket hasonló módokon, mint ahogy a választott népet. Most ezen a héten az a kérdés, hogy mi kitartunk-e az Ő ereje mellett. Vagy megtagadjuk-e Őt, ahogy Péter?

    Kiv 40

    Az Úr így szólt Mózeshez: „Az első hónap első napján állítsd fel a találkozás sátorának hajlékát, helyezd bele a bizonyság ládáját és akaszd a függönyt a láda elé. Vidd be az asztalt, és helyezd rá a kitett kenyereket. Vidd be a mécstartót, és tedd rá a mécseseket. Az arany illatoltárt állítsd a bizonyság ládája elé, és akaszd a függönyt a hajlék bejáratára. Állítsd az égőáldozat oltárát a találkozás sátorának bejárata elé, a medencét pedig a találkozás sátra és az oltár közé, és önts bele vizet. Jelöld ki körül az előudvart, és akaszd fel a függönyt az előudvar kapujára. Azután vedd a kenetet és szenteld fel a hajlékot mindennel, ami benne van. Szenteld fel minden felszerelésével együtt, hogy szent legyen. Kend fel az égőáldozat oltárát és minden felszerelését. Szenteld fel az oltárt, hogy nagyon szent legyen. Kend fel és szenteld fel a medencét és az állványát. Azután vezesd Áront és fiait a találkozás sátorának bejáratához, hogy mossák le magukat vízzel. Add rá Áronra a szent ruhákat, kend fel és szenteld fel, hogy mint pap szolgáljon nekem. Aztán hívd a fiait, add rájuk ruháikat és kend fel őket, ahogy atyjukat felkented, hogy mint papok szolgáljanak nekem. Ez a felkenés adja nekik a papi tisztséget minden időre, nemzedékről nemzedékre.”

    Az isteni rendelkezés végrehajtása.

    Mózes úgy járt el, ahogy az Úr megparancsolta neki, mindenben azt követte. A második év első hónapjában, a hónap első napján állították fel a hajlékot. Mózes maga állította fel a hajlékot. Elhelyezte a talapzatokat, azokra állította a deszkákat, összeillesztette az eresztékeket és felállította az oszlopokat. Azután a hajlékra ráterítette a vásznat, arra ráhelyezte a sátor felső takaróját, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. Azután vette a bizonyságot, beletette a ládába, beledugta a ládába a rudakat, és a ládára ráhelyezte a kiengesztelődés tábláját. Azután bevitte a ládát a hajlékba, felakasztotta a belső függönyt, hogy takarja el a bizonyság ládáját, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. Az asztalt a találkozás sátorának északi oldalára állította, a függönyön kívül, s ráhelyezte a kitett kenyereket az Úr elé, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. Bevitte a mécstartót a találkozás sátrába, a hajlék déli oldalába, az asztallal szembe, s rátette a mécseket az Úr előtt, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. Betette az aranyoltárt a találkozás sátorába, a függöny elé, s meggyújtotta rajta az illatáldozatot, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. Végül a hajlék bejáratára akasztotta a függönyt. Az égőáldozat oltárát a találkozás sátorának bejárata előtt állította fel, s bemutatott rajta égő­ és ételáldozatot, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. A medencét a találkozás sátora és az oltár közé helyezte és vizet öntött bele mosakodásra. Áron és fiai abban mosták meg kezüket és lábukat. Valahányszor bementek a találkozás sátorába vagy az oltárhoz léptek, előbb megmosakodtak, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. Elkészítette az előudvart a hajlék és az oltár körül és felfüggesztette a függönyt az előudvar bejáratára. Így fejezte be Mózes a munkát.

    Az Úr birtokba veszi a szentélyt.

    Akkor felhő borította be a találkozás sátorát és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot. Mózes nem léphetett be a találkozás sátorába, mivel a felhő behatolt oda és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot.

    A felhő vezeti Izrael fiait.

    Amikor aztán a felhő a hajlékról felemelkedett, Izrael fiai tovább indultak vándorlásukon. Ha nem emelkedett föl, akkor nem indultak el addig a napig, amíg fel nem emelkedett. Az Úr felhője napközben a hajlék fölött lebegett, éjjel azonban tűz volt benne egész Izrael szeme láttára, egész vándorlásuk idején.

  • A Kivonulás program utolsó hetében öltsük magunkra Krisztust. Figyeljünk az Ő küzdelmeire és ötvözzük a mi küzdelmünket és imádságunkat az övéivel. Mindezek alatt ne feledjük, hogy Ő az, aki előbb szeretett bennünket. Töltődjünk nála, hogy szabadulást nyerjünk!

    Kiv 39,22-31

    A felső köntös.

    Megcsinálták a felső köntöst az efodhoz kék bíborból, műszövéssel. A köntös közepén levő nyílás olyan volt, mint a páncéling nyílása. A nyakkivágás körül szegélyt varrtak, hogy be ne szakadjon. A köntös alsó szegélyére kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból gránátalmákat hímeztek. Azután csináltak tiszta aranycsengettyűket, körös-körül a gránátalmák közé illesztették a köntös szegélyére, úgy, hogy a köntös szegélyén körös-körül egy gránátalma és egy csengettyű váltakozott. Így kellett a szolgálathoz felöltöznie, ahogy az Úr Mózesnek előírta.

    A papok ruhái.

    Ezután megcsinálták a köntösöket finom lenvászonból Áron és fiai számára, továbbá a fejkendőt finom lenből, a papi sapkákat finom lenből, a nadrágot finom lenvászonból, és az övet kék és vörös bíborból és karmazsinból; művészi hímzéssel, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta.

    A diadém.

    A homlokdíszt, a szent diadémot tiszta aranyból csinálták és pecsétírással belevésték: az Úr fölszenteltje. Kék bíborzsineget erősítettek rá, s azzal kötötték a fejkendőre, ahogy az Úr parancsolta.

  • Isten szempontjából a hitben járás tesz bennünket tehetőssé. A mi Atyánk gazdag és megadja mindazt, amire szükségünk van. A gazdagot azonban az veszélyezteti a sok lehetőség, a sok vagyon, mert leköti a figyelmét. Legyünk tehetősek a hitben és bízzunk a mennyei Gondviselésben, ahogy tette Jézus és Pio atya is.

    Kiv 38,21-39,21

    A fémek értéke.

    A hajlékhoz, a bizonyság hajlékához felhasznált fémek értéke a következő. Ezeket Mózes parancsára a leviták dolgozták fel, Itamárnak, Áron fiának, a papnak vezetésével. A Júda törzséből való Becaleel, Uri fia, Hur unokája, mindent elkészített, amit az Úr Mózes által parancsolt. Vele volt Oholiáb, Achizamach fia, Dán törzséből, aki kiválóan értett a díszítéshez, továbbá a kék és vörös bíbornak, a karmazsinnak és a lennek a művészi szövéséhez. Az arany, amit a szentély különféle munkájának elvégzésénél felhasználtak, mind fogadalmi ajándék volt, s huszonkilenc talentumot és hétszázharminc sékelt tett ki a szentély mértékegységében. A közösség összeírásánál összegyűjtött ezüst száz talentumot és ezerhétszázhetvenöt sékelt tett ki a szentély mértékegységében. A húsz éven felüliek számbavételénél egy beka, vagyis fél sékel jutott mindenkire a 603 550 emberből. A száz talentum ezüstből a szentély oszlopainak talpát és a függönyök oszlopainak talpát öntötték, mindegyik talpra egy talentumot szánva. Az ezerhétszázhetvenöt sékel ezüstből az oszlopokra csinált kampókat, beborította a fejüket és ellátta őket karikákkal. A fogadalmi ajándék gyanánt felajánlott bronz hetven talentumot és kétezernégyszáz sékelt tett ki. Ebből készítette el a találkozás sátora bejáratának talapzatát, a bronzoltárt, bronzrácsával és az oltár minden felszerelésével együtt, az előudvaron körös-körül levő oszlopok talpát, az előudvar bejáratának talpát, a hajlék minden cövekét és az előudvar minden cövekét körös-körül.

    A főpap ruhái.

    A szentélyben való szolgálathoz a díszes ruhákat kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból csinálták. Elkészítették a ruhákat Áron számára, ahogy az Úr Mózes által megparancsolta.

    Az efod.

    Az efodot aranyból, kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból csinálta. Az aranylemezt vékonyra nyújtották, szálakra vágták, hogy műszövéssel be lehessen dolgozni a kék és vörös bíborba, a karmazsinba és a lenvászonba. Két összeillesztett vállpántot csináltak, s a két végükön összevarrták őket. A kötőszalag, amely a rögzítésre szolgált, vele egy darabból volt, s ugyancsak aranyból, kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból készült, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. Kicsiszolták a karneolköveket és aranyfoglalatba tették. Ezekbe pecsétmetsző írással Izrael fiainak a nevei voltak bevésve. Mint Izrael fiaira emlékeztető köveket rakta rá őket az efod vállpántjára, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta.

    A melltáska.

    A melltáskát úgy készítette el, mint az efodot: műszövéssel, aranyból, kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból. A melltáskát négyszögletesre, kétrétűre csinálta, hosszúsága egy arasz, szélessége is egy arasz volt és kétrétű. Négy sor drágakövet rakott rá: az első sorba karneolt, topázt és smaragdot a második sorba rubint, zafírt és jáspist; a harmadik sorba jácintot, achátot és ametisztet; a negyedik sorba krizolitot, karneolt és ónixot. Aranyfoglalatba voltak betéve. Izrael fiai tizenkét nevének megfelelően tizenkét darab volt. A pecsétmetsző írásával mindegyikbe bele volt vésve a tizenkét törzs egyike sorrend szerint. Azután a melltáskára ráerősítette a színaranyból készült sodrott láncocskát. Majd csinált két aranyhorgocskát meg két aranykarikát, és a két karikát megerősítették a melltáska két szélén. A két aranyláncocskát a két karikára erősítették, amelyek a melltáska két szélén voltak. A láncocska másik végét a két horgocskára erősítették, ezeket pedig az efod két vállpántjának elejére. Még két másik aranykarikát is csináltak, s ezeket a melltáska két alsó végére erősítették, az efod felé néző szélére. Azután még két aranykarikát készítettek, ezeket az efod két vállpántjára erősítették, elöl, lent a találkozásuknál, az efod kötése fölött. A melltáska karikáit kék bíborzsineg segítségével hozzákötötték az efod karikáihoz, úgyhogy az efod kötése fölött feküdt, és a melltáska nem csúszhatott le az efodról, ahogy azt az Úr Mózesnek megparancsolta.

  • A fáradtság, a kimerültség és az unalom rész az életnek. Isten mindig felfrissítő jelenléte kísérni akar. A legfontosabb, hogy ne veszítsük el a célt és az értelmet. Ezt nekünk Isten mindig visszaadja.

    Kiv 37,17-29

    A mécstartó.

    Utána a mécstartót csinálta meg tiszta aranyból. Művészi munkával dolgozta ki a tartót, a lábazatát és a törzsét. Kelyhei, bimbói és szirmai vele egy darabból készültek. Mindkét oldalon hat kar nyúlt ki belőle. A mécstartó egyik oldalán három kar, és a mécstartó másik oldalán is három kar. Mind a három karon mandulavirág alakú kehely volt, bimbóból és sziromból állt: ugyanígy mind a hat karon, amelyek a tartóból kiágaztak. A tartó szárán négy mandulavirág alakú kehely volt, bimbóból és sziromból álltak. Így volt ez mind a hat kar alatt, amelyek belőle kiágaztak. A bimbók és a karok vele egy darabból, tiszta aranyból készültek. Azután megcsinálta a hét mécsest, s a hozzátartozó koppantót és serpenyőt tiszta aranyból. Egy talentum tiszta aranyat használt fel rá és felszerelésére.

    Az illatáldozat oltára.

    Ezután az illatoltárt készítette el akácfából: egy könyök hosszúra, egy könyök szélesre, négyszögletesre, két könyök magasra. Szarvai vele egy darabból voltak. Arannyal borította be a lapját, körül az oldalát és a szarvait. Körös-körül aranypártázatot illesztett rá. A pártázat alatt mindkét oldalára két karikát erősített, a két szemben levő oldalra, a hordozórudak számára, hogy azokon vinni lehessen. A hordozórudakat akácfából csinálta és arannyal vonta be. Elkészítette még hozzá a szent kenetet, és a tiszta, jó szagú illatszert, ahogy az illatszer-kereskedők csinálják.

  • Becaleel örökséget hagyott az utókorra minden munkájával. A mai napon tudatosítsuk újból öröksékhagyó szerepünket. Nem kell feltétlen nagy dolgokat elérni, de hétköznapi szeretetcselekedeteinkkel olyan férfiak lehetünk, akik mások számára jó példát és biztonságot adnak. Legyen minél jobb az az örökség, amelyet hátrahagyunk Isten dicsőségére!

    Kiv 37,1-16

    A láda.

    Becaleel elkészítette a ládát is akácfából. Hossza két és fél könyök, szélessége másfél könyök és a magassága másfél könyök volt. Kívül és belül bevonta tiszta arannyal és körös-körül aranypártázatot illesztett rá. A négy lábához négy aranykarikát öntött, két karikát az egyik oldalon és két karikát a másik oldalon. Csinált továbbá rudakat akácfából, s bevonta arannyal. Ezeket a rudakat bedugta a láda oldalán levő karikába, hogy a ládát vinni lehessen. Megcsinálta az engesztelés tábláját is tiszta aranyból: hossza két és fél könyök, szélessége másfél könyök. Csinált hozzá két aranykerubot. Művészi munkával alakította ki őket az engesztelés táblájának két végén: az egyiket az egyik végén, a másikat a másik végén, az engesztelés táblájával egy darabból. Így helyezte el a két kerubot a két végén. A kerubok fölfelé kiterjesztették a szárnyukat, és szárnyukkal befödték az engesztelés tábláját. Arcuk egymás felé fordult, s tekintetük egyszersmind az engesztelés táblájára szegeződött.

    A kitett kenyerek asztala.

    Azután elkészítette akácfából a kitett kenyerek asztalát: két könyök volt a hossza, egy könyök a szélessége és másfél könyök a magassága. Tiszta arannyal borította be, és körös-körül futó pártázatot vont rá. Azután körül ráillesztett egy tenyérnyi széles párkányt, s arra is körül aranypártázatot. Négy aranykarikát is öntött hozzá, és ráerősítette a négy oldalára, illetőleg négy lábának négy sarkára. A gyűrűk közvetlenül a párkánynál voltak és a rudak befogadására szolgáltak, hogy az asztalt vinni lehessen. A rudakat akácfából készítette és arannyal vonta be. Ezekkel vitték az asztalt. Majd edényeket készített tiszta aranyból, s ezek az asztalra kerültek: a megfelelő tálak, csészék, korsók és poharak az italáldozat bemutatásához.

  • A gondos szeretet által olyanokká válhatunk, mint az Isten. Megdicsőíthetjük őt testünkben és lelkünkben. Abban ahogy a választott nép a sátrat elkészíti ezt a példát látjuk, de az újszövetségben is sok-sok apró szeretetcselekedet segítette Isten országát. Legyünk ennek munkatársai!

    Kiv 36,20-34

    Akácfából elkészítette azokat a deszkákat, amelyek a hajlék vázához kellettek. Minden deszka tíz könyök hosszú és másfél könyök széles volt. Minden deszkára két eresztéket csinált, hogy egymással össze lehessen illeszteni őket. Így készítette el a hajlék minden deszkáját. A hajlék számára összesen készített: húsz deszkát a déli oldalra, s a húsz deszka alá negyven ezüstlábat csinált, két-két lábat egy deszka alá az eresztékeknek megfelelően. A másik, az északra néző oldalra szintén húsz deszkát, a hozzá tartozó negyven ezüstlábbal, két-két lábat egy deszkára. A hajlék nyugatra néző oldalára hat deszkát készített. Azonkívül két deszkát csinált a hajlék hátsó részén levő sarokhoz. Ezeket alulról megkettőzte, fel, egészen az első gyűrű magasságáig. Így járt el mindkét saroknál. Tehát nyolc deszka került oda, a hozzá tartozó tizenhat ezüstlábbal, kettő-kettő mindegyik deszka alá. Azután reteszrudakat csinált akácfából: ötöt a hajlék egyik oldalán levő deszkákhoz. Másik ötöt a másik oldal deszkáinak összefogására, s rajtuk kívül másik öt reteszrudat a hajlék nyugat felé eső oldalára. A középső reteszeket átvezette a deszkák közepén egyik végétől a másikig. A deszkákat beborította arannyal. A reteszrudak befogadására szolgáló karikákat aranyból csinálta, s a reteszrudakat is bevonta arannyal.

  • A Szentlélek által felépített élet megtart és gyümölcsöket terem. Figyeljük szokásainkat, figyeljük hozzáállásainkat, mert a szokásaink megtartanak bennünket egy olyan úton, ami Isten felé vezet. A rossz szokások pedig kiszolgáltatnak bennünket a kísértéseknek.

    Kiv 36,8-19

    A művészi képességű emberek először a hajlékot készítették el tíz vászonlapból: kettős szövésű finom lenvásznat, kék és vörös bíbort és karmazsint használtak hozzá, kerubalakokkal, ahogy a műszövő csinálja. Minden vászonlap huszonnyolc könyök hosszú és négy könyök széles volt: minden lap egyenlő nagyságú. Öt-öt vászonlapot tűzött össze egymással. Azután az egész összeillesztett lap legszélső darabjának a szegélyére kék bíborból hurkokat erősített, ugyanígy a másik összeillesztett lap szegélyére is. Ötven hurkot erősített az egyik lapra, és ötven hurkot a másik összetett lap szegélyére: mégpedig úgy, hogy a hurkok egymással szembe kerültek. Készített hozzájuk ötven aranykapcsot, s a vászonlapokat összefűzte a kapcsokkal, s így kialakult az egységes hajlék. Ezután kecskeszőr takaróból tetőt készített a hajlékra. Tizenegy szőnyeget használt fel hozzá. Minden szőnyeg hossza harminc könyök, a szélessége négy könyök volt. Mind a tizenegy szőnyeg azonos méretű volt. Ezekből öt szőnyeget összefűzött egymással, s a másik hatot szintén egymással. Az összefűzött darab szélső szőnyegén ötven hurkot csinált, s a másik összetett darab szélső szőnyegén ugyanannyit. Ezekhez ötven bronzkapcsot készített, hogy egybefűzze velük a sátor tetejét. A sátor tetejére még egy felső takarót csinált vörösre festett báránybőrből, s arra még egyet finom bőrből.

  • A mai napon arról hallunk, hogy Mózes és közössége megtette azt, amire megmozdult a szívünk és ami iránt nagylelkűség vezette őket. Így valósították meg Isten tervét. Isten bennünket nem kényszeríteni és manipulálni akar, hanem azt akarja, hogy a bennünk lévő jóval, az Ő tervével működjünk együtt és így meglássuk az üdvösséget.

    Kiv 35,1-36,7

    A szombat törvénye.

    Mózes összegyűjtötte Izrael fiainak egész közösségét, és így szólt hozzájuk: „Az Úr meghagyta, hogy ezt tegyük: hat napon át dolgozhatunk, a hetedik nap azonban legyen szent, legyen ünnepnap, a teljes nyugalom napja, legyen az Úrnak szentelve. Aki ezen a napon dolgozik, halállal kell büntetni. Szombaton nem gyújthattok tüzet lakástokban.”

    Az anyag összegyűjtése.

    Mózes még így beszélt Izrael közösségéhez: „Az Úr ezt parancsolja: Ajánljatok fel javaitokból az Úrnak. Akit ösztönöz a szíve, ilyen adományokat hozzon: aranyat, ezüstöt, bronzot, vörös és kék bíbort, karmazsint, finom vásznat, kecskeszőrt, vörösre festett báránybőrt, finomított bőrt, akácfát, olajat a mécsesekbe, illatszert a kenethez és az illatáldozathoz, karneol és más drágakövet az efodhoz és a melltáskához. Azután jöjjenek a mesteremberek mind, és készítsék el mindazt, amit az Úr parancsolt: a hajlékot a sátorral és tetőzetével, kapuival, deszkáival, tolórúdjaival, oszlopaival és talapzataival; a ládát rúdjaival, a kiengesztelés tábláját, a belső függönyt, az asztalt, hordozórúdjait és minden kellékét, valamint a kitett kenyereket, a világító mécstartót minden felszerelésével és mécseseivel, a mécsesekbe való olajat; az illatoltárt hordozórúdjaival, a kenetet és az illatszert, a hajlék bejáratának függönyét, az égőáldozat oltárát a bronzráccsal, hordozórúdjait és minden felszerelését, a medencét és talapzatát, az udvar függönyeit, az oszlopokat talapzatukkal együtt, az előudvar kapujának függönyét, a hajlék cövekeit és az előudvar cövekeit a hozzájuk tartozó kötelekkel; a díszruhákat a szentélyben való szolgálathoz, a szent ruhákat Áron pap számára, és azokat a ruhákat, amelyeket fiai használnak a papi szolgálathoz.” Akkor Izrael fiainak egész közössége hazament Mózestől. Azután visszajöttek mindazok, akiket a szívük erre indított, s áldozatos lélekkel hozták adományaikat az Úrnak a találkozás sátorának elkészítéséhez, a benne végbemenő szolgálathoz és a szent ruhákhoz. Jöttek a férfiak és nők, mind, akiket a szívük erre indított, s hoztak karpereceket, fülbevalókat, gyűrűket, nyakláncokat és mindenféle arany ékszert, mindenki úgy, ahogy arany fogadalmi ajándékot ígért az Úrnak. Akinek vörös vagy kék bíbora, karmazsinja, finom vászna, kecskeszőre, vörösre festett báránybőre volt, azt is elhozta. Mások ezüst és bronz fogadalmi ajándékot hoztak az Úrnak, ismét mások, akiknek akácfájuk volt, azt hozták oda. A hozzáértő asszonyok szőttek, és azt hozták el, amit szőttek: vörös és kék bíbort, karmazsint és finom lenvásznat. Más asszonyok, akiket ügyességük arra képesített, kecskeszőrt fontak. Az elöljárók karneolt és más drágaköveket hoztak az efod és a melltáska kirakásához, továbbá fűszereket és olajat a mécsesekbe, a kenethez és az illatáldozathoz. Minden férfi és nő, akit a szíve arra indított, hogy segítsen megvalósítani, amit az Úr Mózes által parancsolt, hozzájárult valamivel. Izrael fiai úgy adták ezt, mint önkéntes adományt az Úrnak.

    A szentély készítői.

    Mózes így szólt Izrael fiaihoz: „Nézzétek, az Úr név szerint kiválasztotta Becaleelt, Uri fiát, Hur unokáját Júda törzséből, eltöltötte Isten lelkével, hozzáértéssel, okossággal, tudással és minden munkára alkalmas ügyességgel, hogy kidolgozza a terveket, megmunkálja az aranyat, az ezüstöt, a bronzot, hogy köveket véssen és formáljon, fát faragjon, vagyis minden munkát elvégezzen. Arra is adott neki képességet, hogy másokat is megtanítson ezekre, éppúgy a Dán törzséből való Oholiábnak is. Eltöltötte őket érzékkel, amely képesíti őket, hogy elvégezzenek minden díszítő, szövő és hímző munkát kék és vörös bíborral, karmazsinnal, finom lenvászonnal, vagy amely szükséges az egyszerű takácsmunkához. Ők tehát mindenféle munkát el tudnak végezni és előre el tudnak tervezni. Becaleelnek és Oholiábnak, továbbá a többi hozzáértő embernek – akiknek az Úr érzéket és ügyességet adott a szentélyhez szükséges minden munka elvégzésére –, nekik tehát az a feladatuk, hogy mindent úgy készítsenek el, ahogy az Úr parancsolta.”

    A gyűjtés befejezése.

    Mózes ezután hívta Becaleelt, Oholiábot és a többi hozzáértő embert, akiknek az Úr művészi tehetséget adott, s akiket a szívük arra indított, hogy hozzálássanak a munkához. Átvették Mózestől a fogadalmi ajándékokat, amelyeket Izrael fiai a szentély elkészítésének munkájához felajánlottak. Sőt, reggelenként még újabb önkéntes adományokat is hoztak. Ezért a kézművesek, akik a szentély munkálatait végezték, egymás után Mózeshez mentek, és így szóltak: „A nép sokkal többet hoz, mint ami szükséges annak a munkának az elvégzéséhez, amelyet az Úr el akar végeztetni.” Erre Mózes kihirdette a táborban: „Sem férfi, sem asszony ne hozzon semmi többet a szentély készítéséhez.” A nép tehát abbahagyta az adakozást. Amit eddig adakoztak, az is több volt, mint amennyi a szentély elkészítéséhez kellett.