Folgen

  • Az interneten rengeteg információhoz hozzáférhetünk a várandóssággal kapcsolatban, de mit tud nyújtani a védőnő, ami több ennél?

    A védőnők munkája hatalmas értéket képvisel, hiszen segítségük és útmutatásuk hosszú időn át elkíséri a kismamát, és később a családot. Feladatuk a kismamákkal való kapcsolattartás és kommunikáció, melynek során segítik a kismamát, információkkal látják őt el a várandóssággal, szüléssel, és csecsemő gondozással kapcsolatban, illetve segítenek a szüléssel kapcsolatos személyes tervek megvalósításában.

    Mindez sokkal többről szól, mint fizikai vizsgálatokról, a védőnők munkája ugyanis egyedülálló a hazai egészségügyben olyan szempontból, hogy ők ki is mennek a kismama otthonába egy sokkal közelebbi, bizalmi kapcsolat kialakításának céljából. Nem csak a súlygyarapodást, vércukrot és vérnyomást követik figyelemmel, de segítenek mentálisan felkészülni a szülésre és az azt követő napokra is, figyelnek a kismama érzelmi állapotára, és megteremtik a biztonság érzését.

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció Podcast csatornájának mai adásából kiderül:

    🔸 Mikor érdemes felkeresni a védőnőt?

    🔸 Melyik védőnőt kell felkeresni, és honnan tudhatjuk, kihez tartozunk?

    🔸 Mi történik, ha nem megyünk el a védőnőhöz?

    🔸 Mi történik a védőnői tanácsadáson, várandósgondozáson?

    🔸 Miben segít a védőnő a várandósság alatt?

    🔸 Várandósság alatt kettő helyett kell ennünk?

    🔸 Milyen mozgásformát szabad végezni várandósság alatt? Szabad futni, jógázni, sportolni?

    🔸 Mikor mennek a védőnők családlátogatásra, és miért hasznos az?

    🔸 Hányszor “kell” találkozni a védőnővel várandósság alatt?

    🔸 Mit jelent a “kompetens magzat”?

    🔸 Normális az, ha nem rózsaszín boldogságban úszva éljük meg a várandósságot?

    🔸 Fel kell-e keresnünk a védőnőt otthonszülés esetén?

    🔸 Mikor lehet szükségünk szoptatási tanácsadóra?

    🔸 Hogyan küzdjünk a reggeli rosszullét ellen?

    🔸 Szabad-e kádban fürdeni, úszni, wellness-ezni?

    🔸 Élhetünk-e szexuális életet a várandósság alatt?

    ✨ Aki kérdez: Dr. Németh Ildikó, PregHello várandós mobilapplikáció, alapító, aki válaszol: Gitidiszné Gyetván Krisztina, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, védőnő

    👣 #PregHello #Podcast #védőnő

    🤰 Kismama vagy? Hívd segítségül a PregHello várandóssági mobilapplikációt. Letöltésését és rendszeres használatát a Magyar Védőnők Egyesülete minden babát váró szülőnek hivatalosan ajánlja 👉 https://onelink.to/preghello

    Címszavak: PregHello, PregHello Podcast, PregHello applikáció, magyar applikáció, applikáció, várandós applikáció, szülés, kismama, terhesség, védőnő, várandósgondozás, magzat, trimeszter, szoptatás, terhesgondozás

  • A várandósság alatt a leendő anyukák mindent megtesznek, hogy gyermekük egészségesen jöjjön világra. Ennek érdekében elengedhetetlen a rendszeres ultrahangvizsgálatokon való részvétel és az orvosi tanácsok pontos követése.

    Magyarországon az ultrahangvizsgálat kötelező eleme a terhesgondozás folyamatának, hiszen így szűrhetők ki leghatékonyabban a terhesség alatt felmerülő esetleges komplikációk. A modern technológiának köszönhetően az eljárás során számos genetikai rendellenességet ki lehet szűrni, viszont a teljes kép érdekében érdemes kiegészítő vizsgálatokon is részt venni.

    Sok kismama már az első pozitív terhességi teszt után azonnal szonográfushoz fordul, hogy hallhassa a baba szívhangját, de ilyenkor érdemes türelemmel lenni, mivel ez nem mindig hallható az embrió fejlődésének korai szakaszában. 12. hetes korban történik meg az első teljes testet átfogóan megfigyelő vizsgálat, majd a későbbiekben szintén rendszeres szűrés ajánlott. Fontos leszögezni, hogy az ultrahang nem árt sem a gyermek, sem a kismama egészségének.

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció Podcast csatornájának mai adásából kiderül:

    🔸 Miért fontos a rendszeres ultrahangvizsgálat?

    🔸 Mikor menjek el az első ultrahangra?

    🔸 Mi az a legkorábbi időpont, amikor észlelhető a szívhang?

    🔸 Hogyan kell készülni egy ultrahangvizsgálatra?

    🔸 Mi az a nyaki redő, és miért fontos megvizsgálni?

    🔸 Mit néznek meg a 12. heti kötelező ultrahangvizsgálat során?

    🔸 Nem káros, ha túl sok ultrahangvizsgálatra megy el a kismama?

    🔸 Mennyire függ a vizsgálat eredménye magától az adott ultrahang géptől?

    🔸 MIért nem tudják minden esetben kiszűrni a genetikai problémákat?

    🔸 Mit jelent az áramlásvizsgálat?

    🔸 Meddig változtatható a szülésre kitűzött időpont?

    🔸 Mi befolyásolja a magzat súlyát, méreteit?

    ✨ Aki kérdez: Németh Nóra, PregHello alapító, aki válaszol: Vasvári Viktória szonográfus, szülésznő

    👣 #PregHello #Podcast #ultrahang

    ⏰ Időbélyegek:

    00:00 Bevezető

    01:07 Az ultrahang fontossága és szabályai

    02:14 Hogyan zajlik a folyamat a terhesség alatt?

    04:20 Mikortól észlelhető a szívhang?

    06:26 Előkészületek a vizsgálatra

    07:32 Különböző ultrahangvizsgálatok a várandósság alatt

    11:54 A nyaki redő mérése

    13:21 A 12. heti vizsgálat

    14:44 Mit jelentenek a rövidítések és mozaikszavak?

    15:48 Mit vizsgálnak az ultrahang során?

    19:11 A méhlepény vizsgálata

    21:23 Anyai vérvételes genetikai vizsgálatok

    24:40 Mi következik a 12. heti ultrahangvizsgálat után?

    25:18 Az ultrahangvizsgálat különböző fajtái (2D, 3D, 4D, 5D stb.)

    26:51 A genetikai problémák kiszűrése

    31:17 Az ultrahang gépek minősége

    32:05 A 12. hét utáni vizsgálatok

    35:57 A “babamozizás”, 4D/5D ultrahang

    39:37 A szülés előtti utolsó ultrahangvizsgálat

    42:59 A szülés időpontjának meghatározása

    43:20 Mit jelenthet, ha a magzat kisebb vagy nagyobb az átlagnál?

    45:03 Meddig tud megfordulni a baba a méhben?

    47:27 Követőink kérdései

    🤰 Kismama vagy? Hívd segítségül a PregHello várandóssági mobilapplikációt. Letöltésését és rendszeres használatát a Magyar Védőnők Egyesülete minden babát váró szülőnek hivatalosan ajánlja 👉 https://onelink.to/preghello

    Címszavak: PregHello, PregHello Podcast, PregHello applikáció, magyar applikáció, applikáció, várandós applikáció, szülés, kismama, terhesség, ultrahang, ultrahangvizsgálat, magzat, anyaméh, nyaki redő, szonográfus, terhesgondozás







  • Fehlende Folgen?

    Hier klicken, um den Feed zu aktualisieren.

  • 🤰 Kérdéseid vannak a várandóssággal kapcsolatban? 👉 https://www.preghello.com/

    A koraszülés az a szó, amely sok-sok kismamát megrémít. A félelem, a bizonytalanság teljesen normális reakció, de koraszülőként jó, ha tudjuk, hogy a koraszülött ellátás folyamatosan fejlődik, és ma már a legkisebbeknek is egyre nagyobb esélyei vannak a teljes életre.

    Ma Magyarországon évente mintegy 8 ezer baba érkezik a világra a várandósság 37. hetét megelőzően: ez nagyságrendileg az újszülöttek körülbelül 10%-a, ami jelentősen meghaladja az uniós átlagot. Épp ezért nagyon fontos, hogy az érintettek tisztában legyenek a várható kilátásokkal, a lehetőségeikkel, a rájuk váró feladatokkal és az utógondozás fontosságával.

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció podcast csatornájának mai adásából a témával kapcsolatban megtudhatjátok:

    🔸Mit jelent a koraszülött fogalom és a korrigált kor?

    🔸Mi várja a kismamákat a koraszülött intenzív osztályon?

    🔸Milyen érzelmekkel szembesülnek a koraszülők?

    🔸Minden kórház rendelkezik perinatális intenzív centrummal?

    🔸Milyen szövődményei lehetnek a koraszülésnek?

    🔸Milyen napi rutinnal kell számolniuk a koraszülőknek a szülést követő időszakban?

    🔸Hogyan alakul a szoptatás a koraszülött babák esetében?

    🔸Mi az a kenguru-módszer?

    🔸Hogyan segítik a KORE horgolt polipjai a koraszülött babákat és a koraszülő kismamákat?

    🔸Mit jelent a koraszülöttek utógondozása és miért olyan fontos?

    🔸Lehet-e hordozni a korábban érkező babákat?

    🔸Milyen szerepe van és mit adhat a sorstársi közösség?

    🔸Hol kérhetnek tanácsot, útmutatást, segítséget a koraszülők?

    ✨Aki kérdez: dr. Németh Ildikó, PregHello várandós mobilapplikáció, alapító, aki válaszol: Földvári Nagy Zsuzsi, Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE), elnök

    💡 További aktuális és fontos információkért töltsd le az ingyenes PregHello várandós mobilapplikációt:

    Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nordicmoose.perghello&hl=hu&gl=HU

    App Store: https://apps.apple.com/hu/app/preghello/id1507950107

    Huawei Gallery: https://appgallery.huawei.com/app/C106088753

    Magyar alkalmazás – magyar kismamáknak.

    👣 #PregHello #podcast #koraszülés

  • 🤰 Kérdéseid vannak a várandóssággal kapcsolatban? 👉 https://www.preghello.com/

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció podcast csatornájának mai adásában az otthonszülés kérdéskörét járjuk körbe szakértőnkkel, akivel a következő kérdésekre keressük a válaszokat.

    Az otthonszülés a szülés olyan formája, amely tervezetten kórházon kívül zajlik az anya otthonában vagy speciális szülőotthonban. Legfőbb kulcsa pedig a szülő nő biztonsága.

    Az otthonszülés több mint egy egyszerű választás, döntés arról, hogy hol szeretnénk világra hozni a gyermekünket. Azok az édesanyák, akik otthoni körülmények között szeretnének szülni, soha nem egy hirtelen elhatározás eredményeként teszik ezt, hanem egy jól megalapozott meggyőződésből, egy hosszabb döntési folyamat eredményeképpen.

    ✨Aki kérdez: Németh Nóra, PregHello várandós mobilapplikáció, alapító, aki válaszol: Béres Edina független bába

    A Podcastet a Youtube-on is meg tudod nézni 👉

    💡 További aktuális és fontos információkért töltsd le az ingyenes PregHello várandós mobilapplikációt:

    Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nordicmoose.perghello&hl=hu&gl=HU

    App Store: https://apps.apple.com/hu/app/preghello/id1507950107

    Huawei Gallery: https://appgallery.huawei.com/app/C106088753

    Magyar alkalmazás – magyar kismamáknak.

  • 🤰 Kérdéseid vannak a várandóssággal kapcsolatban? 👉 https://www.preghello.com/

    A várandósság alatti gyógyszerszedés kérdéskörének megválaszolásával akár több kötet könyvet is meg lehetne tölteni. Rengeteg tévhit kering a magzatokra veszélyes gyógyszerszedéssel kapcsolatosan. Általános szabályt nem lehet mondani, hiszen mindig az egyedi esetek alapján kell mérlegelni és dönteni.

    Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy vannak betegségek, amelyek jóval nagyobb veszélyt és kockázatot jelentek a várandós nőre és babájára, ha nem kezelik, mintha gyógyszert adnának rá. A lázas, beteg várandóst minden esetben gyógyítani kell, ilyenkor például nem lehet helye a gyógyszer miatti aggodalomnak.

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció podcast csatornájának mai adásának témája a várandósság alatti gyógyszerszedés:

    Mik a gyógyszerszedés általános szabályai és milyen szempontokat kell figyelembe venni várandósság alatt? Hogyan hatnak a gyógyszerek a magzatra és mitől függ a hatásuk? Milyen szempontok befolyásolhatják a gyógyszerszedést a terhesség idején? Szabad gyógyszert szedni várandósan? Gyógyszerszedés szempontjából melyik a várandósság legveszélyeztetettebb időszaka? Hogyan kategorizálják a gyógyszereket a szakembere a várandósságra kifejtett hatásuk alapján? Milyen hatóanyagok alkalmazhatók biztonsággal a babavárás idején? Hol érdemes tájékozódni a különböző hatóanyagokról? Mi a helyzet a várandóság ideje alatt beadott oltásokkal? Mennyire biztonságos a gyógynövényes készítmények, gyógytermékek, étrendkiegészítők használata a terhesség 9 hónapja alatt? Mivel érdemes kezelni a várandósság alatt fellépő kellemetlen tüneteket (gyomorégés, székrekedés stb.)?

    ✨Aki kérdez: Németh Nóra, PregHello várandós mobilapplikáció, aki válaszol: dr. Szerdahelyi Eszter gyógyszerész, szülésznő

    Szeretnéd egy helyen megtalálni a várandóssággal kapcsolatos kérdéseidre a választ? Töltsd le az applikációt ITT!

  • 🤰 Kérdéseid vannak a várandóssággal kapcsolatban? 👉 https://www.preghello.com/

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció Podcast csatornájának mai adása az újszülöttel való biztonságos együttalvás témakörét járja körbe.

    Az újszülöttel való együttalvás örök vitatéma, mindenkinek megvan róla a maga véleménye. Ennek igen egyszerű oka, hogy sokan sokfélék vagyunk: van, akinek megváltást jelent a közös ágy egy rosszul alvó picivel, van, akit félelemmel tölt el még annak a gondolata is, hogy esetleg véletlenül kárt okoz a babának a közös alvás során, és vannak olyanok, akiket egész egyszerűen idegesít a kisbaba jelenléte a közös ágyban.

    Milyen történelmi gyökerei vannak az újszülöttel való közös alvást övező félelmeknek, hiedelmeknek és hol tartunk most, a 21. században? Mit jelent pontosan az együttalvás és milyen körülmények között lehet biztonsággal bevállalni egy újszülött kisbabával?

    ✨ Aki kérdez: Németh Nóra, PregHello alapító, aki válaszol: Gyenes Dorottya védőnő, szülésznő

    A podcastet a YouTube-on is megtudjátok nézni 👉https://youtu.be/OL5pYLhScAs

    💡 További aktuális és fontos információkért töltsd le az ingyenes PregHello várandós mobilapplikációt:

    Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nordicmoose.perghello&hl=hu&gl=HU

    App Store: https://apps.apple.com/hu/app/preghello/id1507950107

    Huawei Gallery: https://appgallery.huawei.com/app/C106088753

    Magyar alkalmazás – magyar kismamáknak.

  • 🤰 Kérdéseid vannak a várandóssággal kapcsolatban? 👉 https://www.preghello.com/

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció podcast csatornájának mai adása a hordozás kérdéskörét járja körbe és a következő kérdésekre ad választ:

    A testkontaktus, az érintés, a simogatás az ember élettani szükséglete. A szeretet legerősebb megnyilvánulási formái egész életünk folyamán rendkívüli jelentőséggel bírnak és számtalan pozitív hatásuk van: szabályozzák a szívritmust, a légzést, a testhőmérsékletet, csökkentik a stresszt, a fájdalomérzetet, gyógyítanak, ha kell és a lelki fejlődést is segítik.

    A kisbabák számára a világ biztonságát, a szeretve létezést a szülők érintése, tapintása, melegsége, anya és apa illata, hangja jelenti. Szeretik látni őket és persze odabújni hozzájuk.

    A hordozás ennek a kapcsolódásnak, kapcsolatteremtésnek, testkontaktusnak a lehetőségét teremti meg a legegyszerűbb módon, úgy, hogy közben a babák mozgásszervrendszerére is jótékony hatással van, a szülők számára pedig szabadságot (pl. akadálymentes közlekedés, kimozdulás lehetősége) és két szabad kezet biztosít a baba ellátásán túlmutató tevékenységekhez is (nagyobb testvérrel való foglalkozás, háztartási munkák, főzés stb.).

    ✨Aki kérdez: Németh Nóra, PregHello várandós mobilapplikáció, alapító, aki válaszol: Szabó Róza független hordozási tanácsadó

    A Podcastet a Youtube-on is meg tudod nézni 👉https://youtu.be/u-kxBXmOh0Q

    💡 További aktuális és fontos információkért töltsd le az ingyenes PregHello várandós mobilapplikációt:

    Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nordicmoose.perghello&hl=hu&gl=HU

    App Store: https://apps.apple.com/hu/app/preghello/id1507950107

    Huawei Gallery: https://appgallery.huawei.com/app/C106088753

    Magyar alkalmazás – magyar kismamáknak.

  • 🤰 Kérdéseid vannak a várandóssággal kapcsolatban? 👉 https://www.preghello.com/

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció podcast csatornájának mai adásának középpontjában a legkisebbek, azaz az újszülöttek igényei állnak.

    A várandósság 9 hónapja és maga a születés folyamata egy hatalmas és kimerítő utazás minden kisbaba számára. Világrajövetelükkel elveszítik azt a biztonságos környezetet, amely hosszú hónapokon át körülvette őket az édesanyjuk méhében. Ettől a pillanattól kezdve alkalmazkodniuk kell az új, megváltozott körülményekhez, amelyhez nyilvánvalóan időre van szükségük. Az időn túl a legnagyobb segítséget tőlünk, a szüleiktől kaphatják, hogy megbirkózzanak a méhen túli élet kisebb vagy éppenséggel nagyobb kihívásaival.

    ✨Aki kérdez: Németh Nóra, PregHello várandós mobilapplikáció, alapító, aki válaszol: Gyenes Dorottya szülésznő, védőnő

    A Podcastet a Youtube-on is meg tudod nézni 👉 https://youtu.be/XHOnVpK3gkg

    💡 További aktuális és fontos információkért töltsd le az ingyenes PregHello várandós mobilapplikációt:

    Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nordicmoose.perghello&hl=hu&gl=HU

    App Store: https://apps.apple.com/hu/app/preghello/id1507950107

    Huawei Gallery: https://appgallery.huawei.com/app/C106088753

    Magyar alkalmazás – magyar kismamáknak.

  • 🤰 Kérdéseid vannak a várandóssággal kapcsolatban? 👉 https://www.preghello.com/

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció Podcast csatornájának mai adásában a 40 éves kor feletti gyermekvállalás témakörét járjuk körbe.

    Bár nagyon szeretnénk, de akárhogy csűrjük-csavarjuk, a gyermekvállalásnak nincs ideális időpontja. Ki a korai, ki inkább a késői változat mellett teszi le a voksát. Van, akinek pedig egész egyszerűen nem adatik meg a választás lehetősége.

    Igazából mindegyik döntést meg lehet indokolni, mindegyik választásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. De van valami, amit nagyon tisztán kell látni: bármelyik változat mellett is döntünk, olyan soha nem lesz, hogy most “Végre mindenünk megvan, jöhet a gyerek!”. Mert valami mindig hiányozni fog. Az idő pedig közben telik. És a koránból idővel késő lesz. Mert a gyermekvállalásban épp az idő az egyik legnagyobb stresszfaktor.

    Lehet-e későn szülni?

    ✨ Akik kérdeznek: Németh Nóra, Németh Ildikó PregHello várandós mobilapplikáció, alapítók, aki válaszol: Tomkó Borbála, Carrie Magazin, tulajdonos

    A podcastet a YouTube-on is megtudjátok nézni 👉https://youtu.be/XWegtUnHx3M

    💡 További aktuális és fontos információkért töltsd le az ingyenes PregHello várandós mobilapplikációt:

    Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nordicmoose.perghello&hl=hu&gl=HU

    App Store: https://apps.apple.com/hu/app/preghello/id1507950107

    Huawei Gallery: https://appgallery.huawei.com/app/C106088753

    Magyar alkalmazás – magyar kismamáknak.

  • 🤰 Szeretnéd egy helyen megtalálni a várandóssággal kapcsolatos kérdéseidre a választ? Töltsd le az applikációt! 👉 https://www.preghello.com/

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció podcast csatornájának mai adásában az anyai sorstársi közösségekről, a nem vagy egyedül érzés tudatosításának fontosságáról és az EMMA Egyesületről beszélgetünk.

    Anyává, szülővé válni az emberi élet egyik legnagyobb csodája, amely azonban számtalan kihívással, nehézséggel is együtt jár. Beszélni, megélni ezeket a mélyebb pontokat egyáltalán nem könnyű: sokan, sokszor gondoljuk azt, hogy mások biztosan mindent sokkal jobban és ügyesebben csinálnak, mint mi, nehézségekkel csak mi szembesülünk.

    Pedig közel sincs így. Az anyaság, a szülőség legnagyobb megtartó ereje a nem-vagy-egyedül érzés. Semmiben. Semmikor. Még ha mások mást is mondanak.

    Egy valódi sorstársi közösség, amelyben sok-sok szállal kötődünk egymáshoz, akár tudtunkon kívül is. Ennek a tudatalatti kötődésnek a megerősítése nagyon fontos az egészséges szülőség, az egészséges gyereknevelés megéléséhez a magunk, mint szülők, a gyerekeink és a kiterjedtebb közösség, a társadalom jövője érdekében egyaránt.

    💫Aki kérdez: Németh Nóra, PregHello várandós mobilapplikáció, alapító, aki válaszol: Hofgárt-Ékes Noémi szóvivő, EMMA Egyesület

    A podcastet a Youtube-on is meg tudod nézni 👉 https://youtu.be/FAgj8YyrSXc

    💡 További aktuális és fontos információkért töltsd le az ingyenes PregHello várandós mobilapplikációt:

    Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nordicmoose.perghello&hl=hu&gl=HU

    App Store: https://apps.apple.com/hu/app/preghello/id1507950107

    Huawei Gallery: https://appgallery.huawei.com/app/C106088753

    Magyar alkalmazás – magyar kismamáknak.

  • 🤰 Kérdéseid vannak a várandóssággal kapcsolatban? 👉 https://www.preghello.com/

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció podcast csatornájának mai adásában a várandósság lelki oldalát járjuk körbe, beszélgetünk arról, hogy milyen hatások és benyomások érnek, mi befolyásolja a gyermekvállaláshoz fűződő élményeinket, mi az a legfontosabb dolog, amely a legnagyobb akadályokon is átsegíthet.

    A várandósság nem egyszerűen egy fizikai folyamat, hanem nagyon sok lelki változással is jár. Ezeknek a lelki tényezőknek a változása különösen az első terhesség idején lehet igazán erőteljes. Van, aki a terhesség kapcsán szüntelen boldogságot érez, van, aki viszont leginkább egy hullámvasúton való utazáshoz tudja hasonlítani a 9 hónap alatt megélt mindennapjait. Ennek több oka is lehet: a felborult hormonháztartás, az egyén kellő önismeretének megléte vagy éppen hiánya, esetlegesen a korábbi tapasztalataiból eredeztethető tudása.

    A korábbi élményeink, érzékenységünk, alacsony vagy éppen magas önismeretünk alapjaiban határozhatja meg, hogy teherként vagy áldott állapotként éljük meg a gyermekvárás időszakát. Ilyenkor ugyanis végigéljük a saját gyerekkorunkat, feltörnek belőlünk régi, akár már jó mélyre eltemetett emlékek, felidéződhet bennünk a szüleink való kapcsolatunk, a korai éveink.

    ✨ Aki kérdez: dr. Németh Ildikó, PregHello várandós mobilapplikáció, alapító, aki válaszol: Reinhardt Gabriella pszichológus

    A podcastet a YouTube-on is megtudjátok nézni 👉 https://youtu.be/Fp5TujytVoc

    💡 További aktuális és fontos információkért töltsd le az ingyenes PregHello várandós mobilapplikációt:

    Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nordicmoose.perghello&hl=hu&gl=HU

    App Store: https://apps.apple.com/hu/app/preghello/id1507950107

    Huawei Gallery: https://appgallery.huawei.com/app/C106088753

    Magyar alkalmazás – magyar kismamáknak.

  • 🤰 Kérdéseid vannak a várandóssággal kapcsolatban? 👉 https://www.preghello.com/

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció Podcast csatornájának mai adásában a várandósság kapcsán a megfelelő önismeret fontosságáról kérdezzük szakértőnket.

    A várandósság alatt nemcsak külső átalakuláson megyünk keresztül, de a belső világunk is megváltozik. Ebben az időszakban az érdeklődésünk középpontjába elsősorban a babavárás körüli kérdések kerülnek, ezzel együtt pedig kezdetét veheti egy igen értékes és kivételes folyamat is, önmagunk megismerésének és felfedezésének folyamata.

    A szülés kulcsélmény. Mindegyik szülés az. Egyáltalán nem mindegy, hogyan jövünk a világra. A szülés lefolyása, a születésünk az egész életünkre kiható következményekkel bír.

    ✨ Aki kérdez: Németh Nóra, PregHello várandós mobilapplikáció, alapító, aki válaszol: Kocsis Zsuzsanna coach, kommunikációs szakértő, dúla

    A podcastet a YouTube-on is megtudjátok nézni 👉 https://youtu.be/PmLful9TfIA

    💡 További aktuális és fontos információkért töltsd le az ingyenes PregHello várandós mobilapplikációt:

    Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nordicmoose.perghello&hl=hu&gl=HU

    App Store: https://apps.apple.com/hu/app/preghello/id1507950107

    Huawei Gallery: https://appgallery.huawei.com/app/C106088753

    Magyar alkalmazás – magyar kismamáknak.

  • 🤰 Minden a terhességről, a kismamaságról, a szülésről és arról, ami utána jön 👉 https://www.preghello.com/

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció Podcast csatornájának mai adásában a szoptatás korai szakaszáról, az ilyentájt felmerülő nehézségekről, a türelemről, a változásokról és a folyamattal természetesen együttjáró örömökről beszélgetünk.

    A szoptatás a világ legtermészetesebb dolga, egy természetes ösztön, amelynek a techikáját azonban érdemes (meg)tanulni. Az anyamellből való táplálás nem egyszerűen a kisbaba éhségének csillapítására szolgál, hanem egy összetett gondozási folyamat, amely azon túl, hogy különleges kötődést alakít ki az édesanya és a gyermeke között, rendkívül jótékony hatással van az anya egészségére is.

    💫 Aki kérdez: Németh Nóra, PregHello várandós mobilapplikáció, alapító, aki válaszol: Bocskainé Irci babagondozási szakértő, IBCLC laktációs

    A podcastet meg is tudjátok nézni a YouTube-on 👉 https://youtu.be/bpG17deCz5s

    💡 További aktuális és fontos információkért töltsd le az ingyenes PregHello várandós mobilapplikációt:

    Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nordicmoose.perghello&hl=hu&gl=HU

    App Store: https://apps.apple.com/hu/app/preghello/id1507950107

    Huawei Gallery: https://appgallery.huawei.com/app/C106088753

    Magyar alkalmazás – magyar kismamáknak.

  • 🤰 Rengeteg információ a terhességről, anyaságról egy helyen! 👉 https://www.preghello.com/

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció podcast csatornájának mai adásában a Babagenetika Egyesülettel, annak céljaival, célkitűzéseivel, vállalásaival ismerkedhettek meg.

    Minden édesanya legfőbb vágya, hogy egészséges kisbabát hozzon a világra. Nagyon kevesek fejében fordul meg, hogy bármi baj lehet a várandósság 9 hónapja alatt, mert az ugye csak másokkal történhet meg. Ennek ellenére előfordul, hogy olyan hírt kapunk a genetikai vizsgálatok alatt, amilyet soha nem szerettünk volna.

    A letaglózó hír után kérdések tömegével találjuk magunkat szemben, amelyek nyomán sorsfordító döntéseket kell meghoznunk. Van ma Magyarországon egy civil szervezet, amely segít eligazodni a kétségek között, amely megmutatja a választási lehetőségeket, és segítő kezet nyújt a bizonytalanságban szakértők csoportjával közösen. Nem dönt a szülők helyett, az igénybe vehető alternatívákat mutatja meg a család tervezéstől egészen a szülésig.

    💫 Aki kérdez: Németh Nóra, PregHello várandós mobilapplikáció, alapító, aki válaszol: Sevcsik M. Anna, Babagenetika Egyesület, alapító

    💡 További aktuális és fontos információkért töltsd le az ingyenes PregHello várandós mobilapplikációt:

    Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nordicmoose.perghello&hl=hu&gl=HU

    App Store: https://apps.apple.com/hu/app/preghello/id1507950107

    Huawei Gallery: https://appgallery.huawei.com/app/C106088753

    Magyar alkalmazás – magyar kismamáknak.

    A podcastet a YouTube-on meg is tudod nézni 👉 https://youtu.be/ElDYIQ7nv40

    👣 #PregHello #Podcast #BabagenetikaEgyesület

  • Élet 5 gyerekkel

    🤰 Minden a terhességről, a kismamaságról, a szülésről és arról, ami utána jön 👉 https://www.preghello.com/

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció podcast csatornájának mai adásában a nagycsaládos lét előnyeit és hátrányait járjuk körbe, hogy mit ad, ha egy családban 3 vagy annál több gyerek érkezik.

    Nagycsaládos szülőnek lenni másállapot. Az embernek lehetnek elképzelései, milyen lesz kettőnél több gyerekkel az élet, de a valóság minden képzeletet képes felülmúlni. Olyan ez az állapot, mintha örökös bérletet nyerne az ember a vidámparkba és a horrorok házába egy időben.

    Mert már 3 gyerek is olyan kérdésekkel szembesíti a szülőket, amelyekkel kétgyerekes párként egyáltalán nem kellett foglalkozniuk: hogyan szorítsanak be 3 gyerekülést egy ötszemélyes autó hátsó üléssorára, hol kapható minimum 15 literes kukta, lehet-e levest főzni vájlingban vagy hogyan tud 2 szülő egy időben a 3 gyerekkel 3 különböző helyen lenni? És ez még csak a kezdet…

    💫 Aki kérdez: Németh Nóra, PregHello várandós mobilapplikáció, alapító, aki válaszol: R. Fonyó Barbara, blogger, a Mom With Five blog írója

    A podcastet meg is tudjátok nézni a YouTube-on 👉 https://youtu.be/PGvsT3mpsGQ

    💡 További aktuális és fontos információkért töltsd le az ingyenes PregHello várandós mobilapplikációt:

    Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nordicmoose.perghello&hl=hu&gl=HU
    App Store: https://apps.apple.com/hu/app/preghello/id1507950107
    Huawei Gallery: https://appgallery.huawei.com/app/C106088753

    Magyar alkalmazás – magyar kismamáknak.

  • 🤰Minden a terhességről, a kismamaságról, a szülésről és arról, ami utána jön 👉 https://www.preghello.com/

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció podcast csatornájának mai adásában a párkapcsolat szülés utáni alakulásáról kérdezzük szakértőnket.

    Egy kisbaba érkezése amellett, hogy hatalmas öröm és boldogság egy pár életében, jelentős változásokat is hoz magával az addig kialakult párkapcsolati rutinban. Minden megváltozik körülöttünk és bennünk is. A kétszemélyes életterünk hirtelen egy új szereplővel bővül, aki ráadásul onnantól fogva állandóan jelen lesz a hétköznapjainkban.

    Kevesen vagyunk ténylegesen tisztában azzal, hogy egy kisbaba érkezése a párkapcsolatunk első nagy krízishelyzete: nincs gyakorlatunk ebben az új élethelyzetben, minden egyes nap ismeretlen kihívásokat tartogat a számunkra, nem vagyunk hozzászokva a kimerültséghez, a folyamatos aggodalomhoz és bizonytalansághoz, hogy vajon jól csináljuk-e a dolgunkat. Mindez megterhelő lehet az anya és az apa számára. Innen pedig már csak egy lépés, hogy konfliktusba keveredjünk egymással az elvárásaink különbözősége okán.

    💫 Aki kérdez: Németh Nóra, PregHello várandós mobilapplikáció, alapító, aki válaszol: Knapek Éva klinikai szakpszichológus

    A podcastot a YouTube-on is meg tudjátok nézni 👉 https://youtu.be/8BRHlUKiSeY

    💡 További aktuális és fontos információkért töltsd le az ingyenes PregHello várandós mobilapplikációt :  https://www.preghello.com/

    Magyar alkalmazás – magyar kismamáknak.

  • 🤰Szeretnéd egy helyen megtalálni a várandóssággal kapcsolatos kérdéseidre a választ? 👉 https://www.preghello.hu/

    A PregHello magyar várandós mobilapplikáció podcast csatornájának mai adása a szüléstől való félelem, szorongás témakörét járja körbe.

    A szüléstől való félelem, szorongás egyáltalán nem ritka jelenség. Nem csak azok szembesülnek vele, akik első gyermeküket várják, hanem azok is, akik korábban átélték már ezt az élményt.

    Az először szülő nőknél a szorongást leginkább az ismeretlentől való félelem okozhatja. Nem vagyunk tisztában a dolgok menetével, tartunk az esetleges komplikációktól és nem tudjuk, hogy mégis mekkora fájdalommal jár a kisbabánk világrahozatala. Ezeket az érzéseket tovább fokozhatja, hogy egy önmagában megismételhetetlen eseményről van szó (hiszen minden szülés más, ugyanazt a gyereket nem hozhatjuk kétszer világra), épp ezért mindannyian azt szeretnénk, ha nem lenne benne hiba.

    A szülést övező félelem másik fő oka a kontrollvesztés. Ilyenkor attól tartunk, hogy kicsúszik a kezünkből az irányítás és olyan dolgokkal szembesülünk majd, amelyekre nincs igazán ráhatásunk.

    Az igazság az, hogy ez mind természetes. Nincs ebben semmi különös és pláne nem vagyunk egyedül ezzel az érzéssel.

    ✨ Aki kérdez: Németh Nóra, PregHello várandós mobilapplikáció, alapító, aki válaszol: Szabó Janka pszichológus

    💡További aktuális és fontos információkért töltsd le az ingyenes PregHello várandós mobilapplikációt: https://www.preghello.hu/

    Magyar alkalmazás – magyar kismamáknak.

  • 🤰 A PregHello magyar várandós mobilapplikáció podcast csatornájának mai adása a biztonságosan végezhető, megfelelő módon átmozgató kismamatorna témakörét járja körbe.

    Minden a terhességről, a kismamaságról, a szülésről és arról, ami utána jön 👉 https://www.preghello.hu/

    A rendszeres testmozgás nemcsak az átlagos hétköznapokon ajánlott és támogatott, de kiemelt fontosságú a várandósság ideje alatt is. A női test a terhesség 9 hónapja alatt jelentős változásokon megy keresztül. Egy jól megválasztott, személyre szabott mozgásformákból felépített átmozgató kismamatorna segíti és támogatja a várandós nő testi és lelki egyensúlyának fenntartását, valamint a szülésre való felkészülését is, illetve a szülést követő időszakra is egyértelműen pozitív hatással van.

    💫 Aki kérdez: Németh Nóra, PregHello várandós mobilapplikáció, alapító, aki válaszol: Tamás Veronika, gyógytornász, manuálterapeuta

    A podcastet megtalálod a YouTube-on is 👉 https://youtu.be/riGTyGLL7tM

    💡 További aktuális és fontos információkért töltsd le az ingyenes PregHello várandós mobilapplikációt :  https://www.preghello.hu/

    Magyar alkalmazás – magyar kismamáknak.

  • Minden a terhességről, a kismamaságról, a szülésről és arról, ami utána jön 👉 https://www.preghello.com/

    Az aranyér megbetegedés a leggyakoribb panaszok közé tartozik, amely a várandós kismamákat és a szülést követő gyermekágyas időszakot illeti. A megbetegedés leggyakrabban a terhesség alatt alakul ki vagy okoz kellemetlenséget; akiknek azonban korábban is voltak panaszai, tünetei, az ő állapotuk romolhat a terhesség alatt bekövetkező élettani változások miatt.

    Az aranyeres megbetegedések kialakulásában a terhességhez köthető fiziológiás változások mellett jelentős szerepe van az életmódnak, a genetikának, az étkezési szokásoknak és a munkavégzés módjának is.

    💫 Aki kérdez: dr. Németh Ildikó, PregHello alapító, aki válaszol: dr. Bánfalvi Péter proktológus

    A podcastot megtalálod a YouTube-on is 👉 https://youtu.be/te6FcrUNU88

  • 🤰A PregHello applikációban minden terhességgel, anyasággal kapcsolatos kérdésedre választ kaphatsz! 👉 https://www.preghello.com/

    A várandósság a női lét egyik legszebb időszaka. Ugyanakkor egyre több tudományos bizonyíték van arra, hogy a magzati időszak nemcsak szép, hanem kiemelkedő jelentőséggel is bír az anya és a baba kapcsolatának tekintetében.

    A várandósságunk alatt mindannyian szeretnénk a lehető legközelebb kerülni a kisbabánkhoz, érezni őt, tudatni vele, hogy mennyire szeretjük, mennyire fontos nekünk a léte.

    Az anya-magzat kapcsolatanalízis ezt a természetesen meglévő kapcsolatot segít megtalálni, elmélyíteni, fokozni, hogy a babavárás öröme még teljesebb legyen, könnyebb legyen az anyává válás folyamata.

    ✨ Aki kérdez: Németh Nóra, PregHello várandós mobilapplikáció, alapító, aki válaszol: Barabás Anna pszichológus, anya-magzat kapcsolatanalitikus

    A podcastet a YouTubeon is megtalálod 👉 https://youtu.be/m6F2oDj6WaU